Gázolás miatt ideiglenesen autóbuszok viszik az utasokat az M3-as metró vonalán a Deák tér és a Nagyvárad tér közötti szakaszon szombat délután - közölte a BKV fődiszpécsere
Gázolás miatt ideiglenesen autóbuszok viszik az utasokat az M3-as metró vonalán a Deák tér és a Nagyvárad tér közötti szakaszon szombat délután - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel.
Az Európai Unió szociális és foglalkoztatási biztosa bírálja a finn kormánynak azt a tervét, amellyel megtiltaná az északi országban az utcai koldulást.
Magyarországot szombaton északnyugat felől egy középpontjával Skandinávia felett örvénylő ciklon hidegfrontja éri el, a mai napon főleg a középső és a keleti országrészben számíthatunk zivatarok kialakulására, feltehetőleg tubákat is megfigyelhetünk majd.
Az első utam az eskütétel után egy olyan helyre vezetett, ahol nem az a fontos, hogy milyen tisztet töltök be, ide a szívem vezetett – kezdte beszédét Orbán Viktor, az Új kezdet napja elnevezésű Fidesz-nagygyűlésen a főváros Kossuth terén.
Fehéroroszország első posztszovjet vezetője pénteken indulatosan elítélte Aljakszandr Lukasenka elnököt, amiért mindössze egydolláros állami nyugdíjat folyósíttat neki. A 75 éves Sztanyiszlav Susk...
Brüsszel és Irán egyaránt üdvözölte szombaton az atomsorompó-szerződést (NPT) aláíró államok New York-i utókonferenciáján elfogadott zárónyilatkozatot, amely egyebek mellett a Közel-Kelet atomfegyver-mentesítését szorgalmazza.
A győzelem után, a munka megkezdése előtt sem mondhatok mást, mint hogy "nehéz lesz" - fogalmazott Orbán Viktor a Fidesz-KDNP Kossuth téri nagygyűlésén, szombaton.
Orbán a tűzzel játszik címmel hosszú cikket közölt a Neue Zürcher Zeitung (NZZ) című svájci lap szombati száma az állampolgárságról szóló magyar és a válaszul elfogadott szlovák törvénymódosításról.
Mérsékelt szociáldemokrata előny mutatkozik a csehországi képviselőházi választásokon leadott szavazatok kétharmadának (67,93 százalék) összeszámlálása után.
A Fidesz-KDNP nem kért száz napot, nem kért 10 napot, még meg sem alakult a kormány, már létrehozta a nemzeti egységet – utalt Semjén Zsolt a kettős állampolgárságot biztosító törvénymódosításra szombaton, a kormány megalakulása kapcsán tartott Kossuth téri nagygyűlésen. A kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy a törvénymódosítás nyomán a magyar nemzet közjogi értelemb...
Magyarország ma a fővárosnak szorít, hogy itt is le lehessen zárni a 20 éves szociálliberalizmust – mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szombaton a Kossuth téren, a kormányalakítást követő nagygyűlésen.
Súlyosan megsérült egy motoros szombaton kora délután Budapesten, miután karambolozott egy kocsival. A baleset az Árpád hídon, a Népfürdő utcánál történt, egyelőre tisztázatlan körülmények között.
A baloldali Szociáldemokrata Párt (CSSD) kapta a voksok 23,3 százalékát, míg a Polgári Demokratikus Párt (ODS) a szavazatok 19,1 százalékát szerezte meg, a voksok 51,8 százalékos feldolgozottságánál, a csehországi parlamenti választásokon - közölte szombaton a Cseh Statisztikai Hivatal.
Ázsia három vezető gazdasági hatalma az országaik közötti együttműködés elmélyítésében állapodott meg szombati csúcstalálkozójukon a dél-koreai Csedzsu szigetén
Az Európai Unió szociális és foglalkoztatási biztosa bírálja a finn kormánynak azt a tervét, amellyel megtiltaná az északi országban az utcai koldulást.
