2010. május 3. hétfő

máj. 3
7:54
Gyalog a világ körül (Metropol)
Pestről startolva, Szerbián és Bulgárián át eddig vagy 1600 kilométert gyalogolt Simon Dávid, Törökország után most Irán jön.
máj. 3
7:54
„Egyelőre nem ért meglepetés” (Metropol)
Andor László magyar EU-biztos a görög válságról és a hazai gazdaság helyzetéről.
máj. 3
8:00
Lezárult az MSZP-s belső vizsgálat az adatbázis-videó ügyében (Gondola)
Felemás eredménnyel zárult az a belső vizsgálat, amely a szocialisták adatbázisát leleplezni kívánó videó kapcsán indult - írta hétfői számában a Népszabadság, amelynek információi szerint a belső nyomozás megállapította, hogy mikor és milyen kóddal léptek be a "partizánok", de azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan kik készítették a felvételt
máj. 3
8:02
Fónagy: a logisztikai akcióterv általános irányultsága nem változik (Gondola)
Az elkövetkezendő hetekben felálló új kormány minden eddigi célkitűzéséhez szükség lesz logisztikai rendszerekre, ezért azt gondolom, hogy az akcióterv általános irányultsága nem változik, de egyes elemeinek súlya, prioritása vélhetően igen - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Fónagy János, volt közlekedési miniszter, a Fidesz szakpolitikusa
máj. 3
8:03
Szörényi Levente búcsút int a koncertezéseknek (Metropol)
A Hattyúdal című szólófellépésen az idén 65 éves művész 3 részes műsorban teljes életművéből villant fel részleteket.
máj. 3
8:04
Meglopják a közműcégeket (Gondola)
Évente több tízmilliárd forintnyi áramot, vizet és gázt lopnak egyes hazai ipari és lakossági fogyasztók a közműszolgáltatóktól - írta hétfői számában a Világgazdaság a lapnak adott nyilatkozatokra hivatkozva
máj. 3
8:12
Rendőrrel keverik Vásáry Andrét (BorsOnline)
Az ORFK hetilapjában Rostás Ottó rendőr zászlóst Vásáry Andréként mutatták be. A két fiatalember valóban úgy hasonlít egymáshoz, mint két tojás.
máj. 3
8:12
Fenyő Miki szétdúlt egy szerelmet (Blikk)
BUDAPEST – Meg szeretném menteni az élettársam életét, aki több mint egy éve Fenyő Miklós szeretője, és aki öngyilkosságot kísérelt meg az énekes miatt – tört ki Kocsik Gézából (62), aki 27 évig élt a legnagyobb boldogságban kedvesével, Plexivel (47), azaz Csordás Ilonával, a Modern Hungária együttes vokálosával. Ám párja tavaly január 1-jén azzal állított haza: beleszeretett Fenyő Miklósba, vele…
máj. 3
8:12
17 életet oltottak ki a villámlások (HírTV)
Legalább tizenheten meghaltak és sokan megsérültek villámcsapások miatt Bangladesben, miután az országon az elmúlt napokban több vihar is átvonult - jelentette az ázsiai ország rendőrsége.
máj. 3
8:12
Megtiltották a halászatot a Mexikói-öböl szennyezett részén (Kripto Akadémia)
Megtiltották vasárnap a kereskedelmi halászatot és a sporthorgászatot a Mexikói-öbölben, az olajszennyeződés által veszélyeztetett térségben - közölte a tengerek és a légkör állapotát ellenőrző amerikai hatóság (NOAA).
máj. 3
8:14
Megkezdődtek az idei érettségi vizsgák (HírTV)
A magyar nyelv és irodalom írásbelikkel megkezdődtek az idei érettségi vizsgák - ebből a tárgyból a diákok kevéssel több mint egy százaléka vállalta az emelt szintű vizsgát - 1127 diák választotta a nehezebb írásbelit, 91 ezren középszintű érettségit tesznek.
máj. 3
8:15
A sanzonéneklés megteremtője 125 éve született (Spa Trend Online)
Százhuszonöt éve, 1885. május 3-án született Medgyaszay Vilma Kossuth-díjas színésznő, kiváló művész, a magyar sanzonéneklés megteremtője.
máj. 3
8:18
A piacok nem bíznak a görög ígéretek teljesítésében (Privátbankár)
Az euró közel egy százalékkal gyengült hétfőn hajnalban a nemzetközi devizakereskedelemben a görög segélycsomag által támasztott politikai kihívások miatt
máj. 3
8:18
Autóval ütközött a 4-6-os villamos Budapesten, nagy a torlódás (Gondola)
Villamos ütközött össze egy személyautóval Budapesten, a VIII. kerületben, a József körút és a Baross utca kereszteződésében hétfő reggel; a baleset miatt ott nem járnak a 4-6-os villamosok - közölte a Fővárosi Tűzoltóság
máj. 3
8:20
Ön- és közveszélyes munkakerülés: több mint játék (Privátbankár)
Ahogyan minden addikció, úgy a játékfüggőség is komoly hatással lehet munkahelyi teljesítményünkre
máj. 3
8:20
Öt szakkiállítás nyílik a budapesti vásárközpontban kedden (Gondola)
Az Industria, az ElectroSalon, a Chemexpo és a Securex mellé az idén az Ökotech kiállítás is csatlakozott a Hungexpo Zrt
máj. 3
8:21
Bombariadó a Déli pályaudvaron - szünetel a forgalom (Portfolio)
Lezárták a Déli pályaudvart hétfőn reggel 8 óra előtt bombariadó miatt, így bizonytalan ideig szünetel a forgalom - közölte a Mávinform az MTI-vel. A tűzszerészek jelenleg vizsgálják a pályaudvart,...
