Több mint 130 nevelési, oktatási intézmény közreműködésével került megrendezésre az első nyílt "Jó gyakorlatok" börzéje elnevezésű workshop a Coop System Projektiroda szervezésében, mely a Közép-magyarországi régió közoktatás-fejlesztés hálózatkoordinációs központjaként működik.
A szuperbruttósítás visszamenőleges eltörlése, a béren kívüli juttatások újra adómentessé tétele és az innovációs járulék eltörlése összesen 510 milliárd forintba kerülhet a hamarosan felálló új...
Az első szerencsés tesztpilóták még körbe sem értek a teljesen felújított és vonalvezetésében is módosított Silverstone-i aszfaltcsíkon, amikor bemutatták a várhatóan a jövő évi futamra elkészülő új boxutca és paddock terveit....
A kenderszármazékok szabályozott, legális hozzáférése érdekében szervez demonstrációt a Kendermag Egyesület; a nemzetközi megmozduláshoz kapcsolódó rendezvényt vasárnap tartják a Margitszigeten.
Csöndes demonstrációt tartottak csütörtök este Pécsett azok a kutyatulajdonosok, akik együtt éreznek a hét elején egy vadász által lelőtt kutya gazdáival. Az állat a helyszínen kimúlt, a vadászt később autója rendszáma alapján találta meg a rendőrség. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, azt állítja minden szabályos volt: kóbor állatnak nézte az ebet, ezért lőtte le.
Emelkedést mutatnak az amerikai határidős indexek a pénteki napon még a kereskedés megindulása, illetve az amerikai foglalkoztatottsági adatok nyilvánosságra kerülése , amely arra utal, hogy az előző napok masszív csökkenése után erősödés következhet.
Magyarországon az EU-n kívülről érkezők nehezen tudnak legális pozícióba kerülni a munkaerőpiacon, a törvények nem nyújtanak biztonságos keretet a munkavállaláshoz - mondta Szényi Zoltán, az Európai Bizottság által finanszírozott, hat országot érintő ez irányú kutatás munkatársa a programról rendezett vitafórumon pénteken Budapesten
Franciaország "minden eszközzel" ki fogja vizsgálni, hogy kit terjesztettek "megalapozatlan pletykákat" Spanyolországról és Olaszországról a héten, a spekulánsok ellen pedig szankciókat kezdeményez - közölte pénteken Jean-Pierre Jouyet, a francia pénzügypiaci hatóság (AMF) elnöke.
Huszonöt százalékkal csökkent 2000 és 2009 között az Európai Unió 27 tagországában a mezőgazdasági foglalkoztatottak száma - közölte pénteken az Eurostat
Dögös futballistafeleségek mutatták be a 2010-es dél-afrikai labdarugó-vb új mezeit. A hiányos mezben pózoló hölgyek bebizonyították, hogy nem kispályások!
Áprilisban a vártnál sokkal gyorsabban bővült a foglalkoztatottság az USA-ban, ám a munkanélküliségi ráta tovább emelkedett - jelentette az Amerikai Munkaügyi Minisztérium. Az áprilisi jelentésben...
Tizenkilenc bizottsággal kezdheti meg a munkáját jövő pénteken az Országgyűlés. A Fidesz javaslatára 6 testületet vezet majd ellenzéki képviselő, arról azonban még vita van, hogy melyiket, ki irányítsa. A Fidesz nem alakítja a kormányzati szerkezethez a parlamenti bizottsági struktúrát. A leendő kormánypárt frakcióvezetője ugyanakkor elmondta, hogy a parlamenti matematikát "átírják" az ellenzék…
Felsőoktatási Minőségi Díjat vehetett át május 7-én a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF). Az elismerést átadó Hiller István oktatási miniszter ismét elmondta: az elmúlt másfél évtizedben a mennyiségi növekedésre koncentrált a felsőoktatás, az eseményen azonban már hozzátette: túlzónak találta ezt a folyamat. "Kormányok versenyeztek azon, hogy minél több hallgató nyerjen felvételt a…
A családi autó kulcsait megkaparintva beindította a kocsit, és elgázolta saját nagymamáját egy ötéves kisfiú Észtországban. Az idős asszony a helyszínen életét vesztette.
Fontos, hogy hosszú távú, koncepciózus, és ne kapkodó, ötletszerű, partikuláris érdekeket kifejező jogalkotás legyen Magyarországon - mondta a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke pénteken Szekszárdon
Korrigált a forint a délelőtti mélypontjához képest. Röviddel 13 óra előtt az euró 280 forint 50 fillérre süllyedt, ez a magyar deviza 1,3 százalékos erősödését jelenti a 284-es árfolyamhoz képest.
