Tavaly az ENSZ 32 munkatársát ölték meg világszerte szolgálatteljesítés közben, többségüket a nyugat-afrikai Maliban - közölte kedden a világszervezet alkalmazottait képviselő szakszervezet New Yorkban.
Az olimpia megrendezésével kapcsolatban - az egyéb agyonemlegetett tényezőkön, mint az ára, a korrupciós kockázat - a Portfolio szerzői véleménycikkükben felvetik a problémát, hogy Magyarországon nincs olyan munkaerő tartalék, akik meg tudnák építeni a szükséges létesítményeket.
Ugyan csak néhány napot hagyott ki sérülése miatt Király Gábor, elképzelhető, hogy a korábbi válogatott kapus még nem tér vissza a kapufák közé a Vasas elleni hétvégi bajnokin.
Az oktatási ombudsman szerint jogos a diákok panasza és jogsértés történt velük szemben, mert későn derült ki, hogy mely tárgyakat, milyen szinten kérik tőlük számon, valamint úgy emelték meg az idegen nyelvi érettségi követelményszintjét, hogy ahhoz, nincsenek gyakorló-könyvek, minta-feladatsorok, írja az Index.
Áprilisban kezdik el a termelést az Apollo Tyres indiai gyártó gyöngyöshalászi üzemében - írta szerdai számában a Világgazdaság. Ez némi késést jelent a lap szerint az eredeti tervekhez képest,...
Egy szövetségi bíró döntése nyomán megkezdődhet a per a közel 100 millió dolláros kártérítésre igényt tartó amerikai kormány és az ex-kerékpáros ügyében.
Elkészült a magyar dróntörvény, amely idén nyáron léphet hatályba és előírhatja a vezető nélküli légi járművek felelősségbiztosítását - írta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól (NFM) kapott információkra hivatkozva a Népszava.
Egyre több kormánypárti forrásból hallani, hogy Orbán Viktor már beszélt Pelczné Gáll Ildikóval a politikai jövőjéről, és az is felvetődött, hogy a politikus nem lesz európai parlamenti képviselő. De koránstsem biztos, hogy a Fidesz alelnöke a 2018-as választásokon egyéni vagy listás képviselő-jelölt lenne, vagy Fidesz-győzelem esetén itthon kormányzati poszton folytatná – tudta meg az atv.hu.
Ismételten kizárta a tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon, hogy visszalép, miután a felesége és gyerekeinek állítólagos parlamenti fiktív állásai miatt hetek óta dagadó botrány miatt az őt jelölő jobbközép Köztársaságiak nemzetgyűlési frakciójának egy része ismét B tervet, azaz új jelölést sürgetett.
A Politico című amerikai lap értesülései szerint Donald Trump az izraeli kormányfővel szerdán kezdődő megbeszélésein nem szorgalmazza majd a kétállami megoldást az izraeliek és a palesztinok között
Ördög Nórára sokan irigykedhetnek, ami nem is csoda, hiszen karrierje a csúcson van, ráadásul olyan családi életet él, amely példaértékkel bír. A műsorvezető nemrég a házasságairól vallott, valamint arról, hogy szeretné ismét oltár elé állni!
Bruttó 3 forinttal emelte a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol, a gázolaj ára nem változott. Az emeléssel a 95-ös benzin átlagára 371 forintra nőtt, a gázolaj átlagára 377...
Az orosz nyelvű Insider portál szerint Orbán Viktor még ellenzéki politikusként, a kilencvenes évek elején állítólag kenőpénzt vett át a „bombagyáros” Dietmar Clodótól. A cikk azt is állítja, hogy erről Putyinnak videófelvétele is van. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő volt.
Az életpályamodell újabb, 5 százalékos fizetésemelést biztosít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozóinak, amit már meg is kaptak – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek.
Vannak örvendetes folyamatok a lakáshitelezésben, egészségesebb lesz a hitelpiac - a bankok azonban még mindig túl sokat kérnek az ügyfelektől, ezért az MNB közbe fog lépni.
I. Todorov szilveszterkor, a fővárosi Kecskeméti utcai pénzváltónál szólított le egy svájci nőt, és jóval kedvezőbb árfolyamon kínált neki forintot. Csak azt nem mondta, hogy a bankjegyek jelentős része fehérorosz rubel lesz.
Vegyesen változott a forint árfolyam a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda reggelre: az euróhoz képest stagnált, a dollárhoz és a japán jenhez képest enyhén erősödött, míg a frankhoz viszonyítva gyengült
Havas Henrik sosem rejtette véka alá a véleményét. Sokszor keményen szólt oda kollégáinak, ám sosem bántó szándékkal, hanem nemes egyszerűséggel elmondta, kiről mit gondol.
Ötszáz amerikai katona érkezett Románia Fekete-tengeri kikötőjébe kedden harckocsikkal és más felszerelésekkel a NATO délkelet-európai szárnyának megerősítése keretében
Idén Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornásznak, a Nemzet Sportolójának ítélték oda Izrael legrangosabb kitüntetését, az Izrael-díjat a sport kategóriában.
Vegyesen változott a forint árfolyam a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda reggelre: az euróhoz képest stagnált, a dollárhoz és a japán jenhez képest enyhén erősödött, míg a frankhoz viszonyítva gyengült.
A lap szerint a segítők az amerikai elnökválasztás előtti 1 évben többször is beszéltek magas rangú orosz titkosszolgálati munkatársakkal. A gyanúba keveredett politikusok közül az egyik Paul Manafort, Trump korábbi kampányfőnöke, aki Viktor Janukovics korábbi ukrán elnöknek is dolgozott. (NYT)
Sokan nem is gondolnák, hogy milyen romantikus valójában Pintér Tibor. Szeret ismerkedni hölgyekkel, ám nem feltétlenül azzal a céllal, hogy meghódítsa őket.
Budapesten ismét elrendelte Tarlós István főpolgármester a szmogriadó tájékoztatási fokozatát, miután a mérőállomásokon a szálló por légszennyezettségi szintje február 13-án három, 14-én pedig négy mérőponton meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdára virradó éjszaka az MTI-vel
Nagypapa lett Maksa Zoltán! A humorista lánya a világ túlsó felén, Mexikóban él, ám most több hónapra hazaköltöztek a nyolc hónapos kis Auréllal, aki teljesen levette a lábáról a híres nagypapát!
"A bankok hiteleznek" - jelentette ki egy képviselői válaszra a mai meghallgatása során Janet Yellen Fed-elnök és ezzel ellentmondott Donald Trumpnak, aki néhány napja fakadt ki amiatt, mert...
A Politico című amerikai lap értesülései szerint Donald Trump az izraeli kormányfővel szerdán kezdődő megbeszélésein nem szorgalmazza majd a kétállami megoldást az izraeliek és a palesztinok között.
Jó a hangulat a világ tőzsdéin, tegnap új csúcsra emelkedtek a piacok Amerikában, ezt lekövetve pedig Ázsiában is folytatódott az emelkedés, míg a határidős részvényindexek állása alapján Európában...
Gyakorlatilag február eleje óta képtelen a 308-310-es sávból kilépni a forint az euróval szemben, szerda reggelre sem tudott jelentősen elmozdulni innen. Közben a dollár a keddi jelentős erősödés...