A párt azt javasolja, hogy a kkv-knak az előző évhez képest többlethitelt nyújtó pénzintézetek ennek összegét írhassák le a bankadójukból, az adó összegének maximum a feléig.
Egy spanyol bank új kontaktmentes fizetési rendszert kivitelez Barcelonában, amely a Visa mobilkészülékekre tervezett matricás megoldásán alapul. Az EMV chipes technológiával ellátott matrica...
Az elavult, régi, alacsony hatásfokkal működő fűtési rendszerek lecserélésével, korszerűsítésével akár 20-30 százalékkal is csökkenthető az ingatlanok energiafelhasználása, ami egy fűtési szezonban akár 50-75 ezer forintos megtakarítást is eredményezhet – derül ki az OTP Lakástakarék frissen végzett modellszámításaiból. Az ilyen beruházások megtérülése 4-10 év között mozoghat, és már most érdemes…
Boros Márta lett a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) főtitkára, a tisztséget eddig betöltő Földvári Péter a jövőben más feladatokat fog ellátni a szervezetben.
A vizuális kultúra nemcsak a fiatalokat ragadja meg. Bármelyik fejlesztési folyamat felgyorsítható, ugyanakkor elmélyíthető szimbólumok, piktogramok, képek használatával. Rajzkészség nélkül is használható eszközök, megtanulható apró fogások segítenek abban, hogy a tudás a résztvevőké lehessen. Emellett kedvvel, szenvedéllyel végezzék az újonnan tanult cselekvést, és ez már önmaga is változást…
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Hozzávalók: A tésztához: 8 db tojás 10 evőkanál (20 dkg) kristálycukor 4 evőkanál hideg víz 1 csomag sütőpor 10 evőkanál (20 dkg) finomliszt 1 púpozott evőkanál keserű kakaópor a kikenéshez fólia vagy sütőpapír 10 dkg margarin A krémhez: 50 dkg mascarpone sajt 2 db narancs leve és az egyiknek reszelt héja 3 tojássárgája 3 evőkanál liszt 1 dl tej 6 evőkanál porcukor ha nem elég kemény a krém,…
A Deutsche Bank legfrissebb Magyar Telekom elemzésében már figyelembe vette a közművezeték adó negatív hatásait, főként ennek tudható be, hogy a korábbinál alacsonyabb profittal számolnak. Véleményük...
Az Együtt 2014 azt javasolja, hogy a demokratikus ellenzéki szervezetek először az együttműködés és a korszakváltás elvi, erkölcsi alapelveiről jussanak közös nevezőre, majd a jogállam újjáépítésének programját dolgozzák ki közösen.
A következő uniós költségvetésből származó források legalább felét közvetlen gazdaságfejlesztésre kell fordítani - mondta a Századvég gazdaságkutató, a Heti Válasz és a Széll Kálmán Alapítvány konferenciáján a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Cséfalvay Zoltán hozzátette: most fordulóponton van a magyar gazdaság.
Eljött a karácsonyi édességek szezonja, nagy kérdés, hogy mekkora sikere lesz idén, a GfK Hungária számításai szerint idén is 2010-es és 2011-es szinthez hasonló lesz a költés. Új trend jelent meg, egyre többen választják a kimért szaloncukrot, míg a mikuláscsokiból egyre gyakrabban választják a márkásokat.
Rendkívül nyúzott fejjel érkezett Goldie Hawn a Los Angeles-i repülőtérre, ahol a paparazzók nem kímélték a sztárt. A színésznőről készült előnytelen fotók már bejárták a világot.
Az utasok döbbenetére erotikus táncot lejtett és vetkőzni kezdett egy nő a mexikói metrón. Luna Bella egzotikus táncosnő a legnagyobb tömegben, gyerekek és idősek előtt mutatta be előadását, amit néhányan telefonjukkal is rögzítettek.
