Felborult egy kamion a 21-es úton Bátonyterenye közelében, személyi sérülés nem történt - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a honlapján.
Fokozatosan, tíz év alatt csökkenhet 70-ről 65 évre a bírák, az ügyészek és a közjegyzők nyugdíjkorhatára, ha a parlament elfogadja a kormány erre vonatkozó törvényjavaslatát, amelyet pénteken terjesztett a Ház elé, és amely rendelkezik arról is, milyen megoldásokat kínálnak azoknak a bíráknak, akiket az Alkotmánybíróság (Ab) által korábban megsemmisített jogszabály alapján nyugdíjaztak.
A monopolágazatokban dolgozók bérének korlátozásával, a közszolgák támogatásának szabályozásával és adóreformmal csökkentené az egyre növekvő jövedelmi különbségeket a kínai vezetés - jelentette be a pénzügyminisztérium.
Közép-európai év lesz 2013 a magyar külpolitikában, hiszen az ország egyidejűleg tölti be a Közép-európai Kezdeményezés és a visegrádi csoport (V4) elnöki tisztét, amit arra szeretne felhasználni, hogy erősítse a tagállamok együttműködését, és ebben minden szomszédjára partnerként számít.
A Bioetanol Szövetség szerint a bioetanolipar fejlesztésével az ágazat akár 30 ezer munkahelyet is fenntarthatna, amelyek java részét kis- és középvállalkozások teremthetnék meg - cikkezi a Népszava.
A 293-as szintnél állt reggel az euró a forinttal szemben. A hazai fizetőeszköz esetében ma nagyobb forgalmat várhatunk, mint a megelőző napokban, így választ kaphatunk arra is, hogy csak a gyér...
Rövid időre szünetelt az E-Star papírok kereskedése, miután a részvények elérték a 10 százalékos emelkedési limitet. A pihenő után a papírok 11,9 százalékos pluszt mutatnak, így 179 forinton...
Három személyautó csúszott árokba a jeges út miatt a 84-es úton, Sümeg közelében csütörtök reggel - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete az MTI-vel.
Németország növekvő számban "exportálja" külföldi öregotthonokba és gondozóházakba beteg és öreg állampolgárait, mert az emelkedő költségek és az ápolószemélyzet hiánya miatt egyre nagyobb gondot jelent hazai ellátásuk - írta csütörtökön a The Guardian című brit napilap. A cikk szerint Magyarországon több mint hétezer német nyugdíjas élt öregotthonban 2011-ben.
Mintegy száz párt működik Magyarországon, miután a legutóbbi választások óta körülbelül félszázat a bíróságok az ügyészség kezdeményezésére megszüntettek, viszont ugyanezen idő alatt létrejött húsz - közölte a Legfőbb Ügyészség az MTI érdeklődésére.
Több mint egy éves mélypontra gyengült a japán jen éjjel, közben a forint ismét esni kezdett. A tőzsdék továbbra sem mutatnak határozott irányt, a BUX eséssel kezdte a rövid hetet. Az elmúlt hetek már szétcsapták a piacokat, ma a másnaposok kapkodnak.
Ha hinni lehet a legújabb olaszországi híreknek, akkor Alexandre Pato számára véget ért a milánói kaland. A brazil csatár pár napja jelezte klubjának, hogy vissza szeretne térni szülőhazájába.
A hivatalos álláspont szerint egy magánszemély egy kft-ben személyesen közreműködő tag, emellett egyéni vállalkozó is, akkor ha katás lesz, akkor a kft-ben is meg kell fizetni a minimumjárulékokat, tehát kétszeres főállású vállalkozó lesz 2013-tól. Ezt azonban vitatja Angyal József, az Adózóna okleveles adószakértője. Véleményét és jogértelmezését az alábbiakban ismertetjük.
A PannErgy Nyrt. a saját nevében, valamint az egyik tulajdonosa a Benji Invest Kft. megbízásából bejelentette, hogy a Benji Invest Kft. 2012. december 21-én 4 000 darab PannErgy Nyrt. törzsrészvényt...
