2010. június 1. kedd

jún. 1
21:09
Az AC/DC "megjárta a poklok útját" Romániában (Gondola)
Az ausztrál AC/DC együttes vagy ezerszer is eljátszhatta már Highway to Hell (Országút a pokolba) című slágerét, de arról biztos nem is álmodtak, hogy éppen Romániában szembesülnek vele
jún. 1
21:11
Házat döntött romba a víz Tolnában (HírTV)
Összedőlt egy ház kedden a víz miatt a Tolna megyei Bikácson. Lakóját időben ki tudták menteni, a rokonai fogadták be. Tolna megyében kedden este is több helyen tart az ár- és belvízi védekezés. A megyei katasztrófavédelem este 20 órás tájékoztatása szerint 15 településen dolgoznak a védekezésen.
jún. 1
21:12
Könnyebb dolga lesz a behajtóknak + videó (ATV)
3 napra rövidül az eddigi fél éves procedúra.
jún. 1
21:18
Napokon belül dönthet a kormány az árvízkárosultak megsegítéséről - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Már több mint 1900 kilométeren tartanak fenn árvízvédelmi készültséget a magyarországi folyók mentén. Jelentősen nőtt a belvízzel elöntött terület nagysága is.
jún. 1
21:27
A víz, a víz csak énekel… – Zöld övezet (videó) (HírTV)
Felhőszakadás, árvíz, belvíz, viharok és rekordmennyiségű csapadék. Mi a magyarázat a mostani extrém időjárási körülményekre? Ez már a klímaváltozás hatása, vagy csupán egy természetes folyamattal állunk szemben? Elöntött települések, megáradt patakok, elhibázott gátépítések, szűkre szabott árterek és hiányzó tározók. Lehetne ezt másképp is csinálni? Valóban lehetne átokból áldássá tenni az…
jún. 1
21:27
Magyar Nemzet: A pénzügyminisztérium több vezetőjét is menesztik (Gondola)
A Pénzügyminisztérium több vezetőjét is meneszti Matolcsy György - adta hírül honlapján kedden a Magyar Nemzet
jún. 1
21:30
Felvásárlási célpont lehet a BP? (Portfolio)
25%-kal zuhantak a BP részvényei azóta, hogy a társaság olajfúró tornya felrobbant a Mexikói-Öbölben, ami egyes elemzői spekulációk szerint felvásárlási célponttá teheti az olajtársaságot - írja a...
jún. 1
21:45
Borítékos Wieszt bejelentette, az MSZP tudomásul vette (HírTV)
Hivatalosan is bejelentette kedden a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának Wieszt János, hogy független képviselőként kíván a továbbiakban politizálni. Bejelentését a szocialista képviselőcsoport tudomásul vette. Azokban a bizottságokban, ahol Wieszt János tag volt, a frakció tagcserével oldja meg a szocialista képviseletet – tájékoztatott kedd esti közleményében a Fővárosi közgyűlés MSZP-fra...
jún. 1
21:54
Összedőlt egy ház Bikácson az árvíz miatt (Infostart)
Összedőlt egy lakóház kedden a Tolna megyei Bikácson, az ott lakó férfit sikerült időben kimenekíteni - közölte a katasztrófavédelem.
jún. 1
21:54
Rákos betegek - Hónapok telnek várakozással, az életük múlhat rajta (WebBeteg)
Hónapokig kallódik a rákos betegek többsége, mire kiderül pontosan mi a bajuk és elkezdik a kezelésüket - derült ki az RTL híradóból. Ennyi idő alatt jelentősen romlanak a gyógyulási esélyeik, sőt van olyan daganatfajta, amelyik néhány hónap alatt már áttéteket is képez.
jún. 1
22:03
Hiába hívtak a férfihoz segítséget (HírTV)
Egy vitorlásról a Fertő tóba csúszott egy osztrák férfi kedd délután. A 61 éves férfihoz hiába hívtak segítséget, mire ki tudták húzni a vízből, már meghalt.
jún. 1
22:03
A történész szerint jogszabályoktól nem várható a holokauszttagadás megszűnése (Gondola)
Jogszabályoktól, így a büntető törvénykönyv (Btk.) módosításától sem várható a holokauszttagadás megszűnése - mondta Karsai László történész annak kapcsán, hogy az Országgyűlés kedden szavazott a Btk
jún. 1
22:05
Bármikor átszakadhat – elrendelték egy egész városrész kitelepítését (HírTV)
Pásztón a védelmi bizottság elrendelte a település hasznosi városrészének kitelepítését. A város melletti, a Mátra patakjai által táplált víztározó szintje a megengedettnél 14 és fél méterrel magasabb, a gát bármikor átszakadhat. A pásztói kitelepítés miatt összehívta a kormányzati koordinációs bizottságot az Önkormányzati Minisztériumban Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.
