Szerda délelőtt 10 órától tárgyal a bíróság a szombati diszkótragédia kapcsán őrizetbe vett négy ember előzetes letartóztatásáról. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon a rendezvény szervezőinek, a West Balkán szórakozóhely egyik bérbeadójának és a Noise Night Life című programsorozat gazdájának ügyében döntenek majd. Az ötödik gyanúsított tárgyalása kedd este ért véget - a bíróság úgy döntött, hogy…
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) szerint az Új Széchenyi Tervben (ÚSZT) megfogalmazott gazdaságfejlesztési irányok alkalmasak a kilábalás megalapozására, Magyarország új fejlődési pályára állítására.
Meghaladta a hétszázat a Rio de Janeiro környékét sújtó áradások halálos áldozatainak a száma, a legfrissebb hivatalos adat szerint 702 ember vesztette életét - közölték a helyi katasztrófavédelmi szervek kedden
Nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régió megyéiben az elmúlt év utolsó hónapjában, 2010. december végén 109.208 regisztrált álláskereső keresett munkát, számuk csaknem hatezerrel haladta meg a novemberit, az elmúlt év hasonló időszakához képest viszont csaknem ugyanennyivel volt kevesebb.
Meglepően csöndesre sikerült a tegnapi kereskedési nap az Egyesült Államokban, köszönhető ez annak, hogy a Citigroup gyenge gyorsjelentését és az Apple-t övező aggodalmakat ellensúlyozni tudta a Boeing és más ipari vállalat részvényének emelkedése.
Az idény végén lejárt a szerződése Sam Hornish jr-nak a Penske Racing-nél, akkor nem számoltak vele a csapatnál, hétfőn azonban újraszerződtették és a Nationwide szériájában fog rajzhoz állni.
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 pont húsz pont körüli növekedéssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 tizenöt pont körüli erősödéssel nyithat szerdán.
Az egykori angol szövetségi kapitány, a svéd Sven-Göran Eriksson kinézte csapatának a Leicester City-nek, a New York Red Bulls játékosát Thierry Henry-t.
Habár jelentős előretörés valósult meg az elmúlt időszakban a megújuló energiaforrások hasznosítása terén, a következő 25 évben az energiaszükségletek kielégítésének döntő hányadát továbbira is a...
A már hónapok óta folyamatosan emelkedő hazai kenyérárak februártól nagyobbat lépnek, s ha a szegényes tavalyi búzatermés nem tart ki az idei aratásig, akár harmadával is drágulhat a pékáru - írta a Népszabadság szerdán.
A magyarországi gépjárműpiacon az idén már 10-15 százalékos növekedés lehetséges a 2010. évi 26 százalékos visszaesés után, az Opel márka a bővülő piacon 11 százalékra tornázhatja fel részarányát - mondta Kovács Tamás, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója újságíróknak.
Három ponton is aggályos a magyar médiatörvény – ezt mondta Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiaügyekért felelős biztosa az Európai Parlament szakbizottságának rendkívüli ülésén.
Harmadszor rendezik meg ma a szentendrei Regionális Környezetvédelmi Központban a magyarországi klímacsúcsot, amely a magyar európai uniós elnökség hivatalos rendezvénye lesz. Az eseményen szó lesz a cancúni ENSZ-klímakonferencia eredményeiről és ezek magyarországi vonatkozásairól.
A Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű földrengés rázta meg szerda hajnalban Pakisztán délnyugati részét, egy kevésbé lakott területet. Eddig két ember haláláról érkezett hír. A pakisztáni sajtóban megjelent információk szerint a rengés nem okozott nagy pusztítást.
Bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség Zugló volt MSZP-s frakcióvezetőjét és egy volt SZDSZ-es zuglói önkormányzati képviselőt a több kerületet is érintő tanácsadói szerződések ügyében - tudta meg a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap Fazekas Géza ügyészségi szóvivőtől
Szerdán támogathatja a forint árfolyamát a magyar miniszterelnök, az Európai Bizottság elnöke és az Európai Parlament elnökének közös sajtóértekezlete a magyar EU-elnökségi programról, és az erősödés ...
Magyarország fontolja meg a kínzás elleni ENSZ-egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvéhez való csatlakozás lehetőségét - a Magyar Nemzeti szerint ezt fogja javasolni Pintér Sándor belügyminiszter a kormánynak.
A dél-ausztráliai Victoria szövetségi államok továbbra is nagy kiterjedésű áradások fenyegetnek, ezért újabb embereket kellett kiköltöztetni otthonukból szerdán
"Mindig is jó kritikákat kaptam, de azok, akiket akkoriban lehúztak, már mind átvehették a Kossuth-díjat vagy a Nemzet Színészei lettek..." Vallott a színház egyik nagyasszonya a világot jelentő deszkákról
A bizonytalan nyitást követően emelkedés bontakozott ki az amerikai tőzsdén, a hangulatot nem tudták elrontani sem a csalódást okozó vállalati gyorsjelentések, sem a vártnál rosszabb makroadat. A...
Azt vizsgálták, a szívritmus szabályozásának mechanizmusát milyen módon és mértékben befolyásolja a városi szmognak megfelelően szennyezett levegő belégzése
Nekicsapódott a buszmegállónak, és végül az árokban landolt az a személyautó, amely kedd este csúszott meg Miskolcon. A balesetben a sofőr nem sérült meg.
Amíg a fiatalok munkaerőpiaci helyzete nem javul, addig Magyarország sem juthat túl a válságon - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Gödöllőn.
Tavaly ismét nőtt a befektetői érdeklődés a kelet- és közép-európai ipari és kereskedelmi ingatlanok iránt, ez azonban szinte kizárólag három országra, Oroszországra, Lengyelországra és Csehországra k...
A Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű földrengés rázta meg szerda hajnalban Pakisztán délnyugati részét, egy kevésbé lakott területet. Eddig két ember haláláról érkezett hír. A pakisztáni sajtóban megjelent információk szerint a rengés nem okozott nagy pusztítást.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 484,40 pontos, 2,17 százalékos emelkedéssel, 22.840,49 ponton zárt kedden. A budapesti kereskedés követte a régiós trendet: a bankpapírok erősödtek négy százalék feletti mértékben, ahogyan az OTP is. A forint erősödése is hozzájárult a tőzsdemutató emelkedéséhez, de olyan vállalati információ nem látott napvilágot, amely a pozitív hangulatot indokolná.…
A Magyar Nemzet információi szerint lezárult a nyomozás a Honvédelmi Minisztériumnál az előző ciklusban folyó, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés ügyében; a lap azt írta szerdai számában, hogy több, korábban vezető beosztású főtiszt ellen is vádat emelhetnek
Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Telekom (MT) Nyrt. 2009. június 29-i rendkívüli közgyűlésének határozataival kapcsolatos perben a kisrészvényes felperesek keresetét elutasító elsőfokú ítéletet - közölte a Magyar Telekom (MT) Nyrt. honlapján kedden.