Varga Mihály Richard Saperstein producerrel és Mikael Hafström rendezővel együtt pillanthatott be a Slingshot című film kulisszái mögé a Korda Filmstúdióban.
A világsajtó épp egy hazai tudományos áttöréstől hangos: Andics Attila agykutató és kutatótársai a kutyák beszédfeldolgozását vizsgálva értek el átütő eredményeket. Mire elég ötezer generációnyi együttélés? Másképp gondolkodnak a különböző fejformájú ebek? Hogyan lehet hatékonyan és etikusan vizsgálni a kutyák agyát? Olvassátok el Filákovity Radojk
A jakuzzi meleg vizében elmerülni a kedveseddel, egészen különleges élmény. A meghitt közegben szabadnak, (szó szerint) súlytalannak érzed majd testedet, és átadhatod magad a kényeztető masszázsnak. Igazi párterápia, akár a saját kertedben!
Szülőnek lenni hatalmas feladat, amiben igenis vannak hullámvölgyek. Apának lenni kicsit mindig olyan, mint valamiben másodiknak lenni, mert valljuk be, az édesanyák teljesítménye mellett nem igen rúghatunk labdába.
Rendkívül izgalmas mérföldkő egy fiatal felnőtt életében, amikor elkezd élete első „igazi” munkahelyén dolgozni élete első „igazi” fizetéséért. Akár az érettségi, akár a diploma megszerzése után áll munkába valaki, az úgynevezett „nagybetűs Életbe” való kilépés egyszerre lehet ijesztő, izgalmas és tervekkel, álmokkal, várakozásokkal teli. De vajon
A „legjobb” titulusért zajló megmérettetés eredményhirdetésére hagyományosan a boot Düsseldorf nyitóestjén kerül sor, és ugyan a hajókiállítás elmaradt, a díjakat természetesen kiosztották, hiszen a bírálási folyamat lezajlott. Öt kategóriában 23 hajó mérkőzött meg egymással, a zsűriben nyolc európai, motorosokkal foglalkozó hajós magazin szerkeszt
Az éttermek étlapjaira írt egyszerű, rövid üzenetek hatására kétszer olyan gyakran választanak a vendégek hús helyett növényi alapú fogást egy új kutatás szerint.
„Hiszen mi is történt? Egymástól teljesen független emberek kérdés, kérés vagy előzetes figyelmeztetés nélkül ítéletet hoztak rólam mint emberről és mint nőről. A testem fizikai valója, korlátai és a bénult végtagok értékmérővé váltak. Mintha megszűntem volna nőnek lenni, mert nem tudom egyedül széttárni a lábam egy férfi előtt.”
A robotok egyre inkább valóságunk részévé válnak. Takarítanak, füvet nyírnak, akár eligazítanak minket a reptéren, és a gyógyításban is egyre több területen használjuk őket. Most úgy tűnik, a demenciában szenvedők számára is segítséget nyújthatnak.
Angliában eltörölték a maszkviselési kötelezettséget a közösségi intézményekben és az üzletekben, sőt hamarosan már karanténba sem kell vonulnia annak, akinél felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja.
A Hunguest Hotels újonnan megvásárolt egységében, valamint a Saliris hotelben is új igazgatókat neveztek ki. A Hotel Eger & Park igazgatója Szabó Katalin, a Saliris Resort Spa & Conference igazgatója…
Akik szeretik a színésznőt azok tudják, hogy Anne Hathaway bizony volt már szőke. A sztárok előszeretettel váltogatják hajszínüket, de természetesen egy-egy szerep kedvéért is sokszor be kell vállalniuk a hajfestést.
Egy új tanulmány generációs kapcsolatot talált a dohányzás és a testzsír között. Azoknak a nőknek, akiknek nagyapja fiatalon kezdett dohányozni, általában több a testzsírjuk – derült ki a Kilencvenes évek gyermekei (Children of the 90s) című harmincéves projekt új tanulmányából.
