A Mol árfolyama közel 3 százalékot esett azt követően, hogy a vállalat több fontos soron is alulmúlta az elemzői várakozásokat a negyedik negyedéves beszámolójában. Az OTP papírjai is estek a...
Hazánkban talán kevésbé fejlett a kutyatartás kultúrája, de ettől függetlenül itthon is rengetegen használják rendszeresen négykerekűjüket, hogy négylábú társaikat magukkal vigyék. A Nissan egy Egyesült Királyságban elvégzett felmérésre támaszkodva pedig úgy gondolta, hogy ideje megalkotni egy autót, amely mind a kutyusok, mind pedig gazdáik számára kifejezetten előnyös – az pedig már nem is…
Kerítés dőlt az úttestre a Közlekedési Múzeumnál a főváros XIV. kerületében, a Hermina úton, a forgalmi akadály miatt egy troli helyett pótlóbusz jár - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden kora délután a rendőrség honlapján.
Orbán Viktor miniszterelnök a kamara keddi eseményén kijelentette, hogy a jegybank által korábban összeállított versenyképességi kötet a jövőbeni gazdaságpolitika vezérfonala. Ezért most bemutatjuk a...
London - Az angol labdarúgó-Premier League-ben a bajnoki címért, a Bajnokok Ligájában viszont várhtóan kieső Arsenal francia mesterét, Arséne Wengert Kínából keresték meg, de nemet mondott.
Lengyelország elutasítja a kétsebességes Európát, valamint az Európai Unió elzárkózását a többi európai államtól - hangsúlyozta Marek Kuchcinski lengyel házelnök kedden azon a varsói egyeztetésen, amelyen a visegrádi országok parlamenti külügyi bizottságainak elnökei vesznek részt
A kormányszóvivő szerint a Soros György által finanszírozott nemzetközi szervezetek feljelentése alapján baloldali és liberális politikusok támadták Magyarországot a bevándorláspolitikája miatt hétfőn az Európai Parlamentben (EP)
Az emberek kifosztásának megakadályozását szolgálja a kormánypártok következő jogalkotási javaslata, amely a hitelkárosultak ingatlanjának árverezési gyakorlatát érintené.
Miskolcon is úgynevezett szuperkórházat hoz létre az egészségügyi kormányzat, összevonják a városi és a megyei intézményt április elsejétől - közölte az egészségügyért felelős államtitkár kedden Miskolcon.
Moszkva - Elhunyt az egyetemes jégkorongsport legnagyobbjai közé tartozó Vlagyimir Petrov, aki a szovjet válogatottal kétszer nyert olimpiát és kilencszer világbajnokságot.
Plágiummal vádolja és 5 millió dollár kártérítésért perli a U2 rockzenekart és fontemberét, Bonót egy brit gitáros, énekes-dalszerző, aki egy manhattani szövetségi bíróságon nyújtott be keresetet - értesült a New York Post című lap.
A munkáltatói utasítás, szabályzat, előírás a helyben szokásos módon, akár internetes (intranetes) felületen is közzétehető, a munkáltató azonban csak akkor hivatkozhat arra, hogy munkavállalói az azokban foglaltakat megismerték, ha a hozzáférés lehetősége bizonyított, illetve mindenki számára egyértelmű volt a közzététel helye – mondta ki a Kúria eseti döntésében.
2016 IV. negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 24 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól, ezen belül a költségvetési szervek beruházásai szűkültek nagyobb mértékben – írja legfrissebb jelentésében a KSH.
Nem csak korrupcióval, de hamis tanúvallomással és bűnös tevékenységből származó nagy pénzösszegek külföldön elrejtésével is vádolják a Samsung igazi irányítóját.
Anglia - Jack Devaney halott patkányokból készít tolltartókat, de megesik, hogy egeret, mókust vagy épp nyulat használ a különös tárgyak elkészítéséhez.
Az ENSZ egyik legfontosabb feladata az emberi jogok védelme, az egyik legfontosabb intézménye az Emberi Jogi Tanács (EJC), de nagyon fontos, hogy egyik ország se használhassa egy másikkal szemben a nyomásgyakorlás eszközéül az emberi jogokat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tanács 34
Hidegzuhanyként érte a befektetőket, amikor a Magyar Telekom múlt héten bejelentette, az idei eredmény után is 25 forint osztalékot fizetne részvényenként. A piaci szereplők ugyanis évről évre...
Közel 30 alkalommal riasztották a tűzoltókat a fővárosban a viharos erejű szél által okozott károkhoz kedd kora délutánig - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Rendszeresen megverik, megerőszakolják és éheztetik a nőket és a gyerekeket az Európába készülő afrikai migránsok számára létrehozott líbiai gyűjtőtáborokban - hívta fel a figyelmet kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
Bánki Erik, a Fidesz vezérszónoka (balra) a 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó EU-s források felhasználásáról szóló politikai vitában, az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. november 28-án. Jobbra Kerényi János és Petneházy Attila fideszes képviselők (Fotó: Kovács Attila / MTI) Egy olyan épületet, amit a Baranya megyei munkaügyi központ használ 20 éve. Az ingatlan megvásárlásához…
Egyre nagyobb teret kap az irodákban az otthonosság, ami ideális esetben nemcsak az íróasztalokon elhelyezett családi fotókat jelenti, hanem az irodaterek multifunkcionális kialakításában is tükröződik. A munkaerő-toborzásban és -megtartásban az iroda elhelyezkedése, belső kialakítása kulcsfontosságúvá vált, hiszen ha a munkavállaló jól érzi magát, az a munkaadónak is jó. Ha otthonról végzünk…
Újabb két, a helyi gazdaság és város-rehabilitációs fejlesztéseket támogató pályázati felhívást jelent meg; illetve emelkedett négy nyitott pályázat forrása is a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP), összesen 39,5 milliárd forint értékben - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára kedden az MTI-t.
A várakozásnak megfelelően 0,9 százalékon hagyta az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa, és a kamatfolyosón sem változtattak. Egyelőre kíváncsian várjuk az egy óra múlva megjelenő közleményt, bár...
Elmarasztaló ítéletet hozott jogerősen a 2015 őszén a röszkei közúti átkelőnél történt tömegzavargás miatt indult per vádlottjainak ügyében a Szegedi Törvényszék kedden.