Hozzávalók: A tésztához: 8 db tojás 10 evőkanál (20 dkg) kristálycukor 4 evőkanál hideg víz 1 csomag sütőpor 10 evőkanál (20 dkg) finomliszt 1 púpozott evőkanál keserű kakaópor a kikenéshez fólia vagy sütőpapír 10 dkg margarin A krémhez: 50 dkg mascarpone sajt 2 db narancs leve és az egyiknek reszelt héja 3 tojássárgája 3 evőkanál liszt 1 dl tej 6 evőkanál porcukor ha nem elég kemény a krém,…
Kiváló értékesítési adat érkezett a BMW-től Amerikából. A cég novemberben 31.213 darab gépkocsit értékesített, ami 45%-kal haladja meg a tavaly novemberi adatot. Az első 11 hónap adatai is kimagaslóan jók lettek, hiszen 244.601 gépkocsit értékesítettek, ami 10,4%-kal jobb, mint a tavalyi érték - olvasható az Erste Európa Best of kiadványában.
Annak érdekében, hogy az EU 2014-2020 közötti fejlesztési célkitűzéseit rögzítő Partnerségi Szerződésben, valamint az abban vállaltak végrehajtására vonatkozó Operatív Programokban megfelelő súllyal szerepeljenek a hazai lakásállományt és középületeket érintő energiahatékony felújítást, építést támogató intézkedések, a Társaság a Lakásépítésért Egyesület a kezdeményezéshez csatlakozó 11 szakmai…
Nagyon szűk sávban ingadozott a hazai piac, a délelőtti kereskedésben a BUX 0,3 százalékos csökkenést produkált. A kereskedés első fele eseménytelenül zajlott és délután sem igazán számíthatnak...
Kilenc hónappal a hét áldozatot követelő toulouse-i és montaubani lövöldözések után a francia rendőrség kedden őrizetbe vett két személyt, akikről azt feltételezik, hogy az iszlamista szélsőséges elkövető tettestársai voltak.
Súlyos, ugyanakkor szerencsés balesetet szenvedett Max Franz a Beaver Creeki-i alpesi sí-világkupában a hétvégén. Az osztrák sportoló túlélte az esést...
A jogszabályok egységes értelmezése, s a megerősített fogyasztóvédelmi tájékoztatási és magatartási normák alkalmazása érdekében a PSZÁF ajánlást adott ki a piaci szereplőknek a befektetési egységekhez kötött (unit-linked) életbiztosításokról.
Az Együtt 2014 azt javasolja, hogy a demokratikus ellenzéki szervezetek először az együttműködés és a korszakváltás elvi, erkölcsi alapelveiről jussanak közös nevezőre, majd a jogállam újjáépítésének programját dolgozzák ki közösen.
Marina Litvinyenko egy internetes újságnak azt mondta, hogy nem képes fedezni a férje meggyilkolásának körülményeit feltáró vizsgálattal kapcsolatos ügyvédi költségeket.
Közel kétszeres túljegyzésre hozamcsökkenéssel, de a másodpiaci hozam felett, a meghirdetett összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kelező Központ (ÁKK).
Példátlan, hogy december elején még mindig nincs elfogadott költségvetése az országnak - mondta Tukacs István szocialista képviselő. Az MSZP szerint a jelenlegi tervezetet még több ponton is módosítják majd a zárószavazás előtt, ezért sem az önkormányzatok, sem az oktatási intézmények nem tudják majd, hogy mire számítsanak jövőre.
Magyar buszok eladásáról, új határátkelők nyitásáról, a villamosenergia-hálózatok összekapcsolásáról is megállapodtak a felek a Magyar-Szerb Gazdasági Vegyes Bizottság ülésén.
Jól elrejtve, a késő esti órákban vitáztak a parlamentben az új Polgári Törvénykönyv módosító javaslatairól. Még a kormánypártiak is átírnák több fontos ponton a saját tervezetüket - leginkább az öröklés és az együttélés szabályain változtatnának. A jövőben sokkal könnyebb lehet kitagadni családtagokat az örökségből, elég lehet arra hivatkozni, hogy valaki nem adott segítséget szükséghelyzetben.
Brazil karneváli szambatáncos lett az Angelgirl Fashion Show királynője. Természetes szépségével meggyőzte a zsűrit, hogy őt illeti a korona. Mellesleg könyvelő, és be akarta bizonyítani, aki ezt a szakmát űzi, nem szürke ember.
Áder János köztársasági elnök kedden nem dönt a november 26-án elfogadott választási eljárási törvény további sorsáról - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója.