2009. november 7. szombat

nov. 7
12:30
Feljelentette Dávid Ibolyát az egyik új rádió (Metropol)
Az MDF elnöke azt állította: szabálytalan pályáztatás és politikai korrupció eredményeként nyerték el a frekvenciákat, pártrádiókat fognak üzemeltetni, vállalt kötelezettségeiket pedig nem teljesítik. Az Advenio Zrt. rágalmazás miatt indít eljárást.
nov. 7
12:30
"Börtönben ülő kiváltságosoknak juttatnak közpénzből nem mindennapi zsebpénzt" (Alternatív Energia)
Ismét kezdeményezni fogja az erzsébetvárosi Fidesz-frakció az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György (MSZP) VII. kerületi polgármester alapilletményének felfüggesztését.
nov. 7
12:36
Magosz: Új pályázattal mentik a szocialisták ki a földvagyont + videó (ATV)
A Magosz szerint szocialista agrárlobbinak játszanák át 35 ezer hektárnyi állami földterületet.
nov. 7
12:54
Két napjuk maradt a tengerészeknek, utána megölik őket (ATV)
Túszok kivégzésével fenyegetőznek a szomáliai kalózok.
nov. 7
13:06
Csoportlétszám-növeléssel oldaná meg a bölcsődei helyhiányt a kormány (Infostart)
Békés demonstrációt tartottak bölcsődei dolgozók szombaton a fővárosban a jövő évi költségvetés ellen. A dolgozók a többi között a tervezett bérintézkedések, valamint a csoportlétszám emelése miatt vonultak a Szociális és Munkaügyi Minisztérium elé, ahová egy petíciót is eljuttattak.
nov. 7
13:12
Megfenyegették az RTL Klub sztárjait! „2,5 millió nézőnél elkerülhetetlen” (ATV)
A csatornánál bíznak benne, hogy nem lesz folytatása az ügynek.
nov. 7
13:24
Tüntettek a bölcsődei dolgozók (Metropol)
Békés demonstrációt tartottak bölcsődei dolgozók szombaton a fővárosban a jövő évi költségvetés ellen. A dolgozók többek között a tervezett bérintézkedések, valamint a csoportlétszám emelése miatt vonultak a Szociális és Munkaügyi Minisztérium elé, ahová egy petíciót is bejuttattak.
nov. 7
13:24
Brüsszelbe utazik a leendő új uniós biztos, hogy a magyar EP-képviselőkkel találkozzon (Alternatív Energia)
Két héten belül kiderülhet, hogy milyen területet kap a leendő új magyar uniós biztos. Noha sokan úgy vélik, hogy a regionális ügyek állnak hozzá a legközelebb, a lapunknak nyilatkozó Andor László elzárkózott attól, hogy megnevezzen bármilyen területet is. Mint mondta, a jövő héten kizárólag politikai jellegű konzultációkra utazik Brüsszelbe.
nov. 7
13:30
Rájár a rúd Dávid Ibolyára: újabb feljelentés, megszűnő alapszervezet (ATV)
A feljelentés ellenére sem változott a párt elnökének álláspontja.
nov. 7
13:42
A MOSZ a teljesítményhez igazítaná az állami vezetők fizetését (Infostart)
Mérhető és ellenőrizhető teljesítményhez kötné az állami vezetők javadalmazását a Menedzserek Országos Szövetsége.
nov. 7
13:42
A pártok szerint nem jár fizetés Hunvaldnak, mégis kapja (Metropol)
Az MSZP és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) szerint sem jár fizetés az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György VII. kerületi szocialista polgármesternek; az MSZP fővárosi vezetése jövő héten tárgyal az ügyben a VII. kerületi szocialistákkal.
nov. 7
13:48
Csak a tandíjat szedték be. Négy egyetem csődölt be (ATV)
Tanulni érkezett, de csak bezárt iskolaajtókat talált több ezer nemzetközi diák.
nov. 7
14:00
Vincze Béla kilépett a Bormíves Céhből (Infostart)
Levélben kérte tagságának megszüntetését a Pannon Bormíves Céhben a glicerinbotrányba keveredett egri termelő, a legismertebb magyar borászokat tömörítő szervezet péntek esti pannonhalmi közgyűlésén elfogadta a kérést. A céh ugyanott kiáltványt fogadott el "a szőlész- és borásztársadalomért", amelyben a szakmai szervezeteket összefogó bortestület megalakítását szorgalmazzák.
nov. 7
14:00
Antifasiszták demonstrálnak (Alternatív Energia)
Négy civil szervezet tart demonstrációt a Radnóti-emlékév alkalmából vasárnap délután a fővárosban, a tömörülések szerint az adófizetők pénzéből nem lehet emlékhelyet fenntartani náci, nyilas gyilkosoknak
nov. 7
14:02
Pokorni: szükség van számonkérésre, még ha az eredmény bizonytalan is (Infostart)
A Fidesz alelnöke szerint a demokratikus jogállam keretei között mindenképpen meg kell próbálni feltárni az elmúlt évek elhíresült botrányait, még akkor is, ha bizonytalan, hogy milyen eredményt lehet majd elérni. Pokorni Zoltán arról is beszélt, hogy az új kormány asztalán ott kell lennie a kidolgozott, részletes pedagógusi életpályamodellnek.
nov. 7
14:02
"Ebben az országban minden a feje tetejére állt" - interjú Bokros Lajossal (Alternatív Energia)
"Egyáltalán nem hiszem, hogy parlamenten kívül reked a párt. De ha mégis, akkor elmondhatjuk: legalább megpróbáltuk. A mai ordas, gyorsan romló világban ez alapvető politikai felelősségünk és erkölcsi kötelességünk."
nov. 7
14:18
Dávid Ibolya: Magyarországon fel lehet rúgni a törvényeket és a verseny szabadságát felül lehet írni "pártmutyikkal" (Alternatív Energia)
Nemzetközileg is lejáratja Magyarországot az Országos Rádió és Televízió Testületnek a rádiós frekvenciapályázatban tapasztalt eljárása - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
nov. 7
14:20
A Fidesz szerint kreált botrány tört ki - "Ez szomorú dolog" (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint kreált botrány tört ki a kereskedelmi rádiók frekvenciapályázata körül, alaptalanul vádaskodik az MDF és az SZDSZ.
nov. 7
14:24
Gyerekek sérültek, teljes útzár Dunabogdánynál: a sofőr elmenekült (ATV)
Kerülni nem lehet, vesztegelnek az autósok.
nov. 7
14:36
Hiányzik a globális jövőkép (Metropol)
Globális jövőkép, technológiai előretekintés, valamint a társadalom- és természettudományok együttműködése szükséges a fenntartható fejlődés céljainak eléréséhez - állapították meg a Tudomány Világfórumának résztvevői a nemzetközi tanácskozás szombati zárónapján a Parlamentben tartott összegzésükben.
nov. 7
14:42
Gordon Brown szerint meg kellene adóztatni a pénzügyi tranzakciókat (ATV)
Az ötlet nem először merül fel a G20-csoporton belül a gazdasági-pénzügyi válság kitörése óta.
nov. 7
14:44
Kiss Péter: az elsők között vetettük fel Andor László nevét (ATV)
Csapody Miklós is részt vett a Baloldali Tömörülés Platform szombati ülésén.
nov. 7
14:54
Őrizetbe vették a nagycenki patikatolvajt (Infostart)
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki ittas állapotban betört a nagycenki patikába és egyebek mellett több mint 30 ampulla új influenza elleni oltóanyagot lopott - közölte a rendőrség.
nov. 7
14:54
Őrizetben a nagycenki patikatolvaj (Metropol)
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki ittas állapotban betört a nagycenki patikába és egyebek mellett több mint 30 ampulla új influenza elleni oltóanyagot lopott.
nov. 7
14:54
Lamperth Mónika nagyon kevés dologban ért egyet a Fidesszel, de ez most ezek közé tartozik (Alternatív Energia)
Az MSZP és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) szerint sem jár fizetés az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György VII. kerületi szocialista polgármesternek; az MSZP fővárosi vezetése jövő héten tárgyal az ügyben a VII. kerületi szocialistákkal.
