A tél a vegetálás, a pihenés időszaka. Úgy tűnik, hogy minden alszik, megállt az élet a kertünkben és az egész növényvilágban. Pedig vannak olyan fajok, amelyek ilyenkor élnek igazán, sőt dolgunk is akad elég a kertünkben...
Első fokon pert nyert az LMP a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. ellen a Fővárosi Bíróság keddi döntése értelmében. A nem jogerős ítélet szerint a cégnek 15 napon belül ki kell adnia az úgynevezett off...
Babos Gábor, a holland labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő NEC Nijmegen magyar légiósa elismeréssel szólt fiatal vetélytársa, Jasper Cillessen őszi teljesítményéről, ám bízik abban, hogy – immár meggyógyulván – ismét ő lesz a csapat első számú kapusa.
A tévék és rádiók egyáltalán nem háborognak a médiatörvény tartalmi korlátozásokat előíró rendelkezései miatt; igaz, ők, ellentétben a nyomtatott és internetes sajtóval, ezekhez már hozzászokhattak - mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjúban Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke. A médiatörvény hatályos szövege a cikkben!
Az iszapkatasztrófa sújtotta területen élők közül újabb öt ingatlantulajdonos írt alá új építésű ingatlanra vonatkozó támogatási szerződést. Ezzel 95-re nőtt azok száma, akik új építésű házat választottak, 102-en használt lakás vásárlása mellett döntöttek - tájékoztatta a Független Hírügynökséget az országos katasztrófavédelem.
Az argentin válogatott és a spanyol Barcelona csatára, Lionel Messi kapta az Aranylabdát a FIFA hétfői zürichi gáláján. A 23 éves focista klubtársait, a 26 éves spanyol-katalán Andrés Iniestát és a 30 éves, szintén spanyol-katalán Xavit előzte meg. Mivel mindannyian a Barcelona játékosai, a győztest stílszerűn a katalán sztárcsapat edzője, Josep Guardiola jelentette be, majd ő adta át a díjat is…
A nem jogerős ítélet szerint a cégnek 15 napon belül ki kell adnia az úgynevezett offshore és szállodaügyekre vonatkozó vizsgálati jelentéseket, illetve azok költségeit
Vegyes mozgásokat mutatott a Bank of America Merrill Lync legutóbbi elemzése, amely a hedge fundok befektetéseit vette górcső alá. Eszerint a legnagyobb spekulánsok továbbra is optimisták a Nasdaq...
A MINI az amerikai visszatérésének 10. évfordulójára a korábban már bemutatott Paceman tanulmány mellett egy igazán nagy hírrel is készült: megerősítették, hogy rövidesen sorozatgyártásba kerül a koncepció.
A tervek szerint a húsvéti ünnepek előtt, április 14-én nyitja meg kapuit a Blaha Lujza téren álló Europeum Bevásárlóközpont. Az ABLON Group fejlesztésében épülő ingatlan 70 százaléka bérlőre talált,...
A kormány egyelőre nem tervezi az üzemanyagárak jövedéki adójának, illetve áfa-tartalmának csökkentését - közölte a gazdasági tárca és a kormányszóvivő. Nagy Anna azután beszélt erről, hogy a szocialisták tegnap - az újabb üzemanyag-áremeléssel összefüggő hírek megjelenése után - közölték: javaslatokat várnak a kormánytól az üzemanyagárak csökkentésére.
Egy-két héten belül újra gyermeke születik Ian McMean brit szobrászművésznek, akinek neje, Claire fiatalabb, mint a nagypapakorú férfi első gyermeke. A pár boldogan várja a baba érkezését.
Ma, amikor szinte mindenkinek van diplomája és némi munkatapasztalata, nincs könnyű dolga a HR-eseknek a kiválasztás során. Így valami olyan újat kell beemelni a HR-es eszköztárába, amely a régi, megszokott elveken és módszereken alapulva, azokat kiegészítve hoz létre innovatív megoldást. Ez az eszköz az érzelmi intelligencia felmérése, fejlesztése lehet.
A médiatanács függetlenségével kapcsolatban Szalai Annamária leszögezte: ha a kormány a saját szája íze szerint nevezné ki a tagokat, "azzal sem lenne semmi baj"
A kormány egyelőre nem tervezi az üzemanyagárak jövedéki adójának, illetve áfa-tartalmának csökkentését - derül ki a gazdasági tárca és a kormányszóvivő MTI-nek adott tájékoztatásából.
Idén tavasszal a 47-es főút újabb szakaszán kezdődnek felújítási munkálatok, ezúttal Békéscsaba és Mezőberény között 12 kilométeren kap új, nagyobb teherbírású burkolatot a nagy forgalmú országos főút, miközben várhatóan fél éven belül befejeződik a 72-es út felújítása - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kedden.
Egy tajvani férfi pert indított szomszédjai ellen, mert madaruk mindennap durva szavakkal szidalmazta - közölte kedden egy helyi lap. A férfi szerint a madár káromkodása olyan erős lelki stresszt okozott nála, hogy munkahelyi baleset érte.
