Dr. Szabadi Béla volt kormánytag és országgyűlési képviselő nyílt levelet intézett Franco Frattinihez, az Európai Bizottság alelnökéhez, igazságügyi biztosához. A levél teljes terjedelemben már olvasható a politikus honlapján.
A leghatározottabban fel fog lépni a rendőrség azokkal szemben, akik részt vesznek szombaton a Batthyány-örökmécseshez szervezet be nem jelentett demonstráción. Ezt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közölte pénteken este honlapján.
Két évig nem hozhat az ügydöntő országos népszavazás eredményével ellentétes tartalmú döntést az Országgyűlés a szerint az alkotmánymódosító törvényjavaslat szerint, amelyet pénteken nyújtott be a kormány a parlamentnek, és amelynek sürgős tárgyalásáról hétfőn döntenek a képviselők.
Veres János a Népszavának adott interjújában elmondta: az adótörvények elfogadásánál tapasztalt koalíciós átszavazásokat, vitákat nem értékeli túl, és nem tartja ezt a kormány presztízsvesztésének. Nincsenek a költségvetésben - egyes politikusok által felfedezni vélt - tartalékok - közölte a pénzügyminisziszter.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége is csatlakozik a Liga Szakszervezetek által november 21-ére, az egészségbiztosítási rendszer jelenleg javasolt átalakítása ellen meghirdetett sztrájkhoz.
Elképesztő káosz alakult ki a fővárosi adófizetők pénzén fenntartott BKV Zrt-nél - írja a Magyar Nemzet. A cikk emlékeztet, hogy a BKV két szakszervezete sztrájkot hirdetett keddre a tervezett járatritkítások, az újabb létszámleépítések és a munkakörülmények romlása miatt. Lapszemle.
Kábítószer birtoklása miatt előzetes letartóztatásba helyezték a "gyermekrablási" ügy kapcsán ismertté vált Mehmet Karcsika édesanyját Szerbiában. A Független Hírügynökség értesülései szerint az asszony és férje autójában extasy tablettákat találtak a vámosok még kedden este a horgosi átkelőnél.
Kevés számú közönség előtt, szolid eredményeket hozott a Vivace Zenei Antikvárium és a Kottanet internetes kottabolt első közös aukciója pénteken este; a 472 tételből többnyire kikiáltási áron válogattak, s alig egy tucatot vittek el ezen ár fölött.
A Fidesz alelnöke szerint akkor lesz eredményes és sikeres a népszavazás, ha olyan emberek is támogatják, akik baloldali érzelműek vagy valamikor azok voltak. A referendum sikeressége után lehet annak kötvetkezményeiről beszélni - mondta a Magyar Nemzetnek.
A Fidesz törvénymódosítást nyújt be annak érdekében, hogy a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok visszakerüljenek az államszervezeten belül korábban elfoglalt helyükre - mondta a párt frakcióigazgatója szombati sajtótájékoztatóján Budapesten.
Nem maradt el műtét a csőtörés miatt a kistarcsai Flór Ferenc Kórházban - mondta el a Független Hírügynökségnek az intézmény főigazgatója szombaton. A kórházban péntek délután törött el egy főnyomócső, a fűtés és a vízszolgáltatás két órán keresztül szünetelt.
Törvénymódosítást nyújt be hétfőn a Fidesz annak érdekében, hogy a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok visszakerüljenek az államszervezeten belül korábban elfoglalt helyükre.
Az egy éve, Alzheimer-kórban elhunyt Puskás Ferencre emlékeznek szombaton este a Szent István Bazilikában. A fellépő művészek nemcsak a legendás futballista emlékének adóznak, hanem az esten az Alzheimer-kórra is szeretnének figyelmeztetni.
Az MDF informatikai kabinetje arra kéri az APEH-et felügyelő Veres János pénzügyminisztert, hogy az adóhatóság bontsa fel a Business Software Alliance-szal (BSA) év elején kötött megállapodását.
