Békássy Szabolcs elmondta meglátásait az ötödik hullámot illetően. Véleménye szerint idővel a koronavírus is az influenzával azonos kategóriába eső betegség lehet.
A mellényekkel ismét tele vannak az üzletek, ami nem is meglepő, ugyanis egy nagyon jól kombinálható darabról van szó. Rihanna is megmutatta, hogy mennyire menő ez a darab.
Egy új tanulmány szerint a középiskolás gyerekek nehezen tudtak koncentrálni és részt venni az iskolai munkában az online tanulásra való áttérés során, ami negatívan befolyásolta önbizalmukat és mentális jóllétüket. A Swansea Egyetem és a Cardiffi Egyetem kutatói 2020 novemberében, amikor az iskolák újra kinyitottak, összesen 407, 11 és 1
Bármilyen pörgős és összetett is az életünk, szinte hihetetlen, de a dolgok kézbentartásához mindössze pár alapvető dologra van szükségünk. Ahhoz, hogy tudatosan irányíthassuk a hétköznapok folyását, az év kezdetekor érdemes pár dolgot beszereznünk. Tippjeinkkel ezúttal ahhoz nyújtunk inspirációt, hogy összeszedetten vághassunk neki 2022 mindennapj
Céltalanul görgetni az Instát időpazarlás és mentálisan káros. Ezzel együtt sokan csinálják. Bocsánat, csináljuk. Legalább alkalomszerűen. És ha már így van, akkor érdemes legalább olyanokat követni, akiktől akár még tanulhatunk is ezt-azt, és akiken keresztül önmagunkat is jobban megismerhetjük. Szabó Anna Eszter őket ajánlja:
A skizofréniát övező téveszmék széles körben elterjedtek, a betegség azonban nem azonos a hasadt vagy többes személyiséggel, illetve a hangok hallásával. Mi is akkor a skizofrénia?
A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság december első napján megnyitotta a Pátkai-víztározó zsilipjét, és egy hétnaposra tervezett újabb vízeresztést követően sem zárta el. Ezt azért tehették meg, mert a vízminőségi adatok megfelelőnek bizonyultak. December elején 80 centiméteren állt az agárdi vízmérce, azóta jelentősen emelkedett a Velencei-tó vízs
Egy bizonyos kor felett a bőrápolás fontos helyet kell, hogy elfoglaljon a napi rutinban. Csakhogy hiába a legjobb rutin és a szuper krémek, ha a bőr már nem frissül olyan mértékben, mint fiatalabb korunkban. Ezért hámlasztással fel kell frissíteni, hogy az élő, aktív sejtek beszívhassák az értékes hatóanyagokat! Ezt otthon is elvégezheted biztonsá
Az Alibi - hat hónapra egy félévente megjelenő antológia, melybe neves szerzők adott témában írt verseit, novelláit, gondolatait olvashatjuk. Cikksorozatunkban ezekből a szövegből válogatunk. Ebben a részben Háy János novellájának egy részletét olvashatják.
Elmúlt megint egy olyan karácsony, ami nem volt tökéletes, és jelentős megkönnyebbülést érzek, hogy túl vagyok az ünnepeken. Tartok tőle, hogy nem vagyok egyedül ezzel. Hova lett a feltöltődés, a pezsgés, az új erő?
„Ne játssz az anyatermészettel” – hangsúlyozta a CNN által megkérdezett egyik orvos, aki elmagyarázta, miért rossz ötlet az omikron szándékos elkapása.
A valódi Pocahontas egy olyan indián nő volt, aki az 1600-as években igyekezett békét teremteni a póheten nép és az angol telepesek között, de drágán megfizetett kedvességéért.
Sokak életében néhány hónap alatt megérkezik az a kis csoda, amire manapság egyre több párnak akár éveket is várnia kell. A meddőség a párok kb. 15 százalékát érinti, de sajnos napjainkban egyre többen és egyre fiatalabb korban szembesülnek azzal a ténnyel, hogy nem jön a baba.
Vakrandira ment a férfi lakására, de a vacsora után nem ért véget a találkozó. Az éppen akkor életbe lépő lezárások miatt azóta is össze vannak zárva, a nő pedig videónaplóban számol be közös életükről.
A szaruhártya-átültetés a leggyakoribb beavatkozás az összes transzplantáció közül. Elvékonyodott, nem átlátszó, heges vagy megsérült szaruhártya esetén dönthetnek az átültetés mellett, amelynek teljes vagy részleges vastagságú típusa létezik.
A Máltai Turisztikai Hivatal tájékoztatása szerint a szigetország módosít a beutazás eddigi feltételein. 2022. január 17-től a Máltai Egészségügyi Hatóságok által kiállított oltási igazolások érvényességi ideje az alábbiak szerint módosul: A 18…
...annak azért változik meg az élete, aki eddig is az volt, annak pedig azért. Vannak viszont egyértelműen jó gyümölcsei is a mindennapi életet gyökeresen átformáló, közeli jövőnek.
