Tizenöt nappal később jut hozzá a pénzéhez az a vállalkozás, aki a keleti országrészből választ magának üzleti partnert mint az, aki kizárólag Nyugat-Magyarországon tevékenykedik - derül ki a Dun&Bradstreet kockázatkezeléssel foglalkozó vállalkozás adataiból. Ráadásul a kelet-magyarországi vállalkozásokkal üzletelőket nagyobb eséllyel futhatnak hiába a pénzük után, mivel arrafelé az átlagosnál…
BUDAPEST ‒ Az ördögöt talán igen, de az esőistent nem sikerült elűznie Budapestről Sir Anthony Hopkinsnak (72), aki épp ezért kedd délutánig ki sem dugta az orrát a belvárosi forgatási helyszínre, pedig előző nap még esős jelenet felvételére készültek.
Egyelőre csak egy-egy sávon járható a nemrég átadott Dunaújváros és Szekszárd közötti autópálya szakasz a vasárnap beszakadt leállósáv miatt. Az üzemeltető cég munkatársa az InfoRádiónak arról beszélt, hogy a nagy eső okozta a gondokat.
Tegnap az amerikai hadsereg átadta az iraki katonáknak, a kormányzati szerveknek és nagykövetségeknek helyet adó bagdadi zöld zóna feletti ellenőrzést. A lépést sok iraki politikus üdvözölte, hiszen megannyi szunnita számára a zöld zóna az amerikai megszállás jelképe volt. Ám mindenki tisztában van azzal, hurráoptimizmusra nincs ok.
Megbukott a bukaresti parlament alsóházában kedden tárgyalt bizalmatlansági indítvány, amelyet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) terjesztett be a Boc-kormány ellen.
Az új magyar kormány számára a visegrádi országok (V4) együttműködése olyan kitüntetett kapcsolatrendszer, amelyet erősíteni szeretne, és ezt az együttműködést nem gyengíthetik bilaterális konfliktusok sem - mondta Orbán Viktor miniszterelnök - nyilvánvalóan a magyar-szlovák vitákra célozva - kedden délután a lengyel kollégájával, Donald Tuskkal tartott közös varsói sajtóértekezleten.
Jelentős kritikát fogalmaztak meg a katolikus egyház értékítéleteivel kapcsolatban egy friss közvélemény-kutatás során a litván állampolgárok. Sokan úgy vélik, az egyháznak liberálisabban kellene kezelnie a fogamzásgátlás, a válás, sőt a papi cölibátus kérdését is.
A történelmi Magyarországon olyan sokféle gyümölcs termett, és olyan sok volt belőlük, hogy a Kárpát-medence valóságos Tündérkertnek számított. Szombathelyen, a Múzeumfaluban új csemetekertet hoztak létre a régi, teljesen elfeledett fajtákból.
Készen áll a fővárosi parkolási rendelet is, így az önkormányzati törvény mai módosítása után már csak ezt kell elfogadni csütörtökön ahhoz, hogy rendeződjön a parkolás jogi háttere Budapesten. A parkolási díjakat a BKV-jegy árához viszonyítanák, a pótdíj összege pedig legfeljebb az egy órás várakozási díj negyvenszerese lehet. A változásokat a főváros is támogatja, a civil szervezetek szerint…
Elfogadta az Országgyűlés a közterületi parkolás szabályait rendező törvénymódosításokat, melyek az Alkotmánybíróság által tavaly az alaptörvénnyel ellentétesnek mondott és megsemmisített rendelkezések helyébe lépnek.
2010. június 1-jén lép hatályba a fizetési meghagyásos eljárást szabályozó új törvény, melynek célja a kisebb összegű pénzkövetelések behajtásának gyorsítása
Az új kormány gazdaságpolitikáját övező bizonytalanság nem befolyásolja nagy mértékben a forint árfolyamát - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász. Az egyetemi tanár arra számít, hogy a forint középtávon erősödni fog.
Ma szállítják át az előzetes letartóztatásban lévő Horváth Évát Budapestről a tököli rabkórházba, ahol a szakorvosi vizsgálat eredménye alapján döntenek arról, hogy betegsége miatt indokolt-e tartós kezelése Tökölön - értesült lapunk.
Mintegy négyszáz újdonsággal várják a kiadók a közönséget a 81. Ünnepi Könyvhét és a 9. Gyermekkönyvnapok rendezvényén, amelyet Borbándi Gyula Széchenyi-díjas történész, író, a nyugati magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja nyit meg csütörtökön a budapesti Vörösmarty téren.
Ha majd nagyobb teret hódít a köztudatban ennek a nevezetes társaságnak a híre, akkor át is fordíthatjuk játékosan a mesékből ismert stílusleleményt imígyen: heten, mint az értékteremtők.
Csaknem 400 új kötet jelenik meg a 81. Ünnepi Könyvhéten, ha mindegyiket szeretnénk hazavinni több mint egymillió forintot kell magunkkal vinnünk a Vörösmarty térre. A rendezvény egyik legjobban várt kötete Esterházy Péter Esti című műve lesz, ami a kritikus szerint ismét bizonyítja, hogy a szerző "inkább mozaik epikus, semmint nagy epikus".
Az Alkotmánybírósághoz fordul az Emberibb Parkolásért Mozgalom, mert a tilosban parkolók ellen hatósági személy helyett továbbra is parkolóőrök intézkednének - olvasható a Blikk szerdai számában. A mo...
Hivatalosan bejelentette lemondását Hatojama Jukio japán kormányfő szerdán Tokióban pártja, a balközép irányzatú Japán Demokrata Párt (DPJ) vezetői előtt. A tavaly szeptember 16-án hivatalba lépett, 63 éves japán kormányfő népszerűsége a mélypontra, alig 17 százalékra zuhant azt követően, hogy ígéretével ellentétben nem állapodott meg az Okinava szigetén működő amerikai támaszpont áthelyezéséről.