Díszpolgári címeket, Pro Urbe Budapest díjakat és más kitüntetéseket adományozott Demszky Gábor főpolgármester Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 134. évfordulóján.
Az elmúlt napok havazásának köszönhetően Dobogókőn megkezdődött a síszezon, szombaton délelőtt már több százan siklottak le a pályákon - mondta Lőricz László, a sípálya üzemltetője az MTI-nek.
A Fidesz törvénymódosítást nyújt be a megyei közigazgatási hivatalok visszaállítása érdekében, miután az Alkotmánybíróság a héten megsemmisítette azt a kormányhatározatot, amely regionális szervezetekké alakította át a közigazgatási hivatalokat - mondta Répássy Róbert, a Fidesz jogi és közigazgatási kabinetvezetője szombati sajtótájékoztatóján.
Díszpolgári címeket, Pro Urbe Budapest díjakat és más fővárosi kitüntetéseket adott át Demszky Gábor főpolgármester Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 134. évfordulóján, szombaton, a Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén.
Veszprém fideszes alpolgármesterének útiköltség-elszámolását már a rendőrség vizsgálja, mert az elszámolás jelentős eltéréseket mutat - mondta Hartmann Ferenc, az MSZP Veszprém megyei elnöke lapinformációra hivatkozva szombaton az MTI-nek.
Kóka János, az SZDSZ elnöke levélben gratulált Anders Fogh Rasmussennek, a dán jobbközép liberális párt, a Venstre elnökének választási győzelméhez - tájékoztatta az SZDSZ sajtóirodája szombaton az MTI-t.
Demszky Gábor főpolgármester és Gajda Péter kispesti polgármester szombaton késő délután avatja fel a Puskás Ferenc utcát a fővárosi Bozsik Stadion mellett. Az egy éve elhunyt világhírű labdarúgóról azért lehet már most utcát elnevezni, mert 2001-ben megkapta a Budapest díszpolgára címet.
Veszprém fideszes alpolgármesterének útiköltség-elszámolását már a rendőrség vizsgálja, mert az elszámolás jelentős eltéréseket mutat - mondta Hartmann Ferenc, az MSZP Veszprém megyei elnöke lapinformációra hivatkozva szombaton az MTI-nek.
Az MSZP választmánya szerint reális a jövő évi költségvetés tervezete, amely megteremti mind a kormány-, mind a konvergenciaprogram végrehajtásának lehetőségét - mondta a szocialista párt választmányi elnöke szombati sajtótájékoztatóján. A testület tagjai szociális területen ugyanakkor még látnak mozgásteret a büdzsében.
Az MSZP választmánya helyet és keretet biztosít a párt tagjai közötti vitáknak - mondta Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke szombaton Budapesten, a testület zárt ülését követő sajtótájékoztatón.
Borbándi Gyula író, Enyedi György akadémikus, Garas Dezső színművész, Keserű Ilona képzőművész, Sárosi Bálint népzenekutató, Szabó Magda író és Szécsényi Ferenc operatőr kapta az idén a Hazám-díjat, a XXI. Század Társaság elismeréseit a Magyar Tudományos Akadémia székházában adták át szombaton.
Visszautasítjuk azokat a rágalmakat, amelyek egyesületünket érték az utóbbi napokban. Le kell szögezzük, hogy szakszervezeti, vagy sztrájkügyekkel eddig sem és ezután sem fogunk foglalkozni. Tisztában vagyunk vele, hogy útjában állunk azoknak, akik a budapesti közösségi közlekedés és a BKV szétverésén ügyködnek.
Az MSZP választmánya helyet és keretet biztosít a párt tagjai közötti vitáknak - mondta Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke szombaton Budapesten, a testület zárt ülését követő sajtótájékoztatón.
