A Fidesz-KDNP szerint a szocialisták nem akarnak gyors segítséget nyújtani azoknak a hitelkárosultaknak, akik önhibájukon kívül kerülnének utcára, önhibájukon kívül veszítették el az állásukat.
Mintegy 80-100 forintot kaphat az V. kerületi önkormányzat az Egészségügyi Minisztériumtól (EÜM) a 2007 óta, tehát két év alatt elmaradt parkolási díjakért - mondta Rogán Antal (Fidesz)polgármester hétfőn az MTI-nek.
Lemondásra szólította fel az interpellációk során a KDNP a pénzügyminisztert hétfőn a parlamentben. A hozzászólások között szó volt még az Esztergomban nagy vitát kavaró történésekről és az önkormányzatok gazdálkodásáról, valamint a fogyatékosok szervezeteinél tervezett támogatáscsökkentésekről.
Kizárta a Fidesz-KDNP nagykanizsai önkormányzati frakciója hétfőn azt a képviselőt, aki a koalícióból egyedüliként nem támogatta a múlt héten a város közgyűlésében az önfeloszlatás napirendre vételét.
A Fidesz lemondásra szólította fel Oszkó Pétert villaügye miatt hétfőn az Országgyűlésben. A pénzügyminiszter az azonnali kérdésre úgy válaszolt: nem szegett tudatosan törvényt, a hatóságokkal egyeztetve igyekezett eljárni.
Mintegy 80-100 forintot kaphat az V. kerületi önkormányzat az Egészségügyi Minisztériumtól (EÜM) a 2007 óta, tehát két év alatt elmaradt parkolási díjakért - közölte Rogán Antal. A fideszes polgármester az InfoRádiónak azt mondta: azért nem tudtak megegyezni az egészségügyi tárcával, mert az akkori miniszter, Horváth Ágnes rugalmatlan volt. Székely Tamás egészségügyi miniszter hétfőn azt mondta az…
A Robin Hood-adó bevételének felhasználásáról, a kormány és az egyházak egyeztetéséről, az onkológiai ellátás fejlesztésére kiírt pályázatról, valamint a rektorok jövedelméről interpelláltak a képviselők hétfőn a Parlamentben.
Négy általános iskola egyéves költségvetésével - mintegy 614 millió forinttal - kapnak kevesebbet jövőre Kaposvár oktatási és nevelési intézményei az állami támogatás tervezett drasztikus csökkentése miatt - közölte Szita Károly (Fidesz) polgármester hétfőn.
A Fidesz lemondásra szólította fel Oszkó Pétert villaügye miatt hétfőn az Országgyűlésben. A pénzügyminiszter az azonnali kérdésre úgy válaszolt: nem szegett tudatosan törvényt, a hatóságokkal egyeztetve igyekezett eljárni.
Kenderesen a közbiztonság jelentős romlása miatt a helyi rendőrség megerősítését kérte a település polgármestere az országos rendőr-főkapitánytól; az elöljáró egy rendőrőrs létesítését vagy 6-8 rendőr azonnali szolgálatba állítását szeretné elérni.
Soha nem zsarolná meg a Magyar Szocialista Pártot "semmilyen listás befutó helyért" - mondta Suchman Tamás szocialista országgyűlési képviselő az MTI-nek hétfőn, hozzátéve: olyan kijelentést tulajdonítottak neki, amelyet soha nem mondott el abban a tévéműsorban, amelyre hivatkoznak.
A Fidesz-KDNP szerint a szocialisták nem akarnak gyors segítséget nyújtani azoknak a hitelkárosultaknak, akik önhibájukon kívül kerülnének utcára, önhibájukon kívül veszítették el az állásukat.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság hétfőn azt a férfit, aki péntek éjjel, egy rendőrségi akció során, elfogása közben lőfegyverrel életveszélyesen megsebesített egy civil ruhás nyomozót a fővárosban.
Mintegy 80-100 forintot kaphat az V. kerületi önkormányzat az Egészségügyi Minisztériumtól (EüM) a 2007 óta, tehát két év alatt elmaradt parkolási díjakért - mondta Rogán Antal (Fidesz) polgármester hétfőn az MTI-nek. Székely Tamás egészségügyi miniszter hétfőn azt mondta az MTI-nek, hogy továbbra sincs fizetési kötelezettsége a tárcának, az ítélet nem jogerős.
A kormány Andrási Miklóst, a MÁV elnök-vezérigazgatóját jelölte ki képviselőjének a vasutas szakszervezetek által közösen kezdeményezett kollektív munkaügyi vitán - közölte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) hétfőn.
Megrovás fegyelmi büntetést és írásbeli figyelmeztetést kapott az oktatási tárca több munkatársa, miután lezárult a 2006-2008. évi nemzetiségi, kisebbségi és integrációs programok és az Útravaló ösztöndíjprogramok előirányzata felhasználásának ellenőrzése.
