2012. március 21. szerda

márc. 21
13:45
Datsun volt, Datsun nincs, Datsun lesz – feltámad a japán márka (Auto Pult)
Ősszel már felbukkant néhány kósza hír, melyek szerint a Datsun visszatér az autógyártók világába, ám ezúttal már hivatalos tényként közölhetjük a valaha eltűnt márka újbóli életre hívását. Önerőből már képtelenség lenne újra próbálkozni: a Datsun is a Nissan hathatós segítségével kezdhet újra modellek gyártásába, pontosan úgy, ahogy valamikor régen is tette.
márc. 21
14:03
A legenda új erőre kap - múzeum nyílt Enzo Ferrari emlékére (Auto Pult)
Legutóbbi maranellói látogatásunk óta sem állt meg az élet az észak-olaszországi szuperautó háromszögben, s a korábban bemutatott Ferrari Múzeum után már egy újabb létesítmény is megnyitotta kapuit, ami az „il Commandatore” emléke előtt tiszteleg.
márc. 21
14:05
Eladó a Ferrarikat reggeliző Volvo, a Vöx Amazon (Auto Pult)
Matthias Vöcks egy igazi őrült, akinek megszállottságához a műszakiak mérnöki zsenialítása társul, így aztán nem is csoda, hogy a nagymúltú szuperautókat néhány esztendő leforgása alatt megreggeliző Koenigsegg munkatársává vált.
márc. 21
14:07
Jean, dugja be a Porschét! - plug-in hibrid offenzíván dolgozik a VW (Auto Pult)
Külföldi értesülések szerint a VW gyáróriása nagy erőkkel dolgozik azon, hogy néhány esztendőn belül különböző luxusmodellek hálózatról tölthető 'plug-in' hibrid verzióit mutathassa be. Piaci elemzők kimutatásai alapján ugyanis a környezettudatos üzemeltethetőség a tehetősek körében is egyre nagyobb súllyal szerepel a vásárlói döntések prioritásai között.
márc. 21
14:09
Ha nagy a tömeg, irány a garázs! - álomautók nagy sűrűségben (Auto Pult)
A Genfi Autószalon kapcsán arról még elmulasztottunk beszámolni, hogy harmadnapon a közönségnapra is betértünk néhány órára, mivel a repülőgépünk indulásáig sem szerettük volna meddő városnézéssel tölteni az időt, s emellett kíváncsiak voltunk, hogy a nagyközönség mit is lát a kiállításból. Így aztán ahelyett, hogy némi kultúra ragadt volna ránk, elvegyültünk a tömegben, ami annak ellenére, hogy…
márc. 21
14:11
Datsun volt, Datsun nincs, Datsun lesz – feltámad a japán márka (Auto Pult)
Ősszel már felbukkant néhány kósza hír, melyek szerint a Datsun visszatér az autógyártók világába, ám ezúttal már hivatalos tényként közölhetjük a valaha eltűnt márka újbóli életre hívását. Önerőből már képtelenség lenne újra próbálkozni: a Datsun is a Nissan hathatós segítségével kezdhet újra modellek gyártásába, pontosan úgy, ahogy valamikor régen is tette.
márc. 21
17:21
Félrefésülés – Toyota Avensis Wagon D-CAT aut. teszt (Auto Pult)
Hazánk leginkább szakmai szemléletű autós magazinjának hasábjain talán nem illik megvallani, de már egészen kis koromtól kezdve szimpatizáltam a Toyota termékeivel. A 90-es évek elején rengeteg élményt és jó tapasztalatot gyűjtöttem hűséges családi igáslovunkkal, a bordó Carina E-vel, és örülhettem, amikor egy gyengélkedő Mercedes-Benz okozta fájdalmakat a Lexus LS kényeztetésében pihenhettük ki.…
márc. 21
18:51

20:21
VW Bogár kiállítás és tesztvezetés a Porsche M5 autószalonban (Auto Pult)
Volt már alkalma kipróbálni a vadonatúj, általunk is csak alig néhány hete tesztre fogott Volkswagen Beetle-t? És a régi-új típust, a New Beetle-t, amely elindította a stílusos retróautók megállíthatatlan lavináját? Esetleg megtapasztalta már valaha, hogy milyen érzés egy eredeti Bogár méretes volánja mögött ülni, és terelgetni minden Porsche ősét, miközben a boxermotor ott ’rotyog’ az autó…
márc. 21
23:03