Lényegesen jobb állapotban vannak az MSZP szervezetei, mint ahogy az kívülről látszik - mondta Simon Gábor, a párt választmányának elnöke az MSZP helyi szervezeteiről készített felmérésről szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Feloszlatta a rendőrség az engedély nélküli demonstrációt szombaton kora este Budapesten, a Batthyány-örökmécsesnél gyülekezőket a mintegy háromszáz rohamrendőr rövid idő alatt kiszorította a térről.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége is csatlakozik a szerdára tervezett országos sztrájkhoz. Helyet és keretet biztosítana az MSZP választmánya a párton belüli vitáknak. Lengyelország jövőre hazahívja katonáit Irakból. A nap legfontosabb hírei 2007. november 17-én, szombaton.
A Fidesz szerint a szociális válságba sodort Magyarországon már semmilyen jelentősége nincs annak, miről beszélgetnek, vitáznak a szocialisták választmányi üléseiken, mert már senki sem hisz nekik. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője ezekkel a szavakkal reagált az MSZP választmányi elnökének szombati sajtótájékoztatójára.
Az SZDSZ jelentős részben saját sikerének és büszkén vállalható kompromisszumnak tartja a regisztrált élettársi kapcsolatról szóló, a kormány által e héten benyújtott törvényjavaslatot - mondta Gusztos Péter, a párt ügyvivője szombaton.
Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere és Gajda Péter, Kispest polgármestere felavatta Kispesten a Puskás Ferenc utcát, ahol az éppen egy éve elhunyt legendás labdarúgó nevelőegyesülete, a Budapest Honvéd otthona, a Bozsik Stadion is található.
Egy nő és gyermeke kapott szén-monoxid mérgezést szombaton kora délután Budapest XVII. kerületében. A Független Hírügynökség információi szerint a mentők 15 óra előtt találták meg őket a házukban, eszméletlenek voltak mindketten, kórházba vitték őket.
Engedély nélküli demonstráció oszlatását kezdte meg a rendőrség Budapesten, a Batthyány-örökmécsesnél szombaton kora este, a megmozduláson való részvételre a Magyar Önvédelmi Mozgalom nevű szervezet egyik képviselője buzdított egy internetes hírportálon.
A BKV menedzsmentje és a szakszervezeti vezetők szombati egyeztető tárgyalásán kiderült, hogy még a szakszervezeti tagok sem tudtak a sztrájkfelhívásról - közölte a Budapesti Közlekedési Zrt. sajtóirodája az MTI-vel.
A Fidesz szolidáris minden olyan békés és demokratikus törekvéssel, amely a társadalom jogainak megvédésére és az emberek semmibe vétele ellen irányul - mondta az MTI-nek Szijjártó Péter szombaton.
A kulák áldozatok emléknapja alkalmából ünnepi megemlékezéseket tartottak szombaton Várpalotán, a Felsővárosi Helytörténeti Múzeumban 1956 és a magyar agrártársadalom címmel nyílt kiállítás, a Rózsakút utcában lerakták az ország első kulák emlékművének alapkövét.
Két dunaföldvári általános iskolás gyereknél hepatitis A fertőzést diagnosztizáltak, a gyerekeket és családjukat beoltották - közölte az Országos Tisztiorvosi Szolgálat kommunikációs főosztálya szombaton az MTI-vel.
Már 13 megyében, több mint 200 általános- és középiskolában működik a Suliinfo nevű szolgáltatás. Ennek lényege, hogy rendszeresen értesítik a szülőket az iskolai programokról, határidőkről. A gyerekük vagy gyerekeik jegyeiről és hiányzásairól is tájékoztatják őket. A 2002 óta működik a rendszer, most több mint 4 ezer szülő használja - csaknem 40 százalékkal több mint tavaly.
Megtartotta szombati demonstrációját a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Batthyány-örökmécsesnél Budapesten, bár a rendezvényt előzetesen nem jelentették be. Ahogy ígérte korábban a rendőrség, feloszlatták a tüntetést, 32 embert állítottak elő, köztük egy újságírót.
Sólyom László köztársasági elnök és felesége, Sólyom Erzsébet asszony szombat este vacsorát adott Habsburg Ottó tiszteletére, 95. születésnapja alkalmából a Sándor-palotában.