Kegyetlenek, és végtelenül kíméletlenek vagyunk, mert két olyan típust eresztünk egy szorítóba, melyek a papírforma, vagy éppen a sugalmazott rang szerint nem is lennének egy lapon említhetőek. Ha ugyanis igazságosak szeretnénk lenni, akkor a Focus ellen a vele még közelebbi rokonságban lévő V50-est küldenénk csatába. Van azonban egy elméletünk, ami jelen teszt révén talán bizonyítást nyerhet, s…
Az ezredfordulón még különc extrának számított, mára már szinte teljesen hétköznapi opció az üvegtető, amely gyakorlatilag minden modellhez rendelhető. A Philips továbbgondolta a megoldást és napelemmel, illetve világítással spékelte meg a tetőt, amely még így is átlátszó marad.
Kegyetlenek, és végtelenül kíméletlenek vagyunk, mert két olyan típust eresztünk egy szorítóba, melyek a papírforma, vagy éppen a sugalmazott rang szerint nem is lennének egy lapon említhetőek. Ha ugyanis igazságosak szeretnénk lenni, akkor a Focus ellen a vele még közelebbi rokonságban lévő V50-est küldenénk csatába. Van azonban egy elméletünk, ami jelen teszt révén talán bizonyítást nyerhet, s…
A Nissan a Brüsszeli Autószalonon mutatta be a Juke különleges kiadását, amely Shiro névre hallgat. Nem véletlenül, az ugyanis a japán nyelvben a fehér színt jelenti. Ez kívülről nézve képzavar, de beülve megértjük az elnevezést.

Bár a Porsche 911 új generációja eddig bemutatott változatainak sem kell szégyenkezniük, ha teljesítményről van szó, ezen a téren a pálmát mindig is a Turbo kiadások vitték el. Ezúttal sem lesz másképp, sőt a technikai csemege sem marad el.

A Lotus F1 istálló a hétvégén bejelentette, hogy idei versenygépe hivatalos neve E20 lesz, ami arra utal, hogy ez lesz a 20. F1-es karosszéria, melyet a csapat enstone-i bázisán terveztek. Tovább »