máj. 3
8:21
A titok, ami világos (Metropol)
A William Shakespeare körüli vitás kérdésekről forgat mozit Roland Emmerich, a katasztrófafilmjeiről ismert rendező.
máj. 3
8:21
Megkezdődtek az érettségik (ATV)
A mai írásbelit több mint 92 ezren írják.
máj. 3
8:22
Lezárták a Déli pályaudvart (Privátbankár)
Lezárták a Déli pályaudvart hétfőn reggel 8 óra előtt bombariadó miatt, így bizonytalan ideig szünetel a forgalom - közölte a Mávinform az MTI-vel. A tűzszerészek jelenleg vizsgálják a pályaudv...
máj. 3
8:22
A magyar írásbelikkel kezdődnek az érettségik (Gondola)
Ma reggel 8 órakor a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel megkezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák
máj. 3
8:23
Feltétel nélkül vesz görög papírokat az EKB (Portfolio)
Az Európai Központi Bank Görögországra vonatkozólag eltörölte a fedezetként elfogadható állampapírokkal kapcsolatos megkötéseket, ami azt jelenti, hogy a továbbiakban ’BBB-’-nál gyengébb...
máj. 3
8:24
Megtiltották a halászatot a Mexikói-öböl érintett területein (Gondola)
Megtiltották vasárnap a kereskedelmi halászatot és a sporthorgászatot a Mexikói-öbölben, az olajszennyeződés által veszélyeztetett térségben - közölte a tengerek és a légkör állapotát ellenőrző amerikai hatóság (NOAA)
máj. 3
8:26
Nox: Best of 2002-2009 (Gondola)
A Nox együttessel kapcsolatban számos mende-monda kering manapság az éterben.
máj. 3
8:28
Az SZDSZ-nek még a székházát is el kell adnia! (Gondola)
Az MDF fél milliárddal, az MSZP 367 millió forinttal költött többet tavaly a bevételeinél.
máj. 3
8:30
Rekord áron a benzin: 340 Ft (Blikk)
BUDAPEST – Két hétig bírta a mostani szinten az üzemanyag ára, a héten valószínűleg újabb emelés vár az autósokra, ezzel pedig ismét soha nem látott szintre drágul a benzin.
máj. 3
8:30
Országgyűlés – zöld látóhatár (Gondola)
A „zöldre festés” társadalomtörténeti fogalom, s most már a politikába is be fog vonulni. Az LMP ilyes baloldali polgári radikális alakulat.
máj. 3
8:30
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A GBP/USD nyomás alá került, és visszaesett. Többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült átlépni az 1,5350-es értéket. Az 1,5312-es napi csúcs után 77 pippel 1,5235-re esett a jegyzés. A kereskedök az 1,5350-es érték tesztjével számoltak, az ázsiai alapok eladási utasításai azonban visszaszorították az árfolyamot. A stopok oldása és a nyereség-kivétek is hatással voltak a jegyzésekre. Támogatás…
máj. 3
8:30
Számomra minden izgalmas (Metropol)
Mától játsszák a hazai mozik a Vasember 2-t. A film kapcsán a fő­szereplőt kérdeztük, aki nem volt megsértődve azon, hogy a vul­kánkitörés miatt elmaradt a londoni premier.
máj. 3
8:30
Bombariadó a Déli pályaudvaron (Metropol)
Lezárták a Déli pályaudvart hétfőn reggel 8 óra előtt bombariadó miatt, a forgalom már nem szünetel.
máj. 3
8:30
Cukorbetegség - Átcsoportosítható-e az étkezések szénhidráttartalma? (WebBeteg)
Átcsoportosítható-e az előzetesen egyeztetett (ajánlott) szénhidráttartalom az egyes étkezések között? A cukorbetegség meghatározó vonása, hogy az étkezéseket követő inzulinelválasztás elégtelen vagy hiányzik: a táplálékból felszívódó szénhidrát jelentős vércukorszint-emelkedést okoz(hat).
máj. 3
8:32
Kiújult betegsége miatt veszélyben Sarolta (Blikk)
BUDAPEST – Kiújult a stressz miatt Sarolta (17) autoimmun betegsége. A tini ugyanis április elseje óta azon rágja magát, hogy barátja börtönbe került, így Péter (25) nem adhatja neki oda a veséjét, amit már januárban felajánlott. De amíg a mostani kórt vissza nem szorítják az orvosok, nem csak a jogi akadályok miatt nem kaphat új szervet a kamasz.
