Az önvezető autók kora egyre közelebb van, és bár minden bizonnyal még évtizedeket kell várnunk, mire minden körülmények között átvehetik majd az irányítást tőlünk a négykerekűek, néhány gyártó már megmutatta, hogy semmi sem lehetetlen. Az autonóm Audi RS7 után ezúttal a NIO elektromos sportautója állított fel körrekordot egy amerikai pályán – méghozzá pilóta nélkül.
A dél-koreai ügyészség korrupcióval vádolta meg kedden Li Dzse Jongot, a Samsung Csoport tényleges irányítóját és négy másik vezetőjét a tavaly októberben kirobbant, Pak Gun Hje ideiglenesen felfüggesztett államfőt is érintő korrupciós botrányban.
A kormánypártok következő jogalkotási javaslata a hitelkárosultak ingatlanjának árverezési gyakorlatát érintené - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Fidesz-frakció helyettes vezetője. ...
Magyarország június végéig dönt egy eurókötvény kibocsátásáról - tájékoztatta a nemzetgazdasági minisztérium az MTI-t Varga Mihály miniszter interjújának a tartalmáról, amit a Bloomberg...
Betiltották a német hatóságok kedden annak a mecsetnek a működését, amelyben a berlini karácsonyi vásár elleni kamionos támadást elkövető Anis Amri is gyakran megfordult
Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Matolcsy György jegybankelnök és Parragh László MKIK-elnök részvételével zajlott kedden a Gazdasági Évnyitó. Az előadások sorát...
Az előzetesen tervezett 20 milliárd forint értékben adott el rövid kincstárjegyeket kedden az ÁKK, a hozam pedig stagnált az egy héttel korábbihoz képest. A meghirdetett 20 milliárd forintos...
Megkezdődött Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozójának gyakorlati előkészítése, de annak időpontjáról és helyszínéről még nem született megegyezés - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes az Állami Dumában, egy kerekasztal-beszélgetésen, amelyet Oroszország és az Egyesült Államok viszonyának szenteltek
Ez év április elsejével kérvényezem a nyugdíjazásomat. 1957-ben születtem, és a nők 40 éves nyugdíjkor-kedvezményét venném igénybe. Az utolsó 18 évet egy betéti társaságnál dolgoztam. A kérdésem, hogy jár-e felmondási idő, ha igen, mennyi? Mivel a munkaadóm erről nem szólt, és már nem tudnám letölteni, kérhetem-e, hogy fizesse ki.
A közigazgatási, rendészeti és honvédelmi intézmények dolgozói részére indít új gazdasági-pénzügyi képzést az idén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) a Budapesti Gazdasági Egyetemmel (BGE) közösen.
Annak a mintegy 120 ezer személyautó-tulajdonosnak, aki év végi évfordulóval kötötte újra kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb), március elsejéig kell rendeznie az esedékes, baleseti adóval növelt díjrészletét.
Minél jobban megy a matematika és a természettudományos tárgyak a diákoknak, annál gyorsabban növekszik a gazdaság. A kettő közötti szoros összefüggésről az MTA-tól Varga Júlia beszélt, a Stádium 28 kör közoktatási fórumán, számol be a 444.hu. Az oktatás jelenleg elsősorban olyan feladatok elvégzésére készít fel, amelyek el fognak tűnni.
Kérem tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy a rokkantsági ellátás és a fogyatékossági támogatás együtt folyósítható-e? Férjem rokkantsági ellátásban részesül, és állapotrosszabbodás miatt fogyatékossági támogatásra szerzett jogosultságot. Kérem szíves tájékoztatásukat.
A McDonald's hazai vállalata február 1-jén megnyitotta új Karrier Centerét a kilencedik kerületben. Az irodában érdeklődni lehet a McDonald's Kft. éttermi állásajánlatairól, a vállalati kultúráról, a munkavégzés körülményeiről vagy éppen a hosszú távú karrierlehetőségekről.
Bár Németország sok pénzt fizet be az Európai Unió közös kasszájába, de gazdasági értelemben mégis nettó haszonélvezője az egész rendszernek, mert rengeteg megrendelést kap például az EU-pénzt...
Az orvosok többsége hálapénzmentes egészségügyben szeretne dolgozni, 60 százalékuk szerint azonban pusztán a béremeléssel a paraszolvencia nem fog eltűnni - derült ki a Rezidensek és Szakorvosok...
Vicces videót készített a NuHeadzTv csapata az Oscar-gálán elkövetett bakiról, mikor vasárnap éjjel a fődíjat véletlenül először nem az igazi győztesnek adták át.
Az évszázados hagyományoknak megfelelően húshagyó kedden ismételten farsangbúcsúztató tikverőzést rendeznek a Fejér megyei Mohán, amelynek alakoskodó népszokása felkerült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe