Mintegy húszmilliárd forint jut a magyarországi könyvtárak fejlesztésére uniós pályázati forrásokból a 2008-2013 közötti időszakban - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter. A tárcavezető elmondta: öt év alatt 16,67 milliárd forint jut a könyvtári terület fejlesztésére, ezen felül pedig 4,25 milliárd forint a könyvtári állomány digitalizálására fordítható. Hiller István…
Elmeállapota miatt két évvel csökkentette Tasnádi Péter már letöltött négy és fél éves szabadságvesztését a Pest Megyei Bíróság perújítási tárgyaláson csütörtökön. Ha jogerőre emelkedik a döntés, akkor jár a kártalanítás Tasnádi Péternek.
A növekedést, az igazságosságot, az átláthatóságot és a egészségügy átalakítását nevezte az SZDSZ elnöke a reformmenetrend fő állomásainak. Kóka János erről csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.
Több mint 23 milliárd forintot követel két minisztériumtól az V. kerületi önkormányzat. Rogán Antal, a Belváros-Lipótváros polgármestere szerint a két intézmény olyan közterületeket használ saját célra, amelyekre nem lenne joga.
Átfogó tűzvédelmi programot szorgalmaz a lakótelepeken a Fidesz, az utóbbi időszak halálos áldozatot is követelő lakástüze kapcsán. Erről László Tamás, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője beszélt az MTI-nek csütörtökön.
Az Állami Egészségügyi Központ megalakulásával párhuzamosan, az országban sok helyütt járóbeteg-szakrendelőket működtető Vasútegészségügyi Kht. júliustól átvette a MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet Podmaniczky utcai rendelőintézetét és járóbeteg-szakellátási feladatait. Pásztélyi Zsolt, a kht. ügyvezető igazgatója elmondta: a gyors átállás következménye az lehet, hogy nőhet a várakozási idő a…
Wass Albertnek lesz, Kósa Lajosnak nem lesz szobra Debrecenben, bár ez utóbbiról is szavazott csütörtökön a városi közgyűlés. Wass Albert szobrának felállítását egy civil szervezet, a Polgári Casino Egyesület kezdeményezte, a szándék már a közgyűlés előtt politikai indulatokat kavart Debrecenben, s a nézetek újra összecsaptak a városi közgyűlésben.
Az egészségügyi tárca úgymond nagyvizitet indított el az országban, a miniszter és a tárca államtitkára igyekszik minél több kórházat felkeresni, megismerkedni a kórházak problémáival, elsősorban amiatt, hogyan reagálnak a strukturális átalakításokra; erről Horváth Ágnes, a szaktárca vezetője Miskolcon, sajtótájékoztatón beszélt csütörtökön.
Több mint 23 milliárd forintot követel a honvédelmi és az egészségügyi tárcától engedély nélküli közterület-használatért és parkolási díjért Belváros-Lipótváros önkormányzata - mondta a kerület fideszes polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
A jövő évi költségvetésből a Fidesz megpróbál több pénzt "kiharcolni" szociálpolitikai célokra, az ápoló-gondozó otthonok helyzetének javítására - mondta a párt frakcióvezetője csütörtökön Sárosdon, az ottani ápoló-gondozó otthonban.
Nem éri meg a postának, hogy átvállalja a bankkártyáról történő csekkbefizetés tranzakciós költségét - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője. Jelenleg ugyanis ha valaki bankkártyával fizeti be a csekkjeit, gyakorlatilag készpénzt vesz fel, ennek díját pedig az ügyfélnek kell fizetnie.
Több mint félezer bérlakást kínál megvételre az ott lakóknak a szegedi önkormányzat, a milliárdos nagyságrendű ingatlanértékesítés felügyeletére háromfős bizottságot hozott létre csütörtöki ülésén a város közgyűlése.
Megalakult az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet, a szociális és munkaügyi miniszter irányítása alatt álló hivatal 2007 júliusától kezdi meg működését - jelentette be Lamperth Mónika a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.
