Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó a budapesti Nagyvárad térnél, az autó utasa a helyszínen életét vesztette, a sofőr súlyos sérüléseket szenvedett - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-t. A gépkocsi hajnalban eddig tisztázatlan körülmények között ütközött a villanyoszlopnak, az autó vezetője súlyos sérüléseket szenvedett, míg utasa olyan…
Csütörtökön 11 óra tájban törte át a 4-es metró egyik alagútfúró szerkezete a Tétényi útnál 14 méter mélyen kialakítandó metróállomás betonfalát. Demszky Gábor a helyszínen rögtönzött tájékoztatójában érdekességként elmondta, hogy nem a Kelenföldi pályaudvartól április elején elsőként indult fúrószerkezet, hanem a két héttel később indult déli alagútépítő szerkezet marótárcsája érte el elsőként a…
Felmentette Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata főszerkesztőjét a Torgyán József volt kisgazdaelnök által kezdeményezett rágalmazási perben a Fővárosi Bíróság csütörtökön. A tárgyaláson csupán Bencsik András ügyvédje jelent meg, aki tudomásul vette a másodfokú, felmentő határozatot. Ha a magánvádló sem fellebbez, akkor a Fővárosi Bíróság döntése jogerőre emelkedik, ellenkező esetben a Fővárosi…
Csütörtökön hazaengedik a békési buszbaleset két sérültjét a berettyóújfalui kórházból. Egyikük egy 17 éves fiú, aki a térdén sérült meg, a másik pedig egy idős nő, akinek a nyaki gerince rándult meg.
Országos viszonylatban is példaértékű, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság eddig 86 cigány kisebbségi önkormányzattal kötött együttműködési megállapodást - közölte Kökényesi Antal vezérőrnagy. A megyei rendőrfőkapitány beszámolt arról, hogy szerdán Ózdon újabb 15 cigány kisebbségi önkormányzattal írt alá szerződést, amelyben az ózdi kistérséghez tartozó kisebbségi…
Megfellebbezte a kőbánya-kispesti metróvégállomás átépítésének építési engedélyét a Levegő Munkacsoport, mert az új érkezési peront keskenynek és balesetveszélyesnek tartják - közölte Schnier Mária, a szervezet szakértője.
Felmentette Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata főszerkesztőjét a Torgyán József volt kisgazdaelnök által kezdeményezett rágalmazási perben a Fővárosi Bíróság csütörtökön.
A Nyelvvizsgát Akkreditáló Testület az elmúlt héten új német nyelvvizsga elfogadásáról döntött. A nemzetközileg is ismert Euroexam vizsgák német változatát így már államilag akkreditált nyelvvizsgaként fogadják el a felvételin.
Két éve, újonnan vásárolta a Bélmegyernél balesetet szenvedett buszt a Körös Volán Zrt., a járművet vezető sofőr pedig rendelkezett mindazon okmányokkal és képzettségekkel, amelyek nélkül nem is ülhetett volna a volán mögé - mondta el a cég személyszállítási és kereskedelmi osztályvezetője csütörtökön. Sznyida László hozzátette: a sofőr - egyhetes vonalbejárás után - szerdán ment először egyedül a…
Még az ügyet vizsgáló nyomozók számára is megdöbbentő és brutális volt az az emberölési ügy, melyben egy 38 esztendős felgyői férfi vesztette életét, s melyet a napokban derített föl a rendőrség - közölte Szekeres Tibor alezredes csütörtökön Szegeden. Augusztus 8-án éjszaka egy Felgyő külterületén álló tanyán keletkezett tűzhöz riasztották a csongrádi tűzoltókat, akik a lángok megfékezése után az…
Csütörtökön 11 óra tájban törte át a 4-es metró egyik alagútfúró szerkezete a Tétényi útnál 14 méter mélyen kialakítandó metróállomás betonfalát. Demszky Gábor a helyszínen rögtönzött tájékoztatójában érdekességként elmondta, hogy nem a Kelenföldi pályaudvartól április elején elsőként indult fúrószerkezet, hanem - 733 méter alagút fúrása után - a két héttel később indult déli alagútépítő szerkezet…
Legalább tizenkét alkalommal kalapáccsal fejen ütötte, majd egy vízóraaknába dobta életveszélyes sérüléseket szenvedett feleségét az az algyői férfi, akit jogerősen tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtott csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla. A bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek Pap Mihályt, s a fegyházbüntetés mellett, elrendelte a férfi…
A kórház felhívására nyolc ember indult el Bélmegyerről Berettyóújfaluba csütörtökön, hogy vért adjanak a szerdai súlyos buszbaleset egyik áldozatának. A súlyosan sérült lány Berettyóújfalun fekszik kórházban, segítségére a lakóhelyéről indult el a nyolc segítőkész ember.