A tavaszi zsongás még az olyan kékvérű, brit márkákat is megérinti, mint a Rolls-Royce, amely rögtön a csúcsmodelljének frissítését mutatja be a Genfi Autószalonon az évszak megérkezésekor. Komoly újításokra számíthatunk.
Egyáltalán nem okozott problémát a Formula 1-be való visszarázódás Kimi Räikkönennek. A finn nem tűzött ki komoly célokat maga elé, ám mindenképp szeretné, ha az élmezőnyben harcolhatna a jobbnál-jobb helyekért. Tovább »
A korábbi Forma-1-es versenyző, Gerhard Berger úgy véli, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher a 2012-es idényt követően végleg szögre akasztja majd sisakját. Tovább »
A tavaszi zsongás még az olyan kékvérű, brit márkákat is megérinti, mint a Rolls-Royce, amely rögtön a csúcsmodelljének frissítését mutatja be a Genfi Autószalonon az évszak megérkezésekor. Komoly újításokra számíthatunk.
Vijay Mallya szerint a Force India istálló új befektetői nagyon szeretnék, ha a kiscsapat néhány éven belül olyan nagycsapattá válna a Forma-1-ben, mint a Red Bull Racing. Tovább »
A Volkswagen konszern motorsportért felelős szakértője hamarosan a felsővezetés elé tárja jövőre vonatkozó terveit, melyek bizony igencsak nagyratörőek. Wolfgang Dürheimer ugyanis nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a Forma 1-ben való indulást.
Hiába, a világ legnézettebb sporteseménye bír a legjelentősebb reklámértékkel és ezt az autógyártók is jól tudják. A múlt héten már beharangoztuk a Kia rövidfilmjét, ezúttal pedig a Suzuki alkotását jelenthetjük be. A videót 60, illetve 30 másodperces formában is lepörgetik majd a meccs közben.
Sebastian Vettel példáját követve bizonyítani szeretne, hogy aztán idővel a Red Bull Racinghez szerződhessen a Toro Rosso istálló ifjú tehetsége, Jean-Eric Vergne. Tovább »
Kellemes hírrel szolgálhatunk az autós társadalom számára, ugyanis az üzemanyagok árának hetekig tartó kálváriája után lélegzetvételnyi szünethez jutunk: szerdától 5 forinttal csökken a 95-ös, 8 forinttal mérséklődik a gázolaj ára. Gyakorlatilag karácsony óta folyamatosan drágultak az üzemanyagok, egyedül a múlt hét hozott némi javulást, ami után a mostani áresés üdvözítően hat.
Még csak január van, az autógyártók azonban már ilyen korán hangolnak a Genfi Autószalonra. Habár minden újdonságot szívesen és érdeklődéssel fogadunk, az imént érkezett híresztelések láttán nagyot dobbant a szívünk: a Lamborghini két új szuperautót hoz el a svájci bemutatóra.
Adrian Sutil, a Force India istálló versenyzője a német bíróságon a minap azt vallotta, minden tőle telhetőt megtett azért, hogy békét kössön a Lotus istálló tulajdonosával, Eric Luxszal, miután azt egy sanghaji szórakozóhelyen megsebesítette tavaly áprilisban. Tovább »
A Lotus-vezér Dany Bahar a legfrissebb értesülések szerint új üzleti partnereket keres vállalata számára. Közben az 1996 óta a Proton által irányított brit sportautó-gyártó pénzügyi gondokkal küszködik.
Ugyan izgatottan várja már egyesült államokbeli tesztjét, a veterán Forma-1-es versenyzője, Rubens Barrichello továbbra is bízik abban, idén huszadik idényének is nekivághat majd a királykategóriában. Tovább »
A Volkswagen konszern motorsportért felelős szakértője hamarosan a felsővezetés elé tárja jövőre vonatkozó terveit, melyek bizony igencsak nagyratörőek. Wolfgang Dürheimer ugyanis nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a Forma 1-ben való indulást.
Hiába, a világ legnézettebb sporteseménye bír a legjelentősebb reklámértékkel és ezt az autógyártók is jól tudják. A múlt héten már beharangoztuk a Kia rövidfilmjét, ezúttal pedig a Suzuki alkotását jelenthetjük be. A videót 60, illetve 30 másodperces formában is lepörgetik majd a meccs közben.
Még csak január van, az autógyártók azonban már ilyen korán hangolnak a Genfi Autószalonra. Habár minden újdonságot szívesen és érdeklődéssel fogadunk, az imént érkezett híresztelések láttán nagyot dobbant a szívünk: a Lamborghini két új szuperautót hoz el a svájci bemutatóra.
A Lotus-vezér Dany Bahar a legfrissebb értesülések szerint új üzleti partnereket keres vállalata számára. Közben az 1996 óta a Proton által irányított brit sportautó-gyártó pénzügyi gondokkal küszködik.
Kellemes hírrel szolgálhatunk az autós társadalom számára, ugyanis az üzemanyagok árának hetekig tartó kálváriája után lélegzetvételnyi szünethez jutunk: szerdától 5 forinttal csökken a 95-ös, 8 forinttal mérséklődik a gázolaj ára. Gyakorlatilag karácsony óta folyamatosan drágultak az üzemanyagok, egyedül a múlt hét hozott némi javulást, ami után a mostani áresés üdvözítően hat.
Megjelent az Autó Pult táblamagazin idei harmadik kiadása, amely ezúttal is ingyenesen letölthető. A prémium tartalmat még szebb köntösben Önök elé táró kiadvány ezúttal az ellentmondásoknak enged teret.
Immár második alkalommal került kezeink közé a Peugeot kompaktjának frissített változata, ám ezúttal nem akármilyen változathoz volt szerencsénk: a remek, kézi váltós 1.6 e-HDI kivitel után rögtön a kínálat csúcsmodelljét, az automatás 2.0 HDI verziót nyüstölhettük egy héten keresztül. Hogy milyen volt? Természetesen finom, ám mégis vegyes érzelmekkel szálltam ki az autóból.

A múlt heti rajongástenger úgy tűnik, kevés volt ahhoz, hogy igazi előrelépést lássunk a Viper új generációjának érkezésében. A Chrysler csoport csak egy rajzot tett közzé az újdonságról, amely akár a neves elődöt is ábrázolhatná.

Habár már több ízben is hírt adtunk a Ford új, egyliteres, háromhengeres turbós alapmotorjáról, ezúttal már fogyasztási adatokkal is szolgálhatunk. A britek már jövő hónapban rendelhetnek az 1.0 EcoBoostból, úgyhogy pár héten belül hozzánk is minden bizonnyal eljut az újdonság.
Nem csak a Caterham, de minden bizonnyal a Sauber versenyautója is csúnyácska orral fogja végigversenyezni a 2012-es évadot – legalábbis erre utalnak Peter Sauber csapatfőnök szavai, aki szerint az új szabályok miatt elkerülhetetlen az orrtörés a versenygépek elején. Tovább »
Stephan Winkelmann Lamborghini-főnök véleménye szerint a gyártó szinte biztosan nem alkalmaz turbófeltöltést az évtizedben – de a technológia fejlődése megváltoztathatja ezt.
Habár már több ízben is hírt adtunk a Ford új, egyliteres, háromhengeres turbós alapmotorjáról, ezúttal már fogyasztási adatokkal is szolgálhatunk. A britek már jövő hónapban rendelhetnek az 1.0 EcoBoostból, úgyhogy pár héten belül hozzánk is minden bizonnyal eljut az újdonság.
Stephan Winkelmann Lamborghini-főnök véleménye szerint a gyártó szinte biztosan nem alkalmaz turbófeltöltést az évtizedben – de a technológia fejlődése megváltoztathatja ezt.
A McLaren Mercedes sajtófőnöke cáfolta azon sajtóértesüléseket, melyek szerint a wokingi gárda a jövőben szeretne motorpartnert váltani, így hamarosan a PURE nevű vállalattal működik együtt. Tovább »
Könnyen elképzelhető, hogy a Volkswagen hamarosan csatlakozik a Forma-1 mezőnyéhez – a vállalat motorsport-igazgatója, Wolfgang Durheimer elárulta, még idén a bizottság elé terjeszti javaslatát, hiszen úgy véli, a királykategóriában való szerepléssel az eladásokat is fellendíthetik a világpiacon. Tovább »
Másfél év felfüggesztett börtönbüntetést kapott a Force India istálló volt versenyzője, Adrian Sutil, amiért tavaly áprilisban egy sanghaji szórakozóhelyen sérüléseket okozott a Lotus résztulajdonosának, Eric Luxnak. Tovább »
A Volkswagen up! különböző változatainak debütálása után a konszern többi márkájának hasonló típusai sem váratnak sokat magukra. Ezúttal a Škoda Citigo ötajtós variánsáról bukkant fel egy kép az interneten, ami valószínűsíti, hogy a sportos, és műanyag kiegészítőkkel kínált terepes kiadás is hamarosan fellép a világot jelentő deszkákra.
A riválisok részéről komoly ellenállásba ütközhet a McLaren Mercedes 2012-es versenyautója, az ugyanis olyan innovációkat vonultat majd fel, melyek kiverhetik a biztosítékot a Red Bullnál, vagy éppen a Ferrarinál. Tovább »
Barack Obama munkásságával talán nem mindenki szimpatizál, de kétségtelen, hogy átható személyisége sokakat megnyer, ráadásul a következő 24 órában még bárki profitálhat abból, hogy ő vált az Egyesült Államok elnökévé.
A Volkswagen up! különböző változatainak debütálása után a konszern többi márkájának hasonló típusai sem váratnak sokat magukra. Ezúttal a Škoda Citigo ötajtós variánsáról bukkant fel egy kép az interneten, ami valószínűsíti, hogy a sportos, és műanyag kiegészítőkkel kínált terepes kiadás is hamarosan fellép a világot jelentő deszkákra.
Barack Obama munkásságával talán nem mindenki szimpatizál, de kétségtelen, hogy átható személyisége sokakat megnyer, ráadásul a következő 24 órában még bárki profitálhat abból, hogy ő vált az Egyesült Államok elnökévé.
Törölte az autosport.com című internetes lap ma délelőtt közzétett egyik cikkét, melyben a McLaren Applied Technologies ügyvezető igazgatója, Geoff McGrath nyilatkozott az új, MP4-27-es versenygép innovatív megoldásairól. Tovább »
A Williams alakulata szerdán délután hivatalosan megerősítette, amit már hetekkel ezelőtt tudni lehetett: új autóját, az FW34-es modellt jövő kedden, Jerezben mutatja be a nagyközönségnek. Tovább »
Elérkeztünk a 2012-es esztendő újdonságait mustráló cikksorozatunk harmadik részéhez. Az első és a második epizódban még a józanabb igényeket kiszolgáló jövevényekkel foglalkoztunk, előrelátóan a végére hagyva az igazi finomságokat: a luxusautókat, a sportautókat, valamint a szupersport kategóriát.