Szokatlan megoldást választott az Magyar Televízió ügyvezető alelnöke, a köztévé műsoraiban beszélt az intézmény problémájáról és sorsáról. Medveczky Balázs egyebek mellett kitért arra, hogy a köztévét felügyelő kuratórium nem engedélyezte a hitelfelvételt, szerinte azért, mert őt "rossz figurának" tartják. Nyomást akartak rá gyakorolni, amit ő nem hagyott - mondta. Az elnökség ezt kikérte magának…
Számonkérési versenyt folytat a radikálisabb szavazók megnyerése érdekében a Fidesz és a Jobbik. Ezért kriminalizálják az MSZP-t, illetve bűnözőként igyekeznek a szocialista politikusokat beállítani, ami azonban akár vissza is üthet - vélekedtek elemzők a legnagyobb ellenzéki párt legújabb óriásplakátját látva. A Fidesz a szocialisták közelmúltban megjelent plakátjainak mintájára elkészítette a…
Új lendületet ígért a kerület rehabilitációs munkáiban, közbiztonság-fejlesztésében, bérlakás-politikájában megválasztása esetére csütörtöki kampányzáróján Komássy Ákos, aki a szocialista párt jelöltjeként verseng Józsefváros polgármesteri tisztségéért.
Az SZDSZ ismét bizonyította, hogy nem kíván partner lenni a szocialisták azon törekvéseiben, amelyek a fővárosi közszolgáltató cégek átláthatóságát és a közpénzek pazarlásának megakadályozását szolgálják - közölte Steiner Pál, az MSZP fővárosi frakciójának vezetője csütörtökön.
A Mercedes 2012-ben kezdi az autógyártást Kecskeméten. Jövő év végéig kb. 4-500 dolgozót vesznek fel, a gyártás indulásától azonban 2500 embernek tudnak munkát adni.
Magyarország jövőre minimálisan növeli a védelmi kiadásait, és hosszú távon növeli a költségvetést a NATO által megkövetelt GDP arányos két százalékos szintig - mondta az InfoRádió kérdésére a szervezet főtitkára, miután találkozott a miniszterelnökkel.
Az Európai Unió néhány új tagállama hajlamos megfeledkezni arról az alapelvről, amely szerint a közösség a megbékélés alapköveire épült - mondta Balázs Péter külügyminiszter a határon túli magyar szervezetek vezetőivel folytatott tanácskozáson tartott nyitóbeszédében.
A nyugdíjba vonuló Paszternák György utódjaként Székely Tamás eddigi alelnököt választották a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) új elnökévé a ma kezdődött kongresszus küldöttei.
Nagyra értékeli a NATO főtitkára, hogy a gazdasági válság ellenére Magyarország az ideihez képest kismértékben növelni tudja a védelmi célokra szánt összeget a jövő évi költségvetésben.
Sajóbábonynak több körzeti megbízottat és saját rendőrőrsöt, Miskolcnak pedig készenléti zászlóaljat ígér az igazságügyi és rendészeti miniszter. A Fidesz megkésett látszatintézkedésnek tartja Draskovics Tibor szándékát.
Az Európai Tanács első elnökének kiválasztásakor az a szempont érvényesült, hogy a tisztség betöltője konszenzusteremtő, kompromisszumkereső személyiség legyen - értékelte Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtök este Brüsszelben az EU-csúcstalálkozó személyi döntései közül azt, hogy Herman Van Rompuy belga miniszterelnökre esett választást.