Elérte az első állomást a 4-es metró fúrópajzsa - jelentette be a főpolgármester. Demszky Gábor szerint jól haladnak a munkálatokkal, így 2009 májusában érkeznek az alagútfúró pajzsok az első szakasz Keleti pályaudvari végállomásához.
Több szombati rendezvényt vett tudomásul a rendőrség, többek között egy, a Hősök terétől a Vértanúk teréig tartó vonulásos demonstrációt - közölte a BRFK szóvivője. Tafferner Éva ismertetése szerint többek között a "Nemzeti Koordinációs Bizottság" a Hősök terére jelentett be nagygyűlést. Emellett egy magánszemély a Szent György tértől a Dísz térig tartó, a "Magyar Nemzetért Mozgalom" pedig a Hősök…
Átvenné a fővárostól a Szent Margit Kórházat a III. kerület; a kezdeményezést csütörtökön, az egészségügyi intézmény előtt tartott sajtótájékoztatón jelentette be Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, aki megjegyezte: három évvel ezelőtt a két szakrendelőt és a járóbeteg-szakellátást vették át a fővárostól.
Zsarolással és orgazdasággal megalapozottan gyanúsítanak négy büntetett előéletű Győr megyei férfit és két, feltehetően szlovák állampolgárt, akik családja megölésével megzsaroltak egy gépkocsivezetőt és fenyegetéssel 38 millió forint értékű, külföldre tartó Nokia mobiltelefon-szállítmányt szereztek meg az általa vezetett teherautóból. Ezt Horváth Csaba alezredes, mosonmagyaróvári rendőrkapitány…
Szili Katalin házelnökkel találkozott Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa, hogy a kisebbségek parlamenti képviseletének megoldási lehetőségéről tárgyaljanak - tájékoztatta az ombudsman csütörtökön az MTI-t.
Felfüggesztette a Verespatakra tervezett aranybánya engedélyeztetési eljárását a román Környezetvédelmi Minisztérium. Ezt Korodi Attila tárcavezető jelentette be csütörtökön.
A guargumi-botrányhoz hasonló esetek elkerülése érdekében a hatóságok közötti információáramlás javítására, a magyarországi élelmiszeripari gyártók versenyképességének fokozására és tudatos fogyasztói magatartására van szükség - mondta Molnár Béla, a KDNP országgyűlési képviselője. A politikus megítélése szerint a szennyezett guargumi-adalékanyag elterjedése nem emberi hibákra vezethető vissza,…
Elkezdtek bontani két műemlék épületet Pesten, a régi zsidó negyedben, egy hétemeletes házat pedig felépítenének a zsinagóga közelében. A munkálatok engedéllyel zajlanak, az ÓVÁS! Egyesület azonban nem ért egyet, ezért demonstrációt fontolgatnak.
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete 22 magyarországi középiskolában szervez egy, az Európai Uniót népszerűsítő road show-t Középiskolai Európa Túra 2007-2008 címmel 2007. szeptember és 2008. december között.
Jelentős mennyiségű csapadék hullott a Duna bajorországi szakaszán; ráadásul a megindult hóolvadás is tovább növeli a folyó vízmennyiségét. Göncz Benedek, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Vízkárelhárítási Osztályának főosztályvezető-helyettese szerint az újabb árhullám Budapesten már nem okoz vízszintemelkedést, de a rakpartokat csak a hétvégén nyitják meg. Várhatóan egy hét múlva…
A Debreceni Egyetem is csatlakozik a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) tandíjellenes demonstrációsorozatához. A cívis város diáksága szeptember 19-én, szerdán tiltakozik a Fejlesztési Részhozzájárulás (FER) bevezetése miatt; októberig még több másik vidéki nagyvárosban is megmozdulásokra lehet számítani.
Levélben kérte Kákosy Csaba, a MÁV Igazgatóságának alelnöke, a GKM kabinetfőnöke a MÁV vezérigazgatójától, hogy a vasúti társaság ne adjon bérbe épületet a Magyar Gárdának. Kákosy Csaba azzal indokolta kérését, hogy a sajtóban megjelent: a MÁV tulajdonában lévő szolnoki Vasutas Csomóponti Művelődési Központ épületét a Magyar Gárda bérbe kívánja venni. Mint írta, a Magyar Gárda jogszerűen…
Nyílt, egyenes, szókimondó - így jellemezte Méray Tibor Franciaországban élő magyar író Nicolas Sarkozy francia elnököt egy csütörtöki budapesti szemináriumon. A francia vezető pénteken tesz egynapos hivatalos magyarországi látogatást.