nov. 7
15:00
„Hiába a puccs és a választás, én vagyok az elnök!” (ATV)
Gránát robbant Honduras fővárosának egyik irodaépületében.
nov. 7
15:18
Több százan tüntettek a költségvetés oktatást érintő elvonásai miatt (ATV)
A felszólalók többsége elfogadhatatlannak tartotta az osztálylétszámok emelését.
nov. 7
15:48
"Satuba fogják" a Fideszt a következő országgyűlésben (Infostart)
Kövér László szerint a következő országgyűlésben az MSZP és a Jobbik "két tűz közé, a satu két pofája közé" szorítja a Fideszt; a politikus erről a párt és a Kisgazda Polgári Egyesület közös fórumán beszélt szombaton Szekszárdon.
nov. 7
15:48
"Tavaly demonstrálnunk kellett a teljes közszféráért, mert 41 milliárdot vontak ki. Most ott tartunk, hogy kizárólag a közoktatásból kívánnak 63 milliárdot… (Alternatív Energia)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint veszély fenyegeti a közoktatást, a gyermekek ellátását. Az érdekképviselet által meghirdetett szombati, Országos Szülői Értekezlet címet viselő fővárosi demonstráción 18 szakmai és civil szervezet tiltakozott a jövő évre tervezett költségvetés közoktatást érintő tételei ellen.
nov. 7
16:06
Lovasrendőrök járőröznek szabolcsi bokortanyákon (Metropol)
A kisebb lopások megelőzésére és a külső településrészeken élők védelme érdekében ezentúl lovasrendőrök járőröznek a Nyíregyháza környéki tanyavilágban - tájékoztatta az MTI-t Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
nov. 7
16:12
Nem lehet megszüntetni a csaló politikai minipártokat + videó (ATV)
Ellenőrizetlenül nyelik a pénzt a kis pártok az Állami Számvevőszék jelentése szerint.
nov. 7
16:24
Dávid Ibolya pártmutyiról beszélt, az egyik új rádió viszont feljelentette (Infostart)
Az MDF szerint nemzetközileg lejáratja Magyarországot a kereskedelmi rádiók frekvenciapályázata, a Fidesz szerint viszont csak az MDF és az SZDSZ által kreált botrányról és alaptalan vádaskodásokról van szó. Az egyik új kereskedelmi rádiót üzemeltető cég rágalmazás miatt jelentette fel az MDF elnökét.
nov. 7
16:24
"Szécsi körtánc" - Fideszből az SZDSZ-be, SZDSZ-ből az MDF-be (Alternatív Energia)
Az MDF országgyűlési képviselőjelöltjeként induló és az SZDSZ-ből kilépő Szécsi Gábort önkormányzati képviselői mandátumáról és egyéb tisztségeiről történő lemondásra szólította fel a liberális párt Bács-Kiskun megyei választmánya. A határozatot Vida Pál, a megyei szervezet elnöke közölte szombaton az MTI-vel.
nov. 7
16:42
"Az ország a lét-nemlét határára jutott" - Kövér az MSZP-Jobbik satutól félti a Fideszt (Alternatív Energia)
Kövér László szerint a következő országgyűlésben az MSZP és a Jobbik "két tűz közé, a satu két pofája közé" szorítja a Fideszt; a politikus erről a párt és a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) közös fórumán beszélt szombaton Szekszárdon.
nov. 7
16:48
Mi lett a sztárpárral? Felesége kolleganőjével csókolózik a világhírű énekes? (ATV)
Azon gondolkodnak, hogy beperelik az általuk rágalomnak tartott hírt közlő lapot.
nov. 7
17:00
Frekvenciapályázat - pártmutyiktól a botrányos frekvenciapaktumig, összeesküvés-elméletektől a nemzetközi lejáratásig (összefoglaló) (Alternatív Energia)
Az MDF szerint nemzetközileg lejáratja Magyarországot a kereskedelmi rádiók frekvenciapályázata, a Fidesz szerint viszont csak az MDF és az SZDSZ által kreált botrányról és alaptalan vádaskodásokról van szó. Az egyik új kereskedelmi rádiót üzemeltető cég rágalmazás miatt jelentette fel az MDF elnökét.
