Az év minden évszakában jó ötlet utazni, télen azonban mégis kevesebben indulnak útnak. A február vége jó döntés ehet, hogy olcsón, turisták nélkül élvezzük a látnivalókat. Emellett olyan élményekben is részünk lehet, melyek az év többi hónapjában elérhetetlenek. Az IN gyűjtéséből mutatunk pár országot, amely jó ötlet lehet egy február vé
Az órák funkciói többé-kevésbé funkciójukat vesztették napjainkra. Az internet, de elsősorban az okostelefonok túl könnyen elérhetővé tettek minden információt, így a hétköznapi felhasználású céleszközök hasznosságukat kevésbé tartották meg, mint romantikájukat. …
„Próbálom sikerélményként megélni, ha le tudok dönteni egy sztereotípiát, és talán eggyel kevesebb ember fog szőke nős vicceket mesélni, miután megismert engem. Az biztos, hogy mások előítéletei miatt nem fogok változtatni a megjelenésemen.” – Dr. Dezső Lilivel, az egyik legfiatalabb bíróval, unokatestvére, Pásztory Dóri beszélgetett.
Gyermekkorban gyakran találkozunk a visszatérő orrvérzés problémájával. Ez mind a szülő, mind a gyermek számára ijesztő jelenség lehet, és aggodalmat okoz.
Zsély Csilla filmes vágóként már a kiégés szélére került, amikor hozott egy merész döntést, és asztalosnak tanult. Imádja új szakmáját, és a bútorokat, amelyeket készít, annyira, hogy még nevet is ad nekik.
A Nagy Testvér figyel. Ahhoz, hogy bármilyen oldalt meglátogassak a neten, minden első használatkor be kell kattintanom a három fogalom valamelyikét: „elfogadom”, „hozzájárulok”, beleegyezem”. Utálom a sütiket. Sokszor már rögtön csak az ablakot bezáró x-eket keresem, mert minden tele van felugró ablakokkal. Mire bejutottam egy oldalra, már tudom,
A saját magán tapasztalt változások miatt egy hét után feladta az emberkísérletet az a vállalkozó kedvű nő, aki kipróbálta Victoria Bechkam különös étrendjét.
Téged is vár február 25-től a SpaTrend Expo az ország hárompontján, ahol mindent megtalálsz a kültéri kikapcsolódáshoz. Gyere el és alakítsd teraszodat egy igazi wellness paradicsommá!
Aki gyerekkorában nem tanult meg biciklizni, úszni, síelni, nyelveket vagy fiatal felnőttként vezetni, az sokkal nagyobb küzdelmek árán juthat el oda, ahol azok tartanak, akiknek gyerekként volt lehetőségük elsajátítani ezeket? Szakértővel jártunk utána.
A fővárosban egyre szaporodnak a varrótanfolyamok, közösségi varrodák. Sokan azért keresik fel ezeket, mert a fast fashion üzletekben nem találnak elég jó minőségű, illetve az ízlésüknek megfelelő ruhát. A VarrniJó Stúdióban teljesen kezdőként is meg lehet ismerkedni a varrással: hogyan kell cipzárt varrni, függönyt toldani, nadrágot felhajtani. Né
Rendezd be első osztályú termékekkel a teraszodat és az ott töltött idő minőségeis javulni fog. Legyen a kültér a lakás meghosszabbítása, ahol ugyanolyan kényelemben pihenhetsz, mint a nappalidban!
Az elmúlt év legnagyobb trendje kérdés nélkül az NFT volt, olyannyira, hogy még az év egyik szava is a hárombetűs rövidítés lett – a művészektől a márkákon át a futballistákig mindenki felszállt az NFT vonatra.
Üzembe helyezték távol-keleti ország eddigi legnagyobb tengeri járőrhajóját, a Hai Xu 09-et, a Guangdong tartománybeli Kanton városában. Kínának partjainak védelméhez mintegy háromszáz tengeri járőrhajója van, de ezek nagy része eléggé elavult és egyik vízkiszorítása sem haladja meg az ötezer tonnát. Az új hajó építése 2019 májusában kezdődött, a k
Ha egy ország a legboldogabb országokat rangsoroló toplisták élén végez, fura módon extra nyomást rak a lakóira, hogy boldogak legyenek. Akik irónikus módon ettől sokkal boldogtalanabbak lesznek egy új kutatás szerint.