Wass Albertnek lesz, Kósa Lajosnak nem lesz szobra Debrecenben, bár ez utóbbiról is szavazott csütörtökön a városi közgyűlés. Wass Albert szobrának felállítását egy civil szervezet, a Polgári Casino Egyesület kezdeményezte, a szándék már a közgyűlés előtt politikai indulatokat kavart Debrecenben, s a nézetek újra összecsaptak a városi közgyűlésben.
Nem adott helyt az újabb hemogenetikus szakértő kirendelésére vonatkozó indítványnak az ügyészség a Múzeum körúti erőszak néven ismertté vált ügyben - erősítette meg az MTI-nek az Index hírportál információját a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtökön.
A fogyatékkal élőket, illetve a roma nőket éri a leggyakrabban diszkrimináció - mondta Lampeth Mónika az Egyenlő Bánásmód Hatóság éves jelentését ismertetve a csütörtöki budapesti kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
A kormány átalakítja az Országos Orvosszakértői Intézetet - mondta Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón. Az új intézmény 2008-tól rehabilitációs szakvélemény is nyújt a megváltozott munkaképességűeknek.
A gazdasági miniszter szerint január elsején hatályba léphet az egységes ingatlanadóról szóló törvény, de a közteher kivetésére várhatóan csak 2009-től lesz lehetőség. Kóka János az Inforádióban elmondta: a szabályozás részleteit őszig dolgozzák ki, majd meg kell teremteni az értékbecsléshez és a regisztrációhoz szükséges technikai és egyéb feltételeket.
A Közép-magyarországi Régió fejlesztésére 2013-ig 420 milliárd forintnyi támogatást nyújt az Európai Unió; a megállapodás szerint az összeg nagyobb hányadát a ciklus első 4 évében kell felhasználni - mondta Németh Imre, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára egy budapesti szakmai fórum alkalmából.
Szetey Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal személyügyi államtitkára felvállalta homoszexualitását a 12. meleg film- és kulturális fesztivál csütörtök esti megnyitóján mondott beszédében.
Az MSZP támogatja az azonos nemű párok regisztrált élettársi kapcsolatát - mondta Szabóné Müller Tímea, az MSZP országgyűlési képviselője. Az, hogy a regisztrált élettársi kapcsolat mennyire jelentene a házassághoz hasonló jogokat, például az öröklésnél, komolyabb egyeztetést igényel ősszel a parlamentben - közölte a kormánypárti politikus.
Kármán Irén vállalja a hazugságvizsgálatotmondta az Index internetes portálnak az újságíró nő. A szerdai kihallgatáson a rendőrök kérdezték meg ügyfelétől, hogy vállalná-e a vizsgálatot, amire Kármán Irén igennel válaszolt - közölte Pelle Andrea
A tudományban is kapják meg a nők az őket megillető helyet - mondta Gurmai Zita, az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának alelnöke azon a tanácskozáson, amelyre a Női Tudósok Európai Platformja szervezésében került sor Brüsszelben, az Európai Parlament épületében. A tanácskozáson az európai tudomány jeles női képviselői folytattak eszmecserét a hivatásukról, abban a nők…
A kereskedőknek is eltér a véleményük arról, jó-e, ha az üzletek nem nyitnak ki vasárnap. A vásárlók álláspontja is megoszlik abban a kérdésben, amelyet a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) vetett fel nemrég. Ők ugyanis kampányt és társadalmi vitát indítanak azért, hogy a vasárnap végzett munkát a társadalmilag feltétlenül szükséges mértékre szorítsák vissza. De természetesen a szükséges mérték…
Nem az olajosok, hanem családi körben keresik a rendőrök Kármán Irén megverőjét a Blikk.hu értesülései szerint. A lap úgy tudja, évekkel ezelőtt ugyanis volt olyan házon belüli vita az újságírónőnél, amely tettlegességig fajult és a rendőrséget kellett hívni. Az oknyomozó a lapnak elmondta: hogy két éve milyen súrlódások és veszekedések voltak az életében, az csak rá tartozik. Szerinte fiát és…
A napokban kapták meg az egészségbiztosítótól az orvosok a gyógyszerfelírási szokásukat elemző kimutatást, s rengetegen szembesültek azzal, hogy januártól pénzbüntetésre számíthatnak, mert túl sok, illetve túl drága medicinát írtak fel betegeiknek - olvasható Magyar Nemzetben.
