Megengedhetjük magunknak, hogy vad asszociációkkal próbálkozzunk, például a bíbor petúnia (Petunia cvs) és a mexikói lángfutó (Senecio confusus) keverésével.
A házilag készített növényvédőszerek számos változata ismert. A legtöbb sokkal olcsóbb, mint a kereskedelemben kapható megfelelője, és sok közülük hatékonyabb is.
Várhatóan szerdáig marad a csapadékos időjárás az ország nagy részén, így a vörösiszap által elöntött területeken is - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
Az amerikai űrkutatási hivatal felajánlotta műholdfelvételeit a himalájai gleccserek olvadását és ennek következményeit tanulmányozó kutatóknak. A NASA Nepál fővárosában, Katmanduban indította útjára az új monitoring-rendszert.
Az amerikai csótány a gyakori csótányfajták legnagyobbika, akár 3 cm-nél is nagyobbra megnőhet. Sötétvörös vagy sötétbarna színűek, torukon fehér mintázattal. Lássuk, mit érdemes még megtudni ezekről a teremtményekről!
Ez a fajta csótány egy kicsit kisebb az amerikainál, nyakpajzsán jellegzetes sárga szegély látható és az amerikai csótánnyal hasonló körülmények között él. Ezek is a meleg, nyirkos közegeket szeretik, és gyakran találkozunk velük konyhákban, éttermekben, sütödékben és élelmiszerraktárakban.
A kertészeti ajándékok bármelyik kertészt boldogsággá teszik! Még az olyan egyének is értékelni fogják az ilyen ajándékokat, akik csak üldögélni szeretnek a kertben, de a munka nagy részét másra bízzák.
Az összes ékszer fakóvá, színtelenné és mocskossá válik idővel. A hagyományos tisztítási módszerek némelyike kémiai vegyszereket tartalmaz, amelyek nem környezetbarátok.
A lakásunkba való kertépítés nagyszerű módja a szennyezés csökkentésének. Gondoljunk csak a zöldségeshez való útjainkra, amiket megspórolhatunk, ha már friss gyümölcseink és zöldségeink vannak.
Akinek van autója, az egész biztosan évenként legalább egyszer karbantartja, szervizbe viszi. Gázkészülékeiről azonban hajlamos megfeledkezni az ember, pedig éppoly életveszélyes berendezés lehet, ha elhanyagolják. Nem beszélve arról, hogy a megfelelő ellenőriztetés híján a készülékek idő előtt tönkremehetnek, szennyezhetik a környezetet.
A nők egész októberben - de csak munkanapokon - ingyen utazhatnak az olasz vasutakon, ha nem egyedül teszik ezt. A Trenitaliának a nők jogaiért indított kezdeményezését éppen a nők jogaiért harcoló egyesületek kifogásolják.
Első országos találkozóját rendezi meg vasárnap San Remo városában az ötezer tagot számláló Háztartásbeli Férfiak Olaszországi Egyesülete (Asuc). A témák között szerepel a mokett-tisztítás és a családfenntartó nők helyzete is.
A rendszeres fogmosás és fogselyem használata az első lépés az egészséges fogak megőrzésében. Semmi sem helyettesíti az alapvető étrendet, de vannak dolgok, amiket megtehetünk a fokozása érdekében.
Míg a kémiailag előállított samponok ideiglenesen ugyan eltávolítják a korpát, a kémiai anyagok ott maradnak a fejbőrünkön és beeszik magukat a testünkbe.
A Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszéke immár 15. alkalommal szervezi meg a szakképző intézmények tanulóinak az Országos Ifjúsági Őszi Kegyeleti Virágkötészeti Versenyét és szakmai találkozóját. A verseny mellett idén is kertészeti cégek és intézmények sorakoznak fel áruikkal, teljessé téve a bemutatott képet; az Egyetem Budai…
Mit teszünk, amikor a párnánk mocskos lesz? Egyszerű azt gondolni, hogy ki kell dobni őket, majd újakat vásárolni, de ez borzasztó nagy pazarlás lenne, és sokan nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust.
Apró, mindössze 12 férőhelyes New York-i étterem kapott igen nagy elismerésnek számító két Michelin-csillagot, amellyel a világ legjobb éttermeit rangsorolják.
