Bár hazánkban örvendetesen emelkedik a születéskor várható élettartam, sajnos évről-évre egyre kevesebb gyermek születik. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előrejelzései szerint 40 év múlva 9 millióra csökkenhet Magyarország lakossága, így a következő évtizedekben egyre több időskorút kell eltartania egyre kevesebb aktív dolgozónak. A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) véleménye szerint…
Utolsó intézkedéseként szombaton betiltotta Egyiptomban az Al-Dzsazíra arab hírtelevíziót a tájékoztatási miniszter - jelentette a hivatalos MENA hírügynökség vasárnap.
Tízen meghaltak, amikor egy személyvonat összeütközött egy tehervonattal szombat éjjel Németország keleti részén – közölte a helyi rendőrség és a tűzoltóság vasárnap hajnalban. Legalább húsz ember súlyosan, húszan pedig könnyebben megsérültek a katasztrófában, amely Ochersleben közelében történt.
A WAZ lapkiadó csoport a német kormányhoz és a brüsszeli bizottsághoz akar fordulni, hogy azok a vitatott médiatörvény módosítására ösztönözzék a magyar kormányt - írta hétvégi számában a Süddeutsche Zeitung
Nem csak nyert őszi legyőzője ellen a Barcelona a spanyol bajnokság 21. fordulójában, de beállította a Puskás Ferenc és Alfredo Di Stéfano vezérletével az 1960-61-es idényben sorozatban 15 győzelmet elért Real Madrid rekordját is.
Munkáltatói adómegállapítást január 31-ig lehet kérni, és a munkáltatóknak, kifizetőknek is addig kell kiadniuk (postára adniuk) a magánszemélyek számára kifizetett jövedelmekről és levonásokról szóló, 2010. évi adóbevalláshoz szükséges igazolásokat.
Sokan feltételezik, hogy a statisztikai hivatalok manipulálják az inflációs adatokat, vagyis az infláció valójában magasabb a hivatalos statisztikákban szereplő értékeknél. Közgazdászok régóta...
A szlovák Zdeno Chara 170,4 km/órára javította szombaton a lövési sebességrekordot az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) All Star-hétvégéjének egyik betétprogramjában.
Az európai fogyasztók 46 százaléka nem áll ki jogaiért a vállalkozásokkal szemben, és inkább nem viszi tovább ügyét az alternatív vitarendezési fórumok felé sem, így a fogyasztói panaszok megoldatlanok maradnak, és a vállalkozások sem erősítik jogkövető magatartásukat - hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédők
Nem elég a kormányzat átalakítása, valóságos reformokat kell bevezetni, és elő kell készíteni a szabad választásokat Egyiptomban - üzente Barack Obama az egyiptomi elnöknek.
Jövőre pénzügyileg tiszta lappal indulhatnak az önkormányzatok, ez azt jelenti, hogy az állam még az idén fel kívánja számolni a szektor működési nehézségeiből fakadó adósságokat - közölte a Belügyminisztérium államtitkára az MTI-nek adott interjújában.
Az Amerikai Rendezők Céhének (Directors Guild of America - DGA) elismerését vehette át szombaton Los Angelesben A király beszédének rendezője, Tom Hooper. Ezzel szinte biztosra vehető, hogy a legjobb rendező kategóriájában is megkapja az Oscar-díjat február 27-én a dadogós VI. György királyról szóló történelmi dráma.
Azoknak, akik a magán-nyugdíjrendszerben szeretnének maradni, már csak egy napjuk maradt arra, hogy erről nyilatkozzanak. Az ügyfélszolgálatok hétfőn este hat óráig lesznek nyitva.
Katarina Witt a Karl-Marx-Stadt nevű német kisvárosban született 1965-ben. Sok más sikeres keletnémet sportolóval együtt ő is a Karl-Marx-Stadtban működő Gyermek- és Ifjúsági Sportiskolában kezdte pályafutását.
Debrecen ‒ Egy év alatt hatalmasat fordult a világ Mészáros Norberttel (30). A labdarúgó 2009 őszén a DVSC–TEVA védőjeként szerepelt a Bajnokok Ligája főtábláján, majd a Blikk játékán lapunk olvasói tavaly ilyenkor az év legjobb védőjének választották.
