Az osztrák jégkorongliga (EBEL) elutasította a Sapa Fehérvár AV19 óvását, így az Olimpija Ljubljana ellen szerdán lejátszott és a vendég szlovén csapat 2-1-es sikerét hozó találkozót nem játsszák újra.
Az Otthon Centrum szerint 2013 nem lesz rosszabb az idei évnél, de a stagnálásra a vártnál hosszabb ideig kell felkészülnünk. A lakáspiacon a jövő évre forgalom tekintetében stagnálást, vagy...
Egy 18 méteres közönséges barázdásbálna vetődött partra New York Queens nevű negyedében, az állat esélyei az életben maradásra igen halványak szakemberek szerint.
Nem sok időre volt szüksége a BUX-nak, hogy a kereskedés indítását követő mínuszokat ledolgozza, azonban az emelkedésnek hamar vége szakadt, és a vezető hazai index azóta 0,2 százalékos plusz...
Nagyobb bírságra számíthatnak a pirotechnikai szabályokat megszegők, a már áprilistól hatályos új szabálysértési értékhatárok alapján ugyanis egyharmaddal magasabb összegű, 150 ezer forintos bírság is kiszabható rájuk - mondta Cserényi József, az ORFK igazgatásrendészeti főosztályának munkatársa csütörtökön Budapesten.
A 293-as szintnél állt reggel az euró a forinttal szemben, majd gyengülésnek indult. Délelőtt 10 óra után azonban erősödésnek indult, 294 feletti tartományból egészen 292 alá süllyedt a kurzus. Hasonló tendenciát láthatunk a zloty esetben is.
Nagyobb bírságra számíthatnak a pirotechnikai szabályokat megszegők, a már áprilistól hatályos új szabálysértési értékhatárok alapján ugyanis egyharmaddal magasabb összegű, 150 ezer forintos bírság is kiszabható rájuk - mondta Cserényi József, az ORFK igazgatásrendészeti főosztályának munkatársa csütörtökön Budapesten.
Két éve volt ilyen alacsony a három hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama, mint amilyet a mai aukción láthattunk. A meghirdetett mennyiséget mégsem adta el az ÁKK. Az ÁKK 50 milliárd forintnyi...
Egy vizsgálat szerint a bio és nem bio zöldségek között élettani szempontból nincs különbség - mondta az Országos Élelmezési és Táplálkozástudományi Intézet főigazgató főorvosa.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa közzétette honlapján a 2013-as piacfelügyeleti és általános hatósági felügyeleti tervét, amelynek része a reklámozási területen a termékmegjelenítés, a hírműsoroknál az öngyilkosságok bemutatásának módja, a filmeknél a nyelvtanulást segítő feliratozás nyomon követése is - tájékoztatta a testület csütörtökön az MTI-t.
Mintegy száz párt működik Magyarországon, miután a legutóbbi választások óta körülbelül félszázat a bíróságok az ügyészség kezdeményezésére megszüntettek, viszont ugyanezen idő alatt létrejött húsz - közölte a Legfőbb Ügyészség az MTI érdeklődésére.
A Nokia és a RIMM új szerződést kötött a szabadalmak használatát illetően és ezáltal rendezték a RIMM korábban megállapított szabadalom sértését - olvasható az Erste Európa Best of kiadványában.
A DVTK egyik legnagyobb nyári igazolása a magyar válogatott Elek Ákos volt, aki már várja a felkészülés kezdetét és nagyon bízik a tavaszi jó folytatásban.
Szerény érdeklődés mellett zajlott az Államadósság Kezelő Központ csütörtöki aukciója: a meghirdetett 50 milliárd forintos mennyiséget még így is valamelyest túljegyezték.
Társadalmi egyeztetésen dőlt el a 2A villamos sorsa. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint az utasok többsége támogatta a viszonylat megszüntetését. A 2A várhatóan február elsején áll le végleg, ezzel egyidőben a 2-es villamosok a mostani állapothoz képest jelentősen sűrűbben közlekednek majd....
A honvédség oszt egészséges ivóvizet január 1-jétől az arzénnal szennyezett vízű településeken, a katonák százhuszonhárom település mintegy 340 ezer lakosát látják el - közölte a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka csütörtökön, Csongrádon tartott sajtótájékoztatóján.
Ismét férjhez ment Kate Winslet brit színésznő, immár harmadszor. A ceremóniát egy pajtában tartotta a pár és annyira titokban, hogy még szüleik sem tudtak róla - adta hírül csütörtökön a The Sun című brit lap.