2012. március 22. csütörtök

márc. 22
9:15
Videón rója köreit a Nissan Le Mans-i jövőautója (Auto Pult)
A franciaországi 24 órás megbízhatósági verseny mára már egyet jelent a legendával, a gyártók és a csapatok pedig a presztízsértékű győzelemért és helyezésekért minden tőlük telhetőt megtesznek. Idén a Nissan is koptatja majd az aszfaltot, ám ezúttal a japánok soha nem látott kísérleti autóval vágnak neki a június közepén esedékes viadalnak.
márc. 22
10:27
Autós fekete dobozzal a magas biztosítási díj ellen (Auto Pult)
Természetesen még nem a hazai viszonylatokról beszélünk, azonban egyre több helyen felvetődött már az autókba épített, úgynevezett fekete doboz lehetősége, amely a sok-sok egyéb előny mellett a kötelező felelősségbiztosítás összegére is jótékonyan hathatna azok számára, akik használják. Lássuk, az angolok hogyan csinálják!
márc. 22
11:57
Belehúz a Jaguar - hat új modell, jelentős befektetések a háttérben (Auto Pult)
A Jaguar kezd ráérezni a siker ízére, amit mi sem mutat jobban, mint a terjeszkedés és a modellpaletta bővítése. Bár még akad kérdőjel bővel, könnyen lehet, hogy a fejlődésben vezető régiókat egy új crossoverrel árasztanák el, illetve az új modellekre is nagyon számítanak a vezetők.
márc. 22
12:15

12:17

12:19

13:27
Aki bújt, aki nem – a bukólámpák letűnt kora (Auto Pult)
Érdekes módon az iskolában tanult képzőművészeti csodákat valahogy sosem tudtam maradéktalanul értékelni. Az iparművészeti alkotások viszont furcsa módon mindig is érdekeltek anélkül, hogy bármilyen tantárgy fenyegető dolgozata rájuk kényszerített volna.

2012. március 23. péntek

márc. 23
10:45
Még brutálisabb Ferrari 599XX körözget Suzukában (Auto Pult)
A Ferrari név mindig is egyet jelentett az autóversenyzéssel, a stopperrel való hadakozással és a határok feszegetésével. Ezúttal a legújabb, 599XX Evolution gépeket kergetik meg első ízben, mégpedig Suzuka aszfaltján a Ferrari Racing Days keretein belül. Csodás melódiák, forró aszfalt és tűzpiros csatalovak a videón.
márc. 23
11:57
Különc bemutatón az Infiniti JX – a világhírű Cirque du Soleil segít be (Auto Pult)
Ha a szó a prémiummárkákra terelődik, gyakorta bejön a képbe a művészet is, hiszen a tehetősebbek könnyebben és gyakrabban áldoznak ilyesmire. Jól tudják ezt a gyártók is, a japán prémiumot képviselő Infiniti például a világhírű Cirque du Soleil cirkusz mozgásművészeit és akrobatáit viszi majd színpadra a JX-szel.
márc. 23
12:33

12:35

Tollak helyett - bemutatkozik a megújult Mercedes-Benz GLK (Auto Pult)
A Mercedes egyes típusai bizony az elvártakkal gyökeres ellentétben teljesítenek, így például a periférián megbúvó R-osztály mellett a GLK sem nyerte el kellő mértékben a vásárlók kegyeit. A 2011-es esztendőben ugyanis a konkurens VW Tiguan (45.662 db), a BMW X1 (33.480 db), az X3 (20.863 db), s az Audi Q5 (21.742 db) is szebb eladási statisztikákat produkált a kompakt szabadidőautó 14.062 eladott…
márc. 23
15:15
Mona Lisa csak a Mercedesre mosolyog (Auto Pult)
A Mercedes nem viccelt, amikor neszét vette, hogy rosszindulatú bűnözők a legendás sirályszárnyú, a 300 SL illegális másolására adták fejüket. Noha a kis manufaktúra nem kívánta a stuttgartiak termékeként értékesíteni a replikáit, a cég vezetősége úgy gondolta, hogy a vállalat patinás múltját is méltatni képes autók zavarnák azon tehetősek köreit, akik éppen egy-egy 170-200 millió forint értékű…
márc. 23
16:09

16:11
Tollak helyett - bemutatkozik a megújult Mercedes-Benz GLK (Auto Pult)
A Mercedes egyes típusai bizony az elvártakkal gyökeres ellentétben teljesítenek, így például a periférián megbúvó R-osztály mellett a GLK sem nyerte el kellő mértékben a vásárlók kegyeit. A 2011-es esztendőben ugyanis a konkurens VW Tiguan (45.662 db), a BMW X1 (33.480 db), az X3 (20.863 db), s az Audi Q5 (21.742 db) is szebb eladási statisztikákat produkált a kompakt szabadidőautó 14.062 eladott…
márc. 23
17:39
Több-kevesebb – MINI Coupé Cooper S aut. teszt (Auto Pult)
Szegény MINI! Amikor a márka 2001-ben német akcentussal másodízben berobbant a köztudatba, a retro apróság bűvöletében keringő autós társadalom kívülről fújta hozzá a jelzőket: gokartos, közvetlen, hangulatos, ám drága, és ráz a futóműve. Ezek a sztereotípiák sajnos még most, bő egy évtized elteltével is mindehonnan visszaköszönnek. Ezúttal a legfrissebb, kétüléses kupé változat megjelenése okán…
márc. 23
19:45
24 millió forinttól már itthon is kapható az első dízel M-es BMW (Auto Pult)
Alig kellett egy hónapot várni arra, hogy Magyarországra is megérkezzen a BMW új csodadízelmotorjával hajtott 5-ös sorozat, az M550d xDrive limuzin, valamint Touring (kombi). A három turbófeltöltő által lélegeztetett soros hathengeres, háromliteres gázolajos erőforrással hajtott típusok kizárólag összkerékhajtással, illetve a márka remek nyolcsebességes automataváltójával érhetőek el –…

20:23
Több-kevesebb – MINI Coupé Cooper S aut. teszt (Auto Pult)
Szegény MINI! Amikor a márka 2001-ben német akcentussal másodízben berobbant a köztudatba, a retro apróság bűvöletében keringő autós társadalom kívülről fújta hozzá a jelzőket: gokartos, közvetlen, hangulatos, ám drága, és ráz a futóműve. Ezek a sztereotípiák sajnos még most, bő egy évtized elteltével is mindehonnan visszaköszönnek. Ezúttal a legfrissebb, kétüléses kupé változat megjelenése okán…

2012. március 26. hétfő

márc. 26
8:27
Hétfői megváltás: videón a Lamborghini történelem hangjai (Auto Pult)
Az autókban többek között az a jó, hogy nem csak gazdájukhoz szólnak. Legyen az akár a forma, akár a hang, bizony szemfüles járókelőként bárki közel kerülhet egy-egy típushoz, és ez is egy ok, amiért bűncselekménynek tartjuk az izgalmasabb típusok elsüllyesztését egy-egy fűtött mélygarázsban.
márc. 26
9:21
Brutális kinyilatkozás - videón az új Mercedes SL 65 AMG (Auto Pult)
A Mercedes az SL új generációja esetén is kihozta az igazi, tizenkét hengeres csúcsmodellt, amely ezúttal még vérpezsdítőbb jelmezben áll rajthoz. Az SL 65 AMG lóerőkben és nyomatékban igazán gazdag önmaga a luxuskabriózás szuperlativuszát képviseli, most pedig a gyári videóknak hála, bárki átélheti néhány percre ezt az élményt.
márc. 26
9:57

9:59

10:01
Hivatalos: hibrid és V6-os Ferrari modellek érkeznek (Auto Pult)
A Ferrari történelme mindig is szorosan összefonódott a tizenkét hengeres motorokkal. Már az első modellek egyike, az 1947-es 125 S motorterében is egy másfél literes V12-est találhatunk Gioaccino Colombo tervezésében, amely erőforrás az 1980-as évekig meghatározta az olasz autógyártó motorjainak kialakítását.
márc. 26
10:15

13:15
Szerdától újra drágább lesz a benzin, mint a gázolaj (Auto Pult)
Nincs hét anélkül, hogy ne változnának az üzemanyagok árai. Szerdától a benzinmotoros autók tulajai még keserűbb szájízzel tölthetik tele kedvencüket, miközben a gázolajt tankolók fellélegezhetnek valamelyest. A héten 4 forinttal drágul a benzin, ám 2 forinttal olcsóbb lesz a gázolaj.
márc. 26
14:27
Elérhető közelségben - jövőre debütál az elektromos BMW i3 (Auto Pult)
Azt talán senki sem tudja megjósolni, hogy az elektromos autókat mekkora kereslet övezi majd a közeljövőben, de tény, hogy a hagyományosan elterjedt hajtóanyagok árának az egekbe hajtásával lassan a szkeptikusok is fontolóra veszik a korábban kevésbé vonzónak vélt alternatívákat.
márc. 26
15:21
Éhségsztrájk – Citroën C4 1.6 e-HDi teszt (Auto Pult)
Olvasóinknak már bizonyára nem kell bemutatnom a Citroën C4-et, hiszen a franciák alsó-középkategóriása már megjárta szerkesztőségünket jó néhány kivitelben. Ám ezúttal a legtakarékosabb, szinte már fájóan éhező 1,6-os dízelmotor és a mikrohibrid technológia párosát kaparintottuk meg. Lássuk, mennyit tankoltunk!
márc. 26
15:57

15:59
Szerdától újra drágább lesz a benzin, mint a gázolaj (Auto Pult)
Nincs hét anélkül, hogy ne változnának az üzemanyagok árai. Szerdától a benzinmotoros autók tulajai még keserűbb szájízzel tölthetik tele kedvencüket, miközben a gázolajt tankolók fellélegezhetnek valamelyest. A héten 4 forinttal drágul a benzin, ám 2 forinttal olcsóbb lesz a gázolaj.
márc. 26
16:01
Éhségsztrájk – Citroën C4 1.6 e-HDi teszt (Auto Pult)
Olvasóinknak már bizonyára nem kell bemutatnom a Citroën C4-et, hiszen a franciák alsó-középkategóriása már megjárta szerkesztőségünket jó néhány kivitelben. Ám ezúttal a legtakarékosabb, szinte már fájóan éhező 1,6-os dízelmotor és a mikrohibrid technológia párosát kaparintottuk meg. Lássuk, mennyit tankoltunk!

2012. március 27. kedd

márc. 27
9:21
Tisztul a hazai autósport - bevezetésre kerül a sportrendszám (Auto Pult)
A hazai autóversenyekre kilátogatva a szurkolók sokszor szembesülnek azzal, hogy a csapatok kényletenek próbarenszámmal vagy külföldi táblával futtatni autójukat, ugyanis a magyar adórendszer roppant kedvezőtlen helyzetbe hozta őket. Ez ellen próbált tenni - sikerrel - az immáron egységes MNASZ, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség, aminek hála a versenyzők hamarosan tisztább és egyszerűbb…
márc. 27
10:33
Kabriószezon-nyitás és világhódító modellek legújabb táblamagazinunkban (Auto Pult)
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen letölthetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes magazint.
márc. 27
13:33
Videón a versenyre készülő Nissan GT-R Nismo GT3 (Auto Pult)
A sportosabb vonalon mindig is szépen mozgott a Nissan, így egyértelmű, hogy a versenypályáról sem hiányozhatnak a japán márka büszkeségei. A legkiválóbb alapot napjainkban természetesen a GT-R jelenti, amelynek GT3-as verzióját már korábban bejelentették a gyáriak - ám ezúttal már videón is megtekinthető a versenygép.
márc. 27
14:45
95 lóerő jár a 3,3 litert fogyasztó, mégis dinamikus Ford Fiestához (Auto Pult)
A Ford bejelentette, hogy az öreg kontinensen útnak indítja legtakarékosabb modelljét, a Fiesta ECOnetic kivitelét. A négyméteres, kellemesen tágas kisautó már-már hihetetlenül alacsony, 3,3 literes gyári átlagfogyasztása - amely 87 g/km-es széndioxid-kibocsátásnak felel meg - ugyan megegyezik az eddigi etalon KIA Riójéval illetve Volkswagen Polóéval, ám az aszkéta Ford 27 százalékkal izmosabb…
márc. 27
15:39
A jelent a múlttal köti össze Eric Clapton 1 milliárd forintos Ferrarija (Auto Pult)
Mindeddig sem az olasz sportautógyártó, sem pedig a legendás énekes és gitáros Eric Clapton nem verte nagydobra, hogy a brit úriember egy igazán különleges Ferrarit építtetett magának, s mindezt nem valamely tuningcégen keresztül tette, hanem egyenesen a maranellói márkát kereste fel kérésével.
márc. 27
16:51
Tisztul a hazai autósport - bevezetésre kerül a sportrendszám (Auto Pult)
A hazai autóversenyekre kilátogatva a szurkolók sokszor szembesülnek azzal, hogy a csapatok kényletenek próbarenszámmal vagy külföldi táblával futtatni autójukat, ugyanis a magyar adórendszer roppant kedvezőtlen helyzetbe hozta őket. Ez ellen próbált tenni - sikerrel - az immáron egységes MNASZ, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség, aminek hála a versenyzők hamarosan tisztább és egyszerűbb…
márc. 27
16:53
Videón a versenyre készülő Nissan GT-R Nismo GT3 (Auto Pult)
A sportosabb vonalon mindig is szépen mozgott a Nissan, így egyértelmű, hogy a versenypályáról sem hiányozhatnak a japán márka büszkeségei. A legkiválóbb alapot napjainkban természetesen a GT-R jelenti, amelynek GT3-as verzióját már korábban bejelentették a gyáriak - ám ezúttal már videón is megtekinthető a versenygép.
márc. 27
16:55

Keresés