máj. 3
8:32
A Gyurcsány nélküli Gyurcsány-rezsim, 5.rész (Gondola)
A Fidesz nem folytathatja ott, ahol az MSZP abba hagyta.
máj. 3
8:32
Semjén nemzetpolitikai ügyekkel foglalkozhat (HírTV)
Nemzetpolitikai ügyekkel foglalkozik majd Semjén Zsolt az új kormányban - nyilatkozta a kereszténydemokrata politikus az Inforádiónak, arról ugyanakkor egyelőre nem beszélt a KDNP elnöke, hogy milyen pozíciót majd tölt be az Orbán-kormányban.
máj. 3
8:32
Lemenni Maunikába (Metropol)
Már csak alig néhányat kell aludnunk, és megszűnik Mónika-show. Egy hónapja lehet tudni lehet, hogy nincs tovább. Néhány adást még felvettek, de aztán tényleg vége.
máj. 3
8:33
Világszerte tömegmegmozdulások voltak a munka ünnepén (HR Portál)
Tízezrek vonultak fel a világ városaiban szombaton, hogy a munka ünnepén több munkahelyet, jobb munkakörülményeket és magasabb fizetést követeljenek. A görög fővárosban a szakszervezetek arra igyekeztek felhasználni a május 1-jét, hogy tiltakozzanak a küszöbönálló megszorító intézkedések ellen.
máj. 3
8:34
Gyes, Gyed - mikor állítja vissza a Fidesz-kormány? (Gondola)
Az új kormány várhatóan január 1-jétől állítja vissza a családtámogatás korábbi szabályozásában a gyes és a gyed rendszerét.
máj. 3
8:35
HR Tea Club - szakmai előadások és premiervetítés (HR Portál)
A Manhattan Nyelviskola új rendezvénysorozatot indít HR Tea Club címmel. A rendezvények során a HR szakemberek tapasztalatot cserélhetnek és megismerkedhetnek a szakmát foglalkoztató legfrissebb témákkal, figyelemmel kísérhetik az új HR trendeket.
máj. 3
8:36
Ma mutatja be kormányának leendő tagjait Orbán Viktor (Gondola)
Ma délelőtt mutatja be Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnök-jelöltje kormányának leendő tagjait, akik megtartják első, előkészítő megbeszélésüket a Parlamentben
máj. 3
8:36
Gyurcsányék támadásban! (Gondola)
Távozásra szólította fel az MSZP elnökségét Molnár Csaba búcsúzó kancelláriaminiszter.
máj. 3
8:37
Munkajogból is felkészültebbek lettek a diákmunkások (HR Portál)
Sikerrel zárult a Fürge Diák Iskolaszövetkezet 2009 áprilisában meghirdetett a "Dolgozz a jövődön!" programja, amelyben a kiemelkedő diák-munkavállalókat honorálták.
máj. 3
8:38
Frakcióvezetőt választ a képviselőcsoport mai alakuló ülésén az MSZP (Gondola)
Frakcióvezetőt választ, és várhatóan elfogadja a képviselőcsoport szervezeti és működési szabályzatát az MSZP a frakció mai alakuló ülésén
máj. 3
8:39
Lezárták a Déli pályaudvart, szünetel a forgalom (Infostart)
Lezárták a Déli pályaudvart, szünetel a forgalom
máj. 3
8:39
Január óta a legrosszabb hetet zárták az amerikai börzék (Portfolio)
Január óta a leggyengébb hetet zárták az amerikai részvényindexek, melyek a pénteki kereskedés során is jelentősebb leértékelődést szenvedtek el. A Goldman árfolyamának zuhanása, valamint a...
máj. 3
8:39
BKV: ezer új buszra lenne szükség, lehetőleg azonnal (Pénzcentrum)
Évente legalább ezer autóbuszt kellene lecserélni ahhoz, hogy megfiatalodjon a közlekedési közszolgáltatók járműparkja. Ez a magyar buszgyártást is fellendítené....
máj. 3
8:39
Brad Pitt: Jennifer Aniston szánalmas (ATV)
Volt párja egy építészeti magazin címlapján domborít.
máj. 3
8:40
Jennifer Lopez szerint a nők még az orrukra is híznak a terhesség alatt (Gondola)
Jennifer Lopez szerint nemcsak a derékbőség, hanem az orr is nő a terhesség alatt
máj. 3
8:41
Nem tudni, ki mutatta be az MSZP adatbázisát - lapszemle (Infostart)
Lezárult a belső vizsgálat az MSZP adatbázisát bemutató botrányos videóval kapcsolatban: azt már tudják, hogy mikor és milyen kóddal léptek be, de azt még nem, hogy ki készítette a felvételt - olvasható a Népszabadságban.
máj. 3
8:41
Szapáry: a jegybank elnökét a törvény védi (Portfolio)
A jegybank elnökét a törvény védi - jelentette ki Szapáry György, a felállítandó miniszterelnökség főtanácsadója egy vasárnap esti televíziós műsorban, amelyben részt vett Oszkó Péter jelenlegi és...
máj. 3
8:41
Bombafenyegetés: lezárták a Déli pályaudvart (ATV)
Fél 9-ig nem indított és nem fogadott járatokat.

Keresés