Sűrű sóskamártás: 1 kg sóskalevél, 1 csomag újhagyma, vagy 1 szál póréhagyma, 1 evőkanál méz, 1 evőkanál olívaolaj, só, 1 evőkanál liszt, 2 evőkanál joghurt, tej/tejszín.A sóskaleveleket megmossuk és darabokra tépkedjük. Egy edényben megpároljuk a felkarikázott hagymát, mézet csorgatunk rá, majd rádobjuk a sóskaleveleket. Amint összeestek, megsózzuk. A joghurtban elkeverjük a lisztet, és a…
A salátákhoz nagyszerű, sötétzöld tökmagolaj nem csak vitamindús és tápláló, hanem gyógyító hatású is. Nagyszüleink és a dédik tudnának a hasznosságáról és a felhasználási módjairól mesélni. Mesélnek is...
Az ízletes és fanyar Szeder (Rubus fruticosus) szürete a kedvező időjárásnak köszönhetően még most is tart. A szeder letermett vesszőit a málnához hasonlóan ki kell vágnunk. Erre lombhullástól egészen jövő év tavaszáig van időnk. A lomb elvesztése után válik igazán jól láthatóvá az év során kialakult hajtásszövevény. És innen már könnyű a dolgunk...
Most, hogy itt az ősz, a levelek újra felhalmozódnak majd az udvarainkon. Tényleg olyan rossz, ha elégetjük őket? Miért illegális a levélégetés olyan sok helyen?
Manapság több lehetőség is van arra, hogy „zöldek”, vagyis környezetvédők legyünk. Tudtuk azt, hogy napi szépségápolási rutinunkkal is védhetjük a környezetünket?
A jövő hét végéig nem kell csapadékra számítani - közölte az InfoRádióval Reisz András meteorológus a meglepő, ám örömteli hírt. Éjszakánként viszont egyre több helyen csökken nulla fok alá a hőmérséklet.
Kiszabadult egy ritka, kis testű majom a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Hanga Zoltán szóvivő az InfoRádiónak elmondta, hogy a majmot, miután egy fára menekült, nyugtató lövedékkel elaltatták, majd tűzoltók lehozták. A látogatók nem voltak veszélyben.
Az amerikaiak huszonkét százalékának van ízületi gyulladása (artritisze). Évente egymillió új esetet diagnosztizálnak az országban - hozták nyilvánosságra csütörtökön kormányzati kutatók.
Egy Titanic-túlélő megrázó írásos vallomása kerülhet hamarosan kalapács alá Angliában. A dokumentum az az eskü alatt tett írásbeli nyilatkozat, amelyet Laura Francatelli, két előkelő utas személyi titkárnője juttatott el az 1912-es katasztrófa körülményeit vizsgáló brit bizottsághoz.
Zsémbesek és rosszkedvűek az ötvenes éveikben járó férfiak: míg a tinédzserek naponta legalább hatszor nevetnek, addig ötvenkét éves kor felett legfeljebb kétszer-háromszor kacagnak a férfiak.
Legalább tizenkét felesleges ruhadarabot tárolnak szekrényükben a brit nők: a nem megfelelő méretű nadrágokat, szoknyákat és pulóvereket annak reményében vásárolják meg és tartogatják évekig a gardróbban, hogy egyszer majd sikerül lefogyniuk, és újra viselhetik - adta hírül a Daily Telegraph.
A rózsákat évszázadok óta a legmélyebb emberi érzésekkel és érzelmekkel hozzák kapcsolatba. A különböző színeknek különböző jelentésük van. Ez a cikk a rózsák színeinek jelképes értelméről szól.
Az aloe verának a pattanásos bőrre gyakorolt gyógyhatása évszázadok óta ismert. Ismerjük meg e csodanövény hatékonyságát a pattanás kezelésében. Íme néhány tipp arra, hogyan használjuk az aloe verát megfelelően.
Kamion ütközött személygépkocsival hétfő reggel Kiskőrös és Izsák között, az autó vezetője és utasa súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a rendőrség.
A virágzó örökzöld cserjék telepítése a legjobb módja annak, hogy kertünk egész évben gyönyörű és friss látványt nyújtson. Lássuk, hogyan varázsolhatjuk kertünket még szebbé!
Fogaink és szánk ápolásához, tisztán tartásához ajánlott fogkrémet és szájvizet használni. Ezáltal csökkenthetjük a negatív hatásokat az egészségünkre és következésképpen a környezetre nézve is.