Problémamentesen halad az egyszerűsített honosítási eljárás, az első héten mintegy ötezer kérelem érkezett - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottság ülése után.
Változatlanul emelkedőben voltak a főbb európai tőzsdeindexek a kereskedés első órájában, mert a befektetők reménykednek, hogy a vállalati beszámolási időszakban elsőként jelentő amerikai Alcoa vártnál jobb eredményeihez hasonlóan jó adatokról adnak majd számot más cégek is.
A nemzetközi elemzőkkel együtt a befektetési arany árának további drasztikus emelkedésére számít az idén az Arteus Capital - közölte a Magyarországon befektetési arany és ezüst forgalmazásával foglalkozó cég kedden az MTI-vel.
A kormány egyelőre nem tervezi az üzemanyagárak jövedéki adójának, illetve áfa-tartalmának csökkentését. A NGM annyit közölt még, hogy utoljára az MSZP módosította azt: emeltek
A gyakori természeti katasztrófák és a szektorra kivetett különadó miatt 2010 nehéz év volt a biztosítási szektor számára. A kilátások 2011-re csak alig jobbak
Több futballistával szerződést bontott a Békéscsaba NB II-ben szereplő labdarúgócsapata, egy játékos pedig kölcsönbe érkezett a viharsarki együtteshez.
Néhány napba beletelt, azonban az AUD/USD-nerk végre sikerült elérnie a 0,9850-es és a 0,9820-as célt. Miután kisebb veszteségeket könyvelt el a devizapár, a kedd reggeli adatok nagyobb esést hoztak: a külkermérleg novemberben csupán 1,925 milliárdos pluszt produkált (elörejelzés: 1,050 Mrd, elözö: 2,625 Mrd). Az árvízhelyzet miatt egyre inkább attól tartanak a piaci szereplök, hogy mindez…
A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint 2010-ben a spanyol Primera División volt a legerősebb bajnokság, míg Magyarország a 49. helyen található a listán.
Észak-koreai határőrök meggyilkoltak öt menekültet, másik kettőt pedig megsebesítettek kínai felségterületen - közölte kedden egy dél-koreai lap. Az újság szerint ez volt az első alkalom, hogy az észak-koreai határőrség olyan menekültekre lőtt rá, akik már átlépték a kínai határt. A lap szerint Kim Dzsong Il észak-koreai vezető fia utasította keményebb menekültellenes fellépésre a határőröket.
Három katona meghalt és 13 megsebesült a grúz fővárosban, Tbilisziben kedden egy katonai támaszponton gyakorlat közben történt aknarobbanásban - közölte a védelmi minisztérium.
Észak-koreai határőrök meggyilkoltak öt menekültet, másik kettőt pedig megsebesítettek kínai felségterületen - közölte kedden egy dél-koreai lap. Az újság szerint ez volt az első alkalom, hogy az észak-koreai határőrség olyan menekültekre lőtt rá, akik már átlépték a kínai határt. A lap szerint Kim Dzsong Il észak-koreai vezető fia utasította keményebb menekültellenes fellépésre a határőröket.
Amit ma lefotózhatsz, azt lehet, hogy holnap már nem érdemes vagy nem lehetséges! A pillanat, - mint azt számos bölcsesség kifejtette már - elszáll. Egy jó képbe viszont bele tudjuk zárni.
A Nemzeti Sport Online információi szerint Halmosi Pétert szeretné szerződtetni korábbi menedzsere, Ian Holloway, aki jelenleg az angol élvonalbeli FC Blackpool labdarúgócsapatát irányítja.
Az időjárás mellett a spekuláns érdekcsoportok is feljebb tornászhatják az élelmiszerárakat. Nagy Bálint vidékfejlesztési szakértő a Lánchíd Rádióban elmondta: a veszteségek elkerülése érdekében struktúraváltásra van szükség a termelésben.
A budapesti modern irodaállomány, az előzetes várakozások ellenére, egy elhúzódó engedélyezés miatt mégiscsak nőtt 2010 utolsó negyedévében. Továbbá pozitív jelként, ahogy azt év végi konszenzusunk...
Első fokon pert nyert az LMP a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. ellen a Fővárosi Bíróság keddi döntése értelmében. A nem jogerős ítélet szerint a cégnek 15 napon belül ki kell adnia az úgynevezett offshore- és szállodaügyekre vonatkozó vizsgálati jelentéseket, illetve azok költségeit.
A kormány egyelőre nem tervezi az üzemanyagárak jövedéki adójának, illetve áfa-tartalmának csökkentését - derül ki a gazdasági tárca és a kormányszóvivő MTI-nek adott tájékoztatásából. ...
