2007. július 10. kedd

júl. 10
4:49
Nem a miniszterelnök dönti el, milyen autóba ül (Alternatív Energia)
Politikai vihart kavart, hogy a két legmagasabb közjogi méltóság védelmére (is) páncélozott autókat kíván vásárolni a rendőrség. A Köztársasági Őrezred ilyen járművek beszerzési pályázatának kiírására kért és kapott engedélyt a kormánytól. A rendőrség közlése szerint két ilyen autót vásárolnak, az egyik a kormányfőt, a másik az államfőt szállítja majd. A rendszerváltás óta még mindig a jelenlegi…
júl. 10
5:04
Élet a bizottsági vizsgálatok után (Alternatív Energia)
Két rendőrszakmai-, egy civil jogásztestület és egy, a kormányfő által felkért bizottság is vizsgálta a tavaly őszi zavargások körülményeit. Míg a Gönczöl-bizottság leginkább a teljes politikai elitet, addig a Morvai Krisztina vezényelte testület kizárólag Gyurcsány Ferencet okolja a véres összecsapásokért. A két rendőrségi szakjelentésből kiderült, hogy a BRFK akkori vezetői hibát hibára…
júl. 10
5:46
Rendőrökkel dulakodott a fideszes képviselő? (Alternatív Energia)
Hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselő ellen, miután vasárnap éjjel egy rutinellenőrzésnél összetűzésbe keveredett két rendőrjárőrrel. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség folytat vizsgálatot.
júl. 10
6:29
Tanúmeghallgatások a Tasnádi-perben (Alternatív Energia)
Továbbra is előzetes letartóztatásban van Tasnádi Péter, ám a vállalkozó szabadlábra helyezéséről akár a jövő héten, a nyári ítélkezési szünet előtt is dönthet az ügyében eljáró bíró. Ez azt jelentené, hogy Tasnádi házi őrizetben várhatná meg az ellene folyó perben októberre várható nem jogerős ítéletet.
júl. 10
6:38
Időközi polgármester-választás Rohodon (Alternatív Energia)
dőközi polgármester-választást tartanak július 29-én Rohodon; a 990 szavazásra jogosult helyi lakos három jelölt közül választhatja meg a település új önkormányzati vezetőjét. Az időközi választást a korábbi polgármester, Éles Dániel halála miatt írta ki a helyi választási bizottság.
júl. 10
6:51
Kovácsy: Hatékony ellátáshoz több biztosító kell (Infostart)
A versengő biztosítók ellenőrizni tudják, hogy valóban hatékony-e az egészségügyi ellátás, ehhez az egybiztosítós rendszerben nem adottak a feltételek - mondta az InfoRádióban az Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke.
júl. 10
6:53
Lesz-e valaha műemlék a rakpartokból? (Infostart)
A budai és a pesti rakpart műemlékké nyilvánítását kezdeményezte a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Budapest Világörökség Alapítvány. Az erről szóló előterjesztés azonban egy éve hever a kulturális miniszter asztalán, és egyelőre nem tudni, jóváhagyják-e az illetékesek.
júl. 10
7:16
BKV-politika: mézesmadzag és furkósbot (Infostart)
Tudni akarja, hogy mennyi időt venne igénybe, ha autó helyett busszal vagy metróval tenné meg szokásos napi útját? Hamarosan megtudhatja a BKV munkatársaitól, akik személyre szabott tanácsadással próbálják rábírni az embereket a tömegközlekedésre.
júl. 10
7:23
Szerda után már csak a ponthúzás van hátra (Infostart)
Szerda éjfélig lehet postára adni azokat a felvételihez szükséges dokumentumokat, amelyeket a felvételiző a jelentkezésnél elfelejtett csatolni a jelentkezési laphoz, vagy amelyet a jelentkezési lap beadása után szerzett meg. Szerdán még utoljára módosítani is lehet a felvételi sorrenden.
júl. 10
8:05
Eltűnhetnek az egyforintos repülőjegyek (Infostart)
Kessen szavaz az Európai Parlament arról a brüsszeli javaslatról, amely a légi közlekedésről szóló jogszabályok korszerűsítését, a fogyasztóvédelem további erősítését célozza. A rendelettervezet egyik legfontosabb eleme a repülőjegyárak átláthatóságára vonatkozik. Lapszemle.
júl. 10
8:07
A Tháliába költözik az opera (Infostart)
A Thália Színházban tartja a következő évad első premierjét a Magyar Állami Operaház, amely október 26-án Sztravinszkij három egyfelvonásosát mutatja be: A katona történetét, a Mavrát és A rókát. Az Erkel Színház hétfőn zárt be, a főigazgató reméli, hogy 2011-től már ismét üzemelhet a felújított épület.
júl. 10
8:40
Baranyában tizenhárom településen zárnak be óvodát és iskolát ősztől (Alternatív Energia)
Baranyában három településén az óvoda, tíz helységben pedig az iskola szűnik meg ősztől; a gyerekeknek szeptembertől a szomszéd falvakba kell átjárniuk - írja az Új Dunántúli Napló. A bezárások oka a finanszírozásban életbe lépő változások. Eltörlik az úgynevezett fejkvótát, a jövőben osztálylétszámokra vetített teljesítménymutatók alapján számolják ki az állami támogatást - olvasható a Baranya…
júl. 10
9:57
Parlagfűgyűjtés - ötvenhatezer gyomnövényt adtak le Nagykanizsán (Metropol)
A június közepén meghirdetett akció során 56 ezer gyomnövényt adtak le Nagykanizsán - írta kedden a Zalai Hírlap.
júl. 10
11:23
Több mint 100 milliárdot rántottak ki a feketegazdaságból (Infostart)
Az első félévben 101 milliárd forint adókülönbözetet tártak fel a feketegazdaság csökkentése érdekében tett intézkedések segítségével - közölte a Pénzügyminisztérium. A tárca tájékoztatása szerint tavaly egész évben összesen 90 milliárd forint volt a feltárt adókülönbözet.
júl. 10
11:27
Hátrányos helyzetű gyerekek környezetvédelmi tábora Salgóbányán (Metropol)
Idén 13. alkalommal szervezett táborozást nevelőotthonban élő gyerekek részére a Nógrád megyei Salgóbányán a Reinhold és Carmen Würth Alapítvány; a 120 résztvevő a pihenés és a szórakozás mellett színes programok keretében ismerkedhet meg az élővilág fontosságával - tájékoztatta az MTI-t az alapítvány elnöke.
júl. 10
12:13
MDF javaslat, mely segítene az egész magyar gazdaságon (Alternatív Energia)
Az MDF törvényjavaslatot nyújt be még kedden annak érdekében, hogy a kis- és középvállalkozások adminisztratív terhei tovább csökkenjenek - mondta a párt országgyűlési képviselője kedden, Budapesten.
júl. 10
12:15
Fidesz: Gyurcsánynak el kell számolnia kijelentésével (Infostart)
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek vissza kell vonnia azt a véleményét, amelyben megdicsérte a rendőrség október 23-ai tevékenységét.
júl. 10
12:33
Közalkalmazotti bértábla: megszüntetve megőrizni? (Infostart)
A közigazgatási reform végrehajtását felügyelő tárca nélküli miniszter szerint nem csökken tovább a közigazgatásban dolgozók létszáma. Draskovics Tibor viszont elképzelhetőnek tartja, hogy a pedagógusok kötelező óraszám-emelése elbocsátásokat eredményezhet. A szakszervezet sokkal inkább a bértábla módosítása miatt aggódik.
júl. 10
13:17
Adminisztratív terheket csökkentene az MDF (Infostart)
Törvényjavaslatot nyújt be a kis- és közepes vállalkozások adminisztratív terheinek további csökkentése érdekében az MDF.
júl. 10
13:26
Gyurcsány: megéri a vámosokra költeni (Infostart)
A kormányfő szerint Magyarországon olyan közhangulatot kell kialakítani, hogy újra presztízse legyen a tisztességes adófizetésnek.
