2010. november 5. péntek

nov. 5
15:21
Rétvári: közérthetőbb törvényeket akar a kormány (Infostart)
Minőségi jogalkotást és közérthetőbb törvényeket akar a kormány, ezért szeretné jobban bevonni a civil szervezeteket a kidolgozás alatt álló jogszabályok véleményezésébe - mondta az InfoRádiónak egy budapesti konferencián tartott előadása után a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti titkára. Rétvári Bence közölte: a szándék egy törvényjavaslatban összpontosul, ami januártól lépne…
nov. 5
15:23
"A cigányság metafora lett a negatív jelenségekre" (Infostart)
A cigányság "totális metafora lett" számos negatív társadalmi jelenségre, például a munkanélküliségre vagy a képzettség alacsony színvonalára - mondta Szalai Júlia, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa a Magyar Szociológiai Társaság konferenciáján Budapesten.
nov. 5
15:24
A kínai kapcsolat: 15 év magyar GDP-je a zsebükben (ATV)
Magyarország lehet a távol-keleti szupergazdaság nyugati kapuja - mutat rá a Hetek.
nov. 5
16:00
Vörösiszap: az államtitkár szerint kihasználták az embereket + videó (ATV)
Kártalanítani fogják azokat, akik felmondták az ügyvédi irodával kötött szerződést.
nov. 5
16:02
„Használd a géped csukott szemmel!” (ATV)
Képernyőolvasó vakoknak.
nov. 5
16:15
Új elemeket is tartalmaz majd Lázár János hétfői bejelentése a különadóról (Infostart)
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője hétfőn az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács és az Országgyűlés ülésén jelenti be a 98 százalékos különadóval összefüggő, új elemeket is tartalmazó javaslatát - jelentette be a miniszterelnök szóvivője Lázár János és Orbán Viktor péntek délelőtti megbeszélése után.
nov. 5
16:17
Megkapták kinevezésüket a GVH új vezetői (Infostart)
Kinevezte a köztársasági elnök a gazdasági Versenyhivatal új vezetőit. A következő hat évben a szervezet elnöke Juhász Miklós, elnökhelyettesei pedig Horváth Zoltán és Tóth András lesz. A kinevezéseket csütörtökön adta át Schmitt Pál köztársasági elnök. Tóth András egyben a Versenytanács elnöki tisztét is betölti a jövőben.
nov. 5
16:18
Orbán: keleti szél fúj (Alternatív Energia)
Magyarország nem rendelheti többé külpolitikai kapcsolatait a nemzetpolitikai stratégiája fölé - mondta pénteken Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) ülésén.
nov. 5
16:18
Az LMP feltételt szabott a visszatéréshez + videó (ATV)
Az alkotmánybíróságot korlátozó törvény megsemmisítése után a zöldek visszatérnének az alkotmány-előkészítő bizottságba.
nov. 5
16:33
Iszapömlés: kormányhatározat mondja ki a Mal Zrt. felelősségét (Infostart)
A vörösiszap-katasztrófa egyértelmű károkozójaként nevezi meg a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-t az október 6-án kihirdetett veszélyhelyzetben keletkezett károk enyhítéséről és a helyreállításról szóló kormányhatározat.A Magyar Közlönyben pénteken megjelent határozat szól az állam nevében a céggel szembeni kártérítési eljárás megindításáról is.
nov. 5
16:35
Rendőrök felügyelték Angyalka temetését Kolontáron (Infostart)
Véső nyugalomra helyezték a kolontári temetőben péntek délután a 14 hónapos Angyalkát, aki az öt héttel ezelőtt bekövetkezett vörösiszapömlés során vesztette életét.
nov. 5
16:36
Újabb csapás sújtja Haitit (ATV)
Földrengés, kolera, hurrikán tizedeli Haiti lakosságát.
nov. 5
16:38
Elárverezhetik Erdélyi Mónika házát (ATV)
A volt műsorvezetőnek több mint 13 millió forintos zálogjog terheli a házát
nov. 5
16:54
Magyar állam: A Mal Zrt.-é a teljes felelősség (ATV)
A kormányhatározat pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.