Annyi szeretetet kapott környezetétől, amennyire nem számított "Eltűnt a tumor" - közölte legújabb interjújában egészségi állapotáról nyilatkozva Michael Douglas, akinél tavaly nyáron diagnosztizáltak rákbetegséget. A filmcsillag a Today Show című műsor felvételén elmondta: már jól van és gyógyultnak érzi magát. A 66 éves színész arról is beszélt, hogy havonta kell majd felülvizsgálaton részt…
Az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram (JEREMIE) pályázatán nyertes DBH Investment Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. kiválasztotta harmadik befektetési partnerét. Az 5 milliárd forintos kockázati...
A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint 2010-ben a spanyol Primera División volt a legerősebb bajnokság. A listán Magyarország a 49. helyen található.
Egybehangzó olasz lapértesülések szerint az élvonalbeli Udinese labdarúgócsapatának képviselői már tárgyaltak Artjoms Rudnevsszel, a lengyel Lech Poznan lett csatárával.
Az EUR/JPY felülmúlta a 107,70-es célt. 107,85-ön áll az eddigi napi csúcs. Az euró átmeneti nyereségeiért a japán pénzügyminiszter, Noda kijelentései voltak a felelösek, melyek szerint az euró-kötvények legalább 20%-át felvásárolnák, melyeket Írország finanszírozására bocsátottak ki. Még a kedvezö gazdasági adatok sem segíthettek a jennek. Az üzleti élet elörejelzö mutatói januárban 97,7 pontról…
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség honlapján megjelent részletes voksokat elemezve kiderül, hogy a játékostársak és a szövetségi kapitányok szavazatainak köszönhetően kapta meg a FIFA-Aranylabdát Lionel Messi. Az argentin támadó az újságírók voksai alapján csak negyedikként végzett. Összeállításunkból kiderül, hogy kire szavaztak a magyarok és a sztárcsapatok képviselői.
A sudokurejtvényeket is megoldja a Google mobiltelefonokra szánt képfelismerő szolgáltatása, amely az informatikai óriásvállalat szerveit vonja be a processzorigényes műveletek elvégezésébe.
Pert nyert az LMP, ki kell adni a horvátországi szállodatranzakcióról szóló MVM-dokumentumokat. Így döntött első fokon a Fővárosi Bíróság kedden. Pataki Árpád bíró ítélete kötelezi a Magyar Villamos Művek Zrt.-t, hogy a horvátországi Niker és Jadran cégek közötti szállodatranzakcióval kapcsolatos dokumentumokat, és az ezekhez kapcsolódó jelentéseket mint közérdekű dokumentumokat 15 napon belül…
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) új főtámogatója, a Vauxhall azt tervezi, hogy feléleszti a brit országok közötti nagy hagyományú, utoljára 1984-ben megrendezett tornát.
A keddi határidőig mindhárom, a 2018-as téli ötkarikás játékok rendezésére kandidáló város benyújtotta a hivatalos, részletes pályázatát a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB).
A magán-nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos törvény megsemmisítését kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál a vegyipari szakszervezet, a VDSZ a beadványában az emberi méltóság, a személyes adatok és az önrendelkezési jog sérelmére hivatkozik, és a felülvizsgálat soron kívüli lefolytatását kérelmezi.
Japán támogatásáról biztosította az euróövezeti adósságszolgálati válság rendezését célzó uniós igyekezetet azzal, hogy vásárlásra tett ígéretet az ír adósság finanszírozására még januárban kibocsátandó EFSF eurókötvényekből.
Szűcs Erika szerint a társadalom kétharmadát a kormány nem védi a hiteltörlesztés égbe szökő terheitől, csökken a fizetésük vásárlóértéke, és kevesebb támogatást kapnak a gyermekneveléshez, mint a jómódúak
Augusztus óta stabil emelkedést mutat a fűtőolaj árfolyama. A drágulásban több korrekciós mozgás is volt, de összességében határozott az irány. Az ősz folyamán a piros szaggatott vonallal jelölt trendvonal jelentette a támaszt, ám ez túl meredeknek bizonyult. (Solar Capital)
Vélhetően Londonban vagy környékén tartózkodik az a férfi, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy a szeptemberi UTE-Ferencváros labdarúgó-mérkőzés előtt megkéselt egy 17 éves fiatalembert - értesült a Magyar Nemzet.
Az egyszerűsített honosítási eljárás januári életbe lépése óta mintegy 5000 kettős állampolgársági kérelem érkezett már be – mondta Semjén Zsolt kormányfőhelyettes a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottság keddi ülésén. Semjén Zsolt a bizottság ülésén beszélt arról is, hogy felállt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) négy szakbizottsága, tavasszal pedig szlovák-magyar és ukrán-magyar kisebbségi ...