2017. február 4. szombat

febr. 4
19:57
Három arany Hosszúnak, egy Kenderesinek (Alternatív Energia)
A nizzai viadal az első állomása a Golden Tour elnevezésű franciaországi sorozatnak.
febr. 4
19:57
Beérett a kemény munka: négy hónappal műtéte után újra vív Rédli András (Blikk)
Budapest — Készen áll a visszatérésre Rédli András (33)! Az olim­piai bronzérmes, világ- és Euró­pa-bajnok párbajtőröző még tavaly, a riói ötkarikás játékokat követően, az október 9-i válogatóversenyen szenvedett térdsérülést, porcleválással kellett operálni.
febr. 4
20:03
Újabb tragédia: még egy barátot vesztettek el a testépítők (Blikk)
Egy hétvége, két haláleset, két barát” - ez áll Vida Zoltán üzenetében, miután Kormány Mihály halála után szombaton egy újabb testépítő halálhíre került napvilágra.
febr. 4
20:03
A Szabadság-szobor fejét levágva ábrázolják Trumpot (ATV)
Heves sajtóreagálásokat váltott ki szombaton a Der Spiegel című német hírmagazin Donald Trumpot ábrázoló címlapja, amelyen az Egyesült Államok új elnöke lefejezi az amerikai Szabadság-szobrot.
febr. 4
20:03
Davis Kupa: Fucsovicsék ötszettes drámával kerültek a nagy bravúr kapujába (Agroinform)
A magyar csapat behúzta a párost, így az utolsó két egyest 2-1-es vezetésről kezdi a szlovákok ellen.
febr. 4
20:05
Elérték céljukat a román tüntetők (ATV)
A román kormány hatálytalanítani fogja vasárnap korábbi sürgősségi rendeletét, amellyel a büntető törvénykönyvet (Btk.) és perrendtartást módosította - jelentette be Sorin Grindeanu miniszterelnök szombaton, a rendelet elleni országos tüntetéssorozat ötödik napján.
febr. 4
20:15
Szavazzon: Szeretné, hogy Budapest rendezze a 2024-es olimpiát? (Blikk)
Óriási kiadást, de remélhetőleg még nagyobb anyagi bevételt jelenthetne a dicsőség mellett Magyarország számára, ha a főváros elnyerné a 2024-es nyári ötkarikás játékok megrendezésének jogát. Olvasóinkat arról kérdezzük, hogy egyetértenek-e a budapesti olimpiával?
febr. 4
20:15
Gyurcsány adott jobbra is, balra is - Fotók (Alternatív Energia)
"Magyarország egyik vezetője voltam, vagyok és maradok."
febr. 4
20:27
Akarja tudni a nyerőszámokat? (Spa Trend Online)
febr. 4
20:27
Márton Anita ezüstérmt dobott (Sport365)
A súlylökő Márton Anita második helyen zárt a karlsruhei World Indoor Tour versenyen, szombaton.
febr. 4
20:27
Ősztől kötelező lesz a gyűlölt állami töriatlaszból érettségizni (444.hu)
Mondhatnak bármit a történelemtanárok, a kormány így akarja és kész.
febr. 4
20:29
Az angol válogatott már a gólja előtt bemutatta gólörömét (Sport365)
Ross Barkley megmozdulása nem éppen volt sportszerű. Az Everton játékosa a labdát vezette az üres kapura, amikor elkezdett örömködni.
febr. 4
20:33
Botrányos címlappal bírálta a német lap Donald Trumpot (Blikk)
Heves sajtóreagálásokat váltott ki szombaton a Der Spiegel című német hírmagazin Donald Trumpot ábrázoló címlapja, amelyen az Egyesült Államok új elnöke lefejezi az amerikai Szabadság-szobrot.
febr. 4
20:36
Nem vicc: megveheti ezt a karibi szigetet az eBay-en (Blikk)
Virginia Caye — Manapság már szinte bármit meg lehet vásárolni az eBay-en keresztül, akár egy privát karibi szigetet is!
febr. 4
20:45
Hidegfront érkezik vasárnap (Spa Trend Online)
Délután északkeleten 4-6, máshol 7-12 fokot mérhetünk.
febr. 4
20:48
Ilyen számokkal nem csoda, hogy nem volt telitalálat a lottón (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 5. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
febr. 4
20:51
Lázba hozza a fél világot a Super Bowl - összegyűjtöttünk néhány érdekességet (Blikk)
Houston — Az év egyik legnagyobb izgalommal várt sporteseményét rendezik magyar idő szerint hétfő hajnalban (a Sport1 már vasárnap 22 órától felvezeti a csatát): a Super Bowl keretében összecsap az Atlanta Falcons és a New England Patriots, hogy eldöntse, ki legyen a bajnok az idén az amerikaifutball-ligában (NFL).
febr. 4
21:00
Aubameyang mattolta Gulácsit – videó (Sport365)
A Bundesliga 19. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Borussia Dortmund 1-0-ra legyőzte az RB Leipziget.