Terrorcselekmény előkészülete miatt négy, illetve négy és fél év fegyházra ítélte a Fővárosi Bíróság nem jogerősen azt a két férfit, akik egy APEH-vezető fiának elrablására készültek. Az elsőfokú ítélet szerint a vádlottak azért szánták rá magukat a bűncselekményre, mert cégeik révén több mint 300 millió forint áfát akartak visszaigényelni 2004-2005-ben, ám ezt az adóhatóság és a bíróság is…
A guargumi-botrányhoz hasonló esetek elkerülése érdekében a hatóságok közötti információáramlás javítására, a magyarországi élelmiszeripari gyártók versenyképességének fokozására és tudatos fogyasztói magatartására van szükség - mondta Molnár Béla, a KDNP országgyűlési képviselője csütörtökön az MTI-nek.
Heteken belül teljesen kicserélődik a Magyar Rádió Közalapítvány Ellenőrző Testülete (ET), miután Mészáros László elnök a közelmúltban bejelentette: lemond tisztségéről.
Bús Balázs, Óbuda fideszes polgármestere két hét múlva az önkormányzat közgyűlése elé terjeszti azt a tervét, hogy a Szent Margit Kórház fenntartását vegyék át a Fővárosi Önkormányzattól.
A Duna Fejér megyei szakaszán megszűnt az árvízvédelmi készültség, Tolnában, a Sió árvízkapunál csütörtök kora estére várható az árhullám - tájékoztatta az MTI-t a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
Díjat számítanak fel a postán, ha valaki száz darabnál több érmét szeretne nagyobb címletre váltani. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az InfoRádiónak elmondta: bár az üzletek sem kötelesek korlátlan mennyiségű aprót elfogadni, ezt a szabályt a kereskedők gyakran figyelmen kívül hagyják. Vámos György hozzátette: a boltokban nem válogatnak a vásárlók közt.
Szerdán vezetett először egyedül buszjáratot az a férfi, aki a gyanú szerint a három halálos és több súlyos sérüléssel járó balesetet okozta a Békés megyei Bélmegyer közelében - közölte Szarvas Péter. A Körös Volán Zrt. vezérigazgatója kiemelte: nem büntetik azt a buszsofőrt, aki késik, és ki fog derülni, hogy valóban túllépte-e a sebességhatárt a férfi.
Gyurcsány Ferenc szerint baloldaliként három pillért kell szem előtt tartani: a nemzet egyben tartását a szolidaritás jegyében, versenyképessé tenni az ország gazdaságát, valamint korszerűsíteni a szociális rendszert. Az MSZP elnöke, miniszterelnök erről csütörtökön Balatonszemesen beszélt a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) konferenciáján.
Hétfőn reggel ül össze az SZDSZ ügyvivői testülete, itt döntenek arról, hogy ki töltse be az Egészségügyi Minisztérium megüresedett államtitkári posztját. Badacsonyi Szabolcs, a Budai Gyermekkórház igazgatója a Független Hírügynökségnek csütörtökön megerősítette: elvállalná a feladatot.
A kormány csődbe vitte az egészségügyet, és ahelyett, hogy az ágazatban meglévő problémák megoldásán dolgozna, tovább folytatja az "alkudozást" az egészségbiztosításról - erről Horváth Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő beszélt csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Fidesz és a KDNP jelenlegi formájában elutasítja a szegedi egészségügyi integrációt, azt hogy az önkormányzat az egyetem működtetésébe adja a városi kórházat és a rendelőintézetet - jelentette ki Hüvös László, a Fidesz közgyűlési frakciójának vezetője csütörtökön, a csongrádi megyeszékhelyen.
Levélben kérte Kákosy Csaba, a MÁV Igazgatóságának alelnöke, a GKM kabinetfőnöke a MÁV vezérigazgatójától, hogy a vasúti társaság ne adjon bérbe épületet a Magyar Gárdának.
Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter csütörtökön levélben fordult Sólyom Lászlóhoz, reflektálva a köztársasági elnök Országgyűlés őszi ülésszakának nyitónapján elhangzott beszédének rendészeti szerveket érintő megállapításaira.
Helyszíni szemlét tartott négy sütőipari társaságnál a Gazdasági Versenyhivatal, mivel feltételezhető volt, hogy a cégek áraikat egyeztetve értékesítik termékeiket.
A kormány csődbe vitte az egészségügyet, hazudott, amikor azt mondta, hogy 2 milliárd forintot ad a mentőszolgálatnak és akkor sem mondott igazat, amikor azt állította, hogy az új törvényeknek köszönhetően csökkentek a gyógyszerárak - mondta csütörtöki tájékoztatóján Horváth Zsolt fideszes országgyűllési képviselő.
Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter szerint az adatok és a tapasztalatok nem alapozzák meg azt a következtetést, hogy a rendőrség ne lenne együttműködő a tavaly szeptemberi és október 23-i tüntetéseken történt jogsértések tisztázásában. A miniszter csütörtökön levélben reagált Sólyom László köztársasági elnök hétfőn az Országgyűlésben elmondott beszédére.