Az MSZP azt javasolja, hogy a kormány egy hónappal hosszabbítsa meg a magán-nyugdíjpénztári tagság melletti nyilatkozat határidejét, mert a párt szerint már "százezres nagyságrendben" vannak azok, akik nem óhajtják átadni megtakarításaikat "Orbán Viktornak és tettestársainak".
Szörnyethalt egy 34 éves férfi, miután kizuhant a tokiói vidámpark hullámvasútjából vasárnap. Három hónap alatt ez volt a harmadik baleset a tokiói vidámparkban.
Kifizeti a kormány az önkormányzatok működési hiteleit - ezt a Belügyminisztérium államtitkára jelentette be. Tállai András elmondta: a 2011-es költségvetésben 31 milliárd forintot különítettek el a működési nehézségekkel küzdő önkormányzatok egyedi támogatására.
Az Amerikai Rendezők Céhének (Directors Guild of America - DGA) elismerését vehette át szombaton Los Angelesben "A király beszédé"-nek rendezője, Tom Hooper.
Márciustól állami alapból is tőkéhez juthatnak a spanyol takarékpénztárak az új feltőkésítési előírások teljesítéséhez - írja az El Pais vasárnapi számára hivatkozva az MTI. A többségében tőzsdén...
Jóllehet az idén az előrejelzések szerint nő a számítógépes memóriák eladása a magyar piacon, az elemzők akár 50 százalékos árcsökkenést is reálisnak tartanak 2011-ben - mondta Kaszál Norbert a Kingston Technology Magyarországért és Szlovéniáért felelős üzletfejlesztési menedzsere az MTI-nek.
Kifizeti a kormány az önkormányzatok működési hiteleit - ezt a Belügyminisztérium államtitkára jelentette be. Tállai András elmondta: a 2011-es költségvetésben 31 milliárd forintot különítettek el a működési nehézségekkel küzdő önkormányzatok egyedi támogatására.
Feladta magát szombat délelőtt az a szerb férfi, akit emberölés miatt keresnek Szerbiában. A férfit a főváros VIII. kerületében fogták el egy szállodában.
A testünk különböző pontjain visszatérő jelleggel, naponta többször jelentkező, néhány másodpercig-percig fennálló, kínzó, késszúrásszerű, nyilalló fájdalom megkeserítheti mindennapjainkat. A neuralgiás fájdalmakról és arcidegzsábáról bővebben.
Az Egyesült Államok elkezdte szervezni állampolgárainak evakuálását Egyiptomból - jelentette be a kairói amerikai nagykövetség vasárnap, miután már hatodik napja tartanak a kormányellenes tüntetések egész Egyiptomban.
Még az idén átalakítja a kormány az önkormányzati rendszert. A Belügyminisztérium államtitkára azt mondta: jövőre pénzügyileg tiszta lappal indulhatnak a helyhatóságok, mert az állam még az idén felszámolja a működési nehézségekből származó adósságokat. Tállai András közölte: a költségvetésben 31 milliárd forintot különítettek el erre a célra.
Egy nap sincs hátra a magánnyugdíj- nyilatkozatok leadására. Az viszont már most látszik, hogy a Fidesz szétveri a nyugdíjrendszert - mondta vasárnap Budapesten Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója szerint nem jelentenek a forintnak semmilyen tekintetben "konkurenciát" az olyan helyi vagy regionális fizetőeszközök, mint a soproni kékfrank, a rábaközi tallér, vagy az esetleg később kibocsátásra kerülő ilyen típusú helyi "pénzek".
A szerb Novak Djokovic nyerte a férfi egyes küzdelmeit az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, miután a vasárnapi döntőben 6:4, 6:2, 6:3-ra győzött a brit Andy Murray ellen.
Autóbaleset következtében 72 éves korában a hétvégén életét vesztette Nora Szun, Szun Jat-szennek, a Kínai Köztársaság atyjának legfiatalabb unokája Tajvanon - adta hírül a kínai sajtó.
A LinkedIn bejelentette, hogy megtette az első hivatalos lépéseket a sokak által izgatottan várt elsődleges részvénykibocsátás (IPO) irányába. Elemzők szerint a LinkedIn tőzsdére vitele komoly...