Megszüntette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az EMFESZ piacnyitással, annak következményeivel és a lehetséges megtakarításokkal kapcsolatos tájékoztatási gyakorlatát értékelő eljárását. A GVH eljárása nem térhetett ki a gázszolgáltatás biztonságosságának, illetve a szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos kérdéseknek az elemzésére....
A négy évvel ezelőtti tűzijáték és az októberi események kivizsgálására és a felelősök megnevezésére készül a Fidesz – derült ki pénteken Lázár János felkért frakcióvezetőnek az egyik kereskedelmi televízió reggeli műsorában elmondott szavaiból.
Vasárnap és hétfőn Esztergom-Búbánatvölgyben üléseznek a Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti képviselői; hétfőn itt alakul meg hivatalosan az LMP frakciója - mondta el a párt szóvivője.
Mintegy háromezer hallgató látogatott el az Eötvös Loránd Tudományegyetem kétnapos állásbörzéjére, a kiállító cégek elsősorban aktív nyelvtudással és jó kommunikációs képességekkel rendelkező fiatalokat kerestek.
Mintegy háromezer hallgató látogatott el az Eötvös Loránd Tudományegyetem kétnapos állásbörzéjére, a kiállító cégek elsősorban aktív nyelvtudással és jó kommunikációs képességekkel rendelkező fiatalok...
Deutsch Tamás elfogadta az MTK felkérését, így a május 26-i küldöttgyűlésen a korábbi sportminisztert választhatják meg az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György helyett a klub elnökének.
Vasárnap és hétfőn Esztergom-Búbánatvölgyben üléseznek a Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti képviselői; hétfőn itt alakul meg hivatalosan az LMP frakciója - mondta el pénteken a párt szóvivője
Az utóbbi időben a költségtakarékosság jegyében a korábbinál jóval több projektalapú megbízás érkezett a jellemzően átalánydíjjal dolgozó hazai pr-ügynökségekhez. Akik megtehetik, visszautasítják az atl-helyettesítő megoldásokat, de vannak, akik ilyeneket is kénytelenek elvállalni.
Az Orbán-kormány egykori sportminisztere, Deutsch Tamás lehet az MTK új elnöke. A fideszes politikus így az előzetesben levő erzsébetvárosi szocialista polgármester, Hunvald György utódja lehet.
Általános szerződési feltételekbe foglalt, az általánosnál jóval rövidebb elévülési idővel kapcsolatos rendelkezéseket vizsgált nemrég közreadott ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla. Sok vállalkozás...
A legtöbb fejlett államhoz hasonlóan a munkavállalók Magyarországon is részt vehetnek a cég működésének ellenőrzésében, a cég működésében betöltött alapvető szerepükre tekintettel. A magyar jogi...
A vezető elemzők megosztottak a részvénypiacok jövőbeli alakulását illetően, a Citigroup szerint egy 10-20 százalékos korrekció sem kizárt a piacon, miközben a Saxo Bank vezető stratégája szerint...
Marokkó legnagyobb ellenzéki iszlamista pártja pénteken azt kérte az ország hatóságaitól, hogy tiltsák meg a nyíltan homoszexuális Elton John énekesnek, hogy a hónap folyamán fellépjen egy rabati fesztiválon. Musztafa Ramid, az Igazság és Fejlődés pártjának vezetője azzal indokolta a tiltást, hogy „az énekes fellépése erősítheti a homoszexualitást Marokkóban.”
Cate Blanchett nem ám akárhogy ünnepli a negyvenegyediket: születésnapja előestéjén, május 13-án a cannes-i piros szőnyegen éljenzik majd, aztán meg a filmpalotában. De amikor egy héttel ezelőtt Londonban a Robin Hood kapcsán találkoztunk, ő adott ajándékot nekem. Méghozzá olyat, amire az egész magyar művésztársadalom méltán büszke lehet.
