A bajba jutott hitelesek megsegítésére és a lakhatási problémák megoldására tett javaslatot a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája (BVKI)
Az, hogy a Fidesz segítségével a Médiatanácsba került tagok kizárólag a párt szempontjait vennék figyelembe, előítélet - véli a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár
Orbán Viktor az EU hosszú távú, 2013 utáni költségvetési keretrendszeréről tárgyal szerda reggel José Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság elnökével és Jerzy Buzekkel, az Európai Parlament elnökével. A találkozó után a kormányfő a magyar elnökség programját mutatja be az Európai Parlamentben, Strasbourgban, ahol vita várható a magyar médiatörvényről is.
Ötvenhétezer magánszemély került fel a BAR-listára a múlt év utolsó három hónapjában. A rossz adósok száma december végén meghaladta az 1,1 milliót. A cégek valamivel jobban állnak – csökkent a listán szereplő vállalkozások száma - olvasható a Magyar Nemzetben.
A francia kormány ökológiai ügyekkel is foglalkozó minisztere szerint "kissé nehéz helyzet" alakult ki Európában a környezetvédelmet illetően, mivel az Európai Unió soros elnökségét idén betöltő Magyarországot és Lengyelországot nem különösebben érdekli ez az ügy
Brian Cowen ír miniszterelnök megnyerte a pártján belüli bizalmi szavazást kedden késő este, így maradhat a kormány élén a márciusi parlamenti választásokig.
Minden értelmiségi területen vannak pályamódosítók, sikeres és terveiket feladó karakterek, örökös panaszkodók, no meg az ellenszéllel szemben is kitartók. Részben a korszellem teszi, részben a tényleges nehézségek számlájára írható, hogy inkább orvosaink elvándorlására, a mintegy kétszáz üres vidéki háziorvosi helyre s a rendelővel, műszerekkel, családi házzal együtt eladásra meghirdetett…
Orbán Viktor az EU hosszú távú, 2013 utáni költségvetési keretrendszeréről tárgyal szerda reggel José Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság elnökével és Jerzy Buzekkel, az Európai Parlament elnökével. A találkozó után a kormányfő a magyar elnökség programját mutatja be az Európai Parlamentben, Strasbourgban, ahol vita várható a magyar médiatörvényről is.
Megsértette Tóth Jánosnak, az UD Zrt. vezetőjének személyiségi jogait Dávid Ibolya azzal, hogy 2008 szeptemberében egy sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozta a Csányi Sándor OTP-elnökkel folytatott magánbeszélgetéséről készült leiratot - olvasható a Népszabadságban a Fővárosi Bíróság döntése.
Az Országos Villamostávvezeték Zrt. (OVIT) - az MVM Zrt. leányvállalata - mintegy 100 új munkahelyet teremt 2011-ben Kiskunfélegyházán - közölte a cég kedden az MTI-vel.
A Baby Doc néven elhíresült Claude Duvalier-t a port-au-prince-i igazságügyi palotába szállították, sikkasztással és hűtlen kezeléssel vádolták meg, majd szabadon engedték
Megfordult a forintbankjegy-hamisítványok számának tavaly év elején kezdődött emelkedése 2010 negyedik negyedévében, és jelentős mértékben csökkent, amiben nagy szerepe volt az MNB és a rendőrség együttműködésének - derül ki a jegybank napokban publikált negyedéves jelentéséből.
A magyarok ellen világbajnoki selejtezőre készülő német női kézilabda-válogatott idei első közös edzőtábora a szövetségi kapitány betegsége miatt elmarad.
Nagyjából 44 milliárd forinttal csökkent tavaly az illetékbevétel a 2009. évihez képest: 133,8 helyett 89,5 milliárd forintot tett ki, a zuhanás hátterében az építőipar mélyrepülése és jogszabályváltozás áll - írta a Napi Gazdaság szerdán.
A Chicago Bulls élő legendájának, Michael Jordannak a csapata egy ponttal legyőzte Derrick Rosékat. LeBron James és Dwyane Wade is játszott a Miami-ban, mely kikapott az Atlanta Hawks-tól.
