Soha nem volt ennyire erős a Fidesz Miskolcon - így reagált a párt arra, hogy pénteken Mokrai Mihály, az MSZP miskolci szervezetének alelnöke sajtótájékoztatóján azt tudakolta, hogy van-e Fidesz Miskolcon.
A tolcsvai önkormányzat hat éve fogott össze a helyi borászokkal annak érdekében, hogy a gyönyörű zempléni településen megszervezzék a borfesztivált, amely a fokozatosan bővülő együttműködés eredményeként, valamint a helyiek egyre nagyobb lelkesedésével immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre....
A parlament őszi ülésszaka alatt valószínűleg felállhat a sukorói kaszinóberuházást vizsgáló parlamenti bizottság, mivel az MSZP és a Jobbik is támogatja a Lehet Más a Politika (LMP) kezdeményezését. A vizsgálóbizottság felállításához 78 képviselő aláírására van szükség.
Augusztus 13-tól élnek a gazdasági és pénzügyi törvénycsomag kihirdetéshez kötött hatálybalépései: a Magyar Közlönyben pénteken tették közzé az államfő által aláírt jogszabályt.
A kis kéregszú főleg gyümölcsfák és lombhullató fák kérgében élősködik, különösen szereti a szilvafát. Természetes módon úgy harcolhatunk ellenük, hogy gondosan metsszük a fákat. De nézzük, milyen lehetőségek vannak még!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,48 pontos, 0,85 százalékos csökkenéssel, 22.074,46 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 0,99 százalékkal 20.100 forintra csökkent, az OTP részvények ...
Augusztus 13-tól élnek a gazdasági és pénzügyi törvénycsomag kihirdetéshez kötött hatálybalépései: a Magyar Közlönyben pénteken tették közzé az államfő által aláírt jogszabályt
A román állampolgárság megadása a Moldovai Köztársaság állampolgárainak összhangban van a nemzetközi normákkal - jelentette ki Traian Basescu román államfő, aki egy pénteki interjúban megvédte a Románia által alkalmazott állampolgársági törvényt
Ittas állapotban egy kerékpáros gyermeket sodort el a járdán, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A rendőrség elfogta a férfit és eljárás alá vonta - értesült a HavariaPress.
Christian Wulff, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke telefonon gratulált Schmitt Pál köztársasági elnöknek, aki augusztus hatodikától tölti be az államfői tisztséget - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján.
A magyarországi munkaerőpiac, illetve társadalom a vizsgált készségek és kompetenciák terén szélsőségesen kettészakadt képet mutat - derül ki az Adult Literacy and Life Skills Survey (ALL Survey) nevű felmérésből....
Az osztrák rendőrség pénteken őrizetbe vette a súlyos pénzügyi gondjai miatt tavaly kényszerűen állami tulajdonba vett Hypo Group Alpe Adria (HGAA) egykori elnökét. A nyomozók 10 ausztriai helyszínen ...
A törpe citrusfák normálméretű gyümölcsöket teremnek, a fák mérete viszont jóval kisebb. Ezek a fák különösen azok számára hasznosak, akiknek nincs elegendő helyük nagyobb méretű fákat növelni. Tanuljuk meg elültetni ezeket a fákat!
Vasárnap újra Magyarországon versenyez Overdose, a veretlen csodaló a Kincsem Parkban, a Bestens-Pannónia Életbiztosítás Díjért fut. Overdose-nak nyolc ellenfele lesz, közülük a legnagyobb meglepetést a korábbi hármas korona és derbynyerő Saldenzar okozhatja.
A magyar bundahelyzet még a balkáninál is rosszabb - mondta az Indexnek egy, a novemberben kirobbant fogadásicsalás-botrányt ismerő informátor. Csapatonként akár öt-hat futballistát is megvehetett a Németországból irányított délszláv fogadási maffia, és a gyanú szerint a jelenlegi NB I-es mezőnyből mindössze öt csapat nem játszott manipulált meccset az elmúlt három szezonban.
Fontos feladatának tartja a kormány a minőségi turizmus és az egészségipar továbbfejlesztését - közölte Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az orfűi aquapark megnyitóján.