júl. 10
13:33
Ki a hunyó a fideszes képviselő ügyében? (Infostart)
Hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt nyomozást rendelt el az ügyészség azt követően, hogy az I. kerületi rendőrök feljelentést tettek egy országgyűlési képviselővel szemben. Lengyel Zoltán fideszes képviselő azt állítja, hogy bántalmazták a rendőrök egy közúti ellenőrzés során, a rendőrök viszont azt mondják: a politikus támadt rájuk.
júl. 10
13:50
Csak erős idegzetűek üljenek autóba a fővárosban! (Infostart)
Semmi jóra ne számítson, aki kedden autóba ül Budapesten, az időjárás miatt ugyanis több baleset is történt. Mindezt tetézi, hogy delegáció is halad délután a fővárosban.
júl. 10
13:52
Valószínűleg megszűnik a sztrádamatrica (Infostart)
A gazdasági tárca tervei szerint 2008 januárjától megszüntetik az autópálya-matrica forgalmazását, ugyanis a szélvédőre ragasztható matricáknak már nincs semmilyen szerepük - mondta az InfoRádiónak Ábrahám Gergely, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője.
júl. 10
14:13
Lengyel Zoltán igazoltatása - A fideszes politikus feljelentést tett (Alternatív Energia)
Feljelentést tett Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, akit egy vasárnap éjszakai igazoltatást követően állítottak elő az I. kerületi rendőrségen. A politikus kedden az igazoltatás helyszínén, az Alagút Krisztina tér felőli kijáratánál újságíróknak nyilatkozva azt mondta: hétfőn az Országos Rendőr-főkapitányság 24 órás ügyeletén tett feljelentést ismeretlen tettes ellen. Lengyel Zoltán…
júl. 10
14:38
Gyurcsány: legyen újra presztízse az adófizetésnek (Alternatív Energia)
A miniszterelnök szerint Magyarországon olyan közhangulatot kell kialakítani, hogy újra presztízse legyen a tisztességes adófizetésnek. Gyurcsány Ferenc erről kedden beszélt, miután megtekintette a Vám- és Pénzügyőrség csepeli vámraktárát.
júl. 10
14:40
Az APEH nem hibázott (Alternatív Energia)
Közös megegyezéssel még pénteken távozott az APEH-től az az osztályvezető, akivel szemben büntetőeljárás folyik - közölte az APEH szóvivője. Bakonyi Ágnes szerint az adóhatóság nem követett el hibát, amikor alkalmazta a volt rendőrt.
júl. 10
15:04
"Nagy-Magyarország már nem jön vissza" (Alternatív Energia)
A trianoni békeszerződés után több mint nyolcvan évvel a megoldást nem a sebek felszaggatása, hanem Magyarország schengeni csatlakozása jelenti - mondta Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke. "Nagy-Magyarország már nem jön vissza. Nagy-Magyarországba és ezzel a történelembe visszafelé nem vezet már út. Európa van itt, ez a jelen lehetősége, és egy Európába…
júl. 10
15:23
Totális háború a galambok ellen Győrben (Infostart)
Szeptembertől tilos lesz a galambok etetése Győrben, az önkormányzat emellett galambriasztó berendezések felszerelését javasolja a lakóknak.
júl. 10
16:07
Szijjártó: sarc sarc hátán (Infostart)
A Fidesz felszólítja a kormányt és Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy ne vezesse be az ingatlanadót, hiszen a megszorításoknak ez lenne a legsúlyosabb eleme - mondta a párt szóvivője.
júl. 10
16:15
Feljelentést tesz az Új Generáció elnöke (Alternatív Energia)
Közösség elleni izgatás miatt tett feljelentést a melegfelvonuláson történt incidensek miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) kedden az SZDSZ Új Generáció elnöke. Léderer András a rendőrség Teve utcai igazgatási központja előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az SZDSZ ugyan nem támogatja a gyűlöletbeszéd elleni törvény megalkotását, ők viszont szükségesnek tartják ezt a…
júl. 10
16:33
Megölték a Vörös Mecset lázadó hitszónokát (Infostart)
Életét vesztette az iszlámábádi Vörös Mecset lázadó hitszónoka az épületegyüttes ostromában - közölte egy belügyminisztériumi tisztségviselő Pakisztánban.
