A zsidóság félelem nélkül, teljes biztonságban, szabadságban, igazságban kell, hogy éljen - mondta Martonyi János külügyminiszter szerdán, hanuka első napján, a budapesti Nyugati téren felállított nyolcágú gyertyatartó első lángjának ünnepélyes meggyújtásakor.
Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatójának azonnali távozását követelte szerdai fővárosi demonstrációján a Jobbik. A néhány tucatnyi tüntető előtt elmondott beszédekben a jobbikos politikusok a színidirektor lemondását vagy azonnali felmentését követelték. A Nemzeti Színház épülete mellett tartott tiltakozó demonstráción rendbontás nem történt.
Továbbra is előzetesben marad Hunvald György, a VII. kerület egykori polgármestere és Gál György, a kerületi képviselőtestület volt gazdasági bizottságának elnöke is - derült ki a Fővárosi Bíróság szerdai közleményéből. Mindezt addig fenntartják, míg ügyükben az első fokú bíróság ítéletet nem hoz.
Az emberi jogok védelméről beszélt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet csúcsértekezletén a magyar államfő. A többi között a visegrádi együttműködésről egyeztetett Varsóban a lengyel és a magyar miniszterelnök. Mikola István volt egészségügyi miniszter lehet Magyarország OECD-nagykövete.
„Business Class” sikermodellje új generációjával jelentkezik az Audi: 2011 elején érkezik a piacra az új Audi A6. A felső-középkategóriájú limuzin a technika szinte minden területén szolgál innovatív fejlesztéssel, legyen szó akár könnyű karosszériájáról, sportos futóművéről, vagy éppen vezetői segédberendezéseiről és multimédiás rendszereiről. Motorpalettája és erőátviteli rendszereinek kínálata…
A Fuji Heavy Industries Ltd. (FHI), a Subaru autók gyártója ma bejelentette, hogy megkezdi új kompakt modelljének forgalmazását a japán piacon. Mivel Japánban is megerősödött az a trend, aminek jegyében a vevők kisebb autókra váltanak, s mind több vásárló keres eddig használt családi kombija helyett szolidabb méretű modellt, a Subaru úgy döntött, hogy kínálatát egy olyan járművel egészíti ki, amit…
Elsősorban az államadósságot csökkentené a kormány a magán-nyugdíjpénztári tagoktól várt vagyonból - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára. Cséfalvay Zoltán arról is beszélt, hogy a nyugdíjkassza önfenntartóvá tételéhez feltétlenül szükség van egy zárt rendszer létrehozására.
A nol.hu szerdai információi szerint a bíróság március másodikáig meghosszabbította Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatójának és Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatójának előzetes letartóztatását a sukorói ingatlancsere ügyében.