A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 389 336 fő, közülük 6 156 649 fő a második, 3 791 546 fő már harmadik oltását is felvette.
Erőfeszítés nélküli, szupergyors gyógyulással, fogyással vagy nyelvtanulással kecsegtetnek a csodát ígérő termékeket árusító, tisztességtelen weboldalak. Égbekiáltó lódításaikat körmönfontnak szánt, de szintén könnyen leleplezhető fals állításokkal igyekeznek hitelesíteni. A fogyasztóvédelem a többszörösen szabálysértő tartalmak kiszűrése mellett r
Március vége és május eleje között a Chrome, a Firefox és az Edge is eléri a századik verziószámát, ez a fordulópont pedig komoly fennakadást okozhat a világszerte ismert és közkedvelt böngészők működésében.
A magyar Európa legelhízottabb nemzete. Magyarország kiemelten jódhiányos terület, hiányzik a talajból és a vizeinkből, ezáltal úgy az állati, mint a növényi táplálékból is! Egy endokrinológus szemével jelentős összefüggés van a jódhiány és a túlsúly között!
Ha lázasak vagyunk vagy fáj valamilyen testrészünk, sokunknak az az első gondolata, hogy be kellene venni egy aszpirint. Ezzel nincs is semmi baj. Ha azonban gyermekünknek támad hasonló problémája, ne kövessük ezt a sémát, mert ezzel még súlyosabb állapotba sodorhatjuk őt. A Reye-szindróma kialakulása akár halálos is lehet.
Egy operációt megelőzően gyakran felmerül a kérdés: mekkora és milyen heg marad a műtétet követően. Érthető az aggodalom, hiszen a hegek, kiváltképpen a feltűnő helyen lévők, érzelmileg megterhelőek, zavaróak lehetnek. A seb-illetve heggyógyulás folyamata akkor lesz zavartalan és a heg akár alig észrevehető, ha tisztában vagyunk a hegkezelés alapv
Minden korszaknak megvannak a saját etikett szabályai és bár néhányat évszázadok óta nem engedünk el, akadnak olyan viselkedési formák is, amiknél nem akkora tragédia, hogy a múltban ragadtak, ugyanis mai szemmel már inkább viccesek, mintsem illedelmesek. Mutatjuk, melyek ezek.
Julia Garner 2017-ben vált ismertté a Netflix Ozark című sorozatával, amelyben a 28 éves színésznő Ruth Langmore, a fiatal és rendkívül leleményes bűnöző karakterét játsza.
Epres Pannit újra láthattuk a kifutón a Budapesti Central European Fashion Weeken. A manöken egy fekete összeállításban jelent meg a Kata Szegedi show-n.
Mitől tud valaki sokak számára szépséget, bájt, vonzerőt sugározni? Min múlik valójában, hogy egyeseket szépnek, fizikailag attraktívnak látunk? Erre az ősi kérdésre keresték a választ amerikai szakértők, végkövetkeztetésük pedig semmilyen korábbi kutatással nem cseng egybe.
Izrael lehetővé teszi, hogy koronavírus elleni védőoltással nem rendelkező turisták is beutazhassanak az országba márciustól. Az új izraeli beutazási szabály szerint előzetes és érkezés utáni negatív teszt szükséges a belépéshez…
Összegyűjtöttünk három beszédes bizonyítékot arra, hogy a szexualitás mindig is része volt az életünknek, sőt, nagyon is izgatta a művészek fantáziáját.
Elképesztő történet látott napvilágot egy 6 éve elveszett és halottnak hitt kislányról, aki csodával határos módon egy születésnapi zsúron került elő. A részletekért olvass tovább!
Horoszkópod alapján arra is következtetni lehet, hogy mi az, amit megengedsz, ha összejössz valakivel. Mindenkinél van egy pont, amikor megálljt parancsol.
Ausztrália újra fogad turistákat 2 év után! A február 21-től érvényes új beutazási szabályaik meglepően enyhék, ahhoz képest, hogy eddig a világ egyik legszigorúbb országa volt, gondoljunk csak a Novak…
Stressz és asztma Munkahelyi, családi vagy iskolai feszültségek, problémák? Amikor valaki stresszhelyzetbe kerül, tapasztalhatja, hogy az asztmás tünetei fellángolnak....