A múlt tanév befejeztével hét oktatási intézmény szűnt meg jogutód nélkül, s harminc új jött létre az eddigi adatok szerint. Az előző tanévben mintegy ezer-ezerszáz pedagógusnak szűnt meg a határozott idő lejárta miatt a jogviszonya; a pályakezdők és intézményváltók száma 5500-6000 körül lesz.
Ahogyan azt már megszokhattuk, számtalan egyszeri tétel bonyolítja az econet.hu frissen közzétett második negyedéves gyorsjelentésének megítélését. Ha megpróbálunk a számok mögé nézni, akkor...
Kisebb földrengés volt a Vas megyei Körmend közelében a péntekre virradó éjszaka - közölte a Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Obszervatóriuma. Győri Erzsébet szeizmológus közleménye szerint 0 óra 30 perckor a Richter-skála szerint 3,0 magnitúdójú rengés volt Körmend közelében.
Monte-Carlo — A labdarúgó-Bajnokok Ligája főtábláján a G csoportban rendezik majd a legizgalmasabb meccseket, hiszen a tegnap esti sorsoláson ide kapott besorolást az olasz AC Milan, a spanyol Real Madrid, a holland Ajax és a francia Auxerre.
Jövő hétfőn búcsúztatják Pappné Ábrahám Juditot, az Afganisztánban augusztus 23-án meghalt magyar katonatisztet szülőfalujában, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alacskán
Újabb feltételezett terroristát vettek őrizetbe Kanadában. Őt és két társát azzal vádolják, hogy terrorista csoportot hoztak létre, és robbantásos merényleteket készítettek elő - jelentette be a kanadai rendőrség csütörtökön
Zürich — Magyar szörnyetegek álltak a zürichi bíróság előtt! A négy férfi tetteit a svájci kriminalisztika legnagyobb stricibűncselekményének tartják az ügyészek.
Észak-Erdély 70 évvel ezelőtti visszacsatolásáról nyílik kiállítás a budapesti Közép-Európai Egyetemen működő OSA Archívumban jövő hétfőn. Az október 10-ig megtekinthető tárlat célja, hogy bemutassa a terület Magyarországhoz csatolásának korabeli fogadtatását és visszhangját magyar és román oldalon, és felvillantsa az esemény hosszabb távú következményeit.
Példátlan nagyságú, 24,2 millió dolláros bírság kiszabását javasolta az American Airlinesra az amerikai szövetségi légügyi hivatal a repülésbiztonsági előírások több ezer esetben történt megsértése miatt.
Katonai tiszteletadással fogadják a hét végén Magyarországon Pappné Ábrahám Judit posztumusz hadnagyot, aki egy hétfői fegyveres támadásban halt meg Afganisztánban. A katonanő életveszélyesen megsérült társa mellett huszonnégy órás ügyeletet látnak el az Állami Egészségügyi Központban. A HM-ben tart az eset kivizsgálása és a tapasztalatok elemzése - olvasható a Magyar Nemzetben.
Kisebb földrengés volt a Vas megyei Körmend közelében a péntekre virradó éjszaka - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel
Úgy tűnik, a legmélyebb gödörből kilábalt az amerikai internetes hirdetési piac, de a növekedésben bízó elemzők mintha túlzottan optimisták lennének, mivel a piac az amerikai gazdaság növekedésével...
Az ukrán belügyminiszter arra kötelezte az állami közlekedésrendészet és a járőrszolgálat vezetőit, hogy két hét alatt cseréljék le átlátszókra a szolgálati gépkocsik sötétített szélvédőit.
Alapvetően borús költségvetési kilátásokat festett fel a jegybank a héten megjelent inflációs jelentésében, hiszen az idénre és a jövő évre vonatkozó előrejelzések is a hiánycél túllépését ígérik....
A brokkoli-hajtásokból készült kivonat növeli a szervezet természetes védekezőképességét az ibolyántúli napsugarak okozta bőrrák ellen – tanusítja egy tanulmány, amelyet a John Hopkins egyetem orvosi karán végeztek.
A fényvédő krémekkel ellentétben, a brokkolicsíra kivonat nem blokkolja a napfény bőrbehatolását. Nézzük, hogy miért is fontos a brokkolinak ez a tulajdonsága!
Túl fiatal a fővárosi tűzoltóság 1692 fős állományának az átlagéletkora, ezért a hiányzó szakmai tapasztalat a tűzoltók kiképzésekben jelent gondot - mondta a fővárosi tűzoltóparancsnok az MTI-nek adott interjújában csütörtökön.
A biztató kezdet után a nap végére elolvadt az optimizmus, és az előző napokhoz hasonlóan az eladók győzedelmeskedtek. A BUX 370 pontos emelkedéssel kezdett csütörtökön, és lecsorgás után a napi minimumán zárt. A csütörtökön közölt amerikai munkanélküliségi adat ugyan jobb lett a vártnál, de továbbra is "katasztrofális" helyzetet tükröz. A részvénypiac forgalma 19,6 milliárd forint volt…
Több mint félmillió ezer eurót fizet a párizsi önkormányzatnak Jacques Chirac volt francia elnök, korábbi főpolgármester azért, hogy ne perelje őt alibi állások miatt, amelyeket még az ő hivatali idejében hoztak létre - közölte Bertrand Delanoe jelenlegi szocialista főpolgármester.
