A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapján megjelent az elektronikus útdíj rendszerről szóló szabályokat is magában foglaló törvénytervezet. A véleményezés céljából nyilvánosságra hozott...
Szigorú, további 3,5 milliárd eurónyi kiigazítást tartalmazó jövő évi költségvetést jelentett be szerdán az ír kormány, amellyel a bajba jutott szigetország tartani tudja a hitelprogramban vállalt...
Négy sportolót szerdán megfosztott a 2004-es athéni játékokon nyert érmétől a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), mert az akkor leadott mintájuk újraelemzésénél tiltott szert mutattak ki.
Az afrikai szavannák oroszlánjai természetes élőhelyeik mintegy 75 százalékát elveszítették az elmúlt fél évszázadban az emberek fokozatos terjeszkedése nyomán, miközben populációjuk is jelentősen csökkent - figyelmeztet egy új tanulmány.
Az Alkotmánybíróság (Ab) kiegészítette azt a korábbi határozatát, amelyben megsemmisítette a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatának szabálysértéssé minősítéséről szóló törvényi rendelkezést, s most elrendelte a jogerős határozattal lezárt szabálysértési ügyek felülvizsgálatát.
Négy sportolót szerdán megfosztott a 2004-es athéni játékokon nyert érmétől a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), mert az akkor leadott mintájuk újraelemzésénél tiltott szert mutattak ki.
Az utóbbi időben olyan híresztelések kaptak lábra, amelyek szerint Scott Parker a West Ham vagy a QPR kedvéért elhagyná jelenlegi klubját, a Tottenhamet.
Kedden rendezik a Bajnokok Ligája E, F, G és H csoportjának utolsó fordulóját. Cikkünkben az összes mai mérkőzés eredményének alakulását figyelemmel követheted.
Az Európai Bizottság továbbra is építő szellemben kívánja folytatni azt a munkát, amelynek célja, hogy megállapodás jöjjön létre Magyarországgal a gazdasági reform és a fiskális politika olyan kereteiről, amelyek egy elővigyázatossági pénzügyi program alapját képezhetik - közölte szerdán az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény az MTI-vel.
Leminősítette Ukrajna kormánykötvény-adósságának eddig is mélyen spekulatív kockázati besorolását szerdán a Moody's Investors Service, egyebek mellett a nehezen kiszámítható gazdaságpolitikával és a gyenge gazdasági kilátásokkal indokolva a döntést.
Megállapodtak a BKV-val a szakszervezeti szövetségek a kollektív munkaügyi vita egyes pontjairól, ezzel elhárult a sztrájkveszély a BKV-nál. A közlekedési cég bízik abban, hogy a megállapodás hosszú időre békét teremt.
Leminősítette Ukrajna kormánykötvény-adósságának eddig is mélyen spekulatív kockázati besorolását szerdán a Moody's Investors Service, egyebek mellett a nehezen kiszámítható gazdaságpolitikával és a gyenge gazdasági kilátásokkal indokolva a döntést.
Jérome Cahuzac, az adócsalás elleni küzdelemért felelős francia költségvetési miniszter éveken át titkos bankszámlával rendelkezett - írta szerdán a Mediapart tényfeltáró internetes újság. A szocialista kormánytag cáfolta az értesülést.
A Jobbik szerint a felsőoktatás nem lehet a felső tízezer kiváltsága, és úgy látják, a kormány csak megszorítási lehetőséget lát a felsőoktatásban - közölte Dúró Dóra, a párt képviselője az MTI-vel.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Feszült hangulatban kezdődött a negyedik német-izraeli kormánykonzultáció, a két kabinet vezetőjének szerda esti berlini találkozóján a német kancellári hivatal tájékoztatása szerint Angela Merkel és Benjámin Netanjahu "nyílt, baráti párbeszédet folytatott", ami kommentátorok szerint azt jelenti, hogy vitáztak a felek.
2-0-ra vezet a Chelsea a Bajnokok Ligájában a Nordsjaelland ellen David Luiz tizenegyesgóljával és Fernando Torres találatával. A vezető találat előtt mindkét csapat kihagyott egy büntetőt.
Négy pályázat érkezett be a debreceni Nagyerdei Stadion rekonstrukciójára kiírt közbeszerzési pályázatra a szerdán lezárult határidőig - közölte a beruházást végző NSR Kft. kommunikációs vezetője az MTI-vel.
Leminősítette Ukrajna kormánykötvény-adósságának eddig is mélyen spekulatív kockázati besorolását szerdán a Moody's Investors Service, egyebek mellett a nehezen kiszámítható gazdaságpolitikával és a gyenge gazdasági kilátásokkal indokolva a döntést.
Leminősítette Ukrajna kormánykötvény-adósságának eddig is mélyen spekulatív kockázati besorolását szerdán a Moody's Investors Service, egyebek mellett a nehezen kiszámítható gazdaságpolitikával, az...
Megállapodtak a BKV-val a szakszervezeti szövetségek a kollektív munkaügyi vita egyes pontjairól, ezzel elhárult a sztrájkveszély a BKV-nál. A közlekedési cég bízik abban, hogy a megállapodás hosszú...
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról..
A román válogatott szerdán háromgólos különbséggel nyert az izlandi csapat ellen a szerbiai női kézilabda Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek második fordulójában, ezzel már biztosan középdöntős.
Az Európai Bizottság továbbra is építő szellemben kívánja folytatni azt a munkát, amelynek célja, hogy megállapodás jöjjön létre Magyarországgal a gazdasági reform és a fiskális politika olyan...
Tavaszra meg kíván állapodni a kormány az érintett önkormányzatokkal a települések adósságának rendezéséről - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán Egerben. A folyamat...
A Bajnokok Ligája történetében először búcsúzott a csoportkörben a címvédő a Chelsea személyében, amely ugyan 6-1-re kiütötte a Nordsjaellandot, de a Juventus 1-0-s donyecki sikere miatt búcsúznia kellett.
A Galatasaray fordítani tudott Portugáliában, ezért hiába nyert a Kolozsvár az erősen tartalékos Manchester United ellen, nem jut tovább a csoportkörből.