nov. 5
17:30
Budapest szívéhez kapott Rogán (ATV)
Az V. kerületi polgármester kirúgatná a projektgazda cég vezetőit.
nov. 5
18:06
Kiásták a csatabárdot a szakszervezetek (ATV)
Alkotmányellenesek titulálták a fideszes javaslatot.
nov. 5
18:39
A V4 támogatja a magyar és a lengyel EU-elnökséget (Infostart)
Támogatja a visegrádi csoport a jövő évi magyar és lengyel uniós elnökség idejére meghatározott prioritásokat. Erről a cseh államfő beszélt a négy visegrádi ország köztársasági elnökeinek találkozója után Karlovy Varyban.
nov. 5
18:42
Aratott a halál a felhők fölött (ATV)
A világ több pontján számos balesett történt a légiközlekedésben.
nov. 5
19:00
10 milliárd jut 8 ezer gazdag gyerekre + videó (ATV)
Szűcs Erika szerint az egykulcsos adórendszerrel a tehetősebbek járnak jól.
nov. 5
19:15
Semjén Zsolt: "Példátlan nemzeti egység valósult meg" (Infostart)
Elítélték a szlovák nyelvtörvényt a Magyar Állandó Értekezlet tagjai abban a zárónyilatkozatban, amelyet a tanácskozás minden résztvevője ellátott pénteken kézjegyével. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes azt mondta: példátlan nemzeti egység valósult meg a találkozón.
nov. 5
19:18
Újabb korlát a kormánytól - Mindenkit kiakasztott a tervezet (Alternatív Energia)
Úgy tűnik a Fidesz nem csak az Alkotmánybíróság hatásköreit kurtítaná meg: az egyik legújabb tervezet szerint ugyanis nem élhetnének a civil szervezetek az egyik legfőbb fegyverükkel, a jogorvoslati eljárás indításával. Ez azt jelenti, hogy például egy bevásárlóközpont építésénél a társadalmi szervek nem tudnának fellebbezést benyújtani, de még bírósághoz sem fordulhatnának.
nov. 5
19:36
Lehoczky: az állami nyugdíjrendszernek is vannak kockázatai + videó (ATV)
Az embereknek meg kell gondolniuk, hogy vissza akarnak-e térni hozzá.
nov. 5
20:30
Matolcsy brutálisnak nevezete a kormány beavatkozását + videó (ATV)
2015-re a mostaninál 10-15 százalékkal nagyobb növekedéssel számolnak.
nov. 5
20:32
Lecsukták a volt szakállamtitkárt + videó (ATV)
Egy hónapra került előzetesbe.
nov. 5
21:21
Schmitt Pál hamarosan Szlovákiába látogat (Infostart)
Rövid időn belül Szlovákiába látogat a magyar köztársasági elnök.
nov. 5
21:23
Csaba László: Jövő tavasszal már látható lehet a kormány középtávú programja (Infostart)
Csaba László szerint a benyújtandó költségvetés alapján egyelőre nem látszik a kormány középtávú üzleti terve, eddig a gazdaságpolitika a részletek kidolgozásával foglalkozott, így az összkép kissé háttérbe szorult. A közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: ez abból a szempontból érthető, hogy az új kabinet az előző időszakból sokhelyütt a bűnügyek határait érintő ügyeket örökölt,…
nov. 5
21:24
Veszélyben a Krisztus-szobor (ATV)
Az építészek legfeljebb 20 évet adnak neki.
nov. 5
21:39
A minimálbér legalább 4,5 százalékos emelését javasolja a kormány - hírösszefoglaló (Infostart)
Elítélte a szlovák nyelvtörvényt a Magyar Állandó Értekezlet. A minimálbér legalább 4,5 százalékos emelését javasolja a kormány. Előzetes letartóztatásba helyezték a hűtlen kezeléssel gyanúsított Benedek Fülöpöt.
nov. 5
21:42
MSZP: A bankok már hárítják át az adót + videó (ATV)
Csak idő kérdése, hogy a többi szféra mikor teszi ugyanezt – véli a párt képviselője.
nov. 5
21:44
Adótanácsadók: Nem lesz könnyebb az adócsökkentés után + videó (ATV)
Zara László úgyvéli nem fog nagy mértékben nőni a fogyasztás.

Keresés