jún. 1
22:12
Árvíz: több száz embert telepítettek ki Pásztón és Hasznoson - képgaléria (Infostart)
Csaknem kétszáz embert telepítettek ki az esőzés utáni áradás miatt a Nógrád megyei Pásztón és Hasznoson - közölte a megyei védelmi bizottság kedd este.
jún. 1
23:15
Kétezer embert telepítenek ki Pásztón és Hasznoson (Gondola)
Mintegy kétezer embert telepítenek ki az esőzés miatt a Nógrád megyei Pásztón és Hasznoson - közölte a megyei védelmi bizottság

2010. június 2. szerda

jún. 2
0:00
Hendra-vírus - A fertőzött emberek 75 százaléka belehal (WebBeteg)
Egy 12 éves ausztrál kislányon és édesanyján próbálják ki először a halálos Hendra-vírus kísérleti ellenanyagát, miután a kislány lova nemrég elpusztult a fertőzés miatt - jelentették be kutatók. A vírus - amelyet Ausztráliában a kilencvenes években azonosítottak - elsősorban a lovakat betegíti meg, ám a fertőzött állatokkal, illetve azok tetemeivel érintkező emberekre is komoly veszélyt jelent.
jún. 2
0:27
MSZP: kibúvók helyett ismertesse gazdaságpolitikai lépéseit a Fidesz (Gondola)
Az MSZP szerint a stabilitás érdekében a Fidesznek - kibúvók keresése helyett - ismertetnie kellene végre az általa tervezett konkrét gazdaságpolitikai lépéseket
jún. 2
0:31
Az iraki legfelsőbb bíróság hitelesítette a választási eredményeket (Gondola)
Az iraki legfelsőbb bíróság hitelesítette kedden a március 7-i parlamenti választások eredményét, s ezzel az arab ország közelebb került az új kormány megalakításához
jún. 2
0:35
Egész napos frakcióülést tart szombaton az MSZP (Gondola)
Egész napos frakcióülést tart az MSZP szombaton Budapesten - tudta meg az MTI kedden
jún. 2
0:39
Június 30-án választják meg az új német elnököt (Gondola)
Június 30-án választják meg Németország új elnökét. Egy nappal Horst Köhler államfő váratlan lemondása után erről döntött kedden Norbert Lammert parlamenti elnök, aki a hónap utolsó napjára hívta össze az elnököt megválasztó szövetségi közgyűlést
jún. 2
0:45
Előzetesben marad Balla Irma gyilkossággal vádolt fia (Gondola)
Nem helyezi szabadlábra a Debreceni Ítélőtábla S. Sándort, akit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt börtönbüntetésre ítélt első fokon a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság és elrendelte az előzetes letartóztatását - közölte a táblabíróság sajtótitkára kedden
jún. 2
0:49
MSZP: kibúvók helyett ismertesse gazdaságpolitikai lépéseit a Fidesz (Gondola)
Az MSZP szerint a stabilitás érdekében a Fidesznek - kibúvók keresése helyett - ismertetnie kellene végre az általa tervezett konkrét gazdaságpolitikai lépéseket
jún. 2
1:03
Mintegy 400 helyre hívták délelőtt a katasztrófavédelem munkatársait (Gondola)
Mintegy négyszázszor kellett kivonulniuk a katasztrófavédelem munkatársainak kedd délelőtt; zömében szivattyúzni kellett, több helyen pedig fák dőltek ki - közölte Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel
jún. 2
1:07
Lezárták Gánt községet az árvíz miatt (Gondola)
Lezárta a rendőrség a Fejér megyei Gánt községet, a településre csak az ott lakók térhetnek be, a heves esőzés hatására megduzzadt záportározó vize ugyanis elárasztotta a falu több utcáját - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel
jún. 2
1:11
Andor: erősíteni kell a társadalmi párbeszédet (Gondola)
A jelenlegi gazdasági helyzetben minden korábbinál nagyobb szükség van a társadalmi partnerek szerepének, és a társadalmi párbeszéd erősítésére - mondta Andor László, az EU foglalkoztatási, szociális és befogadásügyi biztosa kedden Brüsszelben, az Európai Szakszervezeti Konföderáció (ETUC) végrehajtó bizottsága előtt elhangzott beszédében
jún. 2
1:15
Megkezdődött az gázai önkéntes hajókonvoj utasainak hazatérése (Gondola)
Többen hazatértek kedden az önkéntes hajókonvoj utasai közül, amely a Gázai övezetbe szándékozott humanitárius segélyt szállítani, s amely ellen előző nap az izraeli haditengerészet támadást intézett
jún. 2
2:06
Amikor ciki a férfi! (Blikk)
Előfordul, hogy nem a megfelelő férfival hozza össze a sors az ember lányát. S hogy ki tartozik ebbe a besorolásba, azt mindenkinek a saját belátására bízzuk. Létezik azonban egy-két olyan „őslenyomat", akiktől bizton nem remélhetnek semmi gyümölcsözőt a hölgyek. De nem vagyunk ünneprontók, jöjjenek először a nyerő kategóriák!