A hazánkat az elmúlt években egyre intenzívebben jellemző korrupció nemcsak a gazdaságban okoz kárt, a környezetvédelmet is több szálon érinti. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosának hivatala többek között megállapította, azonnali jogszabály-módosításokra van szükség, és mielőbb meg kell erősíteni a hatóságok feletti civil kontroll jelenlétét – írja a Magyar Nemzet.
Mind a bázisidőszakhoz, mind pedig a megelőző hónapohoz képest növekedni tudott a BÉT határidős piacának forgalma májusban. A legnagyobb brókercégek sorában nincs érdemi változás, az első helyen az...
Az Egyesült Államok sürgeti Európát, hogy tegye nyilvánossá a banki megbízhatósági vizsgálatok, az úgynevezett stressz tesztek eredményeit - írta a keddi The Wall Street Journal.
Rendszeres tájékoztatási kötelezettségeinek megszegése miatt 3 millió forintra bírságolta a Humet Nyrt.-t a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
A Fidesz-frakció június 28-án dönt arról, hogy kit jelöl köztársasági elnöknek és az előtt egy héttel Lázár János frakcióvezető gyűjti össze a Fidesz-KDNP képviselők véleményét - írja a Népszabadság a...
Szakértők szerint elérheti az egymilliárd forintot az állami honlapok újrarendezésének költsége, de az összeg nem ismert - írja a Világgazdaság a szerdai lapszámban. A Világgazdaság által idézett s...
A tervezetthez képest több hónapos csúszással és 740 millió forintos többletköltséggel lehet számolni a Margit híd rekonstrukciójánál – tartalmazza a beruházásról a fővárosi közgyűlés e heti ülé...
Nem indít átfogó belső vizsgálatot, és nem tesz feljelentést a 2004-es Deák téri mozgólépcsőcsere miatt a BKV. A közlekedési társaság műszaki üzemeltetési igazgatója szerint minden rendelkezésükre álló dokumentum arról árulkodik, hogy a Deák térre a szerződésben rögzített elemek kerültek – írja a Magyar Nemzet.
A termés egyharmadát elmosta az eső, kevesebb és drágább lesz a zöldség-gyümölcs - írja a Napi Gazdaság és a Magyar Nemzet a szerdai lapszámban. A zöldség-gyümölcs terméktanács, a Fruitveb ügyvezet...
Az amerikai szövetségi kormány bűnvádi és polgári peres nyomozást indított a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa ügyében - jelentette be Eric Holder igazságügy-miniszter, szövetségi főállamügyész a szennyeződés által leginkább sújtott Louisiana államban, New Orleansban.
A Pénzügyminisztérium több vezetőjét is meneszti Matolcsy György - adta hírül honlapján kedden a Magyar Nemzet. Az MNO szerint a jövőben a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium nem t...
Az idén már nem adómentes a pedagógusok szakkönyvvásárlására adott támogatás, az összeg adómentes költségtérítésként történő szabályozását az szja-törvény január 1-jével szüntette meg - hívja fel a fi...
Az izraeli biztonsági kabinet miniszterei kedd este megállapodtak abban, hogy ki kell utasítani az országból az összes külföldi aktivistát, akit a Gázai övezetbe segélyt szállító flottilla hajóin vett őrizetbe a haditengerészet - jelentette be Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala közleményben
2000 ember telepítését rendelték el kedden késő este a Nógrád megyei Pásztón. A helyi lakosokat önkormányzati intézményekben helyezik el átmenetileg, ellátásukat a védelmi bizottság és az ÁNTSZ biztosítja. A helyi védelmi bizottság azért döntött kedden a rendkívüli intézkedés mellett, mert a heves esőzések miatt a város melletti, hasznosi ivóvíztározó vízszintje a 10 méteres megengedett szint…
(MTI) - Ötszázezer forint bírságot szabott ki az e credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-re a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), és felszólította arra, hogy a jövőben mindenkor maradéktalanul feleljen meg a saját tőke mértékére vonatkozó jogszabályi előírásoknak.
Eséssel indult a hét az amerikai piacokon, mert zuhantak az energetikai részvények annak hatására, hogy nem sikerül megállítani a mélytengeri olaj ömlését a Mexikói-öbölben, és ez beárnyékolja az energiacégek jövőjét. Emellett a rossz kínai és az európai feldolgozóipari adatok ellensúlyozni tudták az amerikai gazdaság felől érkező vártnál jobb híreket.
Az Egyesült Államokban 26. napja folyamatosan csökkent a benzinár, és a szakértők szerint a következő hetekben még kevesebbet kell majd fizetni az autósoknak az üzemanyagért. Míg május 7-én a benzi...
Az amerikai szövetségi kormány bűnvádi és polgári peres nyomozást indított a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa ügyében - közölte az igazságügy-miniszter kedden
Nem bízta a véletlenre a Kiss Péter felügyelte Miniszterelnöki Hivatal (MeH) a magyar részvétel lebonyolítását Sanghajban. Amellett ugyanis, hogy 3,2 milliárd forintnyi közpénz elköltéséről rendelkezett a világkiállítás kapcsán, a MeH 3,85 millió forintot fizet az offshore hátterű Eastinfo Kft.-nek azért, hogy képviselje a világkiállításon a hivatal érdekeit, és ellenőrizze a magyar pavilonban…
Magyarországon egy év alatt 36 százalékkal csökkent az induló külföldi befektetési projektek száma, így egy hellyel lejjebb csúszott a rangsorban, de így is lehagyta minden szomszédját - derül ki az Ernst & Young ötödik Európai Versenyképességi Jelentéséből