A napokban kapták meg az egészségbiztosítótól az orvosok a gyógyszerfelírási szokásukat elemző kimutatást, és rengetegen szembesültek azzal, hogy januártól pénzbüntetésre számíthatnak, mert túl sok, illetve túl drága medicinát írtak fel betegeiknek. Lapszemle.
"Ha a népszavazás sikerrel járna, annak éves költségvetési hatása minden évre vonatkozóan nagyjából 50 milliárd forint körüli többletkiadás lenne" - írja Gyurcsány Ferenc kormányfő tegnapi blogbejegyzésében.
Az állatvédők szigorítanák a büntető törvénykönyv állatok védelmére vonatkozó passzusát, a politikusok azonban ezt szükségtelennek tartják. A kérdés annak kapcsán került ismét előtérbe, hogy az egyik televíziós főzőműsorban feldaraboltak egy élő rákot. Néhány panaszos bejelentést tett a médiahatóságnál, amely azonban elutasított a beadványt.
Négy helyi és egy központi adót válthat ki az egységes értékalapú ingatlanadó, amelynek bevezetésére 2009-től kerülhet sor - jelentette ki Veres János a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Az egységes értékalapú ingatlanadó igazságosabb és kevesebb ellentmondással jár - mondta a pénzügyminiszter.
A nyár lehetőséget teremt arra, hogy a kormány áttekintse, hol tart programjának megvalósításában, ezért szeptemberig, a parlamenti ülések kezdetéig pénteken is lesznek kormányülések - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormányülést megelőzően. A kormányfő aláhúzta: elsősorban az egészségügyi reform egyes részterületeit, az államigazgatást érintő reformlépéseket, valamint az ország előtt…
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője magánügynek tartja, hogy Szetey Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára felvállalta homoszexualitását. A politikus hozzátette: egy magánüggyel kapcsolatban mindenki maga dönti el, hogy nyilvánosságra hozza, vagy sem, hogy hol húzza meg magánszférájának határait.
Már olvasható a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia munkaanyaga és a hozzá kapcsolódó háttértanulmányok a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapján.
Az InfoRádió értesülése szerint augusztus közepétől a kisföldalatti valamennyi lejáratánál biztonsági őrök ellenőrzik, hogy csak érvényes jeggyel vagy bérlettel rendelkezők menjenek le az állomásra. A BKV a napokban írt ki közbeszerzési pályázatot az őrzési feladatokra.
A Budapestre repülőgépen tartó Mihail Gorbacsov megérkezése bizonytalanná vált, mert gépe meghibásodott, emiatt Gorbacsov lemondta a Gyurcsány Ferenc kormányfővel tervezett négyszemközti megbeszélését. Várhatóan azonban időben megérkezik Horn Gyula születésnapi partijára.
Nyakó István arra kérte Orbán Viktort, hogy szólaljon meg Horn Gyula születésnapja kapcsán és helytelenítse nyilvánosan, hogy az elismeréstől pártpolitikai alapon fosztják meg az általa is nagyra becsült egykori kormányfőt. Az MSZP szóvivője erről pénteken beszélt. Nyakó István emlékeztetett arra, hogy a Fidesz elnöke 2001-ben még nemcsak elismerte, hanem kifejezetten nagyra is értékelte Horn…
Magyarországon nem várható olyan kiegyezés a két ellenérdekű politikai oldal között, mint például Írországban, ahol a kormányoldal és az ellenzék meg tudott egyezni egymással - derült ki a Fidesz elnökének szavaiból.
