A Szerencsejáték Zrt. becslése szerint tavaly a teljes árbevétel 44 százaléka származhatott sportfogadásból, a forgalom 2012 és 2015 között a két és félszeresére, közel 130 milliárd forintra nőtt - írta pénteki számában a Világgazdaság.
Új országigazgatót neveztek ki az IBM Magyarországi Kft.-nél, Rehus Péter új pozíciójában teljes körűen irányítja a magyarországi cég ügyfélkapcsolati munkáját és felel a vállalat teljes termék- és szolgáltatási portfóliójáért.
Nem állami szervezetek munkaerő-piaci szolgáltatásainak támogatása címmel új pályázati felhívás jelent meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében, civil és nonprofit szervezetek 6 milliárd forintra pályázhatnak - hívta fel a figyelmet Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára csütörtökön.
A hivatalnál 16 hónapja létszámzárlat van, közölte a minisztérium. A NAV kiterjedt feladatkörrel rendelkezik, ehhez pedig szükség van megfelelő létszámra és szakképzettségre.
A Fehér Ház lehetségesnek tartja, hogy nem segíti az Izrael és a palesztinok közötti békét az új zsidó telepek létrehozása vagy a már meglévők bővítése az Izrael által elfoglalt palesztin területeken.
A megváltozott világpolitikai helyzet és a migrációs válság lesz a mai nem hivatalos máltai európai uniós csúcstalálkozó fő témája. Az egynapos csúcstalálkozó házigazdája Joseph Muscat máltai...
A januári extrém hideg miatt a hónap első felében 20-30 százalékkal több lakásbiztosítási káreseményt jelentettek be az ügyfelek, mint egy évvel korábban, duplájára nőtt például a csőtörések száma a vízcsövek elfagyása miatt - közölte a K&H Biztosító és az Union az MTI-vel.
Az Egyesült Államok "hatásos és elsöprő" válaszlépést tesz, ha Észak-Korea atomfegyvert használna vele vagy szövetségeseivel szemben - figyelmeztetett pénteken a Szöulban tartózkodó amerikai védelmi miniszter.
Épp akkor nem lehet tűzifához jutni (vagy csak nagyon drágán), amikor a leghidegebb van. A piacról kiszorították az illegális szereplőket, a többiek meg nem bírnak a kereslettel.
Budapest – Az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszónő, Kovács Ágnes (35) aktív sportolói élete után sem unatkozik: tanulásra adta a fejét, amiben a sokoldalúságát bizonyítja.
Lausanne – A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön négy hónapra eltiltotta a Bayer Leverkusen török válogatott labdarúgóját, Hakan Calhanoglut.
Elítéljük, hogy olyan fontos kérdésben, mint a büntető törvénykönyv sürgősségi kormányrendelettel, az „éj leple alatt” születik döntés. Elfogadhatatlan, hogy a kabinet a parlamentáris demokráciát mellőzve hozza meg ezeket a döntéseket – jelentette ki Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Egyre többen hangoztatják, hogy éveken belül kitörhet a háború Kína és az Egyesült Államok között, miután az új amerikai kormány és a távol-keleti ország éles szópárbajt vív egymással a Dél-kínai tengeri szigetek fennhatósága kapcsán.
A januári extrém hideg miatt a hónap első felében 20-30 százalékkal több lakásbiztosítási káreseményt jelentettek be az ügyfelek, mint egy évvel korábban, duplájára nőtt például a csőtörések száma a...
Öt évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után a Malév. A nemzeti légitársaság utolsó járata, az MA745-ös Helsinkiből háromnegyed tízkor landolt Budapesten. A cég felszámolása csak tavaly ősszel fejeződött be, új légitársaság pedig nem indult helyette, bár erre voltak próbálkozások.
Nem kérdés, ha az orosz gazdaságot valamilyen hatás éri, akkor az erőteljesen befolyásolja más országok gazdaságát is, így az Oroszországba irányuló exportlehetőségek leszűkülnek. A magyar gazdaság például 6,7 milliárd dollárnyi exportlehetőséget veszített el az Oroszország elleni uniós szankciók miatt – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió 180 perc című…
Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője, miután részt vett a csütörtöki imareggelin Washingtonban, rövid, kötetlen beszélgetést folytatott a szerda este beiktatott új amerikai külügyminiszterrel.