Hazahozták Brazíliából a 2001-ben autóbalesetben elhunyt Hégető Honorka barátját. D. Gáspár ittasan vezette az autót, amelyben a riporternő életét vesztette. A férfi éveken át szökésben volt, a brazil hatóságok tegnap kiadták.
Sikkasztás és hűtlen kezelés miatt vádat emeltek kedden Jean-Claude "Baby Doc" Duvalier ellen a haiti ügyészi szervek, majd szabadon engedték helyi idő szerint a délutáni órákban. A karibi ország egykor rettegett diktátorának egyik ügyvédje közölte: védence továbbra is az igazságszolgáltatás rendelkezésére áll.
Az Apple és az IBM gyorsjelentését követően a technológiai szektor vezetésével emelkedés mutatkozik az ázsiai részvénypiacon. Az olaj árfolyama továbbra is 91 dollár felett tartózkodik, egyrészt a részvénypiacok emelkedése, másrészt az IEA felülvizsgált idei évi olajfogyasztásra vonatkozó előrejelzése nyomán.
Emelte bruttó 3 és 5 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel újabb történelmi csúcsra nőttek az árak Magyarországon.
A szocialisták másfél éve nem vizionálták a demokrácia halálát, noha képviselőjük, Jánosi György a maihoz számos ponton hasonlatos médiatörvény-javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek. A tervezetet figyelmesen végigolvasva érthetetlen, hogy a hazai és nemzetközi „balliberális értelmiség” akkoriban miért nem adott hangot mélységes aggodalmának amiatt, hogy Magyarországon diktatúra van...
Figyelmeztető jelek, amiből arra következtethet, hogy Ön vagy ismerőse depresszióban szenved. Kérjen segítséget, ha az alábbi tünetek legalább két héten keresztül fennállnak!
Magyarország hamarosan csatlakozhat a 2002-ben elfogadott kínzás elleni ENSZ-egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvéhez. Jellemző, hogy a demokráciáért folyamatosan aggódó balliberális kormányoknak ez nem volt fontos, pedig huszonkét uniós tagállam aláírta, tizenöt pedig már ratifikálta is a dokumentumot - olvasható a Magyar Nemzetben.
Megsebesült két tinédzser kedden egy kaliforniai középiskolában, miután véletlenül elsült az egyik diák hátizsákjában lévő pisztoly - közölték a helyi hatóságok. Az esetről szóló első hírek még arról szóltak, hogy az egyik tanuló lövöldözni kezdett a Los Angeles-i iskolában. A rendőrség letartóztatott egy 17 éves gyanúsítottat.
Tovább nőtt a rossz adósok száma, 57 ezer magánszemély került fel a BAR-listára a múlt év utolsó három hónapjában, miközben a cégek valamivel jobban állnak, a listán szereplő vállalkozások száma ugyanis csökkent - írta a Magyar Nemzet szerdán
Sikkasztás és hűtlen kezelés miatt vádat emeltek kedden Jean-Claude Duvalier ellen a haiti ügyészi szervek, majd szabadon engedték helyi idő szerint a délutáni órákban
A liberális örökség után rendezett viszonyokat kell teremteni az oktatásban - véli a KDNP frakcióvezetője, aki szerint ez nem jelenti azt, hogy egyfajta túlzottan poroszos modellt vezetnének be
A magyarországi gépjárműpiacon az idén már 10-15 százalékos növekedés lehetséges a 2010. évi 26 százalékos visszaesés után, az Opel márka a bővülő piacon 11 százalékra tornázhatja fel részarányát -...
Információink szerint újabb embert vettek őrizetbe a szombati diszkótragédia miatt. A rendőrség nem erősítette meg a hírt, ahogy azt sem, hogy az ügy egyik érintettjénél házkutatást tartottak volna.
A belügyminiszter azt javasolja a kormánynak, hogy Magyarország fontolja meg a kínzás elleni ENSZ-egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvéhez való csatlakozást - írta a Magyar Nemzet szerdán a tárca sajtóosztályától kapott információ alapján
A már hónapok óta folyamatosan emelkedő hazai kenyérárak februártól nagyobbat lépnek, s ha a szegényes tavalyi búzatermés nem tart ki az idei aratásig, akár harmadával is drágulhat a pékáru - írta a Népszabadság szerdán