Mihail Hodorkovszkij, a Jukosz (Yukos) egykori orosz kőolajkonszern volt főrészvényese a második legbefolyásosabb ember a rács mögött ülők között a világon - állapította meg a Foreign Policy című tekintélyes amerikai folyóirat, amelynek cikkét pénteken ismertette a BBC brit műsorszóró orosz nyelvű honlapján.
Három ausztrál betegben is azonosították azt az új, minden antibiotikumnak ellenálló szuperbaktériumot, amely brit tudósok kutatásai szerint Dél-Ázsiából indult, és rövid időn belül az egész világon elterjedhet.
Kapcsolatban állt a roma gyilkosságsorozat egyik gyanúsítottja korábban a Katonai Biztonsági Hivatallal (KBH) és információkkal is szolgált annak - olvasható a Honvédelmi Minisztérium (HM) péntek délutáni közleményében. Reggel több lap írt arról, hogy a honvédség kéme volt az egyik feltételezett romagyilkos, de ezt a tárca korábban nem ismerte el. Most a HM azt közölte, hogy a férfi beszervezését…
Mihail Hodorkovszkij, a Jukosz egykori orosz kőolajkonszern volt főrészvényese a második legbefolyásosabb ember a rács mögött ülők között a világon - állapította meg a Foreign Policy című tekintélyes amerikai folyóirat, amelynek cikkét pénteken ismertette a BBC brit műsorszóró orosz nyelvű honlapján
Újabb jelölőszervezeteket vett nyilvántartásba az október 3-i önkormányzati és kisebbségi választásra pénteki ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).
Mihail Hodorkovszkij, a Jukosz (Yukos) egykori orosz kőolajkonszern volt főrészvényese a második legbefolyásosabb ember a rács mögött ülők között a világon - állapította meg a Foreign Policy című tekintélyes amerikai folyóirat, amelynek cikkét pénteken ismertette a BBC brit műsorszóró orosz nyelvű honlapján.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,48 pontos, 0,85 százalékos csökkenéssel, 22.074,46 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények az OTP kivételével estek az előző napi záráshoz képest.
Az osztrák rendőrség letartóztatta a tavaly decemberben államosított Hypo Alpe Adria korábbi vezetőjét, Wolfgang Kulterert, és egy meg nem nevezett második személyt, miután sikkasztás alapos gyanúja...
A DISZ Kulturális és Sportegyesület is indul az őszi önkormányzati választáson Debrecenben: mind a 24 egyéni választókörzetben lesz jelöltjük, s polgármesterjelöltet is indítanak - jelentette be Dobrossy István, az egyesület elnöke pénteken sajtótájékoztatón.
A kitűnő német és euróövezeti GDP-növekedési és külkereskedelmi adatokkal nem törődve, a nyugat-európai értéktőzsdék pénteken is igen vegyes teljesítményt nyújtottak, csakúgy, mint csütörtökön. A ...
Tizenhárom lakóépületet rongált meg a péntek reggeli vihar Tiszalökön, kiköltöztetni senkit sem kellett a házakból - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Nem tudnak közlekedni a szerelvények a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon, mivel letört egy a Rákos állomásra behaladó személyvonat áramszedője, elszakítva a felső vezetéket péntek délután, és a vonatot eddig nem sikerült elvontatni - közölte a Mávinform.
Meghalt két tűzoltó a Spanyolország északnyugati részén található Galíciában, ahol feltehetően gyújtogatók indítottak el egy erdőtüzet - közölték pénteken a helyi hatóságok. A nagyjából száz hektáron égő tüzet péntek délelőttre sikerült megfékezni.
Kínos kudarcba fulladt az afgán hadsereg ambiciózus első önálló hadművelete, amelyet a kabuli vezetés saját megnövekedett katonai képességeinek bizonyítékaként próbált volna felmutatni - jelentette pénteki számában a The New York Times
Valóban kapcsolatban állt a Katonai Biztonsági Hivatallal (KBH) a romák elleni támadások egyik gyanúsítottja, de a gyilkosságok ideje alatt, mivel leszerelt a honvédségtől, már nem informálta a titkosszolgálatot - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.
Az amerikai erők Afganisztánból történő kivonásának 2011 júliusára tervezett megkezdése az akkori feltételektől függ majd - jelentette ki a tálibok ellen harcoló csapatok újonnan kinevezett parancsnoka egy pénteken nyilvánosságra került tévéinterjúban.
December végétől tizenhárom árhullám vonult le a Tisza felső szakaszán; ezek közül három haladta meg az elsőfokú, kettő pedig másodfokú készültségi szintet - olvasható a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Fetikövizig) honlapján.
A gyógyszertárak kínálatában mind nagyobb szerepet kapnak egyes, profiljukba illő napi fogyasztási cikkek, ezekből az első félévben több mint 6 milliárd forintot forgalmaztak - állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat Kiskereskedelmi Indexe.
A közös jelölt nem kellett az LMP-nek, de most mégis közös programjuk van, mivel amit most közzétettek, a leglényegesebb elemeiben tökéletesen, néhol pedig szóról-szóra megegyezik az MSZP által már be...
Akik kicsit is jártas(abb)ak a BMW világában, és esetleg találkoztak/foglalkoztak már a vadonatúj, F10-es kódnéven bemutatott 5-ös sorozattal, bizonyára tudják, hogy az autó gyakorlatilag egy „bébi” 7-es – már amennyire bébinek lehet nevezni egy 4,9 méter hosszú négykerekűt, amely a manapság divatos, „kicsinyített” parkolóhelyek egy részéből való kilógással bizonyítja valós nagyságát.
