Életének 76. évében elhunyt Molnár Margit, a Magyar Televízió egykori szerkesztő-riportere - tájékoztatta a Magyar Televízió kommunikációs osztálya közleményében hétfőn az MTI-t.
Egyházellenességgel vádolta hétfőn Tőkés László erdélyi magyar református püspök, európai parlamenti képviselő Kósáné Kovács Magda EP-képviselőt (MSZP) az Európai Parlamentben korábban elmondott felszólalásáért; Martin Schulz szocialista frakcióvezető visszautasította szavait.
Sólyom László köztársasági elnök hivatalában fogadta hétfőn Fodor Gábort, az SZDSZ új elnökét - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-t. A közlemény szerint a találkozó az SZDSZ újonnan megválasztott elnökének kezdeményezésére jött létre.
Aggodalmát fejezte ki a pátkai események kapcsán Mohácsi Viktória (SZDSZ) az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, napirend előtt hétfőn elhangzott felszólalásában. Megemlítette a Faddon és Nyíregyházán történt romaellenes atrocitásokat is.
Súlyos baleset történt hétfő este a 10-es úton. Pilisborosjenőnél egy Honda Civic személygépkocsi eddig ismeretlen ok miatt lesodródott az útról, majd egy háznak csapódva szétszakadt. A gépkocsit egy 16 éves fiú vezette, aki a helyszínen meghalt.
Gyurcsány Ferenc szerint nem lehet egyszerre tisztelni 1956-ot, elfogadni annak demokratikus hagyományait, majd ábrándozni egy magyar prezidenciális rendszerről, mert a kettő nem fér össze. A miniszterelnök a Parlamentben hétfő este tartott emlékülésen úgy fogalmazott: nem lehet 1956-ról álmodozni, és ugyanakkor megkérdőjelezni Nagy Imre és mártírtársainak helyettesíthetetlen történelmi…
Zártkörű rendezvényeken mondott beszédeket a miniszterelnök az Ötvenhatos Vértanúk Emléknapján. Gyurcsány Ferenc szerint napjaink gondjai, bajai nem írhatók 1956 számlájára.
Nagy Imre újratemetése a felszabadulás érzését hozta az országnak - mondta az InfoRádiónak Kulin Ferenc. Az egykori MDF-es rendszerváltó politikus szerint az eseményen szónokló Orbán Viktor beszéde politikailag irracionális volt, és akár ellentétes hatása is lehetett volna.
Nagy Imre jézusi értelemben volt kommunista, mindig a szegényekért, az elesettekért küzdött, az eszme, amiért élt, ma is él - mondta Jánosi Katalin, az egykori miniszterelnök unokája hétfőn este Budapesten a Kossuth téri emlékműsor részeként elhangzott beszédében.
Országszerte megemlékezéseket tartottak az Ötvenhatos Vértanúk Emléknapján. Csaknem tízmilliárd forintot fordít a kormány az idén közmunkaprogramra. Literenként 5 forinttal drágulnak szerdán az üzemanyagok. A nap legfontosabb hírei. 22 óra múlt... perccel, június 16-án, hétfőn, a nap legfontosabb híreit hallják.
A Fidesz elnöke nem csak a parlamenti, hanem az önkormányzati képviselők számát is a felére csökkentené. Orbán Viktor erről az origo.hu hírportálon hétfőn tartott, másfél órás "chatelése" során írt. A pártelnök olvasókkal folytatott "elektronikus beszélgetése" cikk formájában kedd reggel lesz olvasható a portálon - közölte az origo.hu, amikor erről előzetest küldött az MTI-nek.