Illegális gyógyszerkereskedelmi tevékenység miatt bezáratott két budapesti gyógyszertárat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) - derült ki a témában tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
Oroszország - Egy ex-rendőrt, Arsen Bairambekovot azzal vádolják, hogy megölt négy hajléktalant, akiket aztán egy erdőben okkult rituálékkal akart zombivá változtatni.
A geopolitikai környezet változásai és az európai biztonságpolitika kihívásai miatt a szlovénok 57 százaléka támogatná a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását - derült ki a Delo című szlovén napilap hétfőn közzétett felméréséből
Newcastle - Lisa Lee (25) nem engedte közös ágyukban aludni Lewis Little-t (25) mert párja túl hangosan horkolt. Azonban a hang amit Lisa idegesítő horkolásnak vélt, a férfi halálhörgései voltak.
Az első fokon eddig tárgyalt közel hetven ügy mindegyikében jogtalannak találta és érvénytelenítette a bíróság azt a bírságot, amelyet a csendőrség rótt ki a székely szabadság napja alkalmából tavaly tartott marosvásárhelyi felvonulás és tüntetés szervezőire és résztvevőire - közölte a Marosszéki Székely Tanács hétfői közleményében
A Viszkis utódjaként híresült el, Cs. Richárd, akit több tucat pénzintézet elleni támadással gyanúsítanak. Hat év alatt több mint negyvenmillió forintot rabolt össze. A családos férfi az internetes kereskedelem mellett bankrablásból élt. Végigportyázta az országot, átlagosan egy-két millió forintot zsákmányolt alkalmanként.
Donald Trump amerikai elnök határozottan elkötelezett az Európai Unióval folytatott partneri viszony mellett - mondta Mike Pence amerikai alelnök hétfőn Brüsszelben, ahol tárgyalásokat folytat az EU és a NATO vezetőivel
Napjaink technológiai fejlődése sokszor észrevétlenül, de jelentős változást hozott az emberek mindennapjaiba. Ma már nem lepődünk meg, ha egy mesterséges chatbot válaszol az ügyfélszolgálatot...
Illegális gyógyszerkereskedelmi tevékenység miatt bezáratott két budapesti gyógyszertárat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) - derült ki a témában tartott hétfői...
Ifjusagigarancia.gov.hu címmel az ifjúsági garanciaprogramot segítő honlapot indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) támogatásával az Új Nemzedék Központ (ÚNK) - jelentette be Novák Katalin, az Emmi család-, ifjúsági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Budapest - Illegális gyógyszerkereskedelmi tevékenység miatt bezáratott két fővárosi gyógyszertárat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.
Megkezdődött hétfőn a nyugat-törökországi Mugla városban a pere annak a 47 embernek, köztük 37 katonának, akik a tavaly július 15-ei puccskísérlet során állítólag merényletre készültek Recep Tayyip Erdogan török államfő ellen a közeli Marmaris egyik tengerparti szállodájában - jelentette a Dogan török hírügynökség.
Nagy kihívás egy új munkahelyen beilleszkedni. A váltás miatt gyakran érezhetjük bizonytalannak magunkat. Mik az elvárások? Vajon maradéktalanul elvégzem a munkámat, elégedettek velem?
A parlament elkezdi a tavaszi ülésszakát. Orbán Viktor napirend előtt a 2017-es év teendőiről címmel mond beszédet. A miniszterelnök a napirend előtti felszólalásokra reagálva tette helyre az ellenzék vezetőit.
Illegális gyógyszerkereskedelmi tevékenység miatt bezáratott két budapesti gyógyszertárat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI)
Lojang - Míg a legtöbb férfi inkább óvja, védi legérzékenyebb testrészét az ütésektől és rúgásoktól, Wei Yaobin már 10 éve kiteszi férfiasságát a legnagyobb próbatételeknek is. Mindezt önszántából.
A Dr. Johannes Coy német rákspecialista és táplálkozástudós által összeállított listán nemcsak olyan közismerten egészséges zöldségek szerepelnek, mint a brokkoli (prosztatarák ellen véd) vagy a paradicsom (csökkentheti a mellrák kialakulásának rizikóját), hanem néhány kevésbé megbecsült élelmiszer is, mint például a zeller, a rukkola és az aludttej.
Hosszú heteken keresztül fűteni kellett volna a balmazújvárosi klub pályáját annak érdekében, hogy a hétvégi bajnoki megrendezésre kerülhessen, emiatt pedig lehűlt volna a stadion közelében található termálfürdő víze.
Illegális gyógyszerkereskedelmi tevékenység miatt bezáratott két budapesti gyógyszertárat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) - derült ki a témában tartott hétfői...
Határozottan cáfolta hétfőn az Európai Bizottság a testületet vezető Jean-Claude Juncker esetleges lemondásáról szóló, névtelen forrásokra hivatkozó sajtóértesüléseket.
Jellemzően jó hangulatban indult a nap az európai tőzsdéken, majd a nap folyamán vegyes lett a kép,a nap vége fele a német tőzsde kivételével már az előző napi záróértékük alá csordogáltak vissza a...