A nettó bérek 7,8 százalékkal nőttek tavaly, a lakásárak viszont mind az FHB lakásárindexe, mind az otthonterkep.hu statisztikái alapján ennél nagyobb ütemben, 10-11 százalékkal emelkedtek - közölte az otthonterkep.hu hétfőn.
A magyar utazók egyre gyakrabban rendezik kártyával a szálláshoz és közlekedéshez kapcsolódó költségeiket - derült ki a Mastercard legfrissebb fogyasztói felméréséből[1]. Jelentősen nőtt azok aránya, akik utazás előtt az interneten vagy az utazási irodában fizetnek bankkártyával ezekért a szolgáltatásokért.
Csay Renáta lett az Év legjobb női versenyzője a World Paddle Awards-on. Tizennyolcszoros maratoni világbajnokunkat az alapítvány kuratóriuma is a legjobbak közé sorolta, a közönségszavazás pedig az ő sikerét hozta Montebelóban.
A közbiztonság javulására számítanak a magyarok a következő években - derül ki a K&H biztos jövő indexéből: 31 százalékuk szerint 5 éves távlatban javulhat a helyzet Magyarországon. A lakásbetörés a magyarok 39 százaléka szerint reális veszély, a nők és az alacsony jövedelműek tartanak ettől a leginkább.
A bevezetés óta eltelt másfél évben összesen 36 ezer család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) 87 milliárdos összegben, vagyis egy család átlagosan mintegy 2,4 millió forint támogatásban részesült - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az LMP-s Schmuck Erzsébet írásbeli kérdésére. Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában…
"A kerekesszékes nőknek éppolyan fontos a szépség és a vonzerő, mint az épeknek" - Ez a gondolat hívta életre a Miss Spinner szépségkirálynő-választást. A szervezők rendhagyó fotózással próbáltak kedvet csinálni a még bizonytalankodó jelentkezőknek.
Az egyszerűsített foglalkoztatás témájával rendszeresen foglalkozunk, sok kérdés merül fel az Adózóna felhasználói részéről is e foglalkoztatási formával kapcsolatosan. Szeretnénk megtudni, hogy az elmúlt években Önnek milyen személyes tapasztalatai voltak.
Az online vagy mobil bankolás ma a felhasználók többségének már az élet mindennapos részévé vált. Az viszont, hogy az ügyfelek akár teljes irányítást szerezhetnek saját pénzügyi információik felett, még a jövő zenéje. Azonban ez a jövő már nincs is olyan messze.
Tíz éve kezdte el a Portfolio a féléves gyakoriságú Privátbanki felmérést, amely alapján a magyar gazdagok vagyona az elmúlt évtizedben megháromszorozódott. Ügyfélszámlákból közel dupla annyi lett 10...
A borult időből több helyen eső, zápor, északkeleten havas eső, esetleg hó is lehet. Nem hangzik túl jól, de talán az ország délnyugai csücskeiben meg lehet úszni a csapadékot, legalábbis a met.hu szerint ott lesz a legkevesebb. A csúcshőmérséklet általában 6 és 11 fok között alakul.
A feltörekvő piaci részvények piacán igazi rali zajlott 2016-ban: a folyamat fő mozgatórugói többek között a helyi politikai események, az árupiaci árak magához térése és a hozamvadászat voltak. A Fidelity felsorol néhány tényezőt, amelyek hatással lehetnek ebben az évben a feltörekvő országok gazdaságára.
Meglepően nyilatkozott David Davis, aki Tallinban azt mondta, hogy országának szüksége van az Európai Unióból érkező alacsonyabb képzettségű munkaerőre, így még sok évig nyitva marad számukra a munkaerőpiac. Na de ha így van, akkor egyáltalán minek a kilépés?
Melbourne - Bevásárlóközpontba csapódott kedden egy kisrepülőgép öt emberrel a fedélzetén Melbourne-ben, Ausztráliában, valószínűleg mindannyian életüket vesztették.
Budapest- Holttestet találtak a tűzoltók egy teljes terjedelmében leégett szigetszentmártoni házban - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője keddre virradóra az MTI-t.
Fiúk! Ezzel a budapesti olimpiával lesre futottunk! Blamázs! Ráadásul a Két Fejű Kutya Párt plakátjai miatt rajtunk röhög az ország! Találjatok ki valamit!
Holttestet találtak a tűzoltók egy teljes terjedelmében leégett szigetszentmártoni házban - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője keddre virradóra az MTI-t.
Budapest - Elfogták, majd kiadatási őrizetbe vették a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság járőrei azt az iraki férfit, aki a gyanú szerint 2016 novemberében Németországban megerőszakolt egy 13 éves kislányt - közölte kedden a police.hu oldalon az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).