Nagyobb, szabályozottabb és garantált autonómiára tart igényt a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozata azt követően is, hogy számos, a magyar tagozat tevékenységét nehezítő probléma megoldódott - jelentette ki hétfőn Magyari Tivadar rektorhelyettes.
A Vas megyében kormányzó fideszesek és az ellenzéki szocialisták is egyetértenek abban, hogy a finanszírozási hiányosságok miatt csődbe juthat az eddig jól gazdálkodó szombathelyi Markusovszky Kórház - tartalmazza a Vas Megyei Közgyűlés hétfői közleménye.
Megkapta a forgalomba hozatali engedélyt az új influenza vírusa ellen kifejlesztett magyar vakcina - jelentette be Székely Tamás egészségügyi miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Kedden ismét tárgyal a kórházi szakmai szervezetek vezetőivel a gyógyintézeteknek juttatandó pluszforrásokról az egészségügyi minisztérium vezetése; a megbeszélésen várhatóan részt vesz Oszkó Péter pénzügyminiszter is.
Ipkovich Györgynek, Szombathely szocialista polgármesterének két napja maradt arra, hogy még szeptemberben összehívja a megyei jogú város közgyűlését, lehetőséget adva ezzel a szombathelyieknek új képviselők és új polgármester választására - szögezi le a Fidesz hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye.
Az Országgyűlés 323 igen, 2 nem, illetve tartózkodó szavazat nélkül hétfőn elfogadta az Idősügyi Nemzeti Stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslatot.
Az Országgyűlés 323 igen, 2 nem, illetve tartózkodó szavazat nélkül hétfőn elfogadta az Idősügyi Nemzeti Stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslatot.
Egy közeli erdőben találták meg azt a hétéves kancát, amelyet még szombaton éjszaka Nagydorogról loptak el; a díjnyertes fogatló értékét gazdája hárommillió forintra becsülte - közölte a rendőrség hétfőn.
A pártvezetésből alakult háromfős bizottság hallgatja meg azokat a szocialista politikusokat, akik szóba jöhetnek az Európai Bizottság (EB) magyar biztosaként - tudta meg az MTI több forrásból.
A tavalyi 14. helyről a 20. helyre csúszott vissza Magyarország az európai uniós egészségügyi rendszerek rangsorában az 2009. évi Európai Egészségügyi Fogyasztói Index (EHCI) szerint, amelyet hétfőn tettek közzé Brüsszelben.
Az emberi jogok, és azokon belül a kisebbségi jogok védelme, tiszteletben tartása a magyar külpolitika kiemelt prioritása, Magyarország ennek az ENSZ illetékes fórumain is érvényt kíván szerezni - hangsúlyozta Balázs Péter külügyminiszter hétfőn az ENSZ Közgyűlésében.
A Sopron Bank valamint a két lakás-takarékpénztár - a Fundamenta-Lakáskassza és az OTP Lakástakarékpénztár - is csatlakozott a banki ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásról szóló Magatartási Kódex aláíróihoz - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapján közzétett listából.
Jogszabályba ütközik és érvénytelen a Nap-kelte szerződés felmondása - döntött hétfői ülésén kétharmados többséggel a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége.
Hatósági engedéllyel rendelkezik a Péterfy Sándor utcai Kórház Fiumei úti épületénél lévő ideiglenes helikopter-leszálló, azt azonban nem hajlandó használni a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. arra hivatkozva, hogy a biztonságos üzemeléssel kapcsolatban aggályaik vannak.
Az adócsalás és a túlzott adóadminisztráció visszaszorítását szolgálja az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat - mondta Katona Tamás pénzügyi államtitkár hétfőn, az Országgyűlésben.
Elfogadta az Idősügyi Nemzeti Stratégiát az Országgyűlés. A javaslatot 323 képviselő támogatta, ketten ellene szavaztak. A stratégia célja, hogy az idősek minél tovább aktívak és függetlenek maradjanak, emellett időben és megfelelően fel tudjanak készülni a korral járó kihívásokra.
Megkapta a forgalomba hozatali engedélyt az új influenza vírusa ellen kifejlesztett magyar vakcina - jelentette be Székely Tamás egészségügyi miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
A forint stabilizálása és erősödése a válságkezelő kormány tevékenységének is köszönhetően mintegy 400 milliárd forint megtakarítást eredményezett a hiteleket törlesztő embereknek - mondta Török Zsolt szocialista politikus, aki a Fidesz-KDNP képviselőinek hétfői tájékoztatójára reagált, amelyen az ellenzékiek azt mondták: az MSZP nem akar segíteni a hitelkárosultaknak.
Kedden ismét tárgyal a kórházi szakmai szervezetek vezetőivel a gyógyintézeteknek juttatandó pluszforrásokról az egészségügyi minisztérium vezetése; a megbeszélésen várhatóan részt vesz Oszkó Péter pénzügyminiszter is.