Egyelőre nem tudták elvontatni a szakemberek azt a személyvonatot, amelynek eltört az áramszedője Rákos állomásnál. A vonatok így a miskolci vonalon most nem tudnak közlekedni.
A közös jelölt nem kellett az LMP-nek, de most mégis közös programjuk van, mivel amit most közzétettek, a leglényegesebb elemeiben tökéletesen, néhol pedig szóról-szóra megegyezik az MSZP által már bemutatott programmal - reagált az LMP budapesti programjára Bihary Gábor szocialista képviselő péntek délután
Közös énekléssel, nagyszabású nyitókoncerttel és mozgóképes fényfestéssel veszi kezdetét vasárnap este az egyhetes Pécs Cantat, amelyen a világ 22 országának ezerkétszáz dalosa vesz részt.
A román állampolgárság megadása a Moldovai Köztársaság állampolgárainak összhangban van a nemzetközi normákkal - jelentette ki Traian Basescu román államfő, aki egy pénteki interjúban megvédte a Románia által alkalmazott állampolgársági törvényt.
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) korrupciógyanús ügyeiről tájékoztatta a napokban Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztost Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere. Az uzsorakölcsönzés ellen folytatott harca révén országosan ismertté vált polgármester több gyanús esetre is fényt derített, részben a szervezeten belüli források segítségével. Az OMMF cáfol.
Egy középkorú férfi holttestére bukkantak egy szolnoki társasház egyik lakásában. A halálát valószínűleg baleset okozta. Nem kizárt, hogy már napok óta feküdt holtan a lakásban.
A szövetséges erők három katonáját, köztük két britet öltek meg szélsőségesek Afganisztán déli részén, ahol az amerikai és az afgán erők fokozták hadműveleteiket az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szoros kapcsolatban álló tálibok ellen - közölték pénteken a katonai hatóságok
Az oroszországi tüzek mindenütt visszaszorulóban vannak, és egyetlen potenciálisan veszélyes objektumot sem fenyegetnek már, a csernobili atomerőmű katasztrófája nyomán sugárszennyezetté vált brjanszki erdőkben pedig egyáltalán nincs tűz - jelentette be pénteken késő délután Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek minisztere
A közös jelölt nem kellett az LMP-nek, de most mégis közös programjuk van, mivel amit most közzétettek, a leglényegesebb elemeiben tökéletesen, néhol pedig szóról-szóra megegyezik az MSZP által már bemutatott programmal - reagált az LMP budapesti programjára Bihary Gábor szocialista képviselő péntek délután az MTI-nek.
Az elmúlt napok eséseit követően pénteken sem tudott felfelé korrigálni Amerika, az irányadó indexek enyhe mínuszban zártak. Az eddig is bizonytalan befektetők pénteken újabb, vártnál gyengébb...
A rengeteg olajbogyómag, amelyet egy elsüllyedt ókori hajó maradványai között találtak Ciprus partjainál, bepillantást enged az antik világ tengerészeinek étrendjébe.
Több régióra is kiadták a narancssárga riasztást, és az ország egész területén várhatók hevesebb zivatarok pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) honlapján található előrejelzés szerint.
Az olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott 11-9-es vereséget szenvedett a Kovács István vezette román csapattól a spanyolországi Portugaletében zajló felkészülési torna pénteki nyitónapján.
A Danubius Hotels Nyrt. 2009 első felében 2,59 milliárd forint adózás előtti veszteséget könyvelt el, 99 százalékkal többet mint az előző év első félévében - közölte a társaság a BÉT honlapján pénteken.
Rohamosan nő és mára eléri a 10 százalékot a „feketén töltött” PB-gázpalackok aránya. A hatóságok intézkedései lagymatagok, miközben a balesetveszély nőtt, a be nem folyó áfa pedig évi több százmilliót vesz ki a költségvetésből.
Simor András jegybankelnök kapta augusztus 13-án a Sánta Kutya-díjat, míg az életműdíjat Biszku Bélának ítélte a Czakó Gábor vezette Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottság.
Több régióra is kiadták a narancssárga riasztást, és az ország egész területén várhatók hevesebb zivatarok pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) honlapján található előrejelzés szerint
Kétezer egyenruhást helyezett készültségbe az izraeli rendőrség Kelet-Jeruzsálemben a Mecsetek terén a ramadán első pénteki imájára - közölte Smulik Ben Rubi szóvivő. Az ima több tízezer résztvevővel, incidens nélkül zajlott le.
Egy részeg matróz álmait mutatja be a francia Compagnie Malabar utcaszínházi társulat Les Voyages des Aquareves (A vízi álmok utazásai) című előadása a Sziget fesztiválon minden nap 22 órakor.
Az IBM a mai napon bejelentette, hogy 480 millió dollárért megvásárolja az Unica nevű marketing szoftvereket gyártó amerikai vállalatot. A felvásárlási ár 120%-os prémiumot jelent az Unica részvények...
A kitűnő német és euróövezeti GDP-növekedési és külkereskedelmi adatokkal nem törődve, a nyugat-európai értéktőzsdék pénteken is igen vegyes teljesítményt nyújtottak, csakúgy, mint csütörtökön.