John Lipsky, az IMF vezérigazgató-helyettese az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve éves közgyűlésének helyszínén, Jackson Hole-ban csütörtökön adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a legvalószínűbb alapesetnek a mérsékelt fellendülés folytatódása látszik
Utólag, a nyaralás végén is kifizethetnénk a szállás költségeit az utazási irodáknak, ha törvénnyé válik a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal elképzelése. A szakma inkább a hatékonyabb ellenőrzésben és a vagyoni biztosíték emelésében látná a csődök elleni védekezés legjobb megoldását - írja a Magyar Nemzet.
A tegnap délutáni szinteken kezdtek ma reggel a magyar szempontból is fontos devizaárfolyamok, de késő este és kora reggel voltak jelei a kelleletlen tendenciák folytatódásának. A forint ez...
Újabb visszahívásokat jelentett be tegnap este a Toyota, a japán autógyártó további 1.1 millió személyautót hív vissza motorproblémák miatt. A cég közölte, hogy eddig három baleset hozható...
Kamerán keresztül üzentek szeretteinknek azok a bányászok, akik augusztus ötödikén mentek le a régi réz- és aranybánya járataiba, de feljönni már nem tudtak, miután a fővájat beomlott.
A japán fogyasztói árak júliusban a várt szerint -0,9%-os értéket hoztak (elözö: -0,7%). A tokiói árak augusztusban a várt 1,1% helyett 1,0%-kal csökkentek (elözö: -1,2%). A munkanélküliségi ráta júliusban a várt szerint 5,3%-ról 5,2%-ra csökkent. Az EUR/JPY alig reagált az adatokra. A GBP/USD 20 pipes sávban mozgott, 1,5531 és 1,5511 között. Támogatás 1,5457-nél, míg ellenállás 1,5590-nél talá...
Az ukrán belügyminiszter arra kötelezte az állami közlekedésrendészet (DAI) és a járőrszolgálat vezetőit, hogy két hét leforgása alatt cseréljék le átlátszókra a szolgálati gépkocsik sötétített szélvédőit
Szlovákia esélyes lehet az IBM ügyfélközpont-beruházásának elnyerésére, amely 3000 új munkahelyet jelentene - írja a Napi Gazdaság a Hospodárske Noviny szlovák gazdasági napilapra értesülései alapján...
Nem volt aláírt szerződése az augusztus 20-i újpesti rendezvények megtartására a lebonyolító cégnek. A főtéren tartott tűzijáték után a közönségre visszahullott a felrobbant petárda égésterméke, emiatt heten sérültek meg. A szervező cégnek csupán képviselő-testületi felhatalmazása volt a rendezvények megtartására - nyilatkozta az InfoRádiónak a kerület polgármestere. Derce Tamás hozzátette: jövő…
Noha tegnap Amerika újra esett és a Dow végül 10,000 pont alatt zárt, ez ma nem tudta meghatározni az ázsiai piacok irányát. A Nikkei ezúttal felülteljesítő volt 1%-os emelkedésével, ami annak...
Mintegy 1200 pedagógus-álláshely szűnik meg az új tanévben – derül ki az oktatásért felelős államtitkárság háttéranyagából. Hét iskola ajtajára kerül végleg lakat, további harminc oktatási intézményt pedig beolvasztottak egy másikba - írja a Magyar Nemzet.
A Dell tegnapi felvásárlási ajánlatára újabb ajánlattal válaszolt a HP, aki közölte, hogy 1.8 milliárd dollárt fizetne a 3Par nevű vállalatért. A hírre közel 7%-ot emelkedett tegnap a zárás utáni...
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: NAP VÉGÉRE ELROMLOTT A HANGULAT -a kereskedés elején még...
Kiegészítette további napirendi pontokkal közgyűlési meghívóját az RFV. A közgyűlés napirendi pontjai a következők: 1. Döntés kötvényprogram jóváhagyásáról. 2. Döntés Vezetői Részvényopciós...
Jó tudni, hogy szexuális zaklatás alatt nemcsak a fizikai zaklatás értendő, hanem a trágár beszéd is. A magyar jogszabály azonban nem elég konkrét, így ha valakit ilyen inzultus ér, nem is tudja pontosan, miért tiltakozzon. Problémás az eset bizonyítása is, így a dolgozók nem mernek a hatóságokhoz fordulni. Egy jogeset azonban rávilágít: munkahelyi zaklatás miatt a munkáltató felelősségre vonható,…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,48 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 21.746,10 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 19,6 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények közül csak a Richter zárt emelkedéssel, az OTP-nek és a Magyar Telekomnak csökkent az árfolyama az előző napi záráshoz képest, míg a Mol változatlan árfolyamon zárt.
Még mindig nem hívta össze a kormány az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) régóta tervezett ülését. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a kormány ezzel megsérti a munkavállalók jogait és érdekeit - ismerteti a pénteki Népszava.