júl. 10
16:41
Már nem dolgozik az APEH-nál az a volt rendőr, aki ellen eljárás folyik (Infostart)
Már nem dolgozik az adóhivatalnál az a volt rendőrtiszt, aki ellen hivatali befolyással való üzérkedés miatt vádat emelt a rendőrség. Miután az egyik bulvárlapban napiválgra került tette, távozott a hivataltól.
júl. 10
17:06
Tisztább belvárost ígért Demszky (Infostart)
Tisztább belvárost ígér a nyári és kora őszi hónapokra a budapesti önkormányzat.
júl. 10
17:30
Demonstráció miskolcon: ellenállásra szólítottak fel (Alternatív Energia)
Az egészségügyi kormányzat alkalmatlanságáról, az ágazat szétveréséről, a társadalombiztosítás tervezett szétveréséről beszéltek a szónokok Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat által szervezett demonstráción kedden több mint ötszáz ember előtt, akiket lényegében ellenállásra biztattak a kormánynak az ágazatot érintő intézkedéseivel szemben. A megyei közgyűlés által "a kórházakban…
júl. 10
17:42
Király Júlia lett az MNB alelnöke (Infostart)
Sólyom László köztársasági elnök kinevezte Király Júliát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökének
júl. 10
17:44
A nyertes neve: Expander 2000 Kft. (Infostart)
Az Expander 2000 Kft. szervezi az augusztus 20-ai ünnepségsorozatot, amelynek lebonyolítására nettó 251 millió forintot szán a kormány.

2007. július 11. szerda

júl. 11
5:29
Kevesebb lesz sz iskolakezdési támogatás (Alternatív Energia)
Noha a tankönyvek vásárlása tetemes kiadást jelent a családoknak, sok szülő panaszolja, hogy a cégétől kapott Iskolakezdési Támogatás utalványból nem vásárolhatja meg gyermekének a könyveket. A Sodexho Pass Hungária Kft. által kibocsátott Sodexho Pass utalványt ugyanis az iskolák nem fogadják el. Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke szerint az iskolák és a…
júl. 11
5:31
Nem szolidáris Lengyel Zoltánnal a Fidesz! (Alternatív Energia)
Továbbra is markánsan ellentétes állításokat fogalmaz meg a rendőrség és Lengyel Zoltán fideszes képviselő a politikus vasárnap éjszakai igazoltatásáról. A BRFK közleményt adott ki az ügyben, amelyben azt állítják: Lengyel megütötte az egyik intézkedő rendőrt. Az ellenzéki honatya ezzel szemben fenntartja: a rendőrök verték meg őt. Az ügyészség már elrendelte a nyomozást, a kapitányságon készült…
júl. 11
5:33
Az MSZP is bekapcsolódhat a népszavazási aláírásgyűjtésbe (Alternatív Energia)
A Fidesz három, újra benyújtott népszavazási kérdésével párhuzamos kezdeményezéseket nyújtottak be magánszemélyek az Országos Választási Bizottsághoz (OVB), ami komoly dilemma elé állíthatja a testületet. A beadványok információink szerint a fideszes kérdésekkel egyidőben érkeztek és ugyanarról szólnak, de éppen ellenkező előjellel. Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető lapunknak azt mondta:…
júl. 11
6:04
Fogyatékkal élők: egyre többen vannak és egyre nehezebb helyzetben (Infostart)
Magyarországon a legutóbbi, 2001-es adatok szerint a népesség 5,7 százaléka vallja magát fogyatékkal élőnek. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének főtitkára szerint jóval többen élnek fogyatékkal, mint ahogyan azt a 2001-es népszámlálási adatok mutatják.