jún. 2
3:18
Cristiano Ronaldo orosz modellel vakációzott (Blikk)
AJACCIO — Új barátnővel lazított a június 11-én kezdődő labdarúgó-világbajnokság előtt Cristiano Ronaldo (25). A Real Madrid portugál focistája az orosz fehérneműmodell Irina Sajakkal (24) vakációzott.
jún. 2
3:36
24 éve csak nézők vagyunk a vébén (Blikk)
BUDAPEST — Magyar futballcsapatnak utoljára huszonnégy éve szurkolhattunk a labdarúgó-világbajnokságon. Legjobbjaink 1986-ban, Mexikóban képviselték hazánkat.
jún. 2
3:40
Olvasóink leváltanák Koemant (Blikk)
BUDAPEST — Elegük van a szurkolóknak a magyar labdarúgó-válogatott vergődéséből és Erwin Koeman (48) szövetségi kapitányból. A németek elleni, kilátástalan produkciót, a 3-0-s vereséget követően megkérdeztük olvasóinkat: vajon ha szombaton a hollandok ellen is kudarcot vall a válogatott, leváltanák-e a szövetségi kapitányt?
jún. 2
3:54
Gera meze 275 ezret ért (Blikk)
BUDAPEST —  „Fulham – Hamburg 2010. 04. 29. Győztes gólt szereztem ebben a mezben!" – így dedikálta Gera Zoltán (31) azt a dresszét, amelyet az Európa-liga elődöntőjének visszavágóján viselt és jótékony célú árverezésre ajánlott fel.
jún. 2
3:54
Baj van Nagy László gerincével (Blikk)
VESZPRÉM — Lemondta a válogatottságot Nagy László (29), így a nemzeti férfi kézilabdacsapatnak a Barcelona sztárja nélkül kell megvívnia a szlovénok elleni két vb-selejtezőt. A vasárnap klubjával a Bajnokok Ligája döntőjében alulmaradó átlövő azonban ezúttal sem adott végleges választ a régóta feszegetett kérdésre: valaha is magára húzza-e a címeres mezt?
jún. 2
4:12
Nincs menekvés, jön a homok! (Blikk)
GOLMUND — Hollywoodi trükkfilmesek a kezüket-lábukat törnék, hogy lencsevégre kapjanak készülő világvége-filmjükhöz egy ilyen homokvihart, ami a napokban pusztított a kínai Golmund városában.
jún. 2
4:16
93 évesen is fociedző (Blikk)
jún. 2
4:21
Kutyák nevelték Tomikát (Blikk)
KŐSZEG — Háziállatok között nevelkedett, hatéves koráig csak makogni tudott a szülei által bűnösen elhanyagolt Tomika, akinek nagybátyja, valamint nevelőintézeti szakemberek próbálnak segíteni a beilleszkedésben. A fiú borzalmas körülmények közül került a kőszegi gyógypedagógiai intézménybe.
jún. 2
4:24
A pénzügyminisztérium több vezetőjét is menesztik (ProfitLine)
(MTI) - A Pénzügyminisztérium több vezetőjét is meneszti Matolcsy György - adta hírül honlapján kedden a Magyar Nemzet.
jún. 2
4:30
Eláll az eső, kiderül! (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Májusi eső aranyat ér? Soha ilyen sok csapadék nem esett még le májusban, amióta csak mérik a lehullott víz mennyiségét, Baranyában és az Északi-középhegységben például két nap alatt annyi hullott, mint máskor egész hónapban sem.
jún. 2
4:39
Még mindig nincs lift a kórházban (Blikk)
BUDAPEST — Több száz idős beteg, mentősök, orvosok, ápolók lépcsőznek csaknem fél éve az Árpád Kórházban. Mint megírtuk, az intézményben fél éve rossz a lift, mert a javításért felelős cég állítása szerint ennyit kell várni a pótolandó alkatrészre. Igaz, a szerződéses karbantartó cég két órán belüli javítást ígér honlapján kuncsaftjainak.
jún. 2
4:48
Éjszakánként lovasoké a vár (Blikk)
BUDAPEST — Hihetetlen, milyen mutatványokra képes egy tökéletesen képzett lovas a paripája hátán. Az Epona Spanyol Lovasiskola tanítványai akadémiai szinten, öt éven át sajátítanak el mindent, amit a lovaglás művészetéről tudni lehet. Erre a világon mindössze négy helyen van lehetőség.
