Olcsó és jobban dolgozó munkaerőt várnak a cégek Ukrajnából. A munkaerőhiány már a keleti megyékben is felütötte a fejét, mert onnan elmentek az emberek Budapestre vagy Nyugat-Európába. A magyar munkaerőpiac reklámjára már a kormány is költ, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) rendezvényének tapasztalatairól számol be az Index.
Jelentősen, átlagosan negyedével csökkentek az újonnan kínált befektetési életbiztosítások ügyfélköltségei a Magyar Nemzeti Bank (MNB) januártól hatályba lépett ajánlásának köszönhetően. A termékpaletta a felére csökkent, a magasabb költségű befektetési életbiztosítások kiszorultak a piacról - mondta Windisch László, a jegybank felügyeleti alelnöke pénteken az MTI-nek.
Azt a tájékoztatást kaptam, hogy az aktív korúak ellátására jogosult vagyok és menni szeretnék szociális szövetkezetbe. Honlapjukon úgy olvastam, nem számít jövedelemnek, amit ott kapnék (26 ezer forint) és a hölgy a kormányablakban elmondta, hogy csak akkor tartható fenn az aktív korúak ellátása, ha semmilyen jövedelemben nem részesülök. A kérdésem, hogy a kettő együtt igénybe vehető-e?
Magyarország az Azerbajdzsánba irányuló gyümölcsfacsemeték exportja mellett az oltványokhoz szükséges agrártechnológiával is segíti az ázsiai országot - mondta a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MKSZN) ügyvezető igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.
Itt az év irodalmi botránya: Jászberényi Sándor író állítólag megfenyegette Gerlóczy Márton írót, hogy beveri a pofáját egy facebookos paródiaoldal miatt. Gerlóczy nyilvánosan vágott vissza, Jászberényi nem kommentál.
De maguk még ne engedjenek ki, van még hátra ebből a napból, és két órán belül érkezik remek kollégám, Sarkadi Zsolt, aki egészen éjfélig szállítja majd a minőségi kontentot. Legyenek éberek, mint ez a kommentelő, aki egy pornófilmben is képes volt kiszúrni a háttérben felvillanó kutyát:
A kormány minden állattartót kártalanít a madárinfluenza miatt keletkezett veszteségeiért; erre több mint 3 milliárd forint áll rendelkezésre, amiből eddig mintegy 1,2 milliárd forintot fizettek ki - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-vel.
"Donald Trump amerikai elnök a nyugati világ biztonságával játszik" - jelentette ki Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje a Der Spiegel című német hírmagazinnak adott...
"Donald Trump amerikai elnök a nyugati világ biztonságával játszik" - jelentette ki Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje a Der Spiegel című német hírmagazinnak adott interjúban.
A nagymellényű szaunázók mindig azzal jönnek, hogy bezzeg Nyugat-Európában már senkinek eszébe sem jut fürdőruhát húzni, mikor belép a wellness-be, sőt, ki is zavarják, ha úgy tesz. Nem egészséges a fürdőruha anyagának kipárolgása – világosítanak fel. Meg hát különben is, minek zárnád a tested egy szoros gumidarab börtönébe, mikor szabadon is lenghet a farkad / melled?
A szél megrongálta a Riazor Stadion tetőszerkezetét, ezért elhalasztották a Deportivo La Coruna-Real Betis összecsapást, a spanyol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának pénteki nyitómérkőzését.
Tavaly az egész évet tekintve mindhárom - az élelmiszer- és élelmiszer jellegű, a nem élelmiszer és az üzemanyag kiskereskedelmi alágban nőtt a forgalom - mondta Marczinkó Zoltán István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.
Januárban 227 ezerrel bővült az Egyesült Államokban a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma - derült ki a ma közzétett, átfogó munkaerő-piaci statisztikákból. Az adat jócskán felülmúlta a...
A Fővárosi Önkormányzat, az Alstom és Medgyessy Péter érintettségét veti fel a 4-es metró körüli korrupciós ügyben az OLAF jelentése, amelyet ma hozott nyilvánosságra Csepreghy Nándor. A Jobbik neveket akar hallani, az LMP politikai felelősségvállalásról beszél.
Egyértelműen bizonyítja az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése a baloldali kormányok és a 2010 előtti budapesti városvezetők felelősségét a 4-es metróberuházás korrupciós botrányában - jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Los Angeles - Lezajlott a Sötét ötven árnyalata premierje és a gálán megjelenő hölgyek nem takargatták magukat túlzottan! Ön szerint ki nyerte a dekoltázsversenyt?