Megjelent egy amerikai szövetségi bíróság előtt hétfőn az a 22 éves férfi, akit a hat halottal járó tucsoni lövöldözéssel vádolnak az amerikai hatóságok. A támadásban 14 ember sebesült meg, köztük Gabrielle Giffords kongresszusi képviselő, aki továbbra is kritikus, de stabil állapotban van. Barack Obama amerikai elnök szerdán utazik Arizonába, az áldozatok tiszteletére rendezett megemlékezésre.
Az adategyeztetések után tíz perc szünettel kezdődött a Zuschlag-ügy másodfokú tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán. Később azonban be lehetett rekeszteni a szünetet, mert megérkezett a hiányzó vádlott. A tárgyalás további részéről a kamerákat kitiltotta a tárgyalást vezető elnök.
Az ellenzéki pártok ne vegyenek részt az Országgyűlés munkájában, míg a parlament az új alkotmányt tárgyalja – ezt javasolja blogján Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. Véleménye szerint ugyanis az új alaptörvény nem a népé, hanem a Fideszé lesz.
Az MME az elmúlt években egyre gyakrabban alkalmaz webkamerákat, mert ezek segítségével a szakemberek mellett a lakosság is részese lehet a madarak életének
A tervek szerint a húsvéti ünnepek előtt, április 14-én nyitja meg kapuit a Blaha Lujza téren álló Europeum Bevásárlóközpont. Az ABLON Group fejlesztésében épülő ingatlan 70 százaléka bérlőre talált,...
Legalább nyolc ember halt meg és 72-en eltűntek, amikor a heves esőzések után hirtelen jött árvíz csapott le Toowoombára és több hegyvidéki városra - közölte az Ausztrália északkeleti részén található Queensland állam kormányfője. Anna Bligh egyben arra figyelmeztette az embereket, hogy a halottak száma "várhatóan nagyon drámaian" emelkedni fog.
Nem szabad "jelen pillanatban" bankadóval sújtania a lengyel pénzintézeteket a varsói kormánynak - jelentette ki a PAP hírügynökség tudósítása szerint a lengyel gazdasági miniszter. Mint ismeretes,...
Első fokon pert nyert az LMP a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. ellen a Fővárosi Bíróság keddi döntése értelmében. A nem jogerős ítélet szerint a cégnek 15 napon belül ki kell adnia az úgynevezett offshore- és szállodaügyekre vonatkozó vizsgálati jelentéseket, illetve azok költségeit.
A gazdasági tárca és a kormányszóvivő azt mondta: a kormány egyelőre nem tervezi az üzemanyagárak jövedéki adójának, illetve áfa-tartalmának csökkentését.
Az első helyen kiemelt dán Caroline Wozniacki már a második fordulóban kiesett a Sydneyben zajló WTA-tenisztornán, miután két szettben kikapott a szlovák Dominika Cibulkovától.
Hatalmas vakolatdarabok és egy tégla zuhant egy várakozó taxira a főváros VI. kerületében. A tégla bezúzta az autó hátsó szélvédőjét, de senkinek nem esett baja.
A Qantas ausztrál légitársaság kedden bejelentette, hogy a hétvégétől újra az Airbus A380-as szuperjumbóval szállítanak utasokat Los Angelesbe. A légitársaság egy november negyediki hajtóműrobbanás miatt vonta ki ideiglenesen flottájából a világ legnagyobb utasszállítóját. Pár héttel később már újra repültek a Qantas óriásgépei, de a tolóerőre vonatkozó korlátozások miatt a Los Angeles-i járaton…
A Berlinben állomásozó külföldi diplomaták és családtagjaik egyre gyakrabban kerülnek a rendőrség látómezejébe sebességtúllépés, ittas vezetés, általuk okozott baleset helyszínének elhagyása és lopás miatt - ám nem kell félniük, mert mentességük megóvja őket a jogi következményektől.
Jól reagáltak az európai tőzsdék a reggeli, többségében pluszos ázsiai tőzsdei teljesítményre, a vezető európai indexek 0,5-1% közötti pluszban tartózkodnak. A tőzsdék közül legjobban a londoni és a...
A tervek szerint a húsvéti ünnepek előtt, április 14-én nyitja meg kapuit Budapesten, a Blaha Lujza téren álló Europeum Bevásárlóközpont. Az ABLON Group fejlesztésében épülő ingatlan 70 százaléka bérlőre talált, és az épületegyüttesben nyitotta meg 2010 nyarán a Marriott szállodalánc első magyarországi Courtyard hoteljét is....
Nem született megállapodás a MÁV és a szakszervezet között a hétfőn a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) kezdeményezésére felújított tárgyaláson a még elégséges szolgáltatásról. Az egyeztetést szerdán folytatják - közölték az érintettek.
Miután tavaly nyáron három külföldi taggal bővült Magyarországon az elsődleges állampapír forgalmazók listája, idén januártól újabb jelentős külföldi bank került fel arra, különösebb hírverés nélkül...
Átváltsuk vagy ne a svájci frank alapú lakáshitelünket euróra? A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerint megéri, ám szakértőink úgy vélik, nem mindenkinek.