A konszenzussal meghozott döntések fontosságát, a főváros stabil gazdálkodását és a további fejlesztések szükségességét emelte ki búcsúbeszédében Demszky Gábor. A húsz év után távozó főpolgármester öt ciklusára is igaznak tartotta azt a megállapítást, miszerint a politikában "nincs happy end, csak euforikus, boldog kezdetek vannak". A közgyűlés ciklus-záró ülésén határozott a távhődíjak…
GYŐR – A Megasztár 5. megtalálta a magyar Susan Boyle-t (49)! A TV2 tehetségkutatójába jelentkezett Szíj Melindáról (41) senki sem feltételezte, hogy olyan hanggal büszkélkedik, mint egy amerikai bluesénekesnő.
A magyarok 61 százaléka szerint a munkanélküliség az egyik legnagyobb gond az országban, 45 százalék pedig a gazdasági helyzetet említette. Ez az arány jóval magasabb mint az unióban mért 48, illetve 40 százalék. Az Eurobarometer tavasszal készített felmérésének eredményeit csütörtökön tette közzé az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete.
BUDAPEST — Nem mindennapi látvány tárult annak a szeme elé, aki tegnap ellátogatott a Hotel Kempinskibe. Bemutatták ugyanis azt a tíz playmate-et, akik bekerültek a döntőbe, így továbbra is versenyben vannak az „Év Playmate-je 2010" címért.
Egyelőre nem tudott közös nevezőre jutni a szlovák kormánykoalíció a megszorító intézkedésekről. Iveta Radicová kormányfő asszony a fogyasztás a megadóztatását támogatná, Ivan Miklos pénzügyminiszter viszont a jövedéki adóra vetne ki további terheket. Ráadásul a koalíciót komoly kommunikációs zavarok is jellemzik.
Az Európai Parlament (EP) szocialista frakciója elfogadhatatlannak tartja a romakérdéssel kapcsolatban elhangzott rasszista reakciókat, illetve a francia kormány romapolitikáját - nyilatkozta a Népszavának Göncz Kinga, szocialista EP-képviselő.
Milyen lakást kereshet Budapesten Angelina Jolie? A Pénzcentrum.hu ingatlanpiaci szakértőt kérdezett arról, hogy a fővárosi kínálat vajon tartalmaz-e olyan házat, amely megfelelő lesz Brad Pitt és ezúttal rendezőként bemutatkozó felesége számára?
Találgatásokra adott okot, hogy csütörtökön kora reggel különvonaton Kínába indult Kim Dzsong Il észak-koreai vezető, méghozzá kijelölt örökösével, harmadik fiával, Kim Dzsong Unnal együtt.
Az állami vagyonkezelésben alkalmazott új felfogás szerint szó lehet a korábban privatizált állami tulajdon visszavásárlására is - mondta az Állami Számvevőszék volt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kovács Árpád arról is beszélt, hogy a nemzetközi pénzintézetekkel ápolt kapcsolat nem írhatja felül a kormány egyéb szándékait.
Súlyosabb ítéletet kér az ügyészség Zuschlag Jánosra. Egy kézbe kerülne hazánkban a terrorizmus elleni fellépéshez szükséges minden felhatalmazás. Száraz vizet állítottak elő brit tudósok. Válogatás a reggeli lapok legérdekesebb cikkeiből.
Információink szerint szeptember elején Takács Imre, a Hiller István által két ízben is felmentett főigazgató, visszatérhet az Iparművészeti Múzeum élére. Úgy tudjuk a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma már a hónap közepén visszahelyezte volna Takácsot, a jelenlegi főigazgatónak pedig kutatási szabadságot ajánlott, ám valamiért mégsem valósult meg terv.
Lemossák a Hevesi Sándor téri Magyar Színház épületét. Évtizedek koszától szabadítják meg az épületet. Az akció szimbolikus gesztusként is felfogható, miközben régóta fennálló egyre nehezebben kezelhető problémát old meg.
A Fővárosi Közgyűlés tegnapi ülésén döntött a Radnóti Színház és a Katona József Színház vezetőjének kinevezéséről: előbbit Bálint András jelenlegi direktor irányítja tovább, utóbbi élén Máté Gábor váltja Zsámbéki Gábort.
Katonai tiszteletadással fogadják a hét végén Magyarországon Pappné Ábrahám Judit posztumusz hadnagyot, aki egy hétfői fegyveres támadásban halt meg Afganisztánban - írja a pénteki Magyar Nemzet.
Francis Ford Coppola kapja az életmű-Oscart Hollywood nehézsúlyú filmesei közül. A döntést szerdán jelentette be az Amerikai Filmakadémia. Tom Sherak elnök közleménye szerint életműdíjjal ismerik el még az egykori francia új hullám vezető egyéniségének tartott Jean-Lüc Godard francia filmrendező, Eli Wallach színész és Kevin Brownlow filmtörténész, dokumentumfilmes munkásságát is.