júl. 11
6:20
Újabb 15 milliárd forint gazdaságfejlesztésre (Alternatív Energia)
Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben 15 milliárd forint keretre 10 új gazdaságfejlesztési uniós pályázat meghirdetését jelentik ma be. Bajnai Gordon még fejlesztéspolitikai kormánybiztosként korábban úgy nyilatkozott, hogy bevált az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázati rendszerének új filozófiája. Ezt alátámasztja, hogy a június 11-én lezárult gazdaságfejlesztési pályázatok 23,4 milliárd…
júl. 11
6:56
Pokorni: "Horn Gyula itt igazat mondott" (Infostart)
A Fidesz alelnöke időhúzó csalafintaságnak nevezte azt, hogy a szocialisták hétfő délután pártja kórházprivatizációról, gyógyszerforgalmazásról és termőföldről szóló népszavazási kérdéseivel ellentétes, tehát a kormány álláspontját tükröző kérdéseket nyújtottak be az Országos Választási Irodának. Pokorni Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ha a kormány nem tudja az időt húzni,…
júl. 11
7:09
Így kell megszabadulni egy rosszhírű ingatlantól! (Infostart)
A Népszabadság információi szerint körülbelül bruttó 700 millió forintért vásárolja meg új székházát a budapesti VI. kerületi Jókai utca 6. szám alatt az MSZP. Az ötszintes épületet ma még szakszervezetek lakják, de már készen állnak arra, hogy rövidesen kiköltözzenek, ha tető alá hozzák az adásvételi szerződést.
júl. 11
8:01
Dávid Ibolya szerint a magyar emberek egyre toleránsabbak (Alternatív Energia)
A magyar emberek jóval toleránsabbak, mint amilyenek a rendszerváltáskor voltak. Ezt jól mutatja, hogy ugyan idén cseppet sem volt atrocitás mentes a meleg fesztivál tavaly és tavaly előtt nagyobb rendbontás nélkül zajlott le - mondta az MDF elnöke a Magyar televízió Nap-kelte című műsorában.
júl. 11
11:31
Zsanett-ügy: újabb vádpont az öt rendőrrel szemben (Infostart)
Szolgálatban elkövetett kötelességszegés miatt is nyomozás indult a Múzeum körúti erőszakkal gyanusított rendőrök ellen. Az eljárást a Budapesti Katonai Ügyészség folytatja le.
júl. 11
11:50
Orbán kitart a narancsos forradalom mellett (Infostart)
Az Európai Néppárt Viktor Juscsenkót és pártját támogatja az őszi ukrán választásokon - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, a néppárt alelnöke azt követően, hogy Budapesten tárgyalt az ukrán államfővel.
júl. 11
12:47
Pokorni szocialista ármánykodást feltételez (Infostart)
A Fidesz szerint a kormány és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök áll a mögött a három népszavazási kezdeményezés mögött, amelyet a Fidesz kérdéseivel azonos témában, de ellentétes tartalommal nyújtottak be hétfőn - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője válaszul közölte: a kérdések jellegéből látszik, hogy a kormány politikájával szimpatizáló ember nyújtotta…
júl. 11
12:49
Ősszel is lesznek dugók Budapesten (Infostart)
Az idénre tervezett útfelújítási munkák nagyobb része még hátra van - mondta Demszky Gábor főpolgármester. Hozzátette: a legnagyobb forgalmú útszakaszok rekonstrukcióját várhatóan még a nyáron befejezik.
júl. 11
13:27
Tiltott helyekre ragasztották a kampányanyagot a diákok (Infostart)
Az InfoRádió értesülései szerint illegális munkát végeztetett több diákkal a Karrierdiák Iskolaszövetkezet. Egy cég a reklámkampányához szükséges matricák kiragasztásával bízta meg a diákmunka-közvetítőt, a plakátokat azonban olyan helyekre is kiragasztották, ahová nem lett volna szabad. A közterület-felügyelet több önkormányzatnál is panaszt tett. A munkaközvetítő szerint a diákok csináltak…
júl. 11
13:42
A Volánbusznál szondáztatnak, a rendőrségnél nem (Infostart)
Nem végeznek se alkohol-, se drogtesztet a rendőröknél - mondta az InfoRádióban az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársa. Gégényi István annak kapcsán beszélt erről, hogy Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint azoknál, akik lőfegyverrel dolgoznak, fontos lenne vizsgálni, hogy kábítószer vagy alkohol hatása alatt állnak-e.

Keresés