2012. december 27. csütörtök

dec. 27
11:27
Whitney Houstont meggyilkolták? (Blikk)
Egy hollywoodi magándetektív szerint Whitney Houston nem kábítószer túladagolás áldozata lett, hanem meggyilkolták – amit egy videófelvétel is bizonyít.
dec. 27
11:27
Mancini: sok volt a bírónak a karácsonyi süti (Sport365)
Roberto Mancini, a Manchester City vezetőedzője szerint a játékvezető nem állt a helyzet magaslatán a Sunderland elleni, vesztes mérkőzésükön.
dec. 27
11:27
Sarapova nyakfájásra ébredt karácsonykor (Agroinform)
Lemondta a szombatra tervezett bemutató mérkőzését Marija Sarapova, aki fájós nyakára hivatkozva nem utazik el Szöulba.
dec. 27
11:29
Mourinhónak nincs személyes problémája Casillasszal (Sport365)
Az egykori Real-kapus a Marca újságírójának adott interjúban fejtette ki véleményét a csapat idei szerepléséről, és természetesen szóba került Casillas is.
dec. 27
11:31
Brazíliában is Messi az első számú kedvenc (Sport365)
Az FC Barcelona argentinja tarolt azon a közvélemény kutatáson amit Brazíliában egy lap hirdetett meg, bár ez lassan nem is megy csoda számba. Erről ír - többek között - a sport.es is.
dec. 27
11:33
Sikeres program a hátrányos helyzetű munkavállalók segítésére (HR Portál)
November végéig 1650 fő vett részt abban a programban, melynek célja a hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ igazgatója az MTI-t.
dec. 27
11:35
Németország külföldi öregotthonokba küldi nyugdíjasait (HR Portál)
Németország növekvő számban "exportálja" külföldi öregotthonokba és gondozóházakba beteg és öreg állampolgárait, mert az emelkedő költségek és az ápolószemélyzet hiánya miatt egyre nagyobb gondot jelent hazai ellátásuk - írta csütörtökön a The Guardian című brit napilap. A cikk szerint Magyarországon több mint hétezer német nyugdíjas élt öregotthonban 2011-ben.
dec. 27
11:36
Saját részvényt adott el az OTP (Portfolio)
Az OTP a saját nevében, valamint Wolf László az OTP Bank vezérigazgató-helyettese megbízásából közzétette, hogy 2012. december 21-én az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató igénybevételével 4...
dec. 27
11:36
Külföldre „exportálja” beteg nyugdíjasait Németország (ATV)
Németország növekvő számban "exportálja" külföldi öregotthonokba és gondozóházakba beteg és öreg állampolgárait, mert az emelkedő költségek és az ápolószemélyzet hiánya miatt egyre nagyobb gondot jelent hazai ellátásuk - írta csütörtökön a The Guardian című brit napilap. A cikk szerint Magyarországon több mint hétezer német nyugdíjas élt öregotthonban 2011-ben.
dec. 27
11:39
Mentőautó karambolozott Budapesten, hárman megsérültek (Alternatív Energia)
Megkülönböztető jelzést használó mentőautó ütközött össze egy személyautóval csütörtök délelőtt Budapesten, a balesetben három ember sérült meg, valamennyien a személygépkocsiban utaztak - közölte a rendőrség az MTI-vel.
dec. 27
11:39
Hszinhua: a világ a kínai-japán kapcsolatok új kezdetét várja (Kripto Akadémia)
A kínai-japán kapcsolatok új kezdetét várja a világ a szerdán beiktatott új japán vezetőktől - írta a pekingi Hszinhua hírügynökség a viszony rendezését sürgetve, egyben megismételve a héten többször is hangoztatott hivatalos kínai álláspontot.
dec. 27
11:42
Jövőre sem növekszik majd a világgazdaság (Privátbankár)
Az egész világon általánossá váló kormányzati megszorító intézkedések nyomán a világgazdaság nem tud majd növekedési pályára állni - véli értékelésében az Erste Group.