Megkapták a háziorvosok az egészségbiztosítótól a gyógyszerfelírási szokásaikról szóló első adatokat. Ezek alapján még nem büntetnek meg egy orvost sem, szeptembertől azonban már szankcionálják azokat a doktorokat, akik az átlaghoz képest túl sok drága gyógyszert írnak fel a betegeknek. Az orvosszervezetek nemcsak a törvény alapvetése ellen tiltakoznak, hanem úgy vélik: a szabályozás korántsem…
Jövő héten kezdődnek az egyeztetések a koalíciós szerződés mellékletének oktatást érintő valamennyi pontjáról, így a középiskolai beiskolázás esetleges változásairól is - ezt közölte az oktatási tárca sajtóosztálya pénteken a Népszabadság írása kapcsán. A napilap arról írt: megszűnik a felvételi a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban. Információik szerint a koalíciós megállapodás értelmében az…
Az MSZP szerint a Start-programok segítséget jelentenek a munkaerőpiacra való visszatéréshez, és a munkaadóknak is több száz ezer forint megtakarítást jelent éves szinten ez a lehetőség; erről a szocialisták szakpolitikusa beszélt pénteken, Budapesten. A Fidesz szerint ezt a program látszatintézkedés; a párt szakpolitikusa szerint inkább a kis- és középvállalkozásokat kellene megerősíteni, ez…
Felgyorsítják a Vásárhelyi-terv végrehajtását, így elindulhattak azok az árvízvédelmi beruházások, melyek pénzhiány miatt lelassultak az utóbbi időszakban - jelentette ki Fodor Gábor pénteken Csongrádon. A minisztérium belső költségvetésében forrásokat csoportosítottak át, így több fontos beruházás kivitelezése is felgyorsulhatott - mondta a környezetvédelmi és vízügyi miniszter a Tisza-parti…
Huszonötezer doboz, több mint tízmillió forint értékű adójegy nélküli cigarettát találtak a Békés megyei Méhkeréken egy házkutatás során - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága pénteken az MTI-vel. A huszonötezer doboz cigarettát a házban és a ház udvarán parkoló tehergépkocsiban találták meg a vámosok - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Az MDF támogatja az azonos neműek élettársi kapcsolatát, a melegek házasságát azonban nem tartják indokoltnak, és álláspontjuk szerint nem jött el az ideje annak se, hogy gyereket fogadhassanak örökbe a homoszexuális párok - mondta Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese az MTI-nek pénteken. "Támogatjuk, sőt azt gondoljuk, hogy ennek a jogi feltételeit is meg lehet teremteni. A legfőbb probléma mindig…
Az MDF támogatja az azonos neműek élettársi kapcsolatát, a melegek házasságát azonban nem tartják indokoltnak, és álláspontjuk szerint nem jött el az ideje annak se, hogy gyereket fogadhassanak örökbe a homoszexuális párok.
Kigyulladt bálázógéptől lángra kapott a tarló Szeged határában, a sándorfalvi út közelében péntek délután - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t. A kettes kiemelt fokozatú tűzhöz három fecskendővel és vízszállító-autóval vonultak ki a szegedi tűzoltók - mondta Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság szóvivője. A nagy területen égő tarló épületet nem veszélyeztet, az…
Három méter hosszú kígyót találtak szerda hajnalban a XIX. kerületben. Both Zoltán állatbefogó azt mondta: a tigrispiton akár egy csecsemőt is képes megenni. Az állatot feltehetőleg valaki az utcán hagyta.
Bocsánatkérésre szólították fel roma tüntetők a felfüggesztett jegyzőt pénteken Dányban, mert szerintük még tavaly a hivatalában megütött egy segélyért folyamodó cigány asszonyt - közölte Szajkó Béla, a helyi kisebbségi képviselőcsoport vezetője az MTI-vel. Elmondta, az atrocitás csak most jutott tudomására, ezért szervezték meg a más okból azóta felfüggesztett jegyző háza előtt a tüntetést,…