nov. 7
17:24
Nincs tér az SZDSZ-ben, ezért lépett az MDF-be. És ott? + videó (ATV)
Szécsi Gábor MDF-színekben indul 2010-ben, bár jelenleg még az SZDSZ tagja.
nov. 7
18:00
Gráf nem vállalja a miniszterelnök-jelöltséget (ATV)
Eddig úgy tűnt, hogy két esélyes politikus maradt. A hétvégén azonban újra felmerült Gráf József neve, de információink szerint az agrárminiszter ismét visszautasította a jelölést.
nov. 7
18:12
Terepjáró és taxi karambolozott (Metropol)
Az V. kerületi Alkotmány utca és a Honvéd utca sarkán szombatra virradóra, a balesetben ketten sérültek meg. A baleset következtében az autók fejtetőre álltak, az egyik sérültet csak a tűzoltók segítségével tudták kiszabadítani.
nov. 7
18:14
Bajnai Gyurcsányhoz jár tanácsokért (Metropol)
Folytatódik a "Fidesz Muppet show", a legnagyobb ellenzéki párt "bábszínházasdit játszik" és "piszlicsáré" dolgokkal foglalkozik, miközben gazdasági válság sújtja a lakosságot - reagált a kormányszóvivő arra, hogy a legnagyobb ellenzéki párt szombaton azt kérdezte: miért hívatta magához titokban Gyurcsány Bajnait?
nov. 7
18:48
Halálos cserbenhagyásos gázolás Budapesten (Metropol)
Halálos gázolás történt a fővárosban szombaton este, az autós segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
nov. 7
19:24
"A fizetés megvonásáról minden esetben a munkáltatónak kell döntenie, polgármester esetében értelemszerűen a képviselő-testületnek" (Alternatív Energia)
Erzsébetváros vezetése hétfőn reagál az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) közleményére, miszerint az előzetes letartóztatásban lévő köztisztviselőknek és polgármestereknek nem jár díjazás - közölte a VII. kerület MSZP-s alpolgármestere szombaton.
nov. 7
19:48
Palik: már mindegy hány gyerek jön + videó (ATV)
A sportriporter és felesége, Marsi Anikó élete nemrég egy új színfolttal lett gazdagabb: megszületett második közös fiuk, Vince.
nov. 7
19:50
Munkanélküliségben már egy szinten vagyunk Amerikával + videó (ATV)
A kormányt hibáztatja a növekvő munkanélküliségért a KDNP.
nov. 7
20:00
Top 10-es bűnözőt fogtak a fővárosban (Metropol)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Top 10-es körözési listáján szereplő 33 éves férfit a rendőrök a III. kerületi rendőrökkel közösen fogták el a XVI. kerületben csütörtökön.
nov. 7
20:06
Halálra gázoltak egy újságárust a Könyves Kálmán körúton (ATV)
Szemtanúk szerint egy kiskategóriás bordó színű jármű sávváltás közben gázolta el az áldozatot.
nov. 7
21:00
Tüntettek a pedagógusok, a nagycsaládosok és a bölcsődei dolgozók is + videó (ATV)
A kormányfő szerint sokan elfelejtik, hogy gazdasági növekedés esetén lesznek plusz juttatások.
nov. 7
21:30
Az ötöslottó nyerőszámai (Infostart)
Az ötöslottó 45. heti nyerőszámai
nov. 7
21:48
Nem volt ötös a lottón, a Joker 45 milliót ért (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták.
nov. 7
22:06
A jövő évi megszorítások ellen tiltakozott 18 szakmai és civil szervezet - hírösszefoglaló (Infostart)
A közoktatást érintő jövő évi megszorítások ellen tiltakozott 18 szakmai és civil szervezet. Továbbra is a gazdasági válság leküzdését tartja a legfontosabb feladatnak a miniszterelnök. A gazdaságélénkítő intézkedések folytatását szorgalmazza a G20 csoport. A nap hírösszefoglalója.

Keresés