dec. 27
11:45
Mentőautó karambolozott Budapesten (Infostart)
Megkülönböztető jelzést használó mentőautó ütközött össze egy személyautóval csütörtök délelőtt Budapesten, a balesetben három ember sérült meg, valamennyien a személygépkocsiban utaztak - közölte a rendőrség.
dec. 27
11:45
Térdműtéte után győzelemmel tért vissza Jevgenyij Pljuscsenko (Agroinform)
A Szocsiban rendezett orosz bajnokságon ismét az olimpiai és világbajnok Jevgenyij Pljuscsenko vitte a prímet.
dec. 27
11:54
Mi vár a bankokra 2013-ban? - Megszólalt a hét vezér (Portfolio)
Hitelválságban, árfolyamgátban, konfliktusokban és adóban gazdag év volt 2012 a magyar bankszektor számára, de mit hozhat 2013? Az előző évek hagyományainak megfelelően a Portfolio.hu ezúttal is...
dec. 27
11:54
Radnóti-díjat kapott Radnóti özvegye (ATV)
Radnóti Miklósról elnevezett díjat kapott Gyarmati Fanni, a költőóriás özvegye és irodalmi emlékének gondozója.
dec. 27
11:54
Gyári fotókon mutatja magát a legújabb kecskeméti Mercedes (Auto Pult)
Noha a Mercedes-Benz CLA-val kapcsolatosan már számos információt megtudtunk, ezúttal újabb csomagot kézbesíthetünk kedves Olvasóinknak, mégpedig gyári fotók formájában. Ezeken pedig kitűnően látszik, hogy a németek nemigen vesztettek a kezdeti lendületből és megtartották a formás idomokat a szériakész verziónál is. Az autó egyébként lehetséges, hogy az év elején startoló detroiti, de nagyobb…
dec. 27
11:57
Emelkedésnek indult a részvényindex (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 101,20 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
dec. 27
11:57
Romániában az adócsalás az uniós átlag másfélszerese (Kripto Akadémia)
Az új román kormány hatékonyabb adóbehajtással teremtheti elő a forrásokat a tervezett adócsökkentéshez, ugyanis az országban az adócsalás mértéke az uniós átlag másfélszerese - írta csütörtökön a Gandul című román napilap.
dec. 27
11:57
Radnóti-díjat kapott Radnóti Miklós özvegye (Spa Trend Online)
Radnóti Miklósról elnevezett díjat kapott Gyarmati Fanni, a költőóriás özvegye és irodalmi emlékének gondozója.
dec. 27
11:57
Best of 2012: a 10 legjobb Éva-fotó (Éva Magazin)
Legalábbis szerintünk. Szavazz, hogy melyik köztük a legeslegjobb! :) 1. A haját tőlem örökölte! Szavazógép(A haját tőlem örökölte!) Januári számunkban olyan szülőket és gyerekeket fotóztunk, akik viccesen hasonlítanak egymásra. Azt is elmesélték, hogy hogyan bánnak a hajukkal, és hogy mást is örököltek-e a gyerekek a mamától. A fotózásról videó is készült, nézd meg itt! Éva magazin, 2012.…
dec. 27
11:57
Nyilvánosságra hozta az Adidas a számait (ProfitLine)
Az Adidas vezérigazgatója nyilvánosságra hozta a cég hivatalos árbevétel várakozásait, melyek némileg a piaci átlag alatt helyezkednek el.
dec. 27
11:59
A kormányzat partnernek tekinti az egyházakat (ProfitLine)
A kormányzat partnernek tekinti az egyházakat az ország felemelkedésének előmozdításában, amihez többek között az oktatási, szociális intézményeikkel járulhatnak hozzá - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek.
dec. 27
12:00
Adóemelés után is vonzó az egészségpénztár? (Privátbankár)
A válság óta nem tudott növekedni az egészségpénztári szektor, mely a megszorítások miatt újabb adóemelést kapott a nyakába. A munkáltatóknak még így is vonzó lehet ez a lehetőség.