A fogamzásgátló a női szabadság jelképe lett: a nők maguk dönthettek arról, mikor és hány gyermeket akarnak, és a teherbe eséstől való félelem nélkül élvezhették a szexualitást. Ünnepelték a nők felszabadítójaként és nevezték az ördög művének - az Egyesült Államokban ötven éve, 1960. május 9-én engedélyezték a fogamzásgátló tabletta forgalomba hozatalát.
A görög adósságválság főként a bankrészvényeket viselte meg az elmúlt hetekben az európai tőzsdéken, a Stoxx bank index 13%-ot veszített értékéből az év eleje óta. A pénzügyi szektor eladói nyomás...
A pápa csütörtökön elfogadta Joseph Duffy, Clogher püspökének lemondását, mivel eltitkolta írországi katolikus papok fiatalkorúak ellen elkövetett szexuális zaklatásait - jelentette a Vatikán.
Fegyverrel próbált kirabolni egy bankot egy férfi Solymáron. A biztonsági őr azonban meghiúsította a rablást, a támadó fegyverét hátrahagyva menekült el.
Sólyom László köztársasági elnök beszéde nyitja meg az új Országgyűlés alakuló ülését. A május 14-én 13 órára tervezett ülésen a frakciók megalakítása után a képviselők titkos szavazáson választják meg a Parlament tisztségviselőit. Ezután beszédet mond az új házelnök, a Fidesz Schmitt Pált jelölte erre a posztra.
Elismeréssel szólt a két ország katonai együttműködéséről a budapesti amerikai nagykövet. Eleni Tsakopoulos-Kounalakis a ma befejeződött, repülőharcászati gyakorlat után nyilatkozott.
Tom Cruise jövő karácsonykor indul újabb küldetésre: a Paramount filmstúdió 2011. december 16-án küldi a mozikba a Mission: Impossible 4 című akciókalandot.
Az amerikai újonnan teremtett álláshelyek száma áprilisban 290.000-rel emelkedett (elörejelzés: 198.000, elözö: 230.000). in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban áprilisban 9,9 százalékos volt - közölte az amerikai munkaügyi minisztérium pénteken. Az elemzők 9,7 százalékot vártak áprilisra is a 9,7 százalékos márc...
Miközben a munkanélküliségi ráta 9,7 százalékról 9,9 százalékra ugrott, addig a foglalkoztatottak száma 290 ezerrel nőtt áprilisban az Egyesült Államokban. Ilyen mértékű foglalkoztatottság bővülésre 2004 októbere óta nem volt példa.
A New York-i tőzsde szóvivője továbbra is cáfolja azt az amerikai sajtóértesülést, miszerint egy elütési hiba vezetett a Dow Jones index látványos zuhanásához csütörtökön. Állítólag valaki milliárdot írt millió helyett, és ez okozta a pánikszerű eladási hullámot.
Kovács Ági, Terecskei Rita, Debreczeni Zita és Rákóczi Feri sikeres vizsgát tett a pálinkaszakértő sztár mesterkurzuson. Az elméleti és gyakorlati feladatokból álló vizsga egy cseppet sem volt könnyű, de a sztárok megfeleltek. Mindannyian büszkén vették át oklevelüket, amely által immáron hivatalosan is pálinkászokká váltak. A Hooligans együttes dobosa Endi, egy fellépés miatt sajnos nem tudott…
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke bízik abban, hogy pártja tagja lehet a választások után felálló új szlovák kormánynak is, és befolyásolni tudja az ország politikáját
Hiába csináltatott magának óriásmelleket Heidi Montag, még így sem elégedett a műtét eredményével. A valóságshow-sztár ezért azt tervezi, hogy hamarosan újra kés alá fekszik.
A szuperbruttó eltörlése mintegy 420 milliárd forintos többlethiányt, a sajtóban megjelent más adócsökkentő intézkedésekkel - a cafeteria adótartalmának megszüntetésével, az innovációs adó eltörlésével - összesen 510 milliárd forintos többletkiadást, 6 százalékos GDP arányos hiányt jelenthet 2010-re.
A partnerrel rendelkező, ám nem házas válaszadók gyakrabban szexeltek és elégedettebbek voltak, mint a házasok. A felmérés eredménye szerint a férfiak gyakrabban gondolnak a szexre.
Nemcsak a világ tőzsdéin érződött a pánikhangulat: a befektetők menekülési útvonala az amerikai és német állampapírok irányába tartott. A menedékkeresés odáig fajult, hogy német 10 éves államkötvény...