jún. 2
4:57
Hogy lehet Felcsút a leggazdagabb? (Blikk)
FELCSÚT ‒  Ki gondolná, hogy ennek az álmos falucskának – amelynek csendjét csak Orbán Viktor miniszterelnök autójának zaja töri meg néha – a lakói keresnek a legjobban az egész országban? Pedig így van. Az 1800 fős, „egyutcás" településen a havi átlagjövedelem 171 ezer 92 forint volt 2009-ben. Pedig 2008-ban még csak a 336. helyen szerepeltek a CID Cég-Info Kft. listáján. Igaz, ebből az itt…
jún. 2
5:00
Kétmillióért is utaznak magyarok a foci VB-re (Pénzcentrum)
Bő kétmillió forintból valóra válhat a focirajongók álma: ennyiért ugyanis részt vehetnek a dél-afrikai labdarúgó VB két elődöntőjén és döntőjén, luxusutazással, csúcskategóriás szállással együtt. A rangos sporteseményre most last minute csomagok is kaphatóak, a Külügyminisztérium azonban arra figyelmeztet, hogy az országban kiugróan nagy a bűncselekmények száma....
jún. 2
5:01
A pénzes postás kétszer csenget (Blikk)
BUDAPEST — Már a nyugdíjaséveit tervezgeti Demszky Gábor főpolgármester, aki saját bevallása szerint ősszel vonulna viszsza. Ezt a most 57 éves városvezető megteheti, ha kéri korkedvezményes nyugdíjazását, bár akkor több mint négyévnyi hátralévő szolgálati idejét pénzen kell megváltani. Demszky állítja: „egyszerű" nyugdíjas lesz, ám sok politikus keres „zsíros mellékest" nyugdíja mellé.
jún. 2
5:05
Izrael: jogos a támadás (Blikk)
JERUZSÁLEM — A világ felháborodása ellenére sem tágít attól Izrael, hogy joggal tartóztatta fel hétfő hajnalban a Gázai övezetbe tartó segélyflottillát.
jún. 2
5:06
13 milliárdos esküvőt tervez Vilmos herceg (Blikk)
LONDON — Mesebeli esküvőt tervez szerelmével, Kate Middletonnal (28) a brit trónörökös, Károly herceg fia, Vilmos (27). Az esküvő állítólag 13 milliárd forintba fog kerülni, az egyik brit bulvárlap már a menyegző részleteit tartalmazó dokumentumhoz is hozzájutott.
jún. 2
5:15
A szárazszeműség (WebBeteg)
Ég a szeme? Néha elhomályosul a látása, amely pislogásra javul? A szárazszeműség (keratoconjunctivitis sicca) nagyon gyakori betegség, hazánkban - különböző mértékben - a népesség 10-30 százalékát érinti.
jún. 2
5:18
Már a szakítás utáni életre készül az RTL Klub sztárja? (ATV)
Egy új zenekart alapított.
jún. 2
5:20
Pusztító ár: kidőlt fák, víz alatti utcák, járhatatlan autópálya + videó (ATV)
Közel 50 települést fenyeget az árvíz.
jún. 2
5:21
Melyek a legkönnyebben termeszthető kerti növények? 2. rész (Édenkert)
Az a kijelentés, miszerint a komoly kertészek évelő növényeket ültetnek, és nem egynyárit félig igaz félig nem. Az évelő növényeket minden évben visszatérő színpompájukért-, az egynyáriakat pedig azért ültetik, hogy a hosszú szezonban végig színes legyen a kert. Az egynyári virágok kitöltik az üres tereket az évelők között, és folyamatos virágzásukkal kiegészítik a rövidebb virágzású évelőket.…
jún. 2
5:24
Geszti hadat üzent Ferónak (Blikk)
BUDAPEST — Kiderült: Nagy Feró mellett Geszti Péter (45) is zsűrizik az X-Faktorban! A Rapülők egykori frontembere elõre látja: Feróval heves vitáik lesznek.
jún. 2
5:26
Erika: Nincs rajtam semmi mű! (Blikk)
BAKONYSZOMBATHELY — A természetes szépséget szeretné hangsúlyozni Treuer Erika (22), ezért jelentkezett a Blikk szépségversenyére. Korábban soha nem készült róla fotósorozat, pláne nem félmeztelen. Bár nem szégyenlős, meg sem fordult a fejében, hogy hasonlóban vegyen részt, de lapunk ajánlatának nem bírt ellenállni. Gondolt egyet, és nevezett, hogy övé lehessen az egymillió forint és a…

Keresés