dec. 27
12:00
Ferguson: ez egy bajnoki teljesítmény volt (Sport365)
Ferguson elismerően nyilatkozott csapata teljesítményéről az ellentmondásos Newcastle elleni győzelmet követően, mellyel fiai megerősítették vezető helyüket a tabella élén.
dec. 27
12:02
Az E.ON államosításával sem lesz olcsóbb a gáz (Videó) (Privátbankár)
Gazdaságilag nem hoz alapvető átrendeződést Magyarországon az, hogy az E.ON gázüzletágából állami tulajdon lesz - vélik szakértők.
dec. 27
12:02
A QPR-ból vásárolna középpályást a Milan (Sport365)
A Queens Park Rangers középpályása, Adel Taarabt szerint menedzsere már beszélt az AC Milan alelnökével, Adriano Gallianival egy esetleges klubváltásról.
dec. 27
12:03
A Schalkénál Holtby jövője miatt aggódhatnak (Agroinform)
A fiatal játékost, akinek a szerződése nyáron lejár, állítólag a Bayern vinné, de vannak érdeklődők Angliából is.
dec. 27
12:04
24 ezer részvényt adott el az OTP vezérhelyettese (frissítve) (Privátbankár)
December 20-án és 21-én is 12 ezer darab OTP-részvényt adott el Wolf László.
dec. 27
12:04
Íme 2012 labdarúgó álomcsapata! (Sport365)
Újabb év végi összeállításunkban igyekeztünk összeállítani 2012 legjobb labdarúgócsapatát. Nem volt egyszerű dolgunk...
dec. 27
12:12
Mentőbaleset Budapesten, hárman megsérültek (Blikk)
dec. 27
12:12
Látogatókra robbant a cápák akváriuma! (Blikk)
Több tonna víz, óriási üvegdarabok és persze cápák zuhogtak a látogatók nyakába az egyik sanghaji bevásárlóközpont óriás tengeri akváriumánál. A 33 tonnás tartály egyszerűen szétrobbant.
dec. 27
12:12
Saját részvény tranzakció az OTP-nél (Portfolio)
Az OTP a saját nevében, valamint Wolf László az OTP Bank vezérigazgató-helyettese megbízásából közzétette, hogy 2012. december 20-án az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató igénybevételével 4...
dec. 27
12:12
Ezt a kis pénzt is el kell költened év végéig (Pénzcentrum)
Néhány napjuk maradt azoknak, akik el szeretnék költeni megmaradt Üdülési Csekkjüket. A 2012-es érvényességi idővel rendelkező utalványok ugyanis már csak december 31-ig válthatók be - akár nyelvtanfolyamra, egészségmegőrzésre is....
dec. 27
12:12
Közfoglalkoztatás: alapjogokat sértő elemeket tárt fel az ombudsman (ATV)
Problémákat és visszásságokat tárt fel a közfoglalkoztatás szabályozási rendszerében és gyakorlati működésében az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté több intézkedés mielőbbi végrehajtását kérte az illetékes minisztériumoktól - közölte az ombudsmani hivatal.
dec. 27
12:14
Kezd magához térni a forint (Portfolio)
A 293-as szintnél állt reggel az euró a forinttal szemben. A hazai fizetőeszköz esetében ma nagyobb forgalmat várhatunk, mint a megelőző napokban, így választ kaphatunk arra is, hogy csak a gyér...
dec. 27
12:15
Különleges karácsonyi rekord (Infostart)
Karácsonyi rekordot döntött mozijegybevételből A nyomorultak című musical Észak-Amerikában: 18,2 millió amerikai dollár (4 milliárd forint) értékben vettek rá jegyet az Egyesült Államokban és Kanadában.
dec. 27
12:15
Ombudsman: gondok és visszásságok a közfoglalkoztatásban (Alternatív Energia)
Problémákat és visszásságokat tárt fel a közfoglalkoztatás szabályozási rendszerében és gyakorlati működésében az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté több intézkedés mielőbbi végrehajtását kérte az illetékes minisztériumoktól - közölte az ombudsmani hivatal.