Egyre több jel utal arra, hogy a turizmus lassan maga mögött hagyja a válságot - derül ki a Népszabadság összeállításából, amelyet csütörtöki számában közölt a lap....
Németországban az emelkedő költségek és az ápolószemélyzet hiánya miatt egyre nagyobb gondot jelent az idősek ellátása, ezért egyre több német nyugdíjast exportálnak külföldi öregotthonokba és gondozóházakba.
Mintegy száz párt működik Magyarországon, miután a legutóbbi választások óta körülbelül félszázat a bíróságok az ügyészség kezdeményezésére megszüntettek, viszont ugyanezen idő alatt létrejött húsz - közölte a Legfőbb Ügyészség.
A kereskedés indítását követően több index is a negatív tartományba került, azonban gyorsan korrigálni tudtak, és a vezető nyugat-európai benchmarkok már kivétel nélkül emelkedést mutatnak. A...
A fizetőképesség romlása, a nemzeti adósságkezelés hiányosságai, a gazdaság várható gyenge teljesítménye miatt negatív figyelőlistára tette az Egyesült Államok szuverén hitelbesorolását a kínai Dagong nemzetközi hitelminősítő.
A San Francisco 49ersből kilenc, míg a Houston Texans csapatából nyolc játékost választottak be a profi amerikaifutball-liga (NFL) hagyományos All Star-mérkőzésére, az úgynevezett Pro Bowlra.
Téli vendégvárásra ideális. Szerintünk megéri a pepecselést! :) A húspástétom előkészítési ideje 45 perc. Elkészítési idő: 2 és fél óra + a hűtés (esetleg fagyasztás) Hozzávalók (sok napra, sok személyre): • 3 darab, egyenként 25–30 dekás bőrös kacsamell • egy bő kiló sertéslapocka • 30 deka vékonyra szeletelt bacon • 3-4 szelet kenyér bele • 2 deci tej • 5 szem mogyoróhagyma •…
Csökkentek a nyersanyagárak az elmúlt kereskedési héten, a Dow Jones UBS árupiaci index majdnem 1 százalékos mínuszban zárt, a befektetők is inkább az árupiacok esésére számítottak a CFTC legfrissebb...
Az idén végleg lezárult a következmények nélküli számvevőszéki ellenőrzések korszaka, ettől az évtől kezdve az ellenőrzött szervezeteknek már intézkedési tervet kell készíteniük válaszul a jelentésekre, az együttműködés hiányának akár büntetőjogi következményei is lehetnek - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az MTI-nek adott év végi nyilatkozatában.
A 2011-es évet nem épp úgy zárta a Toyota, ahogy szerette volna, ugyanis sokáig birtokolt első helyét elvesztette az autógyártók versenyében. Az akkoriban erőre kapó General Motors kíméletlenül letaszította a japán óriást a trónról, ám a Toyota ezúttal úgy néz ki, visszavághat a trónfosztásért.
Brit sajtóértesülés szerint a Chelsea vezetői nem tartanak igényt Frank Lampardra, a klub 34 éves futballistájára, aki így a téli átigazolási időszakban elhagyhatja az együttest.
Hongkong maradt a világ legdrágább irodapiaca a londoni West End és Tokió előtt, derül ki a globális tanácsadó cég felméréséből. Az ázsiai és csendes-óceáni térség dominanciája a világ 10...
A Synergon Informatika Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a SynergonIntegrator Kft. 599 291 321 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el Smart Building nevű innovatív épületüzemeltetési rendszerének kifejlesztésére - közölte az anyavállat csütörtökön a BÉT honlapján.
Versenytársaik technológiájának puszta másolása helyett az innovációra és saját ötleteik fejlesztésére kellene fókuszálniuk versenyképességük növeléséhez a kínai magánvállalatoknak - írja egy friss központi tanulmány.