1952. május 26-án, alig négy évvel azután, hogy az első Porsche típusú autó megszületett, hét német rajongó már meg is alapította az első Porsche Klubbot, melyet ugyanabban az évben egy másik is követett. Mára 640 hivatalos Porsche Klub létezik, amely 180.000 tagot ölel fel. Nem csoda hát, hogy a rajongói születésnapot nagy ajándékkal ünnepeli a márka.
A Nissan Juke-R építéséről, majd annak debütálásáról több alkalommal is volt alkalmunk hírt adni, ám azt alig hittük, hogy az álló helyzetből 3,7 mp alatt 100 km/h-ra gyorsuló, 485 lóerős hobbiterepjáró velőt rázó üvöltését majd testközelből is megtapasztalhatjuk.
Az üzemanyagárak emelkedése miatt évről évre egyre több autós figyelme fordul az elektromos közlekedés felé. Nagy-Britanniában például az üzemanyagárak drágulásával párhuzamosan közel nyolcszorosára emelkedtek a tisztán elektromos autók eladásai, hiszen tavaly összesen 1082 ilyen gépkocsit értékesítettek.
Nem hibáztatunk senkit, aki apró mosollyal nyugtázza a hírt, de a régimódi kialakítás terepes képviselője, a Mercedes-Benz G-osztály újabb generációváltáson esett át. A nem túl radikális külső változások a lemezek alatt komolyabb megújulást takarnak.
Reggel volt, a fű még harmatos, a zöldellő levelek közt pedig vidám madarak éneke hallatszott. Ők persze még nem is sejtették ekkor, hogy hamarosan mindennapi idilljüket tucatnyi Ford Ranger zavarja majd meg. Mindeközben mi már lélekben a túrára készültünk: két nap a Balaton-felvidék hívogató erdejeiben.
Az első hírek az új Lexus GS kupé változatából már közel egy éve keringenek a világhálón, és most úgy tűnik, hogy nem véletlenül. A legfrissebb információk szerint már 2013 első negyedévében találkozhatunk az érzelmesebbre vett felső-középkategóriással.
A BMW szépen csendben árazta be legropogósabb újdonságát, a 6-o széria négyajtós Gran Coupé verzióját, amely immáron Magyarországon is elérhető és rendelhető. Az Audi A7 és a Mercedes-Benz CLS legnagyobb riválisa egyelőre kétféle motorral csábítja a vásárlókat. A négy fő és csomagjaik (460 literes a poggyásztér) számára igazán kifinomult utazási lehetőséget kínáló luxuskupé opciós listája teljes,…
A német tulajdonban lévő, rendkívül sikeres Mladá Boleslav-i gyártó legfrissebb újdonságának, a Fabia padlólemezére épített négyajtós,Rapid névre keresztelt szedánjának végső hangolását a Nürburgring legendás Nordschleife-i aszfaltcsíkján végzi – erről tesznek tanúbizonyságot a legfrissebb kémfotók és a lentebb megnézhető videó az autóról, melyben csikorgó gumikkal küzd a tapadásért a családi…
Mindeddig sem az olasz sportautógyártó, sem pedig a legendás énekes és gitáros Eric Clapton nem verte nagydobra, hogy a brit úriember egy igazán különleges Ferrarit építtetett magának, s mindezt nem valamely tuningcégen keresztül tette, hanem egyenesen a maranellói márkát kereste fel kérésével.

Moncao és az autósport évtizedek óta összeforrott fogalomnak számít a köztudatban, ennek megfelelően nem is meglepő tény, hogy a Renault a hercegség aszfaltcsíkján mutatta be lenyűgöző sportautó-koncepcióját. Amennyiben hihetünk a forrásoknak, 50 százalék esély van rá, hogy az Alpine A110-50 eljut a sorozatgyártásig.
Személyiség kérdése, de az életben viszonylag ritkák az olyan pillanatok, amikor egyszerűen csak ellenállhatatlan kísértést érzünk arra, hogy mosolyogjunk. Márpedig a Hungaroringen eltöltött nap során végig vigyor ült ki az arcomra. Nem csak azért, mert sportautókban, méghozzá Porschékben ülhettem, hanem sokkal inkább azért, mert a mérnökök kiválóan végezték el feladatukat. A jó munka gyümölcsét…