Az állam elveszi a pénzünket, háborúban véradót szed, parancsol ügyésznek és rendőrnek, iskoláiba kényszeríti gyermekeinket, börtöneibe, aki ellenáll neki, élet és halál legitim ura. Hobbes-tól...
Az elmúlt napokban két vulkán is heves kitöréseket produkált. Az egyik a guatemalai Pacaya vulkán, amely az elmúlt közel 50 évben hosszabb-rövidebb szünetekkel, de folyamatosan aktív volt. A másik ébredő az ecuadori Tungurahua tűzhányó, itt a hamufelhő 10 kilométerre emelkedett a kráter fölé.
Kokaint, marihuánát és amfetamint találtak a szombathelyi rendőrök egy személygépkocsi motorházteteje alatt a vasi megyeszékhelyen – értesült a HavariaPress.
Június 20-án, a következő országos gyűlésen választhat új elnököt az MDF - mondta Viniczai Tibor, a párt alelnöke újságíróknak szombat délután, a párt országos gyűlése után
Öt arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a szegedi MOL kajak-kenu Világkupa szombat délutáni programja során, amikor az 1000 méteres és a női K-4 500 méteres finálékat bonyolították le.
A belpolitikai konfrontáció helyett a kompromisszumkeresésre helyezte a hangsúlyt a lengyel konzervatívok elnökjelöltje, amikor szombaton először mondott programbeszédet a választási kampányban
Minél előbb meg kell erősíteni a honvédséget, a honvédség imázsát a réginél is magasabb szintre kell emelni, és katonai életpálya-modellt kell kialakítani - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter szombaton a fővárosban, miután katonai tiszteletadással fogadták új munkahelyén, a minisztériumban.
Továbbra sem zárják ki citybeli elemzők, hogy a magyar jegybank (MNB) pénzügypolitikai testülete hétfőn újabb kamatcsökkentésre szánja rá magát, jóllehet "szorosnak" tartják a kamattartás és az enyhítés valószínűsége közötti különbséget. (MTI)
A honvédség megerősítése, a katonai életpályamodell kialakítása, illetve a honvédség imázsának, megbecsülésének a réginél is magasabbra emelése – Hende Csaba szerint ezek az új honvédelmi miniszter legfontosabb feladatai, a haza védelme mellett.
Minél előbb meg kell erősíteni a honvédséget, a honvédség imázsát a réginél is magasabb szintre kell emelni, és katonai életpálya-modellt kell kialakítani - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter szombaton a fővárosban, miután katonai tiszteletadással fogadták új munkahelyén, a minisztériumban
Június 20-án, a következő országos gyűlésen választhat új elnököt az MDF - mondta Viniczai Tibor, a párt alelnöke újságíróknak szombat délután, a párt országos gyűlése után. Hozzátette: a küldöttek több mint kilencvenszázalékos többséggel az MDF fennmaradása mellett voksoltak.
Öt napon át zajlik idén a Nemzeti Vágta; a történelmi hangulatú lóverseny mellett lesz jótékonysági sztárfutam és kocsitoló verseny. A szervezők lehetőséget biztosítanak arra is, hogy a gyermekek lóra ülhessenek.
Több mint 800 rózsaszínbe öltözött, szőke hajú nő vonult fel Rigában, Lettország fővárosában szombaton, hogy – a főszervezők bevallása szerint – így vigyenek színt a gazdasági válság által sújtott ország mindennapjaiba.
Pablo Picasso 95 grafikájából, litográfiáiból, szénrajzaiból és fametszeteiből nyílik tárlat kedden Esztergomban, a Bazilika szomszédságában lévő északi kanonoksor kiállítótermében
Ázsia három vezető gazdasági hatalma az országaik közötti együttműködés elmélyítésében állapodott meg szombati csúcstalálkozójukon a dél-koreai Csedzsu szigetén.