Leadwood — Letartóztatták a pár napja megölt Ku-Klux-Klan-vezető feleségét, Malissa Annt (középen) és nevelt fiát, Paul Edwardot (balra), a hatóságok szerint ugyanis ők a rasszista szervezet vezetőjének, Frank Anconának (†51, jobbra) gyilkosai.
Az új amerikai kormányzat keményen fog fellépni Oroszországgal szemben, még akkor is, ha bizonyos területeken szeretne együttműködni vele - jelentette ki Sean Spicer fehér házi szóvivő kedden, szokásos napi sajtóértekezletén a Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó lemondásával kialakult helyzetre reagálva.
Chaozhou – Sokkoló baleset történt a kínai Chaozhou városában: egy tartálykocsi rohant az ünneplő tömegbe, ketten meghaltak. A sofőr nem fékezett időben, ezért a tömeg közepébe csapódott – a tragédiáról borzalmas felvétel készült.
Kamatemelést helyezett kilátásba Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke kongresszusi meghallgatásán kedden, emellett óvatosságra intett Donald Trump elnök tervezett költségvetési kiadásait illetően.
Magyarország – Szigorítani fogják az iskolai buszoztatásra vonatkozó előírásokat a veronai buszszerencsétlenség nyomán: az iskolások nem fognak többet éjjel buszozni. A tervek szerint a sofőrök és a diákok 23 és 04 óra között kötelező pihenőt tartanak majd.
"A bankok hiteleznek" - jelentette ki egy képviselői válaszra a mai meghallgatása során Janet Yellen Fed-elnök és ezzel ellentmondott Donald Trumpnak, aki néhány napja fakadt ki amiatt, mert...
Orosz repülőgépek a Fekete-tengeren megközelítették az amerikai haditengerészet egyik rombolóhajóját - közölte kedden az Egyesült Államok Európai Parancsnokságának szóvivője.
Az új amerikai kormányzat keményen fog fellépni Oroszországgal szemben, még akkor is, ha bizonyos területeken szeretne együttműködni vele - jelentette ki Sean Spicer fehér házi szóvivő keddi...
Donald Trump kiismerhetetlensége és lendülete sokakat lenyűgöz, és sokan üdvözlik azokat a vad, önérvényesítő vállalkozói ösztönöket, amelyeket Trump megtestesít, és amelyek a klasszikus „láthatatlan kéz” jellemezte gazdasági liberalizmus szellemét idézik.
Orosz repülőgépek a Fekete-tengeren megközelítették az amerikai haditengerészet egyik rombolóhajóját - közölte kedden az Egyesült Államok Európai Parancsnokságának szóvivője
Csak a délután első felében hűtötte kicsit a részvénypiaci kedélyeket Janet Yellen Fed-elnök kongresszusi meghallgatásának üzenete, aztán visszaállt az élet a mostanában normális kerékvágásba és...
Még mindig a jég fogságában vesztegel a folyó medrében, a kompkikötőtől mintegy 25 kilométerre található a közlekedési eszköz, amelyet hétfőn sodort el a jeges ár - mondta el a település polgármestere kedden délután az MTI érdeklődésére
Az új amerikai kormányzat keményen fog fellépni Oroszországgal szemben, még akkor is, ha bizonyos területeken szeretne együttműködni vele - jelentette ki Sean Spicer fehér házi szóvivő kedden, szokásos napi sajtóértekezletén a Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó lemondásával kialakult helyzetre reagálva.
A 70. percben már 4-0 a párizsiaknak a nyolcaddöntőben. Di Maria két gólt lőtt, Draxler egyet, ez pedig Cavani gólja: <div><iframe src="https://streamable.com/e/7dgsu?r=p" frameborder="0" allowfullscreen webkitallowfullscreen mozallowfullscreen scrolling="no"></iframe><script async defer src="//v.streamablemedia.com/ads.js"></script></div>
Debrecen egyre kedveltebb turisztikai célpont: tavaly a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma megközelítette a 388 ezret, ami az országos átlagot meghaladó, 10 százalékos növekedés az előző évhez képes - közölte a város turizmusért is felelős alpolgármestere kedden sajtótájékoztatón.
Goebbels is büszke lenne az EP elnökhöz lojális sajtószolgálat akciójára. „Martin Schulz, az Európai Parlament volt elnökével kapcsolatos sokkoló leleplezéseket követően a hét végén a parlament Schulzhoz lojális embere által működtetett sajtószolgálata igyekezett leplezni a botrányt azzal, hogy nem volt hajlandó a heti német sajtószemléjébe egyetlen, erre vonatkozó cikket belefoglalni” –…
Az illegális migráció hangsúlya Fekete-Afrikára, a szubszaharai régióra helyeződhet át, ezért kell először a kontinens északi országaival megállapodni, Marokkótól Egyiptomig - mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában
Az általános iskola 3. osztályától folyamatosan teszteken kell bizonyítani. Tavaly 35 diák lett öngyilkos, az elmúlt nyolc napban már három. A szakértők szerint változtatni kell a rendszeren.
A következő tanévben adminisztratív szempontból más iskolákhoz kerülhetnek a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium osztályai, számol be Hajnal Csilla és Pap Melinda a
Az új amerikai kormányzat keményen fog fellépni Oroszországgal szemben, még akkor is, ha bizonyos területeken szeretne együttműködni vele - jelentette ki Sean Spicer fehér házi szóvivő kedden, szokásos napi sajtóértekezletén a Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó lemondásával kialakult helyzetre reagálva
Spanyolországban 1,2 százalékkal csökkent a bűnözés az elmúlt évben - közölte Juan Ignacio Zoido, spanyol belügyminiszter ismertetve a dél-európai ország 2016-os bűnügyi jelentését.
Karbantartási célú üzemszünet miatt az ekáer 2017.02.15-én (szerdán) 0:00 óra és 2017.02.15-én (szerdán) 04:00 óra között nem elérhető – közölte honlapján a NAV.
a fogyasztói árak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva; százalék; élelmiszerek; szeszes italok, dohányáruk; ruházkodási cikkek; tartós fogyasztási cikkek; háztartási energia; egyéb cikkek, üzemanyagok; szolgáltatások; összesen
A BMW alig, hogy bejelentette legfrissebb büszkeségét, a G31 kódnéven futó vadonatúj 5-ös Touring modellt, a luxuskombi máris rendelhető a magyarországi kereskedésekben, és ennek megfelelően már az árak is ismertek. Az idő előtti árakat - amelyek egyelőre a márka honlapján sincsenek fent - a mai, hivatalos magyarországi 5-ös BMW (szedán) bemutatón illetve menetpróbán kaptuk meg az importőrtől. Az…
A Mercedes-Benz új E-osztályára nem lehetett nem odafigyelni: a felső-középkategóriás prémium modell a luxusosztály minden tudását tömörítette magába, technológiai szempontból új mércéket állítva a kategóriában. A BMW pedig ugyanezen az úton indult el az 5-ös sorozat megújításánál, csak talán még messzebbre merészkedett. Hogy mennyire, azt jól mutatja, hogy a hazai menetpróbán olyan dolgokat…
Az új típusú személyi igazolványra is fel lehet tölteni a vasúti bérletet, a szolgáltatást a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon kísérleti jelleggel vezette be a MÁV-Start Zrt.