Bár egyelőre továbbra is csak kémfotókon láthatjuk, a 2013-ban érkező Mercedes-Benz új S-osztály generációjának több részeltére fény derült, így például egy ügyesen elkapott felvételnek köszönhetően már a beltérbe is bepillantást nyerhetünk.
A Fiat háza táján manapság jórészt csendet tapasztalhattunk, az olaszok viszont megunván a nyugalmat vérmes Punto sportváltozattal kavarják fel az állóvizet. Az Abarth Punto SuperSport a korábban is izmoskodó sportváltozat újabb kiadása, a jól megszokott körítéssel, de ezúttal limitált példányszámban.
Nyakunkon a nyár, készülhetünk a hőségre. Egyre többen rakatják rendbe autójukban a klímát, de megnő a kereslet a kabriók iránt is. Pedig ezek mind félmegoldások. Ha valaki kellemesen szeretne utazni nagy melegben, annak ideális megoldás pusztán a fagylaltos autó lehet. Gondoltuk volna, hogy a jópofa ötlet - miszerint a finom jeges csemegét egészen a vásárló szájáig, háztól-házig kell vinni – már…
Már 30 esztendeje annak, hogy a második generációs Volkswagen Scirocco GTS elhagyta a wolfsburgiak gyárának kapuját. A németek a Lipcsei Autókiállításon bemutatkozó GTS különkiadással ünneplik meg a kerek évfordulót.
A nemrégiben bemutatott, ám hivatalos premierjét csak szeptemberben ünneplő Peugeot 301 sokak fantáziáját megmozgatta, ami nem is csoda, hiszen a megfizethető szedán piaci bevezetése olyan nyilvánvaló űrt készül betömni, amire a csapotthátúak fokozott térnyerése óta igen kevesen vállalkoztak.
Magnus Walker neve talán kevéssé ismerős, s ha csak egy fényképet mutatnék róla, asszociációk alapján legtöbben azt valószínűsítenék, hogy kamionparkolókban elkövetett brutális gyilkosságokért, emberrablásért, de legalábbis vandalizmusért keresik a hatóságok, s hogy hősünk az FBI legjobban körözött bűnözőinek listáján is előkelő helyet foglal el.

Képzeljék el, hogy álmaik megvalósításához szabad kezet kapnak! Nincsenek kötöttségek, anyagi korlátok, szárnyalhat a képzelet, szaladhat a ceruza, s a hangsúly kizárólag az önmegvalósításra helyeződik.
A legutóbbi Frankfurti Autószalonon talán sokan először találkoztak a Fender elnevezésű céggel, ami zenész körökben a kiváló minőségű gitárok gyártójaként tett szert elismertségre.
Az észak-olaszországi, Richter skála szerinti hatos erősségű földrengés még a Ferrari sziklaszilárd bástyáit is megrázta, azonban az ágaskodó csődör diadalmas kiállását egyetlen természeti csapás sem rendítheti meg, így a szuperautók gyártója saját lehetőségeihez mérten áll az áldozatok oldalára.
Ahogy évtizedekkel ezelőtt, a BMW manapság is roppant fontosnak tartja a vezetés élményét, épp ezért a sportosabb, vezetőközpontú modellek jellemzik a bajorok repertoárját. Napjainkban a kínálat jó részéhez a remek nyolcsebességes ZF automataváltó jár, illetve a németek duplakuplungosa, ám az M6 kupé a klasszikus vezetési élmény érdekében már jövőre hatsebességes kéziváltót is kaphat.
Sportos négykerekűt akar jó menettulajdonságokkal, mégis alacsony fogyasztással? Tágas belsőteret, finom kupés ívekkel? Családot szállítana, de azért vágyik fiatalos érzelmekre? Komoly presztízst szeretne, de 30 milliót nem tud rászánni? Van megoldás, mégpedig rögtön több is! A négyajtós nagy kupék kategóriájának két prominens képviselőjét eresztjük egymásnak – higgyék el, gigászi küzdelem lesz.

A Lipcsei Autószalon a Mazda szemszögéből leginkább a kabriózásról, és az élmények hajhászásáról szól, hiszen az e tekintetben, és értékarányosan a legerősebbek közé tartozó Mazda MX-5 két különkiadással is megújul.

Vásárláskor kiváltképp örök kérdés, hogy milyen motorral rendeljük meg kívánt modellünket. Természetesen vannak, akik a kezdetektől fogva csakis gázolajosokat keresnek, de nincs hiány benzinpártiakban sem. Ezúttal a Mazda garázsában álló 6-osokat mustráltuk, hogy kiderítsük, milyet érdemes inkább elhozni a kereskedésből.

Az Autó Pult szerkesztői sem panaszkodhatnak, hiszen a budapesti hétvége a brutálisan erős Nissan Juke-R bűvöletében telik, azonban a nemzetközi szaksajtót egy pillanatra minden más ellenében elvakította egy tesztalany felbukkanása.
Jártunkban-keltünkben gyakorta szembesülnünk kell azzal, hogy sokan torzításig tekert hangerővel döngetve, letekert ablakon kikönyökölve igyekeznek elismerő pillantásokra szert tenni, miközben azzal kevesebben keltenek feltűnést, hogy autóikkal be is tudnának állni az egy járműnek kijelölt parkolóhelyre.
Nemrégiben Dr. Herbert Negele Úrral, a Genfi Autószalonon bemutatott BMW ActiveHybrid 3 projektvezetőjével volt szerencsénk egészen hosszasan elbeszélgetni. Az interjú során az autó technikájáról érdeklődtünk, így mindent megtudhattunk az érdekességről.