(MTI) - A legnagyobb öt romániai szakszervezet elutasítja a Traian Basescu román államfő által meghirdetett drasztikus intézkedéseket, amelyek értelmében csökkentik a közalkalmazottak béreit és a nyugdíjakat.
Miután a német parlament alsóháza 390 igen, 72 nem és 139 tartózkodás mellett jóváhagy jóváhagyta a Görögországnak nyújtandó német pénzügyi támogatást, mely része az EU/IMF által kidolgozott segélycsomagnak, a délután folyamán áldását adta minderre a felsőház is, melyben Németország 16 állama képviselteti magát.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem kapta meg azt a levelet, amelyben Bajnai Gordon miniszterelnök a leköszönő kormány tagjait érintő vagyonosodási vizsgálat mielőbbi megkezdését kérte - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel
A Richter az első negyedévben 63 és fél milliárd forintos bevételt ért el, ami 3,4 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest. A társaság vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta: az adózott eredmény csökkenése a forint árfolyamának jelentősen erősödésével magyarázható. Bogsch Erik az év egészében stagnáló árbevételre számít, a bizonytalan világgazdasági helyzet miatt.
Heteken át ütötte-rúgta, szidalmazta tanárát egy 11 éves fiú Almamelléken - közölte a Független Hírügynökséggel pénteken Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.
Öt év szigorított börtönre ítélte az Arctic Sea teherhajó elleni tavaly nyári kalóztámadás egyik résztvevőjét a moszkvai városi bíróság pénteken kalózkodás miatt.
Átlagosan 51 óra a pedagógusok heti munkaterhelése – derült ki a Tárki-Tudok Zrt. által a pedagógusok leterheltségéről szóló kutatásából. Szüdi János közoktatási szakállamtitkár szerint az óraszám-szabályozás rendben van, a Pedagógusok Demokratikus Szervezete (PDSZ) viszont azonnali csökkentést kezdeményez.
Jóváhagyta a német parlament pénteken a Görögországnak nyújtandó pénzügyi támogatásról szóló törvénytervezetet. Előbb a parlament alsóháza, a Bundestag, majd a felsőház, a Bundesrat adta áldását a tervezethez, amely Horst Köhler államfő aláírásával életbe lépett.
Sebastian Vettel zárt az élen a Formula-1-es Spanyol Nagydíj második szabadedzésén. A nap legjobb idejét megfutó németet csapattársa, Mark Webber, és a feltámadni látszó Michael Schumacher követték.
Modernizálni kell a magyar honvédelemnél a technikát, mert a fegyvereknek, rakétarendszereknek 3-5 éven belül lejár a szavatosságuk. A modernizáció mellett pedig erősíteni kell a lecsökkent fegyvernemeket is, mint például a magyar tűzőrség, vagy a harckocsizó egység – mondta Hende Csaba kijelölt honvédelmi miniszter az ATV-ben.
A Fidesz szerint a távozó kormány alkalmatlan gazdaságpolitikai lépései gazdasági vészhelyzethez vezettek, és nap mint nap újabb és újabb csontvázak esnek ki a szekrényekből
(MTI) - A magyarországi szegénység tartós csökkentésének hagyományosan alkalmazott eszközei tapasztalatok szerint nem, vagy nem eléggé sikeresek - mondta el Tóth István György, a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. vezérigazgatója egy konferencián pénteken.
Ez év elejétől a munkabérhez hozzá kell adni a munkaadó által fizetett tb-járulékot, és ez után fizetendő a személyi jövedelemadó - ezt nevezik szuperbruttósításnak, amelyet ugyan többen is megtámadtak az Alkotmánybíróságnál, a testület azonban alkotmányosnak minősített. (MTI)
A portugál kötvények kamatfelára 4,0%-ra emelkedett. A többi államkötvény felárai csaknem stabilnak mondhatók. Az EUR/USD nyomás alá került, 1,2683-ra esett, és célba veheti az 1,2585-ös ellenállást. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Egyelőre nem nyúlnak a nemzetközi hitelminősítők Nagy-Britannia lehető legjobb, "AAA/Aaa" szuverén adósi besorolásaihoz, annak ellenére sem, hogy a brit parlamenti választásokon egyik párt sem szerzett önálló kormányalakításhoz szükséges többséget. (MTI)
A Kanada és USA közti verseny a munkaerö-piaci adatok közzététele után döntetlenre áll. A kanadai dollár erössége után fordult a kocka, és kiegyenlítödött az állás. Az USD/CAD továbbra is heti nyereségeit konszolidálja. Csak 1,0285-nél található erösebb támogatás. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A dzsessz és a népzene ötvözéséből született a Tárkány Művek első nagylemeze, mely az Arcomba az arcod vésted címet kapta. Az együttes frontemberét, Tárkány-Kovács Bálintot eme első hallásra furcsa elegy létrejöttéről faggattuk, de szó esett többek között a népzene nemzetmegtartó erejéről és a magát világméretűvé kinövő táncházmozgalomról is. A pénteken megjelenő albumot a formáció egy…
Kézműves foglalkozásokkal, interaktív műhelyekkel, mászófallal és koncertekkel várják a kicsiket és a nagyokat a fővárosban szombaton a Szelektív Napon
Hat ember távozott az elmúlt fél évben a Grayling pr-ügynökségtől, és hét új munkatárs érkezett. Közülük ketten már korábban is dolgoztak a cégnél. A januárban nevet váltó, és új nemzetközi struktúrában működő cégnél a pozíciókban is történtek változások.
Olyan nagy mennyiségű eső, mint ami csütörtökön hullott nem valószínű a hétvégén - mondta az InfoRádiónak Németh Lajos. A meteorológus szerint ennek ellenére sokfelé kell számítanunk záporra, zivatarokra, de akár több órára is előbújhat a nap. Kirándulni inkább szombaton érdemes - javasolta a szakember.
Nem szűnik a nyugtalanság a piacokon, a tegnapi heves amerikai esést követően ma ismét mínuszokba fordultak a főbb tengerentúli mutatók, melynek hatására az európai börzék is lefelé vették az irányt....
„Ez olyan mértékben mondana ellent elvárásainknak, hogy nézeteim szerint gyermekeink, unokáink és dédunokáink nem bocsátanák meg nekünk, hogy ezt hagytuk megtörténni” - jelentette ki Joe Biden Irán atomfegyverkezésével és a fegyverkezési versennyel kapcsolatban.
A Fidesz szerint a távozó kormány alkalmatlan gazdaságpolitikai lépései gazdasági vészhelyzethez vezettek, és nap mint nap újabb és újabb csontvázak esnek ki a szekrényekből. Szijjártó Péter, a Fid...
Problémamenetesen zajlottak le a május 6-ai angol és a május 7-ei német érettségi vizsgák. Angol nyelvből középszinten 1162 helyszínen 58 007, emelt szinten pedig 81 helyszínen 4902 diák maturált. A német nyelvű teszteket középszinten 1063 helyszínen 27 121-en, emelt szinten 45 helyszínen 2222-en töltötték ki - adta hírül az Oktatási és Kulturális Minisztérium. Az angol nyelvű érettségi a korábbi…
Szakértői kormány felállítását javasolják a román ellenzéki liberálisok, a szintén ellenzéki szociáldemokraták pedig bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a parlamentben az Emil Boc vezette kabinet ellen, mivel szerintük az elmúlt hat év jobboldali kormányzásának a csődjét tükrözik a meghirdetett megszorító intézkedések.
A tavalyi nyár négymilliárd dollárt (915 milliárd forintot) is túlszárnyaló észak-amerikai mozijegybevételi rekordja után a Vasember 2. forgalmazásával pénteken kezdődő idei nyári szezonra is hasonló eredményt vár a hollywoodi filmipar.