Keveházi Gábor csütörtökön lemondott balettigazgatói pozíciójáról, és művészeti vetőként folytatta munkáját. Ám szombaton újabb csere történt: Eldar Alievet nevezte ki a Magyar Nemzeti Balett megbízott művészeti igazgatójává Horváth Ádám, a Magyar Állami Operaház miniszteri biztosa.
Oroszország csak a lejárat évében, vagyis 2014-ben tárgyalna a hosszú távú gázszállítási szerződés meghosszabbításáról Magyarországgal, míg a magyar kormány álláspontja szerint már a jelenlegi...
A magánnyugdíj-pénztári tagok közül hétfőn este fél hatig 95.016-an nyilatkoztak arról, hogy a magán-nyugdíjrendszerben kívánnak maradni, a tb-be átlépők közül pedig a múlt hét végéig több mint húszezren arról, hogy csak a jogszabályi korlátozások miatt teszik ezt....
Február 8-i hatállyal lemond a Költségvetési Tanács elnöki posztjáról Kopits György - írja a Népszabadság internetes kiadása, a Nol.hu. Kopits György lemondásáról és annak okairól levélben tájékoztatta Kövér László házelnököt. Utódjáról a köztársasági elnöknek kell gondoskodnia.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) vezérigazgatója 2011. február 1-jével Such Györgyöt, a Magyar Rádió volt elnökét nevezte ki a Dialóg Filmstúdió Kft., a Hunnia Filmstúdió Kft. és az Objektív Filmstúdió Kft. élére, és február 15-től Such György lesz a Budapest Filmstúdió Kft. ügyvezetője is - közölte az MNV Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Kiengedték a kórházból az osztrák Mario Scheibert, aki csütörtökön szenvedett balesetet a férfi alpesi sízők Világkupa-sorozatának lesiklóedzésén a franciaországi Chamonix-ban.
Az idei szezonban eddig gyengélkedő Juventus az idény végéig kölcsönvette Alessandro Matrit, a szintén az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Cagliari csatárát.
Az MSZP szerint a kormánynak az Európai Bizottság médiatörvénnyel kapcsolatos kifogásaira reagáló válaszlevele nem alkalmas a testület által jelzett komoly aggályok eloszlatására, még nem felel meg annak, hogy a jogszabályt összhangba hozza az Európai Unió értékrendjével és szabályaival
Felfüggesztik az egyiptomi charterjáratokat a magyar utazási irodák is, miután a külügyminisztérium az afrikai ország egész területét az utazásra nem javasolt országok kategóriájába sorolta.
Sztrájkoltak a pápa békegalambjai a vasárnapi úrangyala ima idején: nem voltak hajlandók útra kelni a Vatikánból, inkább visszarepültek a nyitott ablakon át
A magyar jegybank vezetője az intézmény függetlenségének kikezdését célzó "nyílt politikai nyomásgyakorlással" vádolta a magyar kormányt - írta a Financial Times
Tanúmeghallgatással folytatódott a Szolnok Megyei Munkaügyi Bíróságon a volt szocialista honvédelmi államtitkár ellen indított per. Vadai Ágnes ezúttal se járult hozzá a kép- és hangfelvétel készítéséhez.
Az RTL Klub Fókusz kamerái előtt jelentette be Stohl András, hogy bár a szíve szakad meg, nem vállalja el a tavasszal induló Csillag születik harmadik szériájának műsorvezetését.
Más nemzetek kevésbé tartják veszélyes helynek az afrikai országot, az Estének nyilatkozó szakember szerint azonban a Külügyminisztérium jól döntött, amikor utazásra nem javasolt országok közé sorolta Egyiptomot
Bíróság előtt támadja az egyik legnagyobb gyógyszergyártó céget egy francia férfi, aki azt állítja, hogy Parkinson-kórjára szedett gyógyszere szex- és játékfüggőséget váltott ki nála.
A Sauber és a Renault is bemutatta idei Forma–1-es autóját. A svájci csapat a valenciai versenypályán leplezte le 2011-es versenygépét a két pilóta, Kamui Kobayashi és az újonc Sergio Perez közreműködésével.
Orbán Viktor egy izraeli lapnak adott interjújában nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy aggasztják-e a magyarországi antiszemita tendenciák, de úgy vélte, a helyzet tényleg nincs rendben
Az olasz rendőrség hétfőn három marokkói férfit tartóztatott le nemzetközi terrorizmus vádjával. A gyanú szerint emellett bombakészítést és öngyilkos merényleteknél használt övek készítésére is oktattak szélsőségeseket. A letartóztatottak közt van egy imám és a fia is. A rendőrök közlése szerint egyelőre nem volt konkrét célpontjuk a férfiaknak.
Hatalmas, tornádókkal súlyosbított hóvihar közeledik az Egyesült Államok közép-nyugati államai felé, amely a héten északkelet felé húzódva összesen 100 millió ember életét nehezítheti meg - figyelmeztetett hétfőn a vészhelyzetek kezelésére létrehozott szövetségi ügynökség (FEMA)
Nem változott jelentősen Orbán Viktor vagyona tavaly június óta: a miniszterelnöknek továbbra is Budapesten és Felcsúton vannak ingatlanjai. A politikus Fidesz-elnöki fizetését szünetelteti. Újdonság ugyanakkor a kormányfő könyvkiadásból származó hatmilliós jövedelme.
Hoszni Mubarak egyiptom államfő megbízta Omar Szulejmán alelnököt azzal, hogy azonnal kezdjen párbeszédet valamennyi politikai párttal reformokról - jelentette be Szulejmán hétfő este
Hozzávalók: A tésztához: 25 dkg liszt 15 dkg cukor 5-6 dkg margarin 1 kis pohár joghurt 3 db tojás 1 csomag vaníliás cukor 1 csomag sütőpor 1 közepes méretű fagyasztott narancs 1 kiskanál mandulaaroma A mázhoz: 1 tojásfehérje (a sárgáját bele lehet rakni a tésztába) porcukor (amennyit felvesz) pár csepp mandulaaroma
Hozzávalók: 50 dkg tészta (ízlés szerint bármilyen, én spagettivel szoktam csinálni) kb. 40 dkg paraj (spenót) 10-15 dkg sajt 40 dkg csirkemell 2-3 dl tej vagy tejszín só bors petrezselyem fokhagyma olaj vagy zsír
Henry Cavill lehet az igazság és az emberiség soron következő legfőbb védelmezője, ugyanis őrá esett a választás, hogy felöltse magára a mára már kultikussá vált piros-kék maskarát a következő Superman-filmben.