A Dubaji Világkiállításon a magyar megjelenés részeként kiemelt szerepet kap Magyarország gasztronómiai kínálatának bemutatása is. A Magyar Pavilon éttermének egyik legújabb fogása ötvözi az arab világ különleges ízeit a magyar…
A nyaki fájdalom gyakori panasz, melynek hátterében számos ok húzódhat meg. A nyak a gerinc legmozgékonyabb szakasza, de emellett biztosítja a fej tartását, és a nyaki csigolyák nyúlványai által alkotott csontos csatorna védi a gerincvelőt és a nagy nyaki ereket.
A mai túlhajszolt világban sokan érzik úgy, hogy az idegeskedés kihat a mindennapjaikra, a stressz miatt nem tudják normálisan végezni a munkájukat, a családjukkal szemben is ingerlékenyebbek, és az alvással is problémáik vannak.
Amikor gyógyszert veszünk be, sokrétű folyamat zajlik le szervezetünkben, amely befolyásolhatja a bevitt szer hatását. E bonyolult folyamat során a pirulában lévő anyagok akadályt szenvedhetnek és hatásosságuk kisebb-nagyobb mértékben gátlódhat más hatóanyagokkal találkozva. Ez a fogamzásgátló hormontabletták esetén akár a biztonságos védettség hiá
Kifotózott csetbeszélgetések, privát csoportokból kivitt posztok – ezek részei az aktív online életet élők mindennapjainak. De mik a szabályai az online beszélgetések, posztok továbbosztásának? Kifotózhatok egy üzenetváltást, és elküldhetem valaki másnak? Szakértőkkel beszélgettünk.
A tél még csak most kezdte megmutatni erejét, de hamarosan már itt is a Valentin nap vagyis a szerelmesek ünnepe. Lepd meg magad és kedvesedet egy olyan kerti bútorral, ami tökéletes lesz romantikus összebújáshoz.
A tél beköszöntével sok olyan madárfaj érkezik hazánkba, amelyekkel kizárólag az év ezen időszakában találkozhatunk. A tavasztól őszig nálunk élő-költő fajok közül a tél beálltával többen délebbre húzódnak, helyüket pedig időszakosan a még zordabb északi részekről ide húzódó téli vendégek veszik át. A leggyakoribb téli vendégek megfigyeléséhez ráad
Két napja nulla fok a Balaton vizének hőmérséklete, ami kedvezne a jegesedésnek, csakhogy a hét végre felé jön az enyhébb idő. A parti növényekre fagyott pára az idén is elkápráztat egy kis jégvarázzsal, amit az Mti fotósa, Varga György kapott lencsevégre Fonyódon és Balatonfenyvesen. A tó átlagos vízállása immár kilenc napja 99 centiméter – a
Nem az USA az egyetlen ország, amely záros határidőn belül el akar jutni a Holdra. Kína is tervez jövőbeli küldetéseket, hogy felvegye a versenyt a NASA-val, sőt, állítólag egy „mesterséges Holdon" is dolgozik, hogy felkészüljön erre.
„Amióta tudom, hogy mindennap teszek magamért valamit, jobban értékelem azt, amit a testem tesz értem. Akkor is, ha nem mindig szép. Akkor is, ha nem az, amit akartam. De az én művem, és büszke lehetek rá.” Ha szükséged van egy kis inspirációra a rendszeres mozgáshoz, ne keress tovább!
A nagymamám középiskolai tanár volt, végig ugyanabban az iskolában tanított, onnét is ment nyugdíjba 40 év után. Anyukám a friss, ropogós diplomájával besétált a téglaipari vállalathoz és ott búcsúztatták nyugdíj előtt. Az ilyen pályamodellek ma már ritkák, mint a fehér holló. Az élet, a gazdaság dinamikája sem nagyon teszi ezt lehetővé. Egyébként
A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-28-ra kikapott Hollandia csapatától a magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, csütörtökön a budapesti MVM Dome-ban.
Már eddig is tudni lehetett, de a legfrissebb statisztikai adatok ismét alátámasztják: az mRns-alapú vakcinák sokkal hatékonyabban előzik meg a koronavírus miatti halálozást, mint a kínai oltóanyagok. Most viszont az is kiderült, hogy melyik e téren a leghatásosabb oltóanyag.
Az elhízott emberek között csak igen ritkán találunk betegséget a háttérben, általában régi beidegződések és pszichológiai problémák lehetnek a fő okok.
Talán te is azok közé tartozol, akik képtelenek tévé nélkül elaludni. Sőt, talán egész éjszaka megy nálad. Jó, ha tudod, hogy ez a szokás bizony súlygyarapodáshoz vezethet.
Továbbra sem tudni biztosan, folytatja-e pályafutását Lewis Hamilton. A brit autóversenyző hetek óta elzárkózott a nyilvánosságtól, a száguldó cirkusz világa így csak találgatni tud a jövőt illetően.
Nem csak a táplálkozási szokásait kell újragondolnia annak, aki hisztamin intoleranciában szenved - szigorú, alapjaiban megváltoztatott életmódra van szükség, ha valakinél ezt a betegséget diagnosztizálják.
Önmagában sem épp könnyű feladat egyszerre két vasat tartani a tűzben, de ha még össze is akarjuk egy kicsit gabalyítani a szálakat, biztosak lehetünk abban, hogy nem marad el "jutalmunk", a csúfos kudarc. Egy szerelmi háromszög nem mindennapi lelepleződésének mulattató története következik.