Még az idén rendeződhet a két évvel ezelőtt megszüntetett Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Hűvösvölgyi úti ingatlanának sorsa. Jelenleg az ingatlan használati jogokkal terhelt, ráadásul a CIB Bank tulajdonában álló MRI-berendezés is elszállításra vár - ismerteti a Napi Gazdaság pénteki száma.
A kormánystruktúra átalakítása során gazdájukat vesztett intézmények közé került a Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) - ismerteti a pénteki Népszabadság. A cikk szerint a MÁFI eddigi kormányzati...
A 2011-es költségvetés tervezése megkezdődött, az előkészítő szakmai munka folyamatban van - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a Népszabadsággal. A napilap szerint ez a választ arra a kérdésük...
A kedvezőtlen időjárás miatt lényegesen kevesebb szőlő terem az idén a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken, ahol a szüret időpontja is kitolódik szeptember második felére - írta az Észak-Magyarország pénteken.
Újabb feltételezett terroristát vettek őrizetbe Kanadában. Őt és két társát azzal vádolják, hogy terrorista csoportot hoztak létre, és robbantásos merényleteket készítettek elő - jelentette be a kanadai rendőrség csütörtökön.
Az első fokon megállapítottnál nagyobb mértékű vagyon elkobzását is indokoltnak tartaná Zuschlag János volt szocialista képviselő esetében a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség – értesült a Magyar Nemzet. A több egykori MSZP-s politikust is érintő, bűnszervezetben elkövetett csalás miatt indított eljárás másodfokú tárgyalását három hónap múlva nyithatja meg a szegedi táblabíróság.
Még az idén rendeződhet a két évvel ezelőtt megszüntetett Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) Hűvösvölgyi úti ingatlanának sorsa. Jelenleg az ingatlan használati jogokkal terhelt, ráa...
A friss diplomások közül sokan nem tudnak elhelyezkedni szakmájukban, így vannak, akik már pályakezdőként pályaelhagyónak minősülnek - derül ki az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Diplomáspálya-követés elnevezésű kutatásából.
Nagyüzem lesz szeptemberben az Állami Számvevőszéknél (ÁSZ), több fajsúlyos témájú jelentéssel állnak elő - ismerteti a Magyar Hírlap pénteki száma. A napilapnak Domokos László, az ÁSZ új elnöke el...
Budapest — Hét évvel ezelőtt a Szeress most! című sorozat Pintér Olivérjeként ismerte meg az ország Csépai Gábort (26), aki azóta zenészként, dj.-ként, műsorvezetőként, az utóbbi időben pedig független filmesként ér el kisebb-nagyobb sikereket.
Sikerrel járt Jimmy Carter volt amerikai elnök Észak-Koreában: közbenjárására az észak-koreai hatóságok amnesztiában részesítettek egy több év börtönbüntetésre ítélt amerikai állampolgárt.
Példátlan nagyságú, 24,2 millió dolláros bírság kiszabását javasolta az American Airlinesra az amerikai szövetségi légügyi hivatal (FAA) a repülésbiztonsági előírások több ezer esetben történt megsértése miatt
Érdemes Magyarország ellen spekulálni, vélik külföldön piaci elemzések és előrejelzések. Nagy kaszálásra készül a forint gyengülésére számítva a nemzetközi befektetők egy része - írja a Magyar Nemzet.
Újabb, ezúttal 1,1 millió járművet érintő visszahívási akciót jelentett be csütörtökön a japán Toyota, egy motorhiba miatt, amelynek következtében az érintett modellek motorja lelassulhat, illetve leá...
Az első fokon megállapítottnál nagyobb mértékű vagyon elkobzását is indokoltnak tartaná Zuschlag János volt szocialista képviselő esetében a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség, amely ilyen tartalmú indítvánnyal fordult a Szegedi Ítélőtáblához - értesült a Magyar Nemzet
Példátlan nagyságú, 24,2 millió dolláros bírság kiszabását javasolta az American Airlinesra az amerikai szövetségi légügyi hivatal (FAA) a repülésbiztonsági előírások több ezer esetben történt megsért...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik csúcsvezetője szerint az erős vállalati eredmények és a fogyasztói jövedelmek mérsékelt növekedése megakadályozza, hogy az amerikai gazdaság újabb recesszióba csússzon.
Nem volt aláírt szerződése az augusztus 20-i újpesti rendezvények megtartására a lebonyolító cégnek. A főtéren tartott tűzijáték után a közönségre visszahullott a felrobbant petárda égésterméke, emiatt heten sérültek meg. A kerület polgármestere az InfoRádiónak azt mondta: a szervező cégnek csupán képviselő-testületi felhatalmazása volt a rendezvények megtartására. Derce Tamás hozzátette: jövő…
Mintegy 1200 pedagógus-álláshely szűnik meg az új tanévben - derül ki az oktatásért felelős államtitkárság háttéranyagából, amelyet a pénteki Magyar Nemzet ismertet
Agyvérzéssel kórházba szállították tegnap Törőcsik Andrást. Az Újpest 55 éves legendás futballistájának állapota súlyos, de nem életveszélyes, a Honvéd Kórházban folyamatos megfigyelés alatt tartják.