A nárcizmus korunk egyik leggyakoribb és leglaikusabb diagnózisává nőtte ki magát. Mi a különbség a még egészséges nárcizmus és a már patológiás eset között? Szerencsére nem kell környezetünk felelőtlen diagnosztizálásába kezdeni, a filmsorozatok számos olyan karaktert adtak nekünk, akik által jobban megismerhetjük a nárcizmus főbb tüneteit, jellem
A kiállítás 2022. február 13-ig tekinthető meg, s egészen új szemszögből közelíti meg a művészetével a modernizmust is megelőlegező francia festő életművét: azt vizsgálja, milyen kapcsolat fűzte össze Cezanne-t és az európai avantgárdot a 20. század első évtizedeiben.
Ha szárazföldön születik egy baba, egyértelmű, hogy milyen állampolgárságot kap. Na, de mi a helyzet akkor, ha a repülőn történik a nagy esemény, mondjuk az óceán felett? Ennek jártunk utána.
Gyakori, hogy az emberek fejében elmosódik a határ a pszichoterápia és a coaching között. Sokan nézik le a coachingot, nem ismerve a különbségeket a két terület között, így a megfelelő tudás hiánya könnyen eszközölhet negatív gondolatokat. Ahhoz, hogy valakiből pszichoterapeuta legyen, hosszú éveket kell eltöltenie az egyetemen, és a képesítés megs
Jobb, ha már most felkészülsz az idei év legmenőbb manikűr trendjére, mert hamarosan már mindenki ilyen körmökkel fog villogni! Bemutatjuk nektek ezt a rendkívül szexis és vadító manikűrt, amiért még a férfiak is odáig lesznek...
A sál a tél egyik fontos kelléke, nem is érdemes nélküle elindulni otthonról, ugyanis nemcsak melegen tart, de sokat dobhat az öltözékünkön. Most egy olyan fazonja jött a divatba, amit egyszerűen imádunk.
A technológia ugyanakkor még mindig tele van technikai és etikai problémákkal. 2022 január 7-én sebészek először ültettek át egy genetikailag módosított sertésszívet egy élő emberbe. A műtét a xenotranszplantációt, a fajok közötti szervátültetést egy vad sci-fi álomból a valóságba emelte. Ez egy olyan mérföldkő, amely megnyitja az utat ahh
Sokan akaratukon kívül kerülnek bele egy mérgező párkapcsolatba, hiszen nem ismerik fel elég korán a bajra figyelmeztető jeleket. Pedig ezek ott vannak, és nem szabad félvállról venni őket. Cikkünkben összeszedtük, mi utal arra, hogy egy ilyan kapcsolatban ragadtál.
Az őszi-téli időszakban, amikor hamar sötétedik és jóval hűvösebb az idő annál, mint amit még kellemesnek nevezhetnénk, sokszor az a legjobb program, ha inkább otthon maradunk és kuckózunk. Hogy mit is jelent a kuckózás? Pihe-puha takarókat, kellemes fényeket, filmnézést, jó könyveket, forró italokat. Válogatásunkkal ezúttal ehhez adunk néhány tipp
A Qms Medicosmetics anti-aging család ötvözi az orvosi szakértelmet az otthon végezhető, wellness hangulatú bőrápolással, és képes látványos eredményeket felmutatni, ahogy azt klinikai teszt is bizonyítja. A hatóanyagokban gazdag termékek egymásra épülő rendszere már 4 hét után meggyőző változásokat hoz a bőr állapotában, 12 hét után pedig akár 40
Aggasztó hír érkezett az omikronnál is több mutációt tartalmazó variánsról. A "lopakodó" változat a koronavírus kimutatására szolgáló Rt-Pcr tesztet is kijátszhatja.
„Az elején, ha valakinek elmondtam, hogy terhes vagyok, sírva fakadtam.” „Volt, akinek csak sms-ben mertem megírni, hogy terhes vagyok.” „Aznap este, amikor megcsináltuk a tesztet, nem nagyon szóltunk egymáshoz.” Nem minden babavárás indul boldogan és tervezetten, de ez nem jelent sokat a későbbiekre nézve, legalábbis ezt mutatják cikkünk története
Bolygónk közös örökségünk, otthonunk, örök inspirációnk. Megóvása magunk és az utódaink számára egy olyan misszió, amely néha nehezen összeegyeztethető fogyasztói, ipari, globalizált, digitális jelenünkkel. Ennek megértése kulcs ahhoz, hogy úgy alakíthassuk ki mindennapjainkat, és úgy határozzuk meg céljainkat, hogy e nagy közös célt tudjuk szolgál