dec. 27
12:18
Éledezik a forint, éves mélyponton a jen (frissítve) (Privátbankár)
Több mint egy éves mélypontra gyengült a japán jen éjjel, közben a forint ismét esni kezdett - délelőtt viszont valamelyest javult a kép. A tőzsdék továbbra sem mutatnak határozott irányt, a BUX eséssel kezdte a rövid hetet. Az elmúlt hetek már szétcsapták a piacokat, ma a másnaposok kapkodnak.
dec. 27
12:21
LeBron James soha nem akar zsákolóversenyen indulni (Agroinform)
Nem szerepel LeBron James tervei között az, hogy beszálljon az NBA zsákolóversenyébe.
dec. 27
12:23
Elutasították a Volán óvását (Agroinform)
A Sapa Fehérvár bírói műhiba miatt megóvta az Olimpija Ljubljana elleni összecsapást és a mérkőzés újrajátszását kérte.
dec. 27
12:30
Növekvő számban exportálja beteg és öreg állampolgárait Németország (ProfitLine)
Németország növekvő számban "exportálja" külföldi öregotthonokba és gondozóházakba beteg és öreg állampolgárait, mert az emelkedő költségek és az ápolószemélyzet hiánya miatt egyre nagyobb gondot jelent hazai ellátásuk - írta csütörtökön a The Guardian című brit napilap. A cikk szerint Magyarországon több mint hétezer német nyugdíjas élt öregotthonban 2011-ben.
dec. 27
12:33
Török: tündérmese helyett rémálmot hozott ez az év (Alternatív Energia)
Az MSZP szóvivője szerint 2012 a tündérmese helyett a rémálom éve volt, nőtt a szegénységben élők száma. Török Zsolt az MTI-nek csütörtöki sajtótájékoztatója után azt mondta: a rémálom jövőre egy 850 milliárd forintos megszorítással folytatódik.
dec. 27
12:33
Kate Winslet egy pajtában ment férjhez (Spa Trend Online)
Megint férjhez ment Kate Winslet brit színésznő, immár harmadszor. A ceremóniát egy pajtában tartotta a pár és annyira titokban, hogy még szüleik sem tudtak róla - adta hírül csütörtökön a The Sun című brit lap.
dec. 27
12:33
Videó: 2012 legszebb focitrükkjei, Ronaldótól Mexesig (Sport365)
Ebben az évben is láthattunk csodálatos mozdulatokat egy-egy focimeccsen, az alábbi videóban megmutatják a legszebb trükköket, aha nem is mindegyiket.
dec. 27
12:35
Pato hazamegy, Messi Brazíliában is tarolt - Déli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
dec. 27
12:36
Állami álmok: mire lenne elég az adócsalók pénze? (Privátbankár)
Az új román kormány hatékonyabb adóbehajtással teremtheti elő a forrásokat a tervezett adócsökkentéshez, ugyanis az országban az adócsalás mértéke az uniós átlag másfélszerese.
dec. 27
12:37
Megkezdte a felkészülést a férfi kézilabda-válogatott (Sport365)
Megkezdte a felkészülést a január 11-én rajtoló spanyolországi világbajnokságra a magyar férfi kézilabda-válogatott.
dec. 27
12:38
Ombudsman: visszásságok a közfoglalkoztatásban (Privátbankár)
Mintegy kilenc hónapos vizsgálat után problémákat és visszásságokat tárt fel a közfoglalkoztatás szabályozási rendszerében és gyakorlati működésében az alapvető jogok biztosa.
dec. 27
12:39
Titokban férjhez ment a sztár! (Blikk)
Megint férjhez ment Kate Winslet (37) brit színésznő, immár harmadszor. A ceremóniát egy pajtában tartotta a pár és annyira titokban, hogy még szüleik sem tudtak róla.

Keresés