febr. 4
21:00
A nép nyomására visszavonják a rendeletet Romániában, ami legalizálta volna a korrupciót (444.hu)
Százezrek tüntettek öt napon át, de megérte.
febr. 4
21:02
A Demokrata újságírója mentálisan sérültnek tartja azokat, akik aláírják az olimpiaellenes népszavazási kezdeményezést (444.hu)
Szerencsére a Momentum Mozgalom elkezdte listázni ezeket az őrülteket!
febr. 4
21:09
Együtt meztelenkedik a két tetkós szexbomba - 18+ fotók (Blikk)
Két korábbi valóságshow-sztár, Jemma Lucy és Chantelle Connely ledobták a textilt és egy közös fotósorozatban meztelenkedtek! A fotók magukért beszélnek!
febr. 4
21:11
Finom falatok Fásy Ádám konyhájából (Blikk)
Kedves Olvasó!
febr. 4
21:27
Milliárdokért csábítják el a legjobb labdarúgókat az ázsiai futballcsapatok (Blikk)
Peking — Európában lezárult a téli átigazolási piac a jelentősebb labdarúgó-bajnokságokban, ám ezúttal sem az úgynevezett topligák, hanem a kínai piac befolyásolta a transzfereket, s még egy ideig érezteti is majd hatását a keletiek pénze, az újdonsült ázsiai csúcsbajnokságban ugyanis még február 28-áig lehet szerződtetni focistákat.
febr. 4
21:29
Állati ötletek: ezek a leghülyébb jachtok (Blikk)
Monte-Carlo — A világon sok különleges dolog van, de kevés múlja felül a legőrültebb hajókat.
febr. 4
21:30
Topligák: Szalai csereként duplázott, a Chelsea rendesen visszavágott az Arsenalnak (Agroinform)
A Liverpool megint leégett, Messi ismét szabadrúgásgólt lőtt a Bilbaónak, megvan Dárdaiék első 2017-es sikere.
febr. 4
21:33
El Niño történelmi duplájával győzött az Atléti - videó (Sport365)
Az Atlético Madrid Fernando Torres duplájával 2-0-ra legyőzte a vendég Leganés együttesét a spanyol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati játéknapján.
febr. 4
21:33
Csakis a közösség erejének köszönhetjük, hogy nem kell több madárnak meghalnia a Váci úti gyilkos üvegfal miatt (444.hu)
A fenyőrigók megmenekültek a pusztulástól, hála a jó embereknek!
febr. 4
21:45
Sztárchat - Peter Srámek lesz a vendégünk, bármit kérdezhet tőle (Blikk)
Peter Srámek a Sztárban sztár + 1 kicsi műsor versenyzője a Blikk vendége lesz kedden, február 7-én. Vasárnap vége lesz a műsornak.
febr. 4
21:47
Tolószékből mutat példát a magyar színész - fotók (Blikk)
Budapest — Észre sem vesszük, milyen az, amikor van kezünk és lábunk, amíg el nem veszítjük – jelentette ki Hirtling István (58), aki az Életrevalók című színdarabban egy nyaktól lefelé béna férfit alakít.
febr. 4
21:48
Hoppá! Elmarad a Real meccse! (Agroinform)
A bajnokságot vezető Real Madrid vasárnap 20.45-től a Celta Vigo otthonában lépett volna pályára, de a Balaídos-stadiont egy nagy vihar és a 120 km/h-s szél megrongálta, így biztonsági okokból elhalasztották a mérkőzést. Pedig a Real a zsúfolt program miatt ragaszkodott volna ahhoz, hogy játsszanak.
febr. 4
21:54
Ingatlan-adásvételek száma hazánkban - ábra (ProfitLine)
tranzakciószám-becslés, Duna House
febr. 4
22:03
Így maradjunk egy életen át boldog házasok (Blikk)
Bár a mai modern társadalomban sokan úgy gondolják, a házasság kissé régimódi, mégis kutatások igazolják, hogy akik férjükkel, feleségükkel élnek, boldogabbak és hosszabb életűek, mint akik nem.
febr. 4
22:06
Hallott már a szemfelszedőkről? Zsuzsa az utolsó, aki a kihalófélben lévő hivatást űzi (Blikk)
Budapest — Szabóné Lendvai Zsuzsa (65) szakmája egyike azoknak a különleges hivatásoknak, amelyet már alig néhányan űznek a világon.
febr. 4
22:06
Hosszú Katinka a masszázságyról üzent rajongóinak (Sport365)
A nizzai úszóverseny szombati napján három aranyérmet is begyűjtő Hosszú Katinka a masszázságyról posztolt rajongóinak.
febr. 4
22:06
Rosszindulat és inkompetencia jellemzi Donald Trump kormányzását (444.hu)
A pénteki vízumrendelet tapasztalatai alapján nehéz évek várnak az amerikai kormányzatra.
febr. 4
22:08
Radics Gigi nyerte A Dal utolsó válogatóját (Blikk)
Radics Gigi nyerte A Dal 2017 harmadik, utolsó válogatóját szombaton. A zsűri döntésével még Pápai Joci, Tóth Gabi és Freddie Shuman feat. Lotfi Begi, Závodi + Berkes Olivér, illetve a The Couple, a tévénézők szavazataival a Soulwave jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.
