Befejeződött az Iszlám Állam nevű terrorszervezet második legfontosabb szíriai központjának, Báb városának a felszabadítása - írta a legfőbb török kormánypárti napilap, a Sabah csütörtökön Hulusi Akar török vezérkari főnök szavaira hivatkozva.
A korábbi ízelítőkből már jól tudjuk: új korszakba kezd a McLaren. Az MP4-12C néven érkező modell nyitotta meg a brit sportautó-gyártó modern kori történelmét, azóta pedig új néven, hasonló alapokon egész portfóliót épített ki a vállalat. Most elérkezett az idő az újabb nagy megújulásra, amelyet a P14-es kódnéven emlegetett modellel és egy vadonatúj fejlesztésű négyliteres V8-assal tesz meg a…
Két nap alatt csaknem 300 ezren nézték meg Jánosról, az éjjeli őrről szóló videónkat a youtube csatornánkon, míg Facebook oldalunkon közel 90 ezren voltak kíváncsiak a drámai történetre.
Megtámadtak egy LMP-s aláírásgyűjtő aktivistát a Móricz Zsigmond körtéri aluljáróban – értesítették olvasói a 444.hu-t. Lapunk megkeresésére a párt elnöke megerősítette a hírt.
Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó is feltűnik a VIASAT3 para-karaokéjában, aki már a műsor forgatása előtt arra kérte a stábot, hogy készüljön fel, mert őt biztosan mentő fogja elvinni. Ráadásul a pánikbetegségével is meg kellett küzdenie az ijesztő feladatok során, ma este kiderül, hogyan sikerült neki.
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága bejelentette, hogy 2017. június 18-án a London Luton repülőtéren egy új Airbus A320 típusú repülőgéppel megnyitja 28. bázisát. London Luton több mint tizenkét éve része a Wizz Air járathálózatának, és a nyitással a légitársaság első bázisa lesz az Egyesült Királyságban.
Az MNB bankjegycsere-programjának következő állomásaként 2017. március 1-jétől már a készpénzforgalomban is találkozhatunk a megújított 2000 és 5000 forintos bankjegycímletekkel. Az új bankjegyek azon túl, hogy képi megjelenésükben megújultak, a biztonsági elemeiket tekintve is korszerűbbek lettek.
Cégem évi 345000 forint cafeteria juttatást biztosít, melyben a 100000 forintos készpénz is benne van. Ha a kedvezményes közteherrel terhelt cafeteria elemeket választom, akkor nettó kb. 257000 forintot tudok igénybe venni. Ez azt jelenti, hogy a 100000 forint készpénzből kb. 74500 Ft-ot kapok?
A TV2 hétvégéje tíz évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt Sváby András és a Napló nélkül, de emellett reggeli műsorokban, vetélkedőkben és főzőcskézős adásokban is feltűnt. Idén tavasszal újraindul a Napló, mégpedig az ATV-n.
Budapest - A zenész megint felrobbantotta a cukiság bombát, két kisfiáról mesélt a TV2 kamerái előtt. Kiderült, a kemény rapper valósággal ellágyul, ha gyermekeiről van szó
Anglia - A 33 éves David Carey-nél minden idők legdurvább fotóit találták, amelyen gyermekeket bántalmaznak. Összesen 9000 ilyen fényképet találtak, de 73 olyan képre és 91 videóra is rábukkantak, melyeken emberek és állatok szexeltek egymással.
Egy jogerős bírósági ítélet értelmében 30 napon belül el kell távolítani a Városháza feliratot a csíkszeredai polgármesteri hivatal homlokzatáról - írta a Krónika napilap
Jelentősen nőtt a mobilon értékesített autópálya-matricák aránya az év első hónapjában a 2016-os eredményekhez képest – derül ki az OTP Mobil frissen nyilvánosságra hozott adataiból. A legnépszerűbb útdíj típus a megyei matrica, ami az országos és megyei vignetták volumenének 47,7%-át tette ki. Jellemzően az utolsó pillanatra hagyják a vásárlást a Simple alkalmazás felhasználói.
Hosszabb távon vissza fog térni a napirendre a kétállami megoldás, vagyis a palesztin állam megteremtésének kérdése, még ha Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök találkozóján egy új, átfogó közel-keleti békekezdeményezésre került is a hangsúly - vélekedtek a Háárec című izraeli újság által megkérdezett elemzők a két vezető szerdai washingtoni találkozóját…
Észak-Magyarországon viszont büszkén vállalják, hogy csak kakálás után mosnak kezet. Részletes, bár hihetelenül kamugyanús felmérés készült a magyar férfiak vécézési szokásairól.
Olguta Vasilescu román munka- és családügyi miniszter arra figyelmeztette a demonstrációkon részt vevő szülőket, hogy ha gyermekeiket is elviszik, törvénytelenséget követnek el, és emiatt a rendőrség tízezer lejig (hétszázezer forint) terjedő bírsággal sújthatja őket - közölték csütörtökön a román lapok.
Kiel - A Telekom Veszprém két játékosa, Nagy László és Schuch Timuzsin a szurkolókkal együtt különleges módon ünnepelte meg a Kiel ellen aratott Bajnokok Ligája-győzelmet.
Közel azonos Orbán Viktor és Botka László népszerűsége, a bizonytalanok körében pedig egyértelműen az MSZP miniszterelnök-jelöltje vezet – derül ki a Republikon Intézet közvélemény-kutatásából, amely ezúttal a pártok népszerűségén túl a vezető politikusok népszerűségét is mérte.
Az első ingyenes középfokú nyelvvizsga lehetőségét jó kezdeményezésnek tartják a szakemberek, de kérdés, hogy a felkészülésben mennyire egyenlő esélyekkel indulnak a diákok, írja a Magyar Idők.