A Ferraris berkekben már egy ideje rebesgették az F12 Berlinetta továbbfejlesztett kiadásának érkezését, azonban a lepel lerántásával az olaszok minden képzeletet felülmúltak. Az utód, a Genfi Autószalonon debütáló 812 Superfast a Ferrari 70 éves történelmének legerősebb orrmotoros szériamodelljeként mutatkozik be.
A legfrissebb értesülések szerint legalább 55 ember életét követelte egy pokolgépes merénylet csütörtökön, amelyet Bagdad déli részében fekvő Hajj as-Surta nevű kerületben követtek el - közölték helyi egészségügyi és biztonsági források.
Egy Tesla sofőrje arra lett figyelmes a német autópályán Münchentől nem messze, hogy egy autó kiszámíthatatlanul közlekedik előtte és többször neki is csapódott a szalagkorlátnak. A jármű mellé...
Nincs nagy különbség a munkahelyi elköteleződésben az egész héten otthon dolgozók és az egész héten az irodában ülők között, azonban, akik már valamennyi időt itt is, ott is töltenek, sokkal...
OREM — Letartóztattak egy hatgyermekes édesanyát a párjával, amiért finoman szólva illetlen módját választották annak, hogy információt szerezzenek a szomszédaikról.
Csaknem 3500 kilakoltatás vagy birtokbaadás volt tavaly Magyarországon, ezerrel több, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar csütörtökön az MTI-vel. Adataik szerint...
Kifejezetten rossz volt ma a befektetői hangulat az európai tőzsdéken, a főbb részvényindexek fél százalék körüli mínuszban álltak a magyar piac zárásakor. A hazai tőzsde alulteljesítőként 0,7...
Állásfoglalást szeretnénk kérni az alábbi témában:1954-ben született alkalmazottunk idén tölti be a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt. A munkáját már évek óta nem tudja 100%-osan ellátni. Eddig nem küldtük el, az életkorára (nyugdíj előtt álló) való tekintettel, de megválnánk tőle, amint nyugdíjas lesz. Persze ő továbbra is szeretne nálunk dolgozni! Azt tudjuk, hogy csak akkor mehet nyugdíjba,…
Férjem 1954-ben született. A jogszabályok értelmében mikor mehet öregségi nyugdíjba, és milyen juttatásokra jogosult? Munkaviszonya 1968 óta tart. Közalkalmazotti munkaviszonya 1982 óta tart. Felmentési időre jogosult? Mikortól vehető igénybe és hány hónap? Végkielégítésre jogosult? Ez hány hónap?
Hat év után újraindítja népszerű reggeli műsorát az RTL Klub - tudta meg a 24.hu. Azt is tudni vélik, hogy az egyik lehetslges műsorvezető Kiss Ramóna lenne.
Január vége óta házi szárnyasokban nem mutatták ki a madárinfluenza fertőzést, ha ez így marad, március elején valamennyi védő- és megfigyelési körzetet feloldhatnak - közölte Bognár Lajos egy szakmai konferencián, amiről a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatott.
A Pest Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt vádat emelt az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet két vezető tisztségviselője és két alkalmazottja ellen szabálytalan hitelügyletek miatt, amelyek a pénzintézet fizetésképtelenségéhez vezettek - közölte a Pest Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Rétvári Bence EMMI-államtitkár nyilatkozata után újra előtérbe került a hazai nyugdíjemelés rendszere és ezáltal a 13. havi nyugdíj híre. Most elmagyarázzuk részletesen, miért nem érzi mindenki a...
Rászoruló gyermekeknek szánt ruhaneműt, tartós élelmiszereket és könyveket adott át csütörtökön a beregszászi járási Mezőváriban több mint 30 családnak a Katolikus Karitász és a Via et Vita Nagycsaládos Egyesület
Legalább 50-en életüket vesztették és 200-an megsebesültek csütörtökön a dél-pakisztáni Szindh tartomány Szevan városának egyik mecsetjében, ahol egy öngyilkos merénylő robbantott - közölte a helyi sajtó.
Homolya Róbert az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára lett, ezért távozott a cégtől. A Rába csütörtöki, piaczárást követő tájékoztatásában jelentette be,...
Az egyik brit fogadóiroda oddsokat kínál néhány egészen nagy baromságra a regnáló USA-elnökkel, Donald Trumppal kapcsolatban. Íme a legidiótább fogadások: Trumpról repteret neveznek el Oroszországban - 13.00 Az elnök regnálása alatt minden évben Oroszországba megy nyaralni - 34.00 Trump és Putyin megosztott Nobel-békedíjat kapnak - 67.00 Trump eladja Alaszkát az oroszoknak - 101.00 A fogadóiroda…
A hétvégén változékony idő várható, kezdetben eső, ónos eső, havazás is lehet, vasárnap már napsütés is elképzelhető. Lassan enyhül a hideg, helyenként már a leghidegebb órákban is 0 fok körül alakul a hőmérséklet, napközben 10 fok körüli meleg lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
Országszerte 86 csődközeli helyzetben lévő vállalkozást tüntetett el a hatóságok, illetve a hitelezők elől az a 38 ember, akik ellen sikkasztás, költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Heves Megyei Főügyészség.
Megemlékezni és a székelység autonómiaigényét kinyilvánítani hívja Székelyföld lakóit Marosvásárhelyre március 10-re Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke csütörtöki felhívásában