Problémákat és visszásságokat tárt fel a közfoglalkoztatás szabályozási rendszerében és gyakorlati működésében az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté több intézkedés mielőbbi végrehajtását kérte az illetékes minisztériumoktól - közölte az ombudsmani hivatal.
Hihetetlenül pofátlan műeséssel próbálkozott Rory McKeown, a Kilmarnock játékosa a Hearts elleni skót bajnokin. A bíró nem adott sárgát a gyatra alakításra.
Rekordösszegű kártérítést, 1,1 milliárd dollárt fizet a Toyota azoknak az amerikai autótulajdonosoknak, akik valamilyen kárt szenvedtek egyes modellek meghibásodása miatt.
Rossz év volt, mivel az újépítésű lakások piaca lejtmenetben maradt és az állami keresletélénkítő intézkedések sem tudták megmozgatni a piacot. Jó év volt, mivel a lakásárak esése megállt és 90.000 körül lesz a lakáspiaci adásvételek száma. És a folytatás?
Rekordmennyiségű vállalat szűnt meg 2012 novemberében az építőiparban. Egyetlen hónap leforgása alatt 707 cég szűnt meg az ágazatban – ilyesmire korábban soha nem volt példa.
Az Egyesült Államok szövetségi bírósága több mint 1 milliárd értékű bírságot szabott ki a Marvell chipgyártó vállalatra az ellenük folyó szabadalmi perben a felperes Carnegie Mellon Egyetem javára -...
Szinte minden buszvonalon lesz alacsonypadlós jármű 2013 január elsejétől, miután az összes, korábban beszerzett használt, de alacsonypadlós busz forgalomba áll a BKV-nál - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Egy hónap van hátra Barack Obama beiktatásáig, az új kormány összetételéről és a következő négy év célkitűzéseiről azonban még mindig keveset lehet tudni. Az amerikai sajtó a múlt hétvégén közölte, hogy az elnök John Kerry demokrata szenátort jelöli külügyminiszternek, védelmi miniszternek pedig Chuck Hagel volt nebraskai republikánus szenátort választotta. Az értesülést a Fehér Ház még nem…
Hat betöréses lopással gyanúsítják azt a férfit, akit a napokban értek tetten egy boltbetörésnél, Bonyhádon - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.
Jager Attila, a ráckevei Kék Duna Wellness Hotel konyhafőnöke és Viski Tamás ezért egy olyan menüsort ajánl, amelyet elkészíteni könnyű, feltálalni büszkeség, fogyasztani pedig valódi élmény.
Az MSZP szóvivője szerint 2012 a tündérmese helyett a rémálom éve volt, nőtt a szegénységben élők száma. Török Zsolt az MTI-nek csütörtöki sajtótájékoztatója után azt mondta: a rémálom jövőre egy 850 milliárd forintos megszorítással folytatódik.
Megkezdte működését a Bakonyi Erőmű Zrt. Inotai Hőerőművének II. számú zagykazettájában, a mintegy hétszázmillió forintos beruházással létesített hulladéklerakó - tájékoztatta a beruházó Partner Depónia Kft. ügyvezetője az MTI-t.
A török szurkolók fanatizmusa messze földön híres, ezt most Burak Yilmaz is megtapasztalhatta. A Galatasaray gólzsákját volt csapata, a Trabzonspor drukkerei dobták meg füstbombával a két csapat rangadóján.
Szinte minden buszvonalon lesz alacsonypadlós jármű 2013 január elsejétől, miután az összes, korábban beszerzett használt, de alacsonypadlós busz forgalomba áll a BKV-nál - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
A szerencsejáték törvényben meghatározott, a kártyaterem létesítéséhez szükséges védőtávolságot részletezi egyebek mellett a nemzetgazdasági miniszter rendelettervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
A megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzési eljáráson induló T-Systems Magyarország Zrt. előzetes vitarendezési kérelemmel fordult az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-hez, ezért az eredetileg csütörtökre tervezett szerződéskötés január 2-ára tolódik - közölte az állami társaság csütörtökön az MTI-vel.
Milyen jogszabály írja elő, hogy az osztalékelőleg fizetése nem húzódhat át a jövő évre? Olvasói kérdésre Szolnoki Béla, az Adózóna szakértője válaszopl.
2013. január 2-ától otthonteremtési kamattámogatással is igényelhetőek lakáshitelek a Budapest Banknál. Az állami kamattámogatással egy használt lakás vásárlásához igénybe vett, átlagos lakáshitel esetén havi 7 500 forintot is megspórolhat az adós a kamattámogatás ideje alatt. A bank 5 millió helyett már 2 millió forinttól elérhetővé teszi az Egyenlítő hitelét is állami kamattámogatás mellett,…