A kormányszóvivő szerint a kabinet szándéka egyértelmű a sanghaji világkiállítás kapcsán, ez pedig az, hogy a magyar pavilon ne zárjon be, és legyen megtartva a magyar nap is
Újabb brit politikus ellen indul büntetőeljárás a költségtérítési botrányban, Lord Thomas Taylor a vádak szerint több mint 24 ezer font térítéshez jutott hozzá hamis indokokkal
A Sziget fesztivál napi többtízezer, sokszor 65-70 ezer látogatójának mintegy fele külföldi, ugyanakkor az egész eseményt az elejétől a végéig végigbulizó bérletesek között az arányuk csaknem 75 százalék - mondta Gerendai Károly, a Sziget ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek.
Augusztus 13-tól élnek a gazdasági és pénzügyi törvénycsomag kihirdetéshez kötött hatálybalépései: a Magyar Közlönyben pénteken tették közzé az államfő által aláírt jogszabályt. Schmitt Pál,...
Az osztrák rendőrség pénteken őrizetbe vette a súlyos pénzügyi gondjai miatt tavaly kényszerűen állami tulajdonba vett Hypo Group Alpe Adria (HGAA) egykori elnökét
Úgy tűnik a délután érkezett makroadatoknak sikerült megnyugtatnia a piacokat, mivel a kezdeti fél százalékos amerikai mínuszokat sikerült leküzdeni, és a tőzsdék most tegnapi záróárukhoz mozognak...
Az eddigi hónapok rekordmelege miatt 2010 lehet a legforróbb év az időjárási feljegyzések kezdete óta - közölte a klímaváltozási elemzéseket is végző amerikai Goddard Intézet.
A címvédőként indult Kis Gergő negyedik, Gyurta Gergely pedig nyolcadik lett a 800 m gyors pénteki döntőjében a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon. A számot a francia Sebastien Rouault nyerte.
Tizenhárom lakóépületet rongált meg a péntek reggeli vihar Tiszalökön, kiköltöztetni senkit sem kellett a házakból - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője
Valóban kapcsolatban állt a Katonai Biztonsági Hivatallal (KBH) a romák elleni támadások egyik gyanúsítottja, de a gyilkosságok ideje alatt, mivel leszerelt a honvédségtől, már nem informálta a titkosszolgálatot - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken
Szlovákia átértékeli a 20 százalékos kisebbségi hivatali nyelvhasználati küszöböt - erősítette meg Rudolf Chmel emberi jogi és kisebbségügyi kormányfőhelyettes a szlovák kormány pénteki ülése után Pozsonyban.
Gyökeres, paktumok nélküli szemléletváltozást akar elérni Székesfehérváron a Jobbik Magyarországért Mozgalom; erről a párt polgármesterjelöltje beszélt pénteken a képviselőjelölteket bemutató sajtótájékoztatón.
Három ausztrál betegben is azonosították azt az új, minden antibiotikumnak ellenálló szuperbaktériumot, amely brit tudósok kutatásai szerint Dél-Ázsiából indult, és rövid időn belül az egész világon elterjedhet
Magyarország kockázati megítélésének romlása következtében idén már nem változik a magyar alapkamat, vagyis a jelenlegi 5,25 százalékos szinten marad. A hiánycél kapcsán pedig nem a 2010-es számról kellene már beszélni, hanem a 2011-esről, azzal ugyanis akadhatnak problémáink
Az osztrák rendőrség pénteken őrizetbe vette a súlyos pénzügyi gondjai miatt tavaly kényszerűen állami tulajdonba vett Hypo Group Alpe Adria (HGAA) egykori elnökét. A nyomozók 10 ausztriai helyszínen rajtaütésszerű házkutatást is tartottak pénzmosás, hamis könyvelés, konspiráció nyomai után kutatva.
Augusztus 13-tól élnek a gazdasági és pénzügyi törvénycsomag kihirdetéshez kötött hatálybalépései: a Magyar Közlönyben pénteken tették közzé az államfő által aláírt jogszabályt.
December végétől tizenhárom árhullám vonult le a Tisza felső szakaszán; ezek közül három haladta meg az elsőfokú, kettő pedig másodfokú készültségi szintet - olvasható a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Fetikövizig) honlapján.
A kormányszóvivő szerint a kabinet szándéka egyértelmű a sanghaji világkiállítás kapcsán, ez pedig az, hogy a magyar pavilon ne zárjon be, és legyen megtartva a magyar nap is. Leszögezte: minden, ezekkel kapcsolatos jogos és időarányos kifizetést teljesített a kormány.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,48 pontos, 0,85 százalékos csökkenéssel, 22.074,46 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 0,99 százalékkal 20.100 forintra csökkent, az OTP részvények ...