Hatalmasak a különbségek az ország különböző pontjai között, ha a lakásárakat nézzük. Ráadásul egyre nő. Míg 2007-ben a válság előtt még csak öt és félszer kellett többet fizetni Budapesten átlagosan...
Tizenkét járásban fejleszt, valamint épít új, modern távközlési hálózatot a PR-TELECOM Távközlési, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., több mint 3,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.
Kifejezetten enyhe idő, január viszonylatában pedig egyenesen kánikula. Jelenleg még vannak pontjai az országnak, különösen a Kisalföldön, ahol fagy, de például az ország dél-keleti vidékein és a Kis-Balaton vidékén már most, hajnali 5:40-kor +5 fok van. Napközben pedig a borult, párás idő ellenére is akár 12-13 fok is lehet, aminek nálam jobban talán csak a BKK, az FKF és a kerületek…
Az új elnök jóváhagyásával amerikai katonai akciót indítottak vasárnap egy al-Kaida bázis ellen Jemenben. Noha először tagadták, kiderült, hogy civil áldozatok is voltak, ezért most az amerikai hadsereg kivizsgálja az ügyet. Miután az elnök rövid idő alatt sok meglepő lépést és nyilatkozatot tett, a félresikerült akció ugyancsak nem tesz jót megítélésének.
Budapest - Holttestet találtak a tűzoltók egy kigyulladt parasztházban a Baranyai megyei Túronyon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján péntek hajnalban.
Öt aranyat, három ezüstöt és egy bronzérmet szerzett a magyar alpesi serdülő válogatott a korosztály egyik legrangosabb nemzetközi versenyén, a Trofeu Borrufán, Andorrában.
Nagy visszatérés ez, az egykori műsorvezető évek óta az állami médiában dolgozott, volt hírigazgató, vezette a Panorámát és a Parlamenti Naplót is. A 24.hu értesülését a TV2 egyelőre nem kommentálta.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint a NAV mindenkori vezetője főszerkesztői, szerkesztési feladatokat lát el az Adóvilág hivatalos szaklapnál és az Adó és Vámértesítő lapnál.
Holttestet találtak a tűzoltók egy kigyulladt parasztházban a Baranyai megyei Túronyon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján péntek hajnalban.
A Fehér Ház lehetségesnek tartja, hogy nem segíti az Izrael és a palesztinok közötti békét az új zsidó telepek létrehozása vagy a már meglévők bővítése az "Izrael által elfoglalt palesztin területeken".
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságából három párt képviselői is jelezték, hogy megtekintenék az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metró beruházásáról szóló jelentését - közölte a főpolgármester a Népszavával.
A Szerencsejáték Zrt. becslése szerint tavaly a teljes árbevétel 44 százaléka származhatott sportfogadásból, a forgalom 2012 és 2015 között a két és félszeresére, közel 130 milliárd forintra nőtt - írta pénteki számában a Világgazdaság.
Új országigazgatót neveztek ki az IBM Magyarországi Kft.-nél, Rehus Péter új pozíciójában teljes körűen irányítja a magyarországi cég ügyfélkapcsolati munkáját és felel a vállalat teljes termék- és szolgáltatási portfóliójáért.
Nem állami szervezetek munkaerő-piaci szolgáltatásainak támogatása címmel új pályázati felhívás jelent meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében, civil és nonprofit szervezetek 6 milliárd forintra pályázhatnak - hívta fel a figyelmet Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára csütörtökön.
A hivatalnál 16 hónapja létszámzárlat van, közölte a minisztérium. A NAV kiterjedt feladatkörrel rendelkezik, ehhez pedig szükség van megfelelő létszámra és szakképzettségre.
A megváltozott világpolitikai helyzet és a migrációs válság lesz a mai nem hivatalos máltai európai uniós csúcstalálkozó fő témája. Az egynapos csúcstalálkozó házigazdája Joseph Muscat máltai...
A januári extrém hideg miatt a hónap első felében 20-30 százalékkal több lakásbiztosítási káreseményt jelentettek be az ügyfelek, mint egy évvel korábban, duplájára nőtt például a csőtörések száma a vízcsövek elfagyása miatt - közölte a K&H Biztosító és az Union az MTI-vel.
Az Egyesült Államok "hatásos és elsöprő" válaszlépést tesz, ha Észak-Korea atomfegyvert használna vele vagy szövetségeseivel szemben - figyelmeztetett pénteken a Szöulban tartózkodó amerikai védelmi miniszter.
Épp akkor nem lehet tűzifához jutni (vagy csak nagyon drágán), amikor a leghidegebb van. A piacról kiszorították az illegális szereplőket, a többiek meg nem bírnak a kereslettel.