febr. 4
22:39
Állítólag nem erőszakolták bele a vízbe a németjuhászt az Egy kutya négy élete forgatásán (444.hu)
Két felvételből vágták össze direkt úgy, hogy pánikot keltsen.
febr. 4
23:00
Donald Trump nevetségesnek nevezte rendeletének felfüggesztését (ProfitLine)
Nevetségesnek nevezte szombaton Donald Trump amerikai elnök, hogy egy szövetségi bíró pénteken ideiglenesen felfüggesztette az általa hét, muszlim többségű ország állampolgáraival szemben elrendelt beutazási tilalmat. Szerinte felül fogják bírálni a bíró döntését.
febr. 4
23:12
Nagy Ádám kiharcolt egy kiállítást, Hamsik és Mertens triplázott (Sport365)
A Serie A 23. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Nagy Ádámmal felálló Bologna hazai pályán szenvedett 7-1-s vereséget a Napoli ellen.
febr. 4
23:12
Kellemesen rekurzív éjszakát kívánok! (444.hu)
Ma már úgysem történik semmi, adjunk hálát, hogy ma délután a természet adott egy kis előzetest a tavaszból, amolyan intrót, tegyük el magunkat holnapra. Elalváshoz egy magyar lány kiemelkedő Instagram-profiljának legfrissebb darabját ajánlom, ami egy izgalmas internetfilozófiai kérdést boncolgat.

2017. február 5. vasárnap

febr. 5
0:06
33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban (ProfitLine)
A következő két évben további 33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban, így 2013-hoz képest 2018-ra 62 százalékkal emelkednek a bérek - mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 5
1:45
Amerika felülvizsgálja a Kubával kapcsolatos politikát (ProfitLine)
A Kubával kapcsolatos amerikai politika teljes felülvizsgálatán dolgozik Donald Trump elnök kormányzata - közölte a Fehér Ház szóvivője pénteken, szokásos napi sajtókonferenciáján.
febr. 5
2:18
Dél-Alföldön vannak az ország gazdasági tartalékai (ProfitLine)
Mezőgazdasági és élelmiszeripari lehetőségei, valamint munkaerő-tartalékai révén a dél-alföldi régiók jelentik Magyarország gazdaságának tartalékait - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Békéscsabán.
febr. 5
2:30
Meghátrált a román kormány: visszavonják a felháborító rendeletet (Portfolio)
A román kormány hatálytalanítani fogja vasárnap korábbi sürgősségi rendeletét, amellyel a büntető törvénykönyvet (Btk.) és perrendtartást módosította - jelentette be Sorin Grindeanu miniszterelnök...
febr. 5
3:24
Így változik a cigaretta ára (ProfitLine)
Egy doboz Sopianae, Multifilter, Symphonia cigaretta éves fogyasztói átlagára, Ft (multifilteres, rövid, csomag)
febr. 5
4:27
Ennyi fizut kellene kapnod, ha rendesen megfizetnének! - kalkulátor (ProfitLine)
A KSH adatai szerint 2016 első tíz hónapjában (ez most a legfrissebb adat) a nettó keresetek emelkedése – a személyijövedelemadó-kulcs 1 százalékpontos csökkenése következtében – a bruttó bér átlagát meghaladó mértékű, 7,6% volt. Kalkulátorunk segítségével megmutatjuk, hogy mekkora bért kellene kapnod a tudásod alapján.
febr. 5
5:30
Nagy visszatérőkkel startol az Esti Frizbi új évada (ATV)
Vasárnap este indul az Esti Frizbi új évada az ATV-n. Hajdú Péter ezúttal Kárász Róbertet és Sváby Andrást faggatta abból az alkalomból, hogy a két népszerű tévés az ATV-n tér vissza a képernyőre.
febr. 5
6:06
Így kereshetsz Te is sok pénzt a nulla banki kamatok helyett! (ProfitLine)
A magyar tőzsde szárnyal, 2016-ban mintegy 30%-ot tudott keresni az, aki a BUX indexben tartotta a pénzét (mindeközben a bankbetétekkel szinte nullát). Hétfőn piacnyitás előtt a Richter eredményével indul a gyorsjelentési szezon. A hónap második felében jön a MOL és a Magyar Telekom eredménye, míg március elején az OTP számaival leszünk gazdagabbak.
febr. 5
6:48
Mafraq, ahol a lakosság fele háborús menekült (444.hu)
Jordánia, bár nem írta alá a Genfi Egyezményt, szolidaritást mutatott a szíriai menekültválság kapcsán: ma már az ország lakosságának 10%-át teszik ki a menekültek.
febr. 5
6:50
Kiskereskedelmi forgalomban kapható drónokból gyárt gyilkos gépeket az ISIS (444.hu)
Egy Moszulban talált 30 oldalas dokumentum alapján a terroristák gondosan jegyzőkönyvezték dróntámadásaikat, hogy tanulhassanak a